Főoldal Szül(et)ésVárandósság Az első trimeszter

Az első trimeszter

Kovács Katalin dúla összefoglalója

by maja

Fotó: Csontos Lea


Biztonságban elrejtőzve fejlődni. Az újonnan megfogant élet léte olyan, mint a földben megbúvó mag ébredése. Még senki nem látja, a külvilág elől még rejtve van és így fejlődik a föld tápláló, óvó közegében, míg eléggé megerősödik, hogy a felszínre jöjjön.

A várandósság első harmadában, a még láthatatlanban igen jelentős változások történnek, kifejlődnek a baba létfontosságú szervei. Fogamzástól a tizenkettedik hétig tart az első trimeszter. Ekkor még a létbiztonság óceánjában fürdik az embrió, aprócska sejtcsomagként éli a transzcendens minőséget. Ekkor még az anya sem tudhatja biztosan a létezését (bár kétségtelenül sejtheti).

Az első spermium petesejtbe való behatolását követően a petesejt membránja megváltozik, hogy több spermium ne jusson be. A megtermékenyített petesejt folytatja útját a méh ürege felé, közben a zigótából, szedercsíra, majd hólyagcsíra állapotba fejlődik. Ebben az állapotban érkezik meg a méhbe, ahol befészkeli magát a tökéletesen előkészített kis otthonába, a megvastagodott méhnyálkahártyába. Ebből a sejtcsomagocskából a beágyazódást követően fejlődik ki maga az embrió, a méhlepény és a köldökzsinór tökéletes hármasa. A kialakuló méhlepény lesz az összekötő, átalakító szerv az anya és a baba között.

A beágyazódás nagyjából a megtermékenyítéstől számított hetedik és tizedik nap. Majd itt, a méhben tölti az elkövetkezendő közel kétszáznyolcvan napot…

Már az első három hétben elkezdenek kifejlődni a baba létfontosságú szervei, aki ilyenkor még hivatalosan embrió.
Érdekesség, hogy először a szív indul fejlődésnek, ami már a tizennyolcadik és tizenkilencedik napon elkezd kialakulni.


A szív fejlődésével kezd ébredezni a bátorság, a szeretetre való képesség és az önbizalom.


A harmadik héten kezd el kifejlődni az idegrendszer. A negyedik hétre már részben kialakul az agy, a gerincvelő, a gerincoszlop alapja, de a csontosodás csak később indul meg. Négy- öt hetesen már a kicsi szíve is ver és jól felismerhető a központi idegrendszer is. Ekkor már fél cm hosszú és megkezdődik a karok és lábak kialakulása. Naponta körülbelül egy mm-t nő. 

A negyedik héttől már magzatvízben úszkál, amiben szabadon és még korlátok nélkül fejlődhet.

Öt hetes korban elkezdenek kialakulni a vesék, a vesék kialakulásával együtt fejlődik az egyensúly és a kiegyensúlyozottság érzése.

A hatodik héten már eléri az egy-két cm hosszúságot és a teste „C“ alakban görbül. Lassan kialakulnak az ujjak, aztán a lábujjak is. Ennyi idősen eltűnik a farok és megjelennek a reflexek. 

A hetedik héten, már reagál(na) az érintésre is. Elkezd kialakulni a bőr, a porcok és a vázizomzat is. A tüdők, a gyomor, emésztőrendszer és a hasnyálmirigy fejlődése is megindul. A szívben elkezdenek kialakulni a félhold alakú billentyűk. Megjelenik a húgyvezeték kezdeménye is.

Nyolc hetesen az agy a baba súlyának a felét teszi ki, ekkor már megjelennek a szabálytalan légzőmozgások is, amiket a későbbiekben a magzatvíz ki-be légzésével gyakorol.

