otthonoktatás

[harmat]

ők konkrétan már ott tartanak, hogy totál rossz a szülőkkel való viszony

Én most töltöttem el egy hetet 8 otthonoktató családdal, barátokkal mentünk és a mi gyerekeink voltak a legkisebbek. És csodák csodája, a tinédzserek élvezik szüleik és testvéreik társaságát, tudnak beszélgetni felnőttekkel (is). (Ez utóbbi egyáltalán nem jellemző az itteni tinikre, sajnos.) Nagyon pozitív élmény volt, hogy ilyenek lehetnek majd talán a mi gyerekeink. Végig olvadoztam, hogy milyen jól döntöttem

elég nagy tudomány akár írni olvasni megtanítani, és nem elfogultnak lenni. én kicsit olyannak érzem ezt, mintha magamat akarnám megműteni, nekem nem menne.

Konduktornak vagy gyógytornásznak lenni is egy kitanult szakma, mégis megtanulnak a mezei szülő gyerekei járni, nem? Bár gondolom pedagógusként az ember megtanul egy csomó mindent, ami iskolai környezetben fontos, és otthon nem feltétlenül úgy van - iskolában nem lehet 30 gyerekhez alkalmazkodni, többek között, otthon ez a probléma nem áll fenn. Nem biztos, hogy olyan könnyű kilépni az iskolatanár szerepből, mint anyának maradni, aki tovább tanítgatja az élet dolgaira a gyerekét három éves koron túl is.

[vadrózsa79]

kortársakat a gyereknek!

Nem kedvszegésnek... Akiket én ismerek, ugyanaz a rossz helyzet: a gyerekek (fiatal huszonévesek) nem képesek közösségi életre és normális párkapcsolatra. És kínszenvedés számukra a felsőfokú iskola. Hozzáteszem, hogy a kedves anyuka egy elviselhetetlen perszóna...
Mindebből, csak annyit, hogy kortárs közösségre a gyereknek szüksége van, de ez nem feltétlenül kell, hogy az iskola legyen. Lehet sportkör, énekkar, rajzszakkör stb. Fontos, hogy megtanuljon a kortársai közt is élni, és velük közös célokért együtt küzdeni (úgyhogy csapatsport és nem egyéni, amit javasolnék)

[ajsa008]

sziasztok!
látom újjáéledőben a topic
1. hát én nagyon csapatsport+versenysport ellenes vagyok az általános iskolai korúaknál (waldorfék erről sokat tudnának 'mesélni', hogy iért is nem jó ez egy fejlődő gyermeknek) szerintem az állandó versenyre, küzdésre abszolút nincsen szüksége a gyereknek
2. a mai iskolákban én nem igazán hiszem, hogy remek közösségre találhat egy gyermek, persze kivételek vannak, tudom, de úgy általában biztosan nem
3. nem hinném, hogy feltétlenül, annyira, de annyira lényeges a kortársi közösség (pláne nem az iskolai) kortársak és nem kortárs gyerkőcök között pedig számtalan más módon is lehet
-természetesen ez is gyerekfüggő lehet, de a sajátjaimnál azt látom, hogy sokkal inkább megértik magukat egy pár évvel idősebbel vagy akár felnőttekkel, mint hasonkló korúakkal
4. a mai, magyarországi oktatási rendszer, a pedagógusok nagy része bizony igen sok kívánnivalót hagy maga után (és még finom voltam-szintén vannak persze kivételek)...nem szívesen engedném gyermekeimet közéjük, nem tudnám rá bízni őket jó szívvel (pedig magam is pedagógus (is) vagyok) és ezt éppen a jövőjük miatt/érdekében mondom/teszem
5. sikerült számos otthonoktatós családdal felvennem a kapcsolatot, most hogy mi is erre az útra lépünk, náluk eddig csak + a tapasztalat
6. ami nagy előny, pozitívum a minden tekintetben értendő szabadság, úgy tanítom, ahogy neki a legjobb, ahogyan a legtöbbet kihozhatja saját magából (és nem én, nem a pedagógus, az iskola..belőle) olyan ütemben, rendszerben, ahogyan a neki legjobb (mivel jelenleg semmi nincsen szabályozva, csak az, hogy mikorra kell egy bizonyos célt elérni, de addig úgy jut el, ahogyan szeretne) és szerencsére alsó tagozatban még vizsgázni sem kell..
no egyelőre ennyi, majd folytatom


