Három gyermek, három csodálatos szülés, egy kórházban, kettő otthon. Miért otthon? Ezt a kérdést nagyon sokszor megkapom és jó is elgondolkodni rajta, érdekesek az árnyalatnyi, apró különbségek, amelyek valójában óriásiak. Még ha első hallásra nem is tűnnek annak.
Első fiamat amikor vártam, ajándékba kaptam 3 könyvet: Ina May Gaskin Spiritual Midwifery, Janet Balaskas Active birth és Ingrid Bauer Diaperfree könyvét. Emellett egy könyvesboltban bóklászva megvettem Ina May magyarul megjelent könyvét, az Útmutató a szüléshez című csodálatos könyvet, de akkor még csak mert megtetszett a borítója. Innen indulhatott minden.
Mivel ekkor már pár éve kismama jógát tanítottam, és a természetes életmód mindig is közelebb állt hozzám, nagyon megszólított az, ahogyan a női testet tisztelve, a szülésre alapvetően képes szervezetnek feltételezve, gyengéden és békés nyugalommal írtak a vajúdásról és magáról a szülésről. Még a nehéz eseteknél is a szüléstörténetekben az volt a benyomásom, hogy nincs pánik, megoldás orientáltan segítik a nőket ezek a bábák, szülésznők a kisbabájukhoz.
Úgy éreztem ez az utam, így bábát kezdtem keresni. Ekkor 2006-ot írtunk, nem volt nagy tolongás ebben a szakmában, és vidéki lévén, nem is találtam, aki eljött volna. Lehet nem voltam elég kitartó vagy erőszakos, de akkor ezt nem tudtam, hogy akár találhattam is volna. Mindenesetre maradt a kórház, bíztam magamban, magunkban, és készültem, de csak könyvekből és néhány cikkből (Itt megemlíteném Nandu Noll Andrea cikkét a gátmetszésről: Ajtóstul az élet kapuján át, nagy hatással volt rám).
Valahogy nagyon erős volt bennem az ösztön, pedig nem tervezett baba volt, mégis azonnal bekapcsolt az anyaoroszlán mód. A jóga által a testem ismertem, tudtam mire képes, fel sem merült bennem, hogy ez ne menne, ne bírnám. Végig dolgoztam, nem mondhatnám, hogy laza készülés volt, de nem éreztem nehéznek sem. A kórház közel volt, könnyed vajúdás és némi vérzés után indultunk be gyalog sétálva, majd félúton taxi (ekkor volt hajnal 1) és az 500 méter után beérve szinte azonnal szültem, nem sokkal később, 2.45-kor már a kezemben volt Levi.
Alapvetően simán ment minden, néhány apró bökkenővel, amit akkor öröm mámorunkban talán nem is említettem volna. Nem engedték a szabad pozícióváltást, könyörögtem, hogy csak még egy fájásig hadd maradjak négykézláb, csak még egyig, de aztán csak feltettek a szülőszékre. Itt nehezebb volt nyomni, minimális belső gátsérülésem lett. Nagyon hamar elvágták a köldökzsinórt és a nem túl gyengéd méricskélést, hurcolászást sem úsztuk meg. De ezen felül tényleg minden ok volt, beavatkozás mentesen zajlott a szülés.
4 évvel később már más volt a helyzet, akkor a mamamin már nagyon sok szó volt az otthonszülésről, akkor még zárt csoportokban, óvatosan de puhatolóztam kivel szülhetnék. Természetesen a páromon kívül nem volt támogatója a tervemnek, se szülők, se védőnő, dokik. Mikor említettem bárkinek főleg az orvosi területen, mindenki inkább pánikkal reagált. A védőnőm későbbi állítása szerint ő maga teljesen bepánikolt, nem volt még ilyen várandósa.
Milyen érdekes ebbe belegondolni, hogy szülő nők körül dolgozóknak mennyire nincsen tapasztalata a nők természetes szüléséről. Csodálják szinte aki képes rá, pedig a világ legtermészetesebb dolga. Mindig az volt az eszemben, hogy az állatainkat láttam szülni, soha segítségük sem volt, miért ne lennék én is képes rá? Hogyan maradt volna fenn az emberiség ha a nők nem tudnának szülni? Mégis a leggyakrabban kapott jelző a szülés kapcsán a „De bátor vagy!!!! Én nem merném…” Nem érzem magam bátornak, de bízom magamban, a testemben és abban is hogy ha gond van, azt felismerem és segítséget kérek.
Tévhit, hogy az otthon otthonossága miatt szülnek a nők házaikban, hiába próbálják a kórházakban otthonossá tenni a szobákat, ha a szülés irányítása, a beavatkozások nem változnak. Számomra keveset jelentettek a szülés szempontjából a gyertyák, fények, otthon melege. Ami viszont rengeteget, az a nyugalom, a békén hagyottság, a befelé fordulás lehetősége. Ez az igazi segítség egy nőnek. Ha érzi hogy ott a támogatás, de nem tolakodó az, finom és magabiztos.
