Nem tűntünk el, amikor csak tudunk, megyünk ki a kertbe, építgetjük, szépítgetjük, bár most inkább hasonlít egy aszály sújtotta területre, de mi látjuk a kis hajtásokat, a túlélőket is ám!
Összességében ültettünk rengeteg fát tavasszal, meggy, alma, mézalmácska, dió, körte, cseresznye, barack, sárgabarack, cserjéket mint pöszméte, fekete ribizli, ribizli, goji bogyó, füge, málna, szeder, berkenye, áfonya, som, mogyoró és még apróságokat is, mint orgona, virágsereglet, kis saláta, fűszernövények, rózsák.
A helyzet az, hogy mivel amatőrök vagyunk, még sok esetben azt sem tudjuk mit hova ültettünk és keresgéljük a gazban a kiszáradt fű között a túlélőket. Összességében azt lehet mondani, hogy a fák nagy része túlélt, kihajtott és szépen növekszik. A bokrok is igyekeznek, némelyik jobban néz ki mint a többi, egy-kettő feladta. De azért 90 százalékban megmaradtak egyenlőre és reméljük meg is fognak. Pedig nincs könnyű dolguk ebben a nagy melegben, locsolási lehetőség nélkül.
Látná valaki hogyan locsolunk, lehet hülyére röhögné magát, de mi nem adjuk fel. Általában két nagy 16 literes ballont feltöltök, plusz a fellelhető összes literes, kétliteres üvegeimet, és így indulunk ki a kertbe. Úgy osztom el ezeket a vízcseppeket, olyan precizitással mérem ki, melyik növényke mennyit kap, hogy az még engem is meglep, ki épp mennyire szomjazik, úgy adagolom a vizet. Egészen megerősödtem :). Tudom, tudom kút kellene, eddig két kútfúró dobta be a törölközőt. De az is lesz, bár meg kell mondjam, nem szenvedésként élem meg, sokszor még egyedül is kimegyek, élvezem, az az igazság.
A fákat és cserjéket körbemulcsoztuk, így szerintem elég jól bírják, ők néha kapnak vizet, cserjék inkább. Aminek sokat adok, a mentett rózsáink (erről írtunk ITT), mert nekik azért nem könnyű több, mint húsz év után elköltözni új helyre, illetve egy új tő is van. Ez a 4 tő a mi titkos kert projektünk első rózsavilága, a terv szerint sok-sok lesz még belőle! A kis fűszerkertünk szintén előnyt élvez a locsoláskor, hiszen ez az egyetlen kis kapált területünk, ami rendezetten néz ki. Képzeljétek ide raktam a mikrozöldek levágott kókuszalapját már kétszer is és láss csodát! Ezek a legszebbek!
A napokban találtunk néhány kidobott ablakot is, ezekből szeretnénk jövőre kis üvegházat csinálni, szerszámosra is szükségünk van, mert így néz ki a kocsim hátulja. Apropó szerszámok. Jövök majd szerszám ajánlóval, kifejezetten nőknek. Zseniális japán kiskapát, és egyebeket találtam és vettem!
A gyerekek hol több, hol kevesebb lelkesedéssel jönnek, de jönnek és segíteni, dolgozni nagyon tudnak és valós segítséget is jelentenek, főleg a fiúk.
Sok-sok szőlő maradvány van a kertben, valaha lehetett itt sok szőlő, úgy vélem, és próbálunk menteni vagyis újraéleszteni belőle néhányat. Egy sort középen és egyet a fákra felkúszott szőlőből próbáltunk letisztogatva újrarendezni. Keresztfát vágtak a fiúk és a fenti kiemelt képen látható kis kapura kötöztük fel az indákat. Virág van rajta, hogy eljut-e a szőlőszemekig, nem tudom, de jövőre már talán. Háttérben a mindent elárasztó vaddohányt láthatjátok, idén extrém sok van. Szeretem is meg nem is, levele iszonyú selymes, puha, virágja nagyon szép, a méhek is szeretik, de nagyon invazív. A kép készülte óta lekaszáltuk, persze ő jól bírja a szárazságot is. Naná…
Folytatjuk!