/kedves harmat, ti is erre készültök?/

[zsuzsmuzs]

Bocs a bele pofazasert, nem ertek a dologhoz, nem foglalkoztam vele sokat, szoval ez csak a sajat tapasztalatom/velemenyem.
En ugy nevezett "alternativ" elemi iskolaba jartam (nem waldorfba, hanem montessori a neve, nem tudom mennyire ismert). Ott sem volt semmi verseny, jegyeket se nagyon kaptunk csak ev vegen a bizonyitvanyon es annak sem volt nagy jelentösege. Pl. a többiek jegyet nem is tudtuk. A nagy motto meg az volt, hogy "engedj magadnak idöt" szoval probaltak mindent a gyerek sajat tempojaban csinalni. Maga a tantargyak is masak voltak mint egy normal iskolaban, rengeteg "szabad foglalkozas" volt, ahol olyan dolgokkal foglalkotzunk ami erdekelt minket.
Es mit mondjak? En utaltam. Szeretem a versenyt es igenyeltem is, nagyon hianyzott, hogy nem volt. Utanna meg "rendes" iskolaba jartam azt meg nagyon szerettem (bar ott sem volt jellemzö a verseny, akkori nemet oktatasban nem tartottak tul nagy becsben a versenyzest). Szoval ez is gyerek függö, szerintem nem lehet ugy globalisan azt mondani, hogy az art a gyereknek. Nekem nem volt en meg ugy erzem, hogy pont ez artott.

Különben ferjem is volt egy evet magantanulo (10.-es koraban), interviewolhatom, hogy az akkor, hogy is volt pontosan vizsgakkal stb.

[outsider]

Zsuzsa
Kicsit irigyellek a montessoriért, bár iskolákról még nem nagyon informálódtam, de az óvoda nekem szimpi lenne, csak itthon nemigen lehet találni.

[savitri]

Outsider, érdeklődj a helyi óvódákban, mert nagyon sok állami óvóda is indít montessori csoportot. Csak épp annyira kevés az óvódai férőhely, hogy akinek anyukája tesóval otthon van azt fel se veszik. Egy fizetős alapítványi ovinál más a helyzet.

[tintababa]

kedves harmat,
nem hinném, hogy jó, ha kimarad a kamaszkor, egyébként vannak olyan iskolába járók, akik szintén beszélgetnek a szülőkkel. komolyan az iskolát teszed felelőssé, amiért a gyerekek nem beszélnek a szüleikkel? sztem inkább a szülők a felelősek ha ez a helyzet.

de mindenre van + és - példa is, én csak - at láttam. ahol én élek ,gödöllőn, ott szuper iskolák vannak, de tudom, hogy az alsóban az számít, hogy ki a tanító. nem hinném, hogy azért mert iskolás lesz a gyerekem már nem fogom őt "tanítgatni az élet dolgaira".

[savitri]

nagyon tetszik az otthonoktatás gondolata.
számomra ez még nem is arról szól, hogy a gyerek ne járjon iskolába.
inkább arról, hogy nem helyezed át a felelősséget az iskolára, hanem pusztán mint segítségre gondolsz rá, ami segít neked a gyerekedet tanítani.
persze egy hagyományos iskolával elég nehéz kreatívan együttműködni, hát még fordítva.

egy levlistán, aminek tagja vagyok, elindult egy beszélgetés a témában és ott az egyik anyuka válaszai a miértre, nagyon mellbevágóak voltak.
addig én is úgy gondoltam erre az egészre, mint úri huncutság,
annak való akinek semmiféle normális iskola nincs a környéken(azaz iskola helyettesítő kényszerű kompromisszum)
hogy én nem vagyok képes erre (ezt ma is részben így gondolom)
hogy ezt csak amolyan polihisztor mentalitású, sok értékes szintén polihisztor nagyszülőkkel megáldott családok tehetik meg.

ahogy egyre többet olvasok a témában(bár magyarul ez elég nehéz), egyre világosabb miről is van szó.