Ám a 2011-es év nem volt egyszerű az otthonszülés szempontjából. Geréb Ági pere, letartóztatása, élőlánc az igazságért, a szabad szülésért, új rendelet, melynek még nem feleltek meg a bábák, így Mirkó születése bár otthon történt, a körülöttünk zajló szinte forradalmi események árnyékában történt. Ez mit sem vesz el a vajúdás és szülés szabad, gyönyörű, eget rengető boldogságából és azoknak az óráknak az áldott érzéséből. Mirkó gyönyörűen könnyedén, belesimulva a napunkba jött e világra, de talán a sok ellenállás miatt amit várandósság alatt tapasztaltunk kicsit mérgesen nézett a világba első éveiben. Pedig a születése egy kis csoda volt, négykézláb aránylag gyorsan született, a nagytestvér a sírására ébredt, s a méhlepényt már közösen vizsgáltuk vele.
A bónusz kisbabánk, Anna Kamilla 5 évre rá született, immáron teljesen legálisan ottnon, minden rendeletnek megfelelve, nem kellett titkolózni a védőnő előtt, nem kapott szívrohamot a gyermekorvos (új) sem, hanem támogattak és ha nem is értettek egyet, nem mondták. Kádban terveztem a szülést, a jógajurtánkban, de ahogy ez lenni szokott, ember tervez….
Rengeteget nevettünk, arra emlékszem, akkor már két fiammal vajúdtunk, szőlőt szemezgettünk, oda-oda jöttek megölelni, egy kis oxitocin-löketet adva, majd egyedüllétre vágytam, s kimentem a jurtába. Meleget ontotta a kályha, a víz kellemes volt, de nem sokáig maradtam egyedül, a fiúk utánam szivárogtak. Mindenki elaludt körülöttem a jurtában, a fájások lelassultak, én pedig a hűvös szobára vágytam :). Bementem hát, egyedül, s lefeküdtem aludni.
Reggel indultak meg úgy igazán, néhány kép ragadt meg bennem erről a pár óráról. A szomszéd gyönyörű sokéves nyárfája, amit sokáig bámultam az ablakból, mert az ablakpárkány pont jó támasznak bizonyult a hullámok alatt, az ölelések a fiúktól, és a vicces pillanatok. Ahogy a párom hordta a vizet az óriási szülőkádba, szakadtunk a nevetéstől, mert képes volt vödörrel hordani, épp csak a keresztfa hiányzott a válláról. Majd épp hogy beleültem este, reggelre pedig kihűlt, így hordhatta ki :). Mai napig nevetnem kell, ha rágondolok.
Hozzátartozik a történethez, hogy szerettem volna szülésfotókat, így drága barátnőm, aki mellesleg szerintem világszínvonalú fotós mellettem volt már előző este óta. De mivel lassú volt minden, szinte már azt mondhatnám, hogy unalmas, nem sok képet lőttünk. Amikor viszont beindult úgy igazán, és szóltam hogy jöjjenek, már csak a baba félig kibújt állapotát tudta lefotózni. És utána a katarzis pillanatát, amiért örökké hálás leszek neki.
Valóban igaz a mondás, hogy „eljön egy erő a nőkhöz…” szüléskor, ami eláraszt és felemel és semmihez nem fogható erőt ad a további évekre. Feltölt energiával, elsöpör és magabiztossá tesz. Leírhatatlan, talán költő kéne legyek hozzá, hogy át tudjam adni.
Kami amilyen elsöprő erővel jött ki, úgy szopizott hamar, sérülés semmi, újra négykézláb szültem, ahogy Mirkónál, vízbe nem is kívánkoztam már.
A bábánk csendes, magabiztos jelenléte eszméletlen biztonságérzetet nyújtott, érintése gyengéd és alázatos volt, minden felesleges dolgot nélkülözött. Tiszta, egyszerű jelenlét. Ez a megfogalmazás illik rá leginkább. Mindig az az érzésem, ha mellette vagyok (azóta néhány beszélgetésen, előadáson, szülésnél), hogy nekünk nőknek tanulnunk kell ezektől a bábáktól, akik valami ősi tudást hordoznak, hoztak vissza, vagy mentettek meg az utókornak.
A szüléseimtől kapott erőből igyekszem visszaadni a kismamáknak, itt ezen az oldalon, dúlaként és kismama jóga oktatóként egyaránt. Remélem sikerül, mert ott az erő minden nőben, csak le kell valahogy nyúlnunk érte és elérni azt, megkapaszkodni benne és soha többé el nem engedni.
Örök köszönet bábámnak dr. Németh Mónikának, páromnak aki feltétel nélkül támogatott mindenben és azoknak a nőknek (többek itt a mamamin), akik tapasztalataikkal segítették utamat. Igyekszem továbbadni.
A ma Magyarországon dolgozó bábák bemutatkozása
Otthonszülés GYIK
