1. Moss kevesebbet – hord a ruháidat nem csak egyszer
Az egyik legegyszerűbb módja a mosás zöldebbé tételének, hogy kevesebbet mosunk. Nagyon sok ruhánkat nem szükséges minden alkalommal kimosni, egyszeri felvétel után. Farmernadrágok, pizsamák, ruhák, felsők többször is sorra kerülhetnek. Törölközőt sem kell váltani minden zuhanyzás után. Természetesen az alsóneműk, zoknik azonnal mennek a szennyesbe ☺
2. Használj természetes mosószereket
A kereskedelemben kapható mosószerek többsége sok-sok vegyszert tartalmaz. Ezek közül néhány igen káros az egészségre és a környezet számára. Egyre több alternatív, környezetbarát tisztítószer kapható ma már. Olyan cégek mint például a Bio-D etikus és környezetbarát termékeket kínálnak. Remek otthon készült mosószereket is készíthetünk akár magunk is.
3. Száríts a szárítón, amikor csak lehet
A szárítógép a második legnagyobb energia fogyasztó háztartási eszköz a hűtőszekrény után. Tehát amikor csak lehet inkább teregess ki a szárítókötélre. A ruhák is hosszabb életűek lesznek.

4. Tele programmal moss
Ez magától értetődőnek tűnik, mégis fontos megemlíteni. Várj, míg tele tudod tölteni a mosógéped, így csökkentheted a mosások számát.
5. Használj hideg vizet, amikor csak lehet
Az energia 90%-a a mosógép üzemeltetésekor a víz felmelegítésére megy el. Amikor csak lehet moss hideg vízzel. Persze vannak, amikhez forró víz szükséges, de a legtöbb ruhánk nem koszos, csupán beleizzadtunk, vagy még azt sem, ilyenkor bőven elég a hideg víz ereje is.
6. Használj környezetbarát folttisztítót
Erős folttisztító sprayk, szappanok helyett használj foltsót (nátriumperkarbonát), epeszappant vagy környezetbarát összetételű folttisztítót.
7. Használd a nap fertőtlenítő és folttisztító erejét
A napocska remek fehérítő hatással bír, abszolút zöld megoldás és ingyen is van! Emellett a ruháknak jó illata is lesz. Figyelem! A nap nem csak akkor fehérít, ha süt, a felhők mögül is hatásos!
8. Kerüld a vegytisztítót
A patyolat, avagy a vegytisztító a legkevésbé környezetbarát megoldás. Próbáld kerülni, amikor csak lehet.
A mosás környezetbaráttá alakítása egy folyamat. Ne feledd, minden kis lépés számít és megéri az odafigyelést magunk, a családunk és a környezetünk védelmében.
Mosószerek és háztartási tisztítószerek, amelyeket mi ajánlunk: Öko mosás-háztartás
Öko háztartás tippek és beszélgetés a fórumon: Ökomamik háztartása