Momomama eredeti hozzászólása
Hozzászólás megtekintése
Közlemény
Összecsuk
No announcement yet.
OFF topik (3)
Összecsuk
X
-
aagica eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintéseSzerintem jó helyeket találni, csak egyrészt iszonyú drágák (fejenként 3-5-6 ezer) és ez csak a gyerekeknek megoldás, ezek szülők nélküli bulik.
a mostani meg szülőmentes lesz, mert kicsi a hely, viszont animálják őket.
tavaly előtt itthon nálunk rendeztem, biztos én vagyok béna, de ilyet többet nem...Kockapaci (F 2007.tél, A 2013.tél és L 2015. tavasz)
Comment
-
Tavasszal meghívták a lányomat egy Bur%er-es szülinapra. Nagyon kínos volt, nem volt igazán semmi program az evésen kívül és három órásra lett tervezve. Már belépéskor is feltettem magamban a kérdést, hgoy mi fog itt három óráig tartani?
Az édesanya megkérdezte, hogy mit kérünk és én már eléggé elfelejtettem a Bu%ger-es menüket, egyszerűen csak kérdeztem, miben mi van, ő pedig nagyon zavarodottan vihogott, hogy nem járunk Burgerbe? A lányomat nem mertem otthagyni, mert gyakorlatilag semmi program nem volt. Végül hazaszaladtunk, egyrészt mert láttam, hogy az ünnepi ruha két perc alatt kiszakadna, ha a gyerekeknek nincs semmi elfoglaltság és csak rohangálnak és a földön másznak (mi kicsit túllőttük az eleganciát) és mert fázott. Akkor gyorsan felmarkoltam és vittem színes papírt és megkérdeztem az anyukát, hogy nem bánja-e ha hajtogatok a gyerekekkel: "viccelsz?"- hangzott a válasz. Majd mikor belemelegedtek a gyerekek a hajtogatásba, a vendéglátó édesanya kitalálta, hogy táncversenyt rendez, és akkor néhányan otthagyták az idilli hajtogatást. De szépen-lassan visszaszivárogtak. Az étel borzalmas volt, a hely is (szülinapi program, hogy a gyerekek megnézik, hogy hogyan csomagolják a szendvicseket?) szóval nagyot aludtunk utána, mert teljesen leszívott.
Persze ha megint elhívják, és menni akar, elviszem, de ennél még egy játszóterezés is többet adott volna bárkinek.
Kicsit szomorú vagyok, hogy ma már nem lehet low cost születésnapokat csinálni, mert a szülőket annyira megterheli és nem is igazán lehet beszélgetni, mert vagy rövid, vagy hangos, vagy szűk a hely.
Szerintem például annyit tudna adni, ha mindenki hoz valami hamit és az ünnepelt egyetlen, mindenki által összedobott és valóban vágyott ajándékot kap. A kisfiam szó szerint fél év alatt tudta birtokba venni azt a 8 ajándékot, amit a születésnapján kapott egyszerre. Ennyi idő volt, mire mindent kipróbált, illetve egy dobozt azóta még ki sem nyitott, hétvégén néztem a polcán. És túl sok ennyi ajándék egy gyermeknek, tekintve, hogy még a szüleitől is kap.
Tetszik az a terembérlős ötlet. Családias, meghitt, ésszerű árú. Kriszta, gondolom, még így is sokba került, de biztosan tartalmas is volt.Egy legényke és egy leányka édesanyja
Eladó autósülés, játéktartó pad, játékvarrógép, könyvek, népitánccipő iskolatáska és egyéb szeretett tárgyaink
Hiszek benne, hogy a Háborítatlan Szülés helyszíntől függetlenül mindenütt megvalósul, mert egyre többen szeretnénk és mert áldás kíséri. Csak ahhoz a tökéletességhez kell visszatalálni, ahogyan a Teremtő megalkotta és azt csak valóban indokolt esetben kiegészíteni a tudomány életmentő eszközeivel.
