Tavasszal, ahogy eljött a suli- és ovizárás, ismét bezárkóztunk hetekre és az ovisommal elővettük az egyik kedvenc sorozatunkat: Jill Tomlinson állatos meséit. Mind a hat kötetet többször olvastuk, de a kedvenceink A bagoly, aki félt a sötétben és A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt. Ha azonban elkezdjük, úgyis sorban végigolvassuk az összeset. A sorozatban már az is nagyszerű, hogy a fejezetek éppen elég hosszúak egy ovis számára, esti mesének is szuperek, de ha van időnk, akkor több fejezetet is tudunk olvasni napközben.
A folytatásos meséket 4-5 éves kortól javasolják, ekkor már elég nagyok ahhoz a gyerekek, hogy türelemmel kivárják a következő napot, meseidőt a folytatáshoz, és fel is tudják idézni, hogy hol szakadt meg az eseményszál. Jill Tomlinson meséi kiválóan alkalmasak első folytatásos meséknek, mert fejezetei külön lezárt kalandok. Nem egy történetszál szakad meg és épp a legizgalmasabb mondattal ér véget. Minden fejezet egy kalandot le is zár, így nyugodtan mehetünk pihenni, nem lesz a gyerekekben feszültség. Mégis van egy fonál, amire az egész történet fel van fűzve, tehát sorban kell haladni a fejezetekkel, a történet pedig a könyv végével válik kerekké. Ráadásul minden meséhez több kép is tartozik, ezzel segít ébren tartani a mese közben is a gyerekek érdeklődését. A brit származású szerzőnő könyvei az 1970-es években jelentek meg és világszerte ismertté és elismerté tették. A rajzokat az olasz illusztrátornő a 2010-es évek elején készítette a mesékhez.
Ottó az első pingvinfióka volt, aki kibújt a tojásból, és mint minden első gyermeknek, nagyon fontos szerepe volt a kisebbek életében. Bár még kicsi volt és ő maga sem tudott semmit a világról és a pingvinekről, de tudásszomja óriási volt. Szerencséjére Claudius, az „apukája”, akinek lábán éldegélt egy ideig, rengeteg kérdésére választ adott, de sokat tanult Annától, a nénikéjétől, Kölyöktől, a fókakölyöktől és Julitól, a másik csapat elsőszülöttétől. „- Nem hiszem, hogy valaha is hozzászokom ehhez a hideghez – jelentett ki Ottó. – Pedig hozzá fogsz. Amíg kicsi vagy, segítek, hogy melegen tartsd magad, amikor pedig megnősz, olyan vastag zsírréteggel leszel kipárnázva, mint én. Az jó melegen tart. Ottó felnézett Claudiusra. –Tényleg olyan kövér leszek, mint te? – Igen, minden felnőtt pingvin kövér. – Húúú! – felelte Ottó. – Hát gondolom, majd megszokom.” Elsőszülöttként azonban neki kellett vigyáznia és terelgetnie a többi fiókát a csapatában és ez bizony sokszor igen nehéznek bizonyult. A könyvben vicces történeteket olvashatunk Ottóról, Leóról a másodszülöttről, a kissé pimasz Gustoról, vagy a legkisebb fiókáról, Alexről, de kiderül az is, hogy olykor milyen nehéz elsőnek születni.
Nem csak a mesében szereplő kispingvin tanult rengeteget Claudiustól, de Jill Tomlinson meséiből mi, olvasók is rengeteg dolgot megtudhatunk az állatokról. Például, hogy a pingvinfiókákat a lábukon hordják a felnőttek, hogy hogyan bújnak össze a nagy hidegben, vagy hogy hogyan etetik őket és mikor tudják meg a kicsik, hogy ők már elég nagyok ahhoz, hogy a tengerbe mehessenek. De nem csak a pingvinek szokásairól, hanem a földimalacokról és a gorillákról is. Jill Tomlinson figurái roppant viccesek és nagyon izgalmas kalandokat élnek át. A történeteken keresztül mi is rácsodálkozhatunk a világra a sötétben félős bagolyfióka vagy éppen egy igen gyorsan felnövő gorillakölyök szemén keresztül. A történetekhez kiválóan illeszkednek a humoros képek, amik gondosan a legfrappánsabb részeket jelenítik meg. Ez nem véletlen, hiszen Anna Laura Cantone illusztrációi kissé szokatlannak tűnhetnek elsőre, mindig a játékosságot, a szokatlan, ámde vicces helyzeteket szereti ábrázolni, és ebben bővelkednek Jill Tomlinson szövegei.
A másik kedvenc karakterünk Hupp, a bagolyfióka, aki félt a sötétben, ezért inkább nappali madár szeretett volna lenni, szülei nagy bánatára. Édesanyja kitartóan, türelemmel terelgeti. Azt javasolja, hogy tudjon meg többet a sötétről, hátha megszereti. Így zuhan (repül) alá és ismerkedik meg a tűzijátékkal, a tábortűzzel, a csillagképekkel, hall a Mikulásról, és tanul az öregségről, vagy az éjszakai állatok izgalmas életéről, míg végül lassan kezdi megszokni és egyre izgalmasabbnak találni a sötétet. Hogy végül elmegy-e vadászni az apukájával és sikerül-e megtömni a feneketlen bendőjét, azt olvassátok el ti magatok.
Jill Tomlinson könyveiben a főhősök történetei mindig egy fejlődéstörténeten keresztül bomlanak ki. Hupp is egyre többet tud a sötétről, már nem csak annyit gondol róla, hogy fekete, hanem rengeteg izgalmas dolgot tapasztal meg, amihez szükség van sötétre. De neki kell eljutna ahhoz, hogy valóban legyőzze a félelmét és éjjeli bagollyá váljon. „– Nos? – kérdezte a mamája. – A Mikuláslány, mert igazad volt, tényleg lány, azt mondja, hogy a SÖTÉTSÉG KÁPRÁZATOS. – És te, te mit gondolsz Hupp? – Nekem még mindig EGYÁLTALÁN NEM tetszik. De képzeld, a lány lerajzolt a füzetébe.”
Ha olyan mesekönyvet szeretnénk választani, amit nem olvasunk el egyszerre, hanem néhány napra jó lesz a nagyinál, biztosan ezt visszük el. A nagyobbak is szívesen hallgatják, de elsősorban ovisoknak és kisiskolásoknak szól, akik maguk is most tapasztalják meg a körülöttük egyre jobban kinyíló világot. Ha már mindent megtudtatok a pingvinekről, jókat nevetettek Hilda kalandjain és felfedeztétek a sötétet Hupp-pal, akkor olvassátok el a többi könyvet is! Ismerjétek meg a földimalacok különös életét, vagy Pongót, aki éppolyan jó nagytesó lesz, mint amilyen segítője édesapjának, a gorillavezérnek, aztán pedig izguljatok, hogy hazajut-e Szuzi, a kiscica és viszontlátja-e francia családját.
Szerző: Jill Tomlinson
Illusztrátor: Anna Laura Cantone
Fordította: Demény Eszter
Megjelenés éve: (1968, 2005) 2012, Pagony Kiadó, Budapest
Korosztály: 5-10
Műfaj: folytatásos állatmese
Dezső Kinga (emmama)
Korábbi könyvajánlóinkat itt olvashatjátok.
