Könyvajánló - A két csillag

Ismerkedésem a Kisgombos könyvekkel egy álomtalan éjszakán kezdődött. Először csak képeket néztem erről a csoda kis könyvesboltról és egyből beleszerettem a hangulatába. Ahogy Anne Shirley mondaná, éreztem, hogy rokon lelkekre találtam. Egyelőre csak az online térben ismerkedhettem meg a Kisgombos életre hívóival, küldetésükkel, könyveikkel, de alig várom az első igazi találkozást, hogy élőben is beleszippanthassak a kisgombos könyves világába.

Amikor megláttam az általuk gondozott és kiadott, A Két csillag könyv borítóját, annyira hívott, hogy minden információ és tájékozódás nélkül rányomtam a megrendel gombra, nem is egyszer. Annyira éreztem, hogy ez jó, ez valami más élmény lesz, hogy két barátnőmnek is ezt szántam karácsonykor ajándékba. Persze a megrendelést követően elolvastam a könyvről írt tájékoztatót, ami arra volt jó, hogy alig vártam, hogy a kezembe vehessem.

Amikor végre megérkezett a könyv, éppen a kisebbik fiam déli szundi ideje volt, így annak csendjében lapozhattam bele először. Hálás voltam és örültem ezeknek az „egyedül perceknek”, mert annyira jó volt megmártózni a könyv csoda valóságában.

Ebben a puha csendben először a szemem töltődött. Szimonidesz Hajnalka illusztrációit nézve, folyamatosan egyik kedves mondásom forgott a fejemben, amit Walt Whitmann mondott: „Nemes egyszerűség, csendes nagyság.”

Majd este, az újabb csöndben megismerkedtem a könyvben lévő történetekkel is. Hálás vagyok, mert sok szép történetet, sok szép mesét hallhattam, olvashattam már és mindegyik csak adott magából egy jó szót, egy elgondolkodtató útravalót. Mégis, A Két csillag történeteit olvasva folyamatosan az az érzésem, hogy ezekben a Samuel Allo által gyűjtött és elmondott mesékben van valami megfoghatatlan időtlenség. Van valami korlátlan és mindenen átívelő tudás, ami a szívünkig hat. Talán ez lehet a kulcs, hogy a szívünkkel olvassuk őket.

Különböző tájak különböző történetei, mégis olyan határokon átívelő alapvető tudás és alap érték van mindegyikben, mint a hit, remény, hála, szeretet. Magamat figyelve a történetek befogadása közben pedig az az érzésem támadt, hogy bár a szerkesztés hátterébe nem látok bele – ha volt ilyen – de mintha az életünk íve domborodna ki a hét történet olvasása közben. Az egész egy körforgás, az ember érésének útja. Belső képben pedig, mire a könyv végére értem, mind a hét történet a szivárvány egy színében jelent meg nekem és rajzolta meg a bennem lévő égboltra „A két csillag” szivárványát.

Először tehát én ismertem meg a történeteket és úgy éreztem, ha nem is teljesen, de befogadható a hat és fél évesemnek is.

Alapvetően olyan az olvasási szokásunk, hogy ha valami tetszik neki, akkor kéri, hogy folytassam. Soha nem állunk meg egy mesénél. 🙂 A két csillag történeteit úgy szerettem volna átadni neki, hogy minden napra egy, vagy még kicsit jobban széthúzva a napokat, jut egy mese, de rögtön az elsőnél felborult a terv, mert kérte a következőt. Nagyon tudatosnak kellett lennem, hogy ne folytassuk, szerettem volna, ha kicsit elidőzünk egy-egy történeten. Az nála még nem működik, hogy utána beszélgessünk róla, de ismerem annyira, hogy napokig foglalkoztatja egy-egy történet, majd teljesen váratlanul megkérdez dolgokat, ami benne munkálkodik az adott történettel kapcsolatban. Ezért is döntöttem úgy, hogy lassabb tempóban olvassuk és éljük át ezeket a történeteket. Vártam türelmesen. Jól tettem. Az alvás előtti sötét csöndben, amikor már az öccse békésen szuszogott, olyan kérdések születtek, amikre nem is számítottam. Beszélgettünk arról, hogy benne mi a különleges, a háláról és a halálról is. Jelenlegi kedvencünk, ami munkálkodik bennünk, A szabó története, csoda gondolatokkal táplálkozhatunk belőle:

„Ezért én az időmet csak egyvalakire áldozom, és ez nem a Halál, nem a Betegség, hanem a Hála.”

Mi csak ajánlani tudjuk és arra bátorítunk mindenkit, aki szereti a kalandokat, hogy túracipőket fel, hátizsák a vállra és induljunk az úton ezekkel a nem mindennapi történetekkel! Útravalóul pedig vigyük magunkkal a könyv végén olvasható gondolatot: