Főoldal Szül(et)ésSzülés és születés Értetek is sírtam – Nő a hangunk

Értetek is sírtam – Nő a hangunk

by dalma

Szorítottam a követ a zsebemben, amire néhány nagyon egyszerű, rövid mondatot írtam. Egy percig nem volt kérdés, hogy ott leszek-e a Másállapotot a Szülészetben november 28-i, Nő a hangunk nevű demonstrációján.

“Elég jó volt” – válaszoltam röviden, ha az első szülésemről kérdeztek. Sokáig blokkolt az agyam bizonyos emlékeket, vagy éppen úgy voltam vele, hogy “ez természetes”, “ez így szokott történni”. Nagyjából egy év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire nem volt rendben, hogy a szülésznő kikönyökölte a lányomat a hasamból, vagy hogy az orvos rutinból gátmetszést végzett (első szülésnél “így szoktuk”, ugyebár). De ezek olyan sebek, amik begyógyultak. Azonban az, hogy az aranyóra után az újszülött kisbabámat órákra elvitték tőlem, lehetőséget sem adva, hogy velem maradjon, az olyan szinten belém mar a mai napig, hogy most is sírok. Tudom az eszemmel, hogy hálát adhatok az égnek, hogy nagyjából “csak” ennyi a bajom, a szívem azonban most is sajog és a lelkiismeretem mindig gyötörni fog azért, mert meg sem próbáltam harcolni azért, hogy ne vigyék el tőlem őt.

Százak sétáltak a Parlament elé a más állapotokért.

A vasárnapi tüntetésen rengeteg nőből törtek fel az emlékek. Több arcon is elmosódott szempillaspirál árulkodott arról, hogy akár még évek után is könny szökik a szemükbe ha arra gondolnak, mik történtek velük a szülőszobán. Egészen elborzasztó horrorsztorikat ismerhettünk meg, kezdve a férfiöltéstől, a durva, tapintatlan, megalázó bánásmódon át a fájó, már-már erőszakos hüvelyi vizsgálaton keresztül egészen odáig, hogy a Kristeller-műfogás súlyos sérüléseket okozott mind az anyának, mind az újszülöttnek. A legfájóbb, hogy némi odafigyeléssel, empátiával, és a legfrissebb, nemzetközi egészségügyi ajánlások alkalmazásával ezek mind elkerülhetőek lettek volna. Nem verseny ez, nem akarok sem relativizálni, sem belemenni abba, kinek nagyobb a traumája. Ugyanakkor tudom, én még olcsón megúsztam. Látva a fájó, megtört arcokat, ahogy fel-felbukkantak az emlékek, összeszorult a szívem: már nem csak magamért és a lányomért gyűltek könnyek a szemembe, hanem miattatok, értetek is sírtam.

A Parlament előtt beszédeket is mondtak az aktivisták. Képünkön Keszler Viktóra szólal fel a Másállapotot a szülészetben mozgalom nevében.

Semmi olyat nem akarnak elérni a Másállapot a szülészetben aktivistái, támogatói, ami teljesíthetetlen lenne – legalábbis egy kívülálló számára. Aki azonban megtapasztalta az elmúlt években, milyen állapotok uralkodnak a hazai szülészeteken, az tudja, hogy ami természetesnek tűnne, sajnos azt is kérni kell. Vagy követeleni. Ilyen például az, hogy szüntessék meg az indokolatlan beavatkozásokat, hogy emberi jogokat akarunk a szülőszobán a szokásjog helyett, hogy támogassanak minket ahelyett, hogy megaláznának, zsarolnának, vagy megfélemlítenének minket. Vagy hogy kérjenek engedélyt a vizsgálatokra, igen, attól, hogy kórházban vagyunk, se a mellünkhöz, se a hüvelyünkbe ne nyúljon senki a megkérdezésünk nélkül.

Úton a Nyugati téri gyülekezőhelyre, állva a villamoson, szorítottam a követ a zsebemben, amire néhány nagyon egyszerű, rövid mondatot írtam. Nekem mázlim volt, mert nem ért akkora trauma, mint másokat. De régen baj az, hogyha a szerencsén múlik, kit mekkora trauma ér a szülészeten. Azért voltam ott, mert nem akarom, hogy a lányaimnál is csak szerencse kérdése legyen, milyen lesz a szülésélményük.

Ne a szerencsén múljon! – üzeni a transzparens

Ha kell, ha ezen múlik, elmegyünk, összegyűlünk még egyszer és még százszor és ezerszer. Addig, amíg végre meg nem hallják a hangunk és nem lesz érdemi változás a szülészeti ellátásban. Vártunk eleget. És nem fogjuk feladni. Talán traumatizáltak vagyunk, talán csalódottak, talán akad köztünk olyan, aki csak szolidaritásból tart velünk. De egy valami összeköt minket: anyák vagyunk. Nagyon erősek. Borzasztóan elszántak. Nem fogjuk feladni. Mert nem csak magunkért küzdünk most, hanem a gyermekeinkért, unokáinkért is.

Nem csilli-villi szülőszobákat akarunk. Nem hangulatvilágítást, bordásfalat vagy éppen medencét, ami amúgy is csak porosodik, mert azt “nem szokás” használni. Ezek olyan tárgyi feltételek, amikre még azt lehet mondani, “luxusberuházások”, az egészségügy nincs abban a financiális helyzetben, hogy az ország összes szülőszobája hasonló “extrákkal” legyen felszerelve.

Szülőágy, mint a korszerűtlen szülészeti ellátás szimbóluma.

De az, hogy az a nő, aki éppen megszüli a halott kisbabáját, ne kelljen olyat halljon a szakszemélyzettől, hogy

“majd lesz másik, fiatal, szülhet még ötöt is” – na, ez nem pénzkérdés.

Az sem lehet pénzkérdés, hogy méhen kívüli terhesség megállapításánál senki se mondhassa a nőnek, hogy

“legközelebb célozzon jobban a férje”.

Hogy egy nőt se korlátozzon az orvosa a szabad testhelyzetválasztásban, mondván,

“mostmár feküdjön szépen a hátára és csúsztassa lentebb a lábait, mert nekem úgy lesz kényelmes” – ez sem pénzkérdés.

Sürgős, azonnali szemléletváltásra, evidence based megoldásokra, friss, nemzetközi kutatásokon alapuló, egységes protokollra van szükség a magyar szülészeteken.

Mert nő a hangunk. Változást akarunk. Elég volt.

SBD

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.