ha az ember úgy gondolja, hogy nagyon nem mindegy milyen iskolába jár a gyermek(ezzel azért elég sokan vagyunk így, nem?), az már már nagyon hasonlít az otthonoktatást felvállaló szülő felelősségvállalására.
Mert ugye, akkor se marad abba az utánajárás, a gyerek tanulásának követése amikor már felvették az áhított iskolába. Ha komolyan vesszük a gyerek tanulmányai, pontosabban, hogy mit hogyan sajátít el az életben, akkor egyetlen napra se hagyhatjuk magára, még akkor se ha a délelőttjeit egy iskolában tölti. Folyamatosan követni fogjuk mit és hogyan tanul, milyen hatással vannak rá az osztálytársai, tanárai és ha nem látjuk jónak a dolgot, újból átgondoljuk majd és újabb döntéseket hozunk. Ez teljesen érthető elvárása egy szülőnek, kár, hogy az iskolák nagyrésze ebben nem partner.

ebből a szempontból számomra az otthonoktatás nem más, mint, hogy függetleníted a gyerek tanulmányait egy konkrét intézménytől és inkább te aki teljes 24 órás felelősséget vállalsz a gyerekért, aki a legjobban ismered jó és rossz oldalait, te szabod meg neki, hogy mit és hogyan sajátítson el. Ez nem azt jelenti, hogy konkrétan te tartasz neki fizika órákat.

na nem tudom ez mennyire volt érthető

[tintababa]

savitri maximálisan egyetértek veleded. pedagógusként épp ezt láttam hibának, hogy a gyereket lepasszolták hittanra, meg elvárták, hogy mi mit csináljunk, de együttműködni, vagy pusztán érdeklődni már nem akartak. pl.: elsőáldozásra meg kellett tanuljanak pár dolgot, a szülő meg fel volt háborodva, hogy miért nem én tanítom meg órán, miért kell neki otthon ezzel foglalkozni. el lehet képzelni a gyerek mennyire vette komolyan az egészet ilyen szülői háttérrel.

[kamcsatka]

Nekem szimpatikus az otthonoktatás elve, de ez nem azt jelenti, hogy nekünk megfelelő lenne. Csak külföldi blogon olvastam olyan családról, ahol ezt követik, és nagyon tetszik, amit olvasok. Viszont nálunk kiváló óvodák és iskolák (sőt, bölcsődék!!!) vannak, kicsi a közösség, mindenki ismer mindenkit, és már rég kialakultak azok a kis közösségek, amiben mindenki jóban van egymással.
Nálunk pl. nincs olyan nap, hohy ne jönne el a fiam valamelyik barátja játszani, vagy ő megy át vlakihez. A gyerkeken keresztül a szülők is összebarátkoztak, volt már közös elő-Karácsonyi buli. A csapatsport hátrányos megkülönböztetését meg nem értem: 4 éves kora óta sportol a kisfiam, és nagyon sok élményt és barátot szerzett ezáltal. Szociálisan teljesen fejlett, barátságos, nyitott és udvarias kisfiú, a gyerekekkel és a felnőttekkel is kiválóan megérteti magát.
És ebben nem csak a családnak volt szerepe, hanem az óvónéninek, akivel máig összejárunk (egykorúak vagyunk), a tanítónéninek, aki a szomszédunk, és az edzőbácsinak, aki Kamilla apukája
Semmi olyan ambícióm nincs és soha nem is lesz, hogy versenyeztessem a gyereket, nem érdekelt, hogy lehet angolul tanulni az oviban, és nem akarom, hogy élsportoló legyen.

