Az Anyastaféta podcast után, újabb izgalmas kalandra indulunk Németh Juci énekesnővel. Előadóművészként, különböző koncerteken találkozhatunk vele és érezhetjük a “Jucis vibrálást”. Négy éve pedig, az anyaság útjára lépve, élete főszereplőjévé, kislánya, Zsálya vált. Sorozatunkban az ő történeteiket olvashatjuk, ízlelhetjük, érezhetjük.
„Dici”
Két hónap múlva négy éves. Anya, ősszel ovikezdéskor, tudod, amikor érik a som, abbahagyom a dicizést! – azt mondja. Amikor kicsi volt és sírt, eldugult orral így kérte, Anya diciiiii! Hát így maradt ez a név. Kedves dúlánk egyben szopitanácsadó is, így első perctől kezdve ellenőriztettem magunkat, fotóztam a mozdulatunkat. Találkoztunk is, tudni akartam, jól indulunk-e, jól megy-e majd a mindennél fontosabb tevékenység. Jól indult, szépen ment, aztán persze jött a fájós poci, felismertük a friss tejci laktózdússágának problematikáját, így a sokáig egy cicin evést/váltást is teszteltük hónapokig…
De ahogy semmilyen csecsemőfigyelő gépet, semmilyen robotikus ringatót és figyelemelvonót, semmilyen műanyag származékot mint cumi és cumisüveg szándékosan nem használtam, így én és a cici lett a minden, a testközelség. Hát nem bánom. Körülbelül másfél évig jött velem apukájával a koncertekre is, jól ment a dicizés két szám között az öltözőben. Olykor persze elég kétségbeejtő volt a leválasztás, színpadra rohanás, sírás, folyó tejfolt az estélyi ruhán, majd a MÜPA nagyszínpadára kilépés, vállalva, hogy talán nem veszik észre. ( Juci, mi volt az a folt a mellednél? – aztán jött az ismerőstől a kérdés koncert után :-))
Mégis együtt voltunk, nem akartam sem fejni, sem nem vele lenni. Utólag talán picit könnyíthettem volna magamon, na, de hogyan? Hiába gondolkodom, ez egyszerűen így volt nekem tiszta és jó. Szuper barátnőm Berlinben úgy gondolkodik, hogy apát teljesen bevonja ötven százalékban, minden gyermekkel kapcsolatos tevékenységbe. Ezért feji is a tejet, és apa üvegből eteti, hogy ő is megtapasztalja az etetést és minden más dolgot a baba körül, ötven-ötven. Nagyon szimpi.
Apától én sem vonnám el a gyermekem, de hát az a fránya cici, az mégiscsak rajtam nőtt. Máig nem tudom, mit tudtam volna okosabban csinálni. Ha egyáltalán kell ezen agonizálni. Mert ugye ilyenkor az összes altatást és minden ilyen dolgot a cicit üzemeltető ember végzi. Más variációhoz nem voltam elég agilis. Meg hát ha otthon vagyok… Vonuljak el altatáskor? Direkt elmenetel otthonról, amíg el nem alszik? Szürreális szituációk. Fejben.
Idén, július közepe: Anya, esti mesének a Betlehemi királyokat meséljük! Jesszus Zsálya, komolyan? Na, jó. Végül is két Kiskarácsony Nagykarácsony éneklés közé lazán befér ilyentájt. Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kismama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját, a sok pásztor mind muzsikál, meg is kéne szoptatni már, és akkor jön a szünet, Zsálya közjáték: Anya diciiiiiiiii!!! Nagy nevetés, és folytatjuk.
Mit tud a dicizés négy éves korban? Még mindig melegséget nyújt, idő és tér megszűnését, összemelegedést, megnyugvást ad. Persze vannak oltári kiakadós percek, alkalmak, amikor kifakadok, Zsálya, vége, nem bírom tovább, elég, elegem van! Aztán meg váltja a következő szituáció, amikor olyan jóóó… Neki is, nekem is.
Anya! Tessék? Vettél be fejfájásgyógyszert, vagy ihatom a tejet?– hajol ki a négyéves a pólóm alól. Ihatod! Okés. Egy másik dicizéskor lejön a ciciről, majd ad rá egy puszit és folytatja tovább. Aztán megint lejön, rám néz, Szeretlek, anya! – és cuppan újra. Meg kell őrülni. Mi lesz, ha kezdődik az ovi? Komolyan végzünk? Elkezdtük leváltani a cicizéseket összebújásokra. Vagy egy éve. Még nem váltotta le a cicit, pedig az is marhajó. De már egy opció. Mire? Hogy szabad legyek újra? És ő? Ő meg önálló. De hát amúgy bazira önálló. Egyedül alszik el apával meg nagyival is, ha fellépek… Szóval… Azt mondják, ha nincs az anyán és a gyermeken civilizációs nyomás, öt és hét éves koruk között jönnek le a gyerekek a ciciről, maguktól.
Mikor is tesszük össze a kezünket, hogy még cicizik? Jön egy betegség, és mit csinál az anyuka? Mindenét odaadná a gyerekért, csak, hogy jobban legyen. Hát mi ez, ha nem a cici. Amiben még ellenanyag is található. Vagy egy nyűgös, sírós fél óra, ami után a megnyugvás maga a dici, az összebújás. Izgi lesz, ha ez nem lesz. Vagy hogy is nevezzem. A mellemre is ráfér már a regenerálódás, lassan érzem én is, hogy szeretnék visszatalálni magamhoz.
Vannak olyan fellépőruháim, amik most alkalmatlanok arra, hogy viseljem őket, mert a mellem nincs a topon. Amúgy szenzációs, hogy kicsi melleim ekkora erővel bírnak. Anyukámé körülbelül a hatszorosa. Ha nem több. Mindig elmondja nekem, istenem, sosem hittem volna, hogy ezekkel a kis mellekkel ilyen szoptatós bajnok leszel 🙂 Hát, nem a méreten múlik. És majd erőre kap újra. Minden eljön a maga idejében. Óriási kiváltság, hogy mindezt lazán, kisujjból megélhetem.
Akinek ez nehézséget okoz, nagyon szeretnék segíteni, akár egy jó kontakttal, vagy beszívni a tudást, és jó tanácsokkal ellátni. Aki nem tud szoptatni, ugyanúgy csodálatos anya lesz, ezer dolog lehetőséget ad arra, hogy a gyermekünkkel a legnagyobb melegségben kapcsolódjunk. De aki teheti, tegye!!! Tegye!
( Miután megírtam mindezt, jöttem altatni Zsályát, és ekkor döbbentem rá, atyám, a cicizéssel semmi baj, ha nem lenne mellette az állandó rádióadó keresés a másik gombján! Na, kezdjek erről egy új bekezdést?! 🙂 )
Németh Juci
A korábbi történeteket itt olvashatod.