A lány magzatokban azonosíthatók a petefészkek is. Milyen érdekes, hogy idővel megjelennek azok a petesejtek is a lány magzatok petefészkeiben, amikből egyszer talán megszületik az unokánk.
A feje két oldalán megjelennek a külső fül kezdeményei. Folyamatosan fejlődik a hátsó agy, mely a szívműködés, légzés és az izommozgás irányításáért felelős. A kéztő mellett észrevehetővé válnak a későbbi ujjkezdemények. Ekkorra a szikhólyag elsorvad, helyette a placenta veszi át az embrió táplálását.

A méhlepényt vékony erek hálózzák be melyek a méhfalba csatlakoznak, így biztosítva a folyamatos anyagcserét az anyai szervezet és a baba között. A méhlepény tápanyagot és oxigént szállít a babának, kezdetben ő látja el a tüdő, a vese és az emésztőrendszer funkcióját, eltávolítja a salakanyagokat (visszajuttatja az anyai keringésbe), illetve megakadályozza, hogy a baba vére keveredjen az anyáéval. Ezeken felül számos káros anyagot is megszűr. Hormonokat termel amik segítik a várandósság megtartását, megszüntetik a havi vérzést és védik az éppen fejlődő életet, hogy az anyai szervezet ne „idegen anyagként” azonosítsa. A természet csodálatosan megalkotott minden apró részletet a létezésben.

kilencedik héten kifejlődnek a hanginak is. A köldökzsinóron belül kialakulnak a belek, amelyek később majd elfoglalják helyüket a has üregében. A kicsi szíve négy üregűvé válik. Megkezdődik a csontosodás, először a porcszövetek kialakulásával.

A puha test folyamatosan elkezd megkeményedni, egyre inkább elfoglalja helyét az anyagban, ezáltal folyamatosan szakad el a transzcendens minőségtől és fizikai formát ölt.

tizedik héten kialakulnak a körmök és a haj. Az orr és az orrlyukak már teljesen kifejlődtek és befejeződik a nyelv fejlődése is. A szívfejlődés kritikus időszaka lezárul. Megkezdődik a csikló vagy pénisz (nemtől függően) kialakulása. A belek elfoglalják a helyüket az embrió hasüregében. A tizenegyedik héten a belek már vizet és glükózt szívnak fel.

tizenkettedik hétre, már körülbelül hét cm. hosszú, végtagjai jól fejlettek, mozgatni tudja őket, nyitja-zárja a száját, forgatja a fejecskéjét. A tizenkettedik hét abból a szempontból is lényeges, hogy ez az időszak amikor minden magzat ugyanakkora, így ebből pontosabban következtethető a szülés várható ideje.

A tizenkettedik hét után rohamos léptekben indul meg a növekedése és az elkezdődött fejlődés tökéletesítése. Bár a kicsi neme már a fogantatáskor eldől, ilyenkor esetleg már ultrahanggal megkülönböztethető. Eddig tartott a várandósság igen kritikus időszaka. A baba arcának már emberi formája van. Kialakul a szájpadlás és befejeződik a hangszálak kialakulása is. Kifejlődnek a reflexei.

A babák bizonyítottan már a tizenkettedik héten álmodnak… Még alig észrevehető a külső szemlélő számára, de már fejlett kis ember, aki éppen óriási változásokon megy keresztül, hogy elnyerje formáját. Nem véletlen, hogy a kifejlődés legjelentősebb változásai, a létfontosságú szervek kialakulása a külvilágtól (és részben talán az anya elöl is) rejtve történnek.

Az első tünetek, amik fizikai szinten is utalhatnak a várandósságra általában a várt (vagy nem várt 🙂 ) menstruáció idejére esnek. Ekkor már valószínű, hogy az embrió által termelt HcG hormon szintjét jelezné a terhességi teszt. (Általában néhány nappal a kimaradt menstruáció után vagy nagyon érzékeny teszteknél a menstruáció napján)

A várandósság mindenkire másképpen hat, de vannak bizonyos jelek amikből következtethetni lehet a várandósság tényére. A kimaradt menstruáció elég egyértelmű jel. Bár előfordul, hogy a havi vérzés részben megmarad, bár ez igen ritka jelenség.
Ezen felül felléphet a mellek feszülése, bizsergése, a bimbóudvar elszíneződése, fáradékonyság, gyakori vizelési inger, hányinger, szagokra való érzékenység, émelygés, menstruációhoz hasonló alhasi görcsök, a hüvelynyílás kékes árnyalatú elszíneződése, de még a libidó hirtelen emelkedése vagy hirtelen csökkenése is.

