Könyvajánló - Vass Gergely: Altatómese a kerek erdőből

Kisgyermekes szülőként, ha jól belegondolok, talán az egyik legtöbbször felszínre kerülő téma, gyermekeink altatása. Ma már számtalan könyv és cikk szól az altatásról, mégis annak megítélésében, hogy gyermekeinket hogyan vezetjük az álmok birodalmába, a legjobb, ha saját érzéseinkre hagyatkozunk. A gyermekek nagyon sokfélék, egyikük könnyebben, másikuk nehezebben hajtja álomra a fejét. Szülőként nekünk kell figyelnünk őket, mert mi tudjuk igazán, hogy milyen típusú a gyermekünk, mennyire fáradékony vagy mennyire izgága. Úgy hiszem, ha sikerül jól megismernünk őket, meg tudjuk találni a számukra legjobb módszereket, melyek segítenek az altatásban.

Hat éve született az első kisfiam és ez alatt az idő alatt, nálunk számtalan formában történt már az altatás. Az első időkben szopi, együttalvás, hurcizás kombinációja volt része a mindennapjainknak, majd ahogy cseperedett, egyre inkább előjöttek az esti altató dalok, majd az én meséket követték a mesekönyvből olvasott mesék.

Ahogy végiggondolom jó sok utat bejártunk már, egyvalami viszont mindig mankót adott nekem és a gyermekemnek is, az pedig az esti rutin. A gyerekeknek szükségük van időre, amíg a napi eseményeket fel tudják dolgozni. Nálunk bevált az, hogy vacsorázunk, ott kicsit beszélgetünk arról, hogy mi volt az aktuális napon a legjobb, ami történt, ami szinte mindig inkább a nap elmesélésébe torkollik. 🙂 Majd fürdés, bekuckózva a meseolvasás és alvás.

A napokban kezembe került Vass Gergely Altatómese a kerek erdőből című könyve, aminek nagyon megörültem, mert éppen valamiféle váltás történt a fiam alvásában és jól jött egy újdonság, amihez fordulhatok. Sok-sok jó tulajdonsága mellett, engem azzal vett meg végleg a könyv, hogy nem csak a 6 évesem, hanem a 2 évesem is szereti hallgatni, sőt van olyan este, amikor ő kéri, hogy lapozgassuk végig. Ami azért nagyon jó, mert így végre megtapasztalhatom azt is, hogy mindkettőjüknek egy könyvet olvasok.

A nagyobbik fiam az elejétől a végéig nagyon szereti hallgatni a mesét. A történet egy teljes nap ívét járja be, melynek főszereplője, a Kis Erdészfiú, aki mint ahogyan minden rendes erdőkerülő teszi, kora reggel felébred és egy kiadós reggeli után elindul a kerek erdő körül körbe-körbe. Útközben szerethető pajtásokkal találkozik, akik közül többen mellé szegődnek és immáron együtt bandukolnak körbe-körbe, néha azért az árnyas erdőbe be-betérve.

A bájos történetet, Benkő Lilla illusztrációi teszik még kedvesebbé és amíg barangolunk a mese fonalán, az édes képeket szívesen nézegeti a kisebbik fiam is. Nagy kedvence a Bóbiskoló Róka koma. Ennél az oldalnál mindig elidőzünk és csak azzal tudom rávenni a továbblapozásra, hogy még ez után következnek a tó vizén ringatózó „félig alvó kiskacsák” és a báránykák, akik „utolsó erejüket összeszedve” ugrálnak át a kerítésen.

Ebben a mesében minden álomra hív, olvashatjuk az ajánlóban és erről meg is bizonyosodhatunk, hiszen már a Kis Erdészfiú mellé szegődő társak nevei is mind-mind az alvásra utalnak. Bájos és szerethető karakterek a Mindig Szundikáló Nyuszika, a Bóbiskoló Róka Koma és az Álmoskás Medve Pajtás, akik végig kísérik főszereplőnket az úton. De a pajtások nevei mellett az egész mese tele van az alváshoz kapcsolódó képekkel, mint például: „lusta bárányfelhők”, „komótos út”, „csigalassúsággal telt az idő”, „bámulták álmatagon”, „kismalacok bágyadtan dagonyáznak”, ”a méhecskék kimerülten zümmögve hordták a virágport”, „a fülesbagoly lankadtan pislogott”.

Olyan szép képek hívogatnak álomba még, mint például:

„A nap közben álmosan felkelt egy ásítva ébredező felhő mögül, és megkezdte lassú-lassú útját az égbolton rostokoló lusta bárányfelhők között.”

„Azután ahogy hárman bolyongtak a szétszórt bárányfelhők alatt a kerek erdő körül körbe-körbe, néha-néha be-betérve az árnyas erdőbe, egyszer csak, keresztezve komótos útjukat, az Álmoskás Medve Pajtás bújt ki végtelen lomhasággal a barlangjából.”

De vannak nagyon vicces jelenetek is, nagyot nevettünk például a nagyfiammal, amikor az Álmoskás Medve Pajtás a következőket mondja: „Kis Erdészfiú, Mindig Szundikáló Nyuszika és Bóbiskoló Róka Koma, mi járatban vagytok itt, ahová a madár is csak aludni jár?” vagy szintén a medve pajtás mondata, hogy „A téli álmom közel sem ért véget, de cammoghatok veletek?”

Amit mindenképpen kiemelnék még, hogy az egész mesét átszövő andalító, búgó hang mellett a láncmesékre jellemző sok-sok ismétlés szintén ringatja és nyugtatja a gyermekeket. A bandukoló pajtások nevei vagy a körbe-körbe kifejezés ismétlődése ad egy erős biztonságérzetet és nyugalmat, ami nagyon fontos lépcső a pihentető alváshoz. A fentieket megerősítve, a láncmesékről Boldizsár Ildikó is azt mondta a vele készült interjúnkban, hogy „a láncmeséket például nagyon szeretem, ezekben rengeteg ismétlés van, ami képes a gyermekeket megnyugtatni, elringatni vagy lenyűgözni és az ismétlődésük révén feszültségoldó hatásuk van.”

A történet vége pedig nem lehet más, mint, hogy az egész napos cammogás, bandukolás, kullogás után jól elfárad mindenki és alig várják, hogy ágyba bújjanak.

„Csöndesen megvacsoráztak, halkan megfürödtek, azután elnyúltak a puha ágyakban, és egy szempillantás alatt mély álomba szenderültek…” Minden este ilyen nyugodalmas altatást kívánunk minden szülőtársunknak! 🙂