Comment
-
Hát ez a b-urgeres dolog borzalmasan hangzik...
Nekünk tényleg csak az a problémánk, hogy a kint lévő két gyerekem közül az egyik januári a másik februári így a szabadtéri szülinapnak esélye sincs. Mi bevállalnánk egy óriás szánkózást forró csokizással de a vendégeink többsége valószínű nem osztaná a lelkesedésünket
Szóval mi tényleg olyan lehetőséget kerestünk ami a helyproblémánkat oldja meg minden mást ugyanúgy csináltunk mintha itthon lennénk.
A terembérlés 5 ezer per óra volt három órára béreltük. Dekoráció itthon hajtogatott krepp papír füzér tudjátok a retro típus kaja az amit mi magunk készítettünk bevetettük a nagymamákat. Az emeletes Miniegeres tortát én magam készítettem ahogy az ételek egy részét is. Mivel közeli barátokat hívtunk így mindneki hozott egy kis sütit szendvicset salátát akármit. Nagyon családias lett
A gyerekeknek szerveztünk játékokat, de nem vittük túlzásba hiszen boldogan tomboltak maguktól is. A kistesó szekciónak volt játszószőnyeges babajátszós rész a nagyoknak vittünk csúszdát ( azt a kicsit nem nagyot) mászóalagutat, karikákat amelyeken át kellett ugrálni stbstb. A visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát.
Összegben egyedül a terembérlet dobta meg a dolgot a többi annyi volt mintha itthon rendeztük volna.
A harmadik lányunk szeptemberi lesz (napokon belül ) szóval neki valószínű még fogunk tudni szabadtéri bulit rendezni. majd meglátjuk
Comment
-
ja én az ajándékokkal szintén azt csináltam, hogy egy szó nélkül elpakoltam és szépen lassan hónapok alatt adagoltam. Nálunk a téli időszak amúgy is nagyon sűrű hiszen az ünnepek után rögtön jönnek a szülinapok is. Szóval inkább fokozatosan kapják meg őket.
Comment
-
na igen, szerintem ez működik sokáig aztán meg amikor a gyereket osztálytársak ide oda hívogatják akkor ő is szeretne. Mondjuk f cuki, neki az itthoni is szuper volt. csak nekem nem...az a káosz ami utána maradt, ez eltört, az eltűnt...
pedig csak 8 gyerek volt.
amúgy van itt a mamain is olyan szuper anyu aki leanimál egy szülinapot, mindenféle jópofa verseny, keresgélés, ételek stb. sajna én nem ilyen vagyok. kisebbeknél még oké lett volna.
az enyémek is téliek, már a fiúk. de hó sajnos nincsen, nem is volt egyik szülinapján sem
annó én is kigondoltam h hóemberezés, aztán meleg puncs vagy valami...de hó sehol.
a decemberinél már teljesen, de a januárinál is ritkán jön össze. mondjuk a középsőm még nem igényel ilyesmit. szerencsére.
a nagyé is 2.-ban volt először így tartva.
amúgy terembérlés tök oké, ha barátokkal mentek.
osztálytársaknál már sztem nem így megy, én nem mindenkivel tudok beszélgetni...Kockapaci (F 2007.tél, A 2013.tél és L 2015. tavasz)
Comment
-
Kriszta! Szép szülést, egészséges boldog babát-mamát-családot!
Paci, el tudom képzelni, hogy ez milyen érzés lehet. Még családon belüli gyerekeknél is van kár, hát még ilyenkor...Egy legényke és egy leányka édesanyja
Eladó autósülés, játéktartó pad, játékvarrógép, könyvek, népitánccipő iskolatáska és egyéb szeretett tárgyaink
Hiszek benne, hogy a Háborítatlan Szülés helyszíntől függetlenül mindenütt megvalósul, mert egyre többen szeretnénk és mert áldás kíséri. Csak ahhoz a tökéletességhez kell visszatalálni, ahogyan a Teremtő megalkotta és azt csak valóban indokolt esetben kiegészíteni a tudomány életmentő eszközeivel.