Azok a Nők akik érzékenyek lelkük rezdülésére már a fogantatáskor vagy a fogantatást követően érezhetik a gyermekáldást. Előfordulhat az is, hogy álmodnak vele vagy egyéb módon kapnak jeleket és ettől egyértelművé válik számukra az új élet érkezése.

Az első trimeszterben a határtalan öröm és ujjongás mellett megjelenhet a kiszámíthatatlanságtól való félelem és a bizonytalanság, hogy lesz ezentúl. Ezek az érzelmi hullámzások teljesen normálisak.
A magzat érzelmi fejlődésében is döntő, hogyan fogadja érkezésének hírét az anya, illetve az apa.

Teljesen normális az is, hogy a várandós Nő az első hetekben egyre többet aludna, fáradékonyabb. Az átalakuláshoz, a biztonságos fejlődést támogató közeg létrehozásához, fenntartásához szükséges a pihenés. A gyermek akkor fejlődik a legnagyobb ütemben, mikor az anya pihen. Az anyai szervezetnek már kettőjüket kell ellátnia tápanyaggal és energiával.

Az újdonsült anyának meg kell engednie magának, hogy átálljon egy másfajta működésre. A racionalitás helyett előtérbe kerülnek az érzések, érzékenyebb lehet a hangulata is. Ez betudható részben a hirtelen és drasztikus hormonváltozásoknak is.

A várandós Nő egyre inkább elkezdi a Hold és víz minőségeit működtetni, hogy könnyebben össze tudjon hangolódni a gyermekével.

A racionalitás háttérbe szorul és az érzelmek veszik át az irányítást. Az álmok is felélénkülhetnek, intenzívebbek lehetnek a várandósság alatt.

Megjelenhet az első tizenkét hétben a szagokra vagy ételekre való érzékenység, undor. Ez is azt segíti, hogy a várandós anya olyan táplálékot fogyasszon ami a fejlődő magzat számára is megfelelő és tápláló. Addig kedvelt ételektől undorodhat meg (egy időre) vagy addig kevésbé szeretett ételeket kívánhat meg. Ez a fajta érzékenység is azt mutatja, hogy figyeljen magára és a jelzéseire, figyeljen befelé, mert azok adnak pontos iránymutatást.

Fotó: Csontos Lea

Ebben az időszakban (az első trimeszterben) a legjelentősebb változás, hogy az anya elfogadja a babát, az ő létjogosultságát, hogy elfogadja a várandósságot, és a saját átalakulását. Ez akkor is érvényes, ha régóta vágyott, vágytak gyermekre és tervezett volt a fogantatás, hiszen ekkor is egy teljesen új életszakaszba lép ezáltal.

Ismerkedik a gondolattal, hogy az eddigi életszakasza valamilyen formában lezárul és vállalja az ezzel bekövetkező minőségi változást, hogy a Nőből Anyává alakul.
Erre az átalakulásra kapunk 10 holdhónapot. Teljesen egyéni, hogy ki hogyan éli meg ezt az átállást, nincsen „jó” vagy „rossz” megélés. Egyedi tapasztalás van. Ami a tied és a babádé, és az úgy van jól.
A Nő akkor van a legközelebb a teremtéshez mikor gyermeket vár.

A fogantatással elindult a gyermekeddel közös utazásotok, ami ilyenkor még a láthatatlanban történik, majd a második trimesztertől lassan a külvilág számára is egyre inkább nyilvánvaló lesz.


Kovács KataKatadula

Szeretettel Várlak a FelkéSzülés és FelkéSzülő Online szülésfelkészítőn, ha szeretnéd teljességében megélni a várandósságot, szép élményként átélni a szülést és magabiztosabban tölteni az első heteket a babával.






Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.