Harcos Bálint neve nálunk hamar összeforrt a Szofi-történetekkel. (Szofi tüsszent, Szofi varázsol, Szofi lufija, Szofi és a Mikulás, Szofi kirándul, stb.) Egyszerűen rajongói lettünk az erős akaratú, szeleburdi, vagány kislánynak, akivel sosem a megszokott dolgok történnek. A gyermekeim a humorát kedvelik, mi szülők pedig a zseniális írásművészetét, amivel kifordítja a megszokott kliséket. Ugyanez köszön vissza A boszorkánycicában is. Csak azóta megnőtt Harcos Bálint kislánya is, akiről mintázta főhősét, így a mesék is egy kicsit nagyobbaknak szólnak.
A történet persze most sem a megszokott módon zajlik, bár úgy indul a mese, mint megannyi cicás sztori: szegény cica szűrét kitették otthonról, mert nem egerészett. Innen indult a híres Kacor király is útnak, de Pindur még csak egy naiv kiscica, aki még nem ismerte a nagyvilágot, mindenről és mindenkiről a legjobbat feltételezte és remélte. Így esett, hogy neki már a plakát is nagyon tetszett, hát még a kedves öreg hölgy, vagyis Banyaguff, a boszorka, aki segédet keres maga mellé, sietett hát, hogy kiállja a próbákat. A rengeteg kifordított klisé adja a szöveg alaphumorát. Pindur rengeteg macskával találkozott a Rémkastélyhoz vezető úton, akik mind a boszorkányhoz igyekeztek, hiszen mind kóbor macska volt és arra vágytak, hogy enni kapjanak és legyen tető a fejük felett. A mesében három cica sorsát kísérhetjük végig, mindhárom próbánál, sőt már az odavezető úton találkozhatunk velük.
Természetesen három különböző jellemmel van dolgunk: Masni, a nyafka lány, az ő lovagja, a vagány Csimbók és persze a szeretetre méltó és vágyó Pindur. A próbák során mindig el kell mondaniuk egy varázsigét, amit a boszi tanít nekik, de egyikük sem úgy mondja el, ebből támad a galiba. Masni, aki undorodik a póklábaktól és a békanyálkától, inkább körömlakkot önt a varázsüstbe, majd magát nézegeti a varázstükörben, már nem törődve a feladattal, csak azon sajnálkozik, hogy mennyire tönkretették bundácskáját a próbák és viszonytagságok. Csimbók, a lazaság mintaképe, aki merő szórakozásból felrobbantja a boszi kedvenc üstjét, majd össze-vissza világít mindenki szemébe a varázstükörrel. A boszi persze méregbe gurul minden alkalommal és nem remél már jót/jobbat senkitől. Pindur, aki utolsóként próbálkozhat, mindig csak egy kicsit változtat a varázslatokon, éppen annyit, hogy egy kicsit jobbá tegye azokat. Így lesz rózsaillat a kénköves füst helyett, vagy finom tejes jégkrém a megfagyott kiscica helyett, sőt így éri el, hogy ő maga legyen a boszorkánycica és a többi kóbor macska is velük maradhasson. Hogy hogyan? Olvassátok el!
Pindur bátor, leleményes kismacska, aki jobbá varázsolja maga körül a világot (még a boszit is), és bár az elején kinevetik, ő mégis bízva önmagában, kiállja a próbákat, sőt a saját akarata szerint cselekszik. Így született meg a klasszikus mese paródiájából ez a mese, ami a legszerethetőbb cicás mese lett. Elsősorban nagy ovisoknak, vagy még inkább kisiskolásoknak ajánlom felolvasására. A nyelvezete gyönyörű, de kezdő olvasóként még nehézkes volna kibogarászni és éppen a vers folyását szakítaná meg a betűzgetés. A felnőttek számára is öröm olvasni, hiszen még jobban értik a klasszikus formák paródiáját, és értékelik a nyelvi játékokat. Nehéz kiragadni belőle egy-egy jelenetet, mégis ha a nyelvezetét kellene bemutatnom, akkor ez a legkedvesebb részletem: „Mentek hát a macskák, rájuk szállt az alkony, / s már fáradság csüngött a sok macskafarkon. / Lent róka cikkant, fönt villant egy nagy héja… / mikor végre feltűnt a banya Kastélya! / Az alkony ott lapult egy ördögsövényen, / és ott állta Kastély, mereven, sötéten, / romos volt, zegzugos, egy merő pókháló, / huhogást lengető, rossz sóhajt lóbáló, / egyszóval: nehéz rá mondani kedveset, / tornyában bagoly és denevér verdesett.”
Számomra ez a mese több szempontból is határokat dönt le, így a műfajválasztással is. A verseket nagyon szeretik a kicsik, és már igazán értik a nagyobbak, de ez a mese pont annak a korosztálynak íródott, akik közül sokan nem szeretik a verses meséket, nehézkesnek találják a történet elmondását, fárasztónak a hallgatását. Az ütemhangsúlyos verselés és a páros rím szerintem ezen sokat segít: az ütemhangsúly miatt dallamos, könnyen áramló lesz a szöveg, rímek pedig a lendületét adják. A mese elég hosszú, és bár a próbák külön fejezetre bontják a szöveget, mégsem fogjátok tudni abbahagyni ezeken a pontokon a mesélést, nem érdemes késő este belekezdeni.
Az illusztrációk sem hétköznapiak. A dinamikus képek tökéletesen illeszkednek a verses mese lendületéhez, amin meg sem lepődünk, ha tudjuk, hogy a könyv illusztrátora rajzfilmes múlttal rendelkezik. A képeken mintha folytonos mozgásban látnánk a cicákat: pl. amikor a szöveg szerint Masni átváltozik Csimbók elrontott varázslata nyomán marhává, a képen már azt látjuk, ahogy a boszi visszavarázsolta és éppen visszaalakul