[vadrózsa79]

sport

Lehet, hogy félreérthető voltam, amikor mint kortárs csoportnál a sportot írtam, nem versenysportra gondoltam. Szerintem az csak nagyon-nagyon kevés gyereknek való, de még náluk is elveszi a sok tréning és megmérettetés a gyerekkor szabadságát. Én inkább ilyen heti kétszer focizunk, kézizünk, félévente megmérközünk a szomszéd város csapatával. Szóval ilyesmi...
És továbbra is: szerintem lényeges a kortárs közösség a későbbi életére nézve. Hogy hogyan fog párt találni, felnőtt életet élni. Hogy ne érezze UFÓ-nak magát, ha hasonló korúak veszik körül (Főiskola, munkahely) . Ezt meg kell tanulni, és erre legjobb időszak a 10-18 éves kor.
Ui: mindenkinek lehet rigolyája, nekem ez

[kamcsatka]

Én nem értettem félre, csak kicsit továbbvittem a témát, meg belekevertem még olyat, amit máshol olvastam:-) Mert máshol is olvastam (pl. Liv blogján), hogy a waldorfisták és az otthonoktatók nem értenek egyet pl. a csapatsporttal, de ő is azt írta, hogy olyan jó volt nézni a gyerkeket az apukákkal focizni... És ezzel egyet tudok érteni.
A versenyt úgy kevertem bele, (csak nem fejtettem ki), hogy én nagyon versenyellenes vagyok, mert én vizsgadrukkos vagyok és tudom, milyen rossz az, és nem kívánom a gyerekemnek. Persze ez őt nem érdekli, vígan vesz részt a megmérettetésekben... Mert ugye ahhoz, hogy ő focizik, hozzátartozik az is, hogy egykorú kisfiúkkal meccseznek. De a normális edző (pl. férjem) is azt mondja, hogy kb. 12 éves korig semmi jelentősége annak, mennyi az eredmény, hanem csak azért szokott mérges lenni, ha nem szívvel, lelkesedéssel játszanak, ezzel akadályozván a társaikat. SZóval ő is NEVELŐ.

[harmat]

Tintababa,
Lehet, hogy nem fogalmaztam érthetően. Nem tudom hol írtam, hogy kimarad a kamaszkor. Azt sem írtam, hogy a szüleikkel nem beszélnek a tinédzserek, de hogy más felnőttekkel beszélgetésbe elegyednének, az nem általános a környezetemben. Nagyon sok negatívum van az itteni kamaszok életében és igen, az iskolát is okolom. Most nem mennék bele részletesen, de elég lehangoló a városban a középiskola-kínálat, pedig nem is kisváros.

Azt sem állítom, hogy azzal, hogy iskolába adjuk a kisgyereket, már nem tanítjuk őt tovább. Viszont továbbra is azt gondolom, hogy az iskolatanár és az otthonoktató szülő szerepe más. (Te írtad, hogy pedagógus vagy, mégsem csinálnád, erre reagáltam.)

Savitri,
Az utolsó bekezdéssel teljesen egyetértek. Még annyival kiegészítve, hogy a gyerek is beleszólást kap, hogy mit és mennyit tanul, nem a szülőnek kell mindent megszabni. Minden (, iskolás és nem iskolás) gyerek életében van egyszer valami, ami nagyon érdekli, amiért rajong, amiről annyit olvas, hogy a végén többet tud, mint anyukája vagy tanítónénije.

[tintababa]

igen pedagógusként tisztában vagyok vele hányféle pedagógiai módszer létezik, ami szükséges szerintem a gyerekek tanításához. nem hinném, hogy aki otthon tanítja a csemetéit, az csak úgy csinálgatna ezt azt, hanem gondolom utánanéz, mert egy rossz fogással végleg megutáltathat vmit a gyerekkel. én nem csinálnám, mert nem tudnék elfogultság nélkül nézni Benyusra. erre írtam, hogy a dokik se magukat nem műtik, se a családtagjaikat, ha így érthetőbb.
persze azért sok sikert kívánok mindenkinek, aki ezt vállalja.

[liv731]

Sziasztok!

Hát, igen érdekes téma ez, nagyon sok utánajárást igényel, mire az ember érdemben tud nyilatkozni a témáról ugyanis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy pl. a gyerek az iskolában szocializálódik (vagy azt, hogy a gyereket szocializálni kell!), ott készítik fel a felnőtt életre és ott fog párt is találni, meg barátokat. Illetve, hogy kortárs szocializáció nélkül UFÓ lesz belőle. Ja, és az is "belénk van ültetve", hogy szülőként nem vagyunk képesek felkészíteni az életre a gyerekeinket, erre részben csak a tanárok képesek. Aztán kiderül, hogy ez mind nem egészen így van, csak a másik oldalt sosem hallja az ember...