Főoldal CsaládMozdulj ki! Negyvenkétezer lépés

Negyvenkétezer lépés

Hogyan gyógyít sebeket a sport

by ekesnoemi

Soha nem voltam jóban a mozgással. Hamar rájöttem, hogy nem vagyok igazán ügyes benne, és ez mérhetetlenül bosszantott. Sosem éltem meg általa, hogy összekapcsolódom a testemmel, soha nem jött el a flow, az az érzés, hogy nem akarom abbahagyni. Olykor muszájból végigcsináltam egy-egy erőtlen jógát, egy-egy kör HIIT edzést – de ez volt a maximum. Nagyjából így voltunk – én és a sport. Idén tavaszig, amikor minden megváltozott.

Három gyerekem született. Három teljesen eltérő utat jártam be velük. Sokszor mondtam részben viccesen, de inkább keserűen, hogy amit a szülészetben lehet, azt kipróbáltam. Sajnos egyik élmény sem a napos oldalról érkezett. Váratlan, sürgősségi császármetszés, komplikált, beavatkozásokkal zsúfolt természetes szülés, és utoljára, 2019-ben egy 23. heti koraszülés, amely harmadik babánk halálával végződött.

2020. bizonyára történelem könyvekbe illő tavasza az utolsó szülésem, a fiunk elvesztése után szinte pontosan egy évvel érkezett. Ez az időszak nemcsak az évforduló miatt hozott rengeteg felismerést. A szomorú dátumot háromszor is aláhúzta az, hogy bezárva, társadalmi távolságtartásban, egy szokatlan és ijesztő világban töltjük a mindennapjainkat. 

Tudtam persze egy ideje, hogy ez a szezon mindenképpen nehéz lesz. Ami tudat alatt hat, az ugyanabba fordul majd, mint ami akkor volt: az aranyeső sárgába, a fák meg zöldbe, ugyanolyan szaggal szárad a ruha, ugyanannyi kint a fok, a szél, a fény – csak nem babakocsival ötösben sétálunk esténként, hanem négyesben, a férjemmel és a lányainkkal. Meg a Hiánnyal. 

Azt viszont nem tudtam, hogy ennyire ugyanolyan is tud lenni az egész: hosszú napok kellettek, hogy felismerjem, miért nyomja úgy a mellkasom a karantén…  Rájöttem: a a 2020-as tavasz nem hasonló, hanem kísértetiesen olyan, mint a 2019-es. Ez is bizonytalanságban, esélylatolgatásban, csak éppen a koraszüléstől való rettegés helyett most a vírustól való félelemben telik. 2019 tavaszán azzal küzdöttem, hogy képes vagyok-e a rám bízott gyereket megtartani addig, míg biztonsággal megszülethet. Persze kevés volt a befolyásom az eseményekre, de én minden nap küzdöttem érte. Minden létező és nem létező eszközömmel.  Aztán Ő megszületett, korán és meghalt. A harmadik szülésem. Úgy terveztem, ez lesz a gyógyító élmény – hiszen már rengeteget tudok, szülésről, nőkről, a testemről, határokról, mindenről. Papírforma szerint ennek sikerülnie kell. 

“Hűlt helyén, / Holmi meleg mocorgás múltán / Mélyebb a hideg.” 

A lányaim nehéz, komplikált születése után mindenki azzal vigasztalt hogy legalább a gyerekek egészségesek. Valóban azok voltak – egyikük közel egy év rehabilitáció után ugyan, de ő is makk egészséges. Én viszont nem voltam jól. Soha nem volt terem meggyászolni, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan vártam. Nem tudtam kimondani, hogy csalódtam a testemben. Nem volt lehetőségem meggyógyulni ebből az érzésből.  Rengeteg haraggal és önváddal dolgoztam, küzdöttem. Persze ahogyan ez lenni szokott – az elfojtott, szőnyeg alá söpört szorongások a legváltozatosabb formákban öltöttek testet.

A második lányunk születése után sokat le tudtam tenni ezekből a terhekből, de vágytam, hogy bebizonyítsam magamnak: a testem működik, jól végzi a rá bízott feladatokat. Vágytam, hogy meggyőződéssel tudjam mondani: nem az én hibám. Hogy azt, amit már kimondok a számmal, utolérje a lelkem is. A harmadik terhességem előtt rengeteget dolgoztam magamon, az érzéseimen, a félelmeimen.  Megerősödve álltam a szülés elé, mindennél jobban vártam. És semmi sem lett úgy, ahogy képzeltem. 

A két tavasz – az idei és a tavalyi – tehát ugyanolyanok voltak, azzal a kivétellel, hogy míg 2019-ben otthon, és nagyrészt fekve töltöttem az időm, ezen a tavaszon bármennyit mozoghattam. Erőt éreztem abban, hogy megragadom ezt a különbséget. Az első napon, amikor rengeteg idő után először elindítottam egy 30 perces béna YouTube tornát, talán még fel is nevettem. Hirtelen nem értettem, hogy mit akarok, pont azon a digitális oktatással sújtott, teljesen kaotikus, esős tavaszi napon, bezárkózva a dolgozószobába. Azt tudtam egyedül, hogy nem lehet minden ugyanolyan, mint volt – most muszáj mozognom. Nem voltak könnyű napok mögöttünk, ezer teendőm lett volna, de elkezdtem. Feltettem az órát a karomra – gondoltam legyen megörökítve a teljesítmény, és elindítottam a videót. 

Harminc perc múlva kis túlzással új emberként állítottam meg a videót. 

Mozoghatok – most mozoghatok, most bármit lehet, ez a tavasz már nem az a tavasz – csak ez járt a fejemben. Olvasgatni kezdtem: pulzustartományokról, ideális mozgásformákról, sportról. Meglepően jól teljesítettem. Hetekkel később vettem észre, hogy a sport hat, a testem alakul – kiderült, hogy a cikkekben leírtaknak tökéletesen megfelelően működöm. Haladtam, fejlődtem, alakultam – és valamelyik ponton eljött a flow. Amikor már nem akartam leállni. Amikor folyamatosan tapasztalni akartam, hogy mozgok, hogy az izmaim velem dolgoznak, hogy a mozdulatokat egyre pontosabban hajtom végre. Hogy nincs baj a testemmel. A sport által megérkeztem ahhoz, amit az agyammal már tudtam egy ideje – nem rontottam el semmit a szülőszobán.

Szeptemberben, ezekkel az élményekkel a hátam mögött bukkantam rá a 42 ezer lépés a szülésért nevű kezdeményezésre, és azonnal tudtam, hogy ott a helyem. Soha nem gondoltam volna, hogy én egy ilyen felhívásra mozdulni fogok, de mára minden megváltozott. Mára tudom, hogy a testem működik – hogy én is működöm. Ma tudom, hogy ami történt, nem az én hibám. Mára elértem oda, hogy ezek a vigasztaló mondatok a valóságom. A szülésélményeim nélkül talán soha nem érkezett volna meg az életembe a sport – a sporthoz hasonló plasztikussággal pedig soha nem mutatta volna meg semmi, hogy mire képes a testem.

A kihívásom szerint negyvenkét napon át negyvenkét percnyi sportra mindenképpen szakítok időt az életemből. A szülésért. Ha nem is az én szülésemért, a lányaim szüléséért. Hogy meggyógyítsam a saját sebeimet, és ők ne vigyék tovább az enyémeket. Hogy mindenkinek, valóban mindenkinek járjon a szép szülés, vagy a nehéz szülések utáni gyász. Hogy akinek szüksége van rá, kibékülhessen a testével. 

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.