Comment
-
Huuu, ez a burgeres rémtörténet...
A lányom augusztusi, neki a tetőre felvittünk felfújhatú medencét, meg grillsütőt.., Minden szülő maradni akart, de így nem volt gond. Viszont a férjem kiröhögött, mert vittem fel szőnyegeket, kisasztalt székekkel, az összes színezőt, duplot, meg még egy adag játékot... minek, úgyis fürdenek meg ellesznek... hát mindet használták, lehet nagyobb korban jobban megy, de 3-5 éveseknél azért végig kellett figyelni és ajéánalni nekik játékot.Anna - Lilla (2012/08) és Laurenz (2014/05)
Babahordozási tanácsadó
Comment
-
A közösségi ház jó ötlet, sőt erről bevillant, hogy járnak valamelyik plébűniára misére, ennyiből tuti ott is van egy terem, ilyeneken szokott lenni, azt lehet ingyen is odaadnák nekik. KÖszi az ötletet.Anna - Lilla (2012/08) és Laurenz (2014/05)
Babahordozási tanácsadó
Comment
-
amiről írtam az nekünk is 3 éves szülinap volt. Még nem akartam ilyesmivel foglalkozni mondván ráér, de a könyvtárból pont egy olyan Bori könyvet vettünk ki ami erről szólt és végem volt Onnantól azzal kelt és feküdt, hogy neki is lesz szülinapi bulija ahova elhívhatja a kis barátait. Volt irányított játék is nekik, de úgy láttam anélkül is jó elvoltak
Comment
-
Kockapaci eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintésenem mind. tényleg változó. tavaly anagynak játszóházban volt, de ez a korosztály szaladgálós már. szülők is voltak, szülőknek ingyenes volt.
a mostani meg szülőmentes lesz, mert kicsi a hely, viszont animálják őket.
tavaly előtt itthon nálunk rendeztem, biztos én vagyok béna, de ilyet többet nem...
4-5 évesen még oké a játszóház, azok vannak 3 ezer körül. Ami nagyobbaknak való (állatkertes, gipszfestős, sütögetős, ilyesmi), az már 5-6 ezer. Annyit meg nem...
Nehéz dolgunk van, pont érint a dolog, a lányom 2 hét múlva lesz 10 éves. Elmondok 2 szülinapi bulit, amire az osztálytársai meghívták mostanában.
1. Limuzin jött a társaságért, másfél órát autóztak a városban, közben ettek meg gyerekpezsgőztek, utána elmentek egy állatos kávézóba (elég drága hely), ahol tortáztak és minden állatot megsimogattak, majd a vége egy capoiera edzéssel zárult.
2. Ez házibuli volt, az anyuka rendelt ugrálóvárat, pónit és egy órás bűvészműsort.
Egyelőre fogalmam sincs, mi lesz, mert ezekkel nem tudok és nem akarok konkurálni. Kertünk nincs, lakásban lakunk.
(A gyerek otthoni bulit akar, kétszer már volt neki, csak ő nem érezte jól magát, mert a többiek mindent szétdobáltak, kiabáltak, rohangáltak, stb.)Ági és Zsófi ördögfióka 2007.10.04.
Comment
-
Yettap eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése...
Nekünk tényleg csak az a problémánk, hogy a kint lévő két gyerekem közül az egyik januári a másik februári így a szabadtéri szülinapnak esélye sincs. Mi bevállalnánk egy óriás szánkózást forró csokizással de a vendégeink többsége valószínű nem osztaná a lelkesedésünket
...
A tiétek is jó lehetett, ahogy olvasomUtoljára szerkesztette _andi; 2017.09.19., 10:26.Andi
Barbara (felnőtt), Ádám (1999.), Kristóf (2006.), Lilla (2010.)
