Köszönöm, nagyon hasznos hozzászólások voltak, amiket bőszen jegyzeteltem!
És annak külön örültem, hogy kicsit több szó esett végre a nagyobb korosztályról is, nem csak az ovisokról!
Viszont azt nagyon sajnáltam hogy a könyvtárban nem voltk meg az ajánlott könyvek, pl Max Lucado könyvei, Ida Bohatta könyvei
Néhány könyvet azért beszereztünk ismét könyvtárból, amiket itt ajánlottak régebben vagy mostanában, azokról a véleményünk:
A sötétben látó tündér: 3,5 éves lányomnak tetszett első olvasásra, nekem vegyes érzelmeim vannak. És inkább a nem felé hajlok, megvenni biztosan nem fogom, most legalábbis. Szerintem túl byonyolult a történetvezetés a belső mesében, meg összetett, pedig azért vettem ki mert azt hiszem itt is ennek a korosztálynak ajánlották, illetve a hátlapon is, amúgy nem rossz, bár már másodjára vettük ki, mert először nem olvastam el, mivel a képek nekem nem tetszenek benne És ez ugye (mint itt szinte mindenkinek) nagyon fontos érv! Ez szerintem tipikusan olyan történet, amihez nem kéne kép, hiszen pont arról szól jhogy a képzeletműködjön, ahhoz nekem nagyon képeskönyv hogy később olvassuk. Pedig szép lenne a történet.
Ribillio: még csak néhány verest olvastunk, de teszik nagyon. 4 éves kor feletti a köny hátulján az ajánlás és kb megfelelő is szerintem. Mi a lányommal kicsit nagyobbaknak valót olvasunk általában, és neki pont ideális. Szépek a képek is, különösen tetszik hogy az oldalon lévő képben benne van minegyik az adott oldalon szereplő vers is, nagyon jó megoldás!

Comment