Főoldal Szül(et)ésTörténetek ZSÁLYA BÁJA

ZSÁLYA BÁJA

Pillanatképek Németh Juci és kislánya mindennapjaiból

by maja

Fotó: Magánarchívum

Az Anyastaféta podcast után, újabb izgalmas kalandra indulunk Németh Juci énekesnővel. Előadóművészként, különböző koncerteken találkozhatunk vele és érezhetjük a “Jucis vibrálást”. Négy éve pedig, az anyaság útjára lépve, élete főszereplőjévé, kislánya, Zsálya vált. Sorozatunkban az ő történeteiket olvashatjuk, ízlelhetjük, érezhetjük.

Őszi őrkép, vagy Őszülö/ők

Zsálya ovis. Papíron. Október ötödikén lett négy éves. Óriási ideológiai dilemmákkal küzdve, de elmentünk először az állatkertbe, apával egyetemben. Alig járunk be a nagyvárosba, a Hősök tere látványa már engem is megdobott, holott évekkel ezelőtt egy állomása volt csak Budapestnek. Az állatkerti séta élménydús volt, bár az eddigi szülinapjain a vadasparkozás legalább ennyi élményt adott neki.

Szóval ovi. Mondtuk a kedves óvónéniknek, hogy hamar írják be Zsályát a beszoktatási listára, mert nagyon érett, nagyon menni szeretne, minden együttáll. Mentünk, csodás két-három nap, már szuperül bent is volt, persze tegyük hozzá, a Waldorf ovik nyár elején már klassz programokat kínáltak nekünk, tehát ismerte, tudta, hova megy. Mi, szülők kicsit azért be voltunk feszülve, hogy mi van, ha Zsálya az első nap lebontja a tetőt, kimos, kitereget és megfőzi az ebédet is mindenki más helyett, de a magabiztos, elszánt “miniszterelnökasszonyunk” stabilitása pár nap után ellszállt. Megjött az első betegség, kiesett öt nap. Újrakezdés. Már nem akart menni, volt, hogy nyolc órakor bementünk, kilenc órakor hazajöttünk.

Zsálya megszeppenve ül a világ legbarátságosabb ovijában a szerető óvónénikkel, a csodás falusi környezetben, az alattunk lévő utcában…ha ül. Mert aztán megint jött egy kis betegség… (Stb. stb.) Minden nap stratégia, konzultáció telón estefelé az óvónénivel, hogyan tovább, mikor vigyük, hova vigyük. Persze ezekkel nem vagyunk ám egyedül.

Most szünet van… Újra kiesés, és reménykedem, hogy egyre jobban vágyakozva megy majd újra. Mert hát, tudja, hogyne tudná, hogy zenész szülei nem délelőtt dolgoznak általában, és amikor ő oviban van, mi itthon vagyunk. Itt van a jó meleg póló alatti “izé”, igenigen, cici, persze már csak elvétve, de akad, és hát a megszokott ritmus itthon. Minek menjen oviba?!

Itthon is diót törünk, itthon is sokat vagyunk a kertben, sétálunk, olvasunk… Arra azért nem számítottunk, hogy ennek az ereje felülírja az ovi báját. Na, de még csak az elején vagyunk, még bármi lehet, lehet, hogy jövő héten már ő lesz a vezető óvónő, annyira megérkezik az ereje. 

Visszaemlékszem a nyárra: Horvátországban nyaraltunk öt napot, több lett volna, de “bejött” a Kispál koncert Orfűn, úgyhogy öcsémékkel és kis családunkkal egyenesen a fesztiválra zúztunk beállásra, majd koncert is aznap este. Nem annyira egyszerű így koncentrálni, hogy a gyermek ott tipeg a labunk alatt. Persze segítség, hogy Lovasi kisfiával, Álmossal kutyásat játszottak, Zsálya a nyakába akasztott pórázon vezette vagy másfél óráig. Szegény. Ott még milyen nagyasszony volt a kislánka. Már fogytán volt az energiánk, amikor kezdődött a koncert. Hunor ment a dobok mögé, én pedig nagyon izgulva vártam, mikor kerülök sorra, mint vendégénekes. Kicsi Zsálya a horvátországi szövegtanulás “áldozataként” betéve megtanulta a Lefekszem a hóbant és a többi dalomat, amiket az én negyvenöt éves, szünetekkel működő memoriám már alig tudott bevenni. Elindult a koncert, óriási siker, mi pedig Zsályával az öltözőben egymás után daráltuk, tanultuk, skandáltuk a szövegeket, és hát azt kell mondjam, a legnagyobb segítségem volt. Minden elakadásomat azonannal javította, így a szereplésem sikerült! Orfűről másnap Pécsett mászkáltunk Hoppla mese helyszíneit felkutatva(óriás boldogság), aztán tovább esküvőre a Balatonra, ahonnan rohantunk komppal át Tihanyba, Budapest Bár fellépésre. Olyan jó, hogy ilyen turnékat érdeklődve és cukin viselik a gyerekek.

Persze tudom, az év legnagyobb részében tulajdonképpen kiszámítható nyugiban van, és néha fordul csak fel a világ, pörögnek fel az események, olyankor izgatja is, jól is viseli. Reméljük az óvóda is becsúszik a napi rutinba, nekünk is, mint reggeli kelés, napirend igazítás, egyig.

Megérkezett azért már a szele a szabadságnak, jó az a magunkra fordított kevés kis idő is, elmenni, intézkedni… Már el is felejtettem, milyen.  Most, amikor írom ezt a kis szösszenetet, hallom, ahogy apával lent vagdossák a gesztenyéket… Megyek, mert én szeretem a legjobban a sült gesztenyét, bocsi… 🙂

Németh Juci

A korábbi történeteket itt olvashatod.

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.