A Gibbon és makákó teljesen véletlenül költözött be a könyvespolcunkra. Ajándékba kaptuk a lányom sikeres évzárásának alkalmából. Amikor kézbe vettük a Máray Mariann rajzaival készült kötetet még nem számítottunk arra, hogy hamarosan visítva fogunk röhögni mindannyian.
A rajzokat én egyből imádtam, mert stílusával régi, megsárgult könyvlapokat, barnás fotókat imitál, éppen ezért egy visszafogott könyvre számítottunk a szöveg terén is, de mint kiderült, a szöveg és illusztráció ilyen téren éles feszültségben állnak. Olykor a franciakockás lapokon megjelenő hevenyészett ceruzarajzokat idézi, olykor a képregényhez hasonló szövegbuborékos megoldást választja, de akad olyan oldal, ahol fekete vagy barna háttérre került az illusztráció, vagy éppen a szövegen is átmegy. Ez a játékosság már sokkal inkább kapcsolódik a szöveghez, megjeleníti a nyelvi humort az illusztrátor kifejezéstárának variálásával.
A történet egy elhagyatott állatkertben játszódik, ahol az állatok a maguk unalmas életét élik. De mint kiderül, ez az élet roppant izgalmas, tele van váratlan fordulatokkal, a főszereplő két lüke majom pedig a legunalmasabb helyzetekből is a legviccesebbeket hozzák ki. Mindezt persze nem szándékosan, hanem csak úgy, mert ők olyanok, mint két majom. A mesében 20 fejezeten keresztül kísérhetjük végig a gibbon és makákó barátságának válságát, de sokszor a kalandok külön epizódként is megállják a helyüket. Mi például miután végigolvastuk a könyvet, többször elolvastuk a legjobb jeleneteket újra és újra. Az egyik ilyen kedvencünk az elefánt születésnapjáról szóló fejezet.
Az otthon unatkozó makákó hazugságáradatával próbálja elkápráztatni és irigylésre bírni a születésnapi zsúrról hazatérő gibbont. A szülinapi zsúr előzményeiről a következőképpen értesülhet az olvasó: „A következő napon a gibbont meghívta a születésnapjára az elefánt, ami egyrészt kifejezetten jó volt, mert a vele egykorú gibbon imádta a születésnapokat. Másrészt viszont a makákó nem lett meghívva, ami kifejezetten rossz volt, mert ő is imádta a születésnapokat, pár évvel fiatalabb lévén talán még egy kicsit jobban is, mint a gibbon. Elképzelhető, hogy máshogyan alakult volna minden, ha a makákó előző nap nem röhögi ki az elefántot. De sajnos kiröhögte. Mondjuk tényleg nagyon mulatságos képet vágott, amikor a szembekötősdiben nekiment a kecskekifutó kerítésének és beesett az itatójukba.”
A mesén keresztülfutó alapszál az, hogy a két legjobb barát, a gibbon és a makákó, akik eddig egy közös fészekben éldegéltek együtt folytonos veszekedésben és kibékülésben, most külön költöztek. Vagyis a gibbon költözött el, mert úgy érezte, hogy a makákó állandóan túl gyerekesen viselkedik, ő pedig már majdnem felnőtt majom. De így is sokat találkoztak és sokat tudtak veszekedni, na meg kibékülni is. A kalandok roppant viccesek, és kifejezetten szóbeli elmesélésre szánták. Szuperül lehet hallgatni, mert rengeteg benne a szóban használt ismétlés, betoldás, éppen ezért többnyire hosszú mondatok jellemzik, de mégis könnyen követhető. A két majom pedig igazi majom, akik szörnyen viccesek, többszöri olvasás után is gurultunk a nevetéstől.
Nem kellett sokáig várnunk a második részre, (És akkor jött még egy!) de nagy meglepetésünkre új köntöst kapott. Egyszerre adták ki a második kötetet és az elsőt újraillusztrálva. Így csodás, egységes köteteket vehetünk kézbe, immáron Grela Alexandra festői szépségű rajzaival. A megújult illusztrációk éppoly sokszínűek lettek, mint a szóban forgó állatkert az ő lakóival. A második kötetben továbbra is mókás kalandokba keverednek a majmok. A könyv úgy indul, hogy a két majom világgá akar menni, titokban, de – miután megállapodtak, hogy nem mondják el senkinek – indulás előtt még gyorsan elintéznek valamit. „És tényleg találkoztak fél óra múlva az állatkert kijáratánál, de amikor hátrafordultak, hogy még egy utolsó pillantást vessenek addigi otthonukra, döbbenten konstatálták, hogy egy állatkertnyi, különböző fajú és méretű élőlény iszkol teljes sebességgel a főútról, és próbál előlük elbújnia lehető legelképesztőbb helyekre.
Volt itt összehajtogatott zsiráf szelektívpapírhulladék-gyűjtőben, vaddisznó egy nálánál hatszor vékonyabb lámpapózna mögött, krokodil egy egyszemélyes pad alatt és egy gyűrött újág mögé rejtőző esőkabátos orángután a krokodilos padon. A lajhár egy felmosóvödörből lógott ki élő felmosórongynak álcázva magát, igen sikeresen. Mind közül a legérdekesebb mégis az elefánt volt, aki, semmilyen, testével kompatibilis búvóhelyre nem lelvén, lefeküdt az út közepére, kitátott szájából kilógatta nagy rózsaszín nyelvét, és égbe szegezett kerek szemmel halottnak tetette magát.”
A történet az első rész egyik mellékszálából bomlik ki: a nagyorrú majom és az ő szőralvókája, Malvin lesznek az egyik cselekményszál főszereplői, vagy méginkább a cselekmények fő mozgatórugói. Malvint ugyanis elvitte a Nagyorrú mamája a mosómedvék mosodájába kimosni. Persze csakis titokban, de a nagyorrú mégis rájött és a gibbonnal és a makákóval megpróbálják még a mosás előtt visszaszerezni. A majmok persze nem önzetlenül segítenek. Mert a történet egy másik cselekményszálon is fut, egy titkolt szerelem kibomlásának lehetünk tanúi. A makákó őrülten szerelmes Pillába, a mosómedvék vezérének, Papsinak az egyetlen lányába. Komoly és komolytalan tervek, bátor és vakmerő tettek követik egymást, és végül még Pilla is megharagszik a makákóra. Érdemes elolvasni!
Egy interjúban azt is elárulta a szerzőnő, hogy bizony lesz folytatás, hiszen van még mit kibogozni, a majmok kalandjainak se vége se hossza. Mi már nagyon várjuk, de addig is, ha egy jót szeretnénk röhigcsélni, akkor tuti, hogy a gibbonék kalandjait vesszük le a polcról.
Szerző: Várszegi Adél
Illusztrátor: Máray Mariann, Grela Alexandra
Megjelenés: Csimota Kiadó, Budapest, 2018, 2019.
Korosztály: 6-10 év, kisiskolásoknak
Műfaj: mese
Dezső Kinga (emmama) írása
Gibbon és Makákó a mamamiboltban: ITT megrendelheted