Comment
-
aagica eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése...
Elmondok 2 szülinapi bulit, amire az osztálytársai meghívták mostanában.
1. Limuzin jött a társaságért, másfél órát autóztak a városban, közben ettek meg gyerekpezsgőztek, utána elmentek egy állatos kávézóba (elég drága hely), ahol tortáztak és minden állatot megsimogattak, majd a vége egy capoiera edzéssel zárult.
2. Ez házibuli volt, az anyuka rendelt ugrálóvárat, pónit és egy órás bűvészműsort.Andi
Barbara (felnőtt), Ádám (1999.), Kristóf (2006.), Lilla (2010.)
Comment
-
Ági! Ezek durvák. Amúgy ezen nem kell izgulni, mindig élvezik a gyerekek a nagy flancolást, de annyira tudnak örülni egy nyugis játszós zsúrnak. Én tavaly is néztem netről 'feladatokat' amivel próbáltam kicsit 'animálni' őket úgy fél órára - fiam jól keresztbe tett, még kicsi volt hozzá. De iszonyat jót játszottak. Nálunk is lakás-buli van, csak gyerekek, mert itt is január-februári a csapat.
Tavaly a nagy fiamét úgy oldottam meg, hogy oviból vittem haza a társaságot - szülők is örülhettek, hogy kicsit szabadabb a délutánjuk, nem tettünk keresztbe semmilyen hétvégi programot senkinek, és még az idő is korlátozott volt - pont elég volt nekik. Ezt át is vették gyorsan az ovistársak. Mondjuk tavaly csak 5-en lehettek. Szabály, hogy annyian lehetnek az ünnepelttel együtt, ahány éves (tesó nem számít). Momo már tervezgeti, hogy kit hív meg a januári zsúrjára. Van egy kisfiú, aki már iskolás és nem bírtam - na mondtam, hogy őt nem tudjuk elhívni (gonosz anya - tavaly ő pörgött iszonyatosan) Erre mondta, hogy hívja helyette a Rebust, hogy Marcinak is legyen pajtása - ő egy kislány a csoportból - kiscsoportos és Marcinak volt a nagy barátnője tavaly a bölcsiben.
A lakás szűkössége miatt nálunk idén is csak gyerekes lesz szerintem, bár jó a szülőkkel is dumálni. Egyelőre maradunk otthon, majd suliban már lehet, hogy nézünk vmi termet.A, Momo (2012) és Maci (2014) boldog anyukája
Comment
Mamami portál footer
Összecsuk
Friss bejegyzések
Összecsuk
-
Zsuzska általÖrök gond, hogy mi legyen az ebéd.
Talán ha leírjuk, mit főzünk éppen, adhatunk egymásnak tippeket
Én ma tarhonyás húst...2009.01.09., 11:45 -
Marta St általEgy ilyen kellemetlen betegséggel szembesültem, amiről még beszélni is kellemetlen. Gyanítom, hogy az edzőterem zuhanyzójában kaphattam el. A...
-
Hol: Baba-mama egészség
2024.03.27., 18:44 -
-
barkacsolo általIde várunk minden technikai és moderálással kapcsolatos kérdést, kérést, észrevételt, javaslatot.2019.08.13., 10:05
-
babamosoly általSziasztok!!!! Megcsináltam hogy itt tudjunk újra kapcsolódni. Régen beszélgetünk róla vajon kivel mi van, mi lett a ma már kamaszodó gyerkőinkből,...
-
Hol: Alter nevelés
2021.01.04., 21:46 -
-
Yoda általA homeopátia alaptörvénye, lényege a hasonlóság természeti törvénye, azaz hogy egy gyengébb dinamikus hatást mindig kiolt egy nála erősebb,...
-
Hol: Baba-mama egészség
2011.01.25., 23:14 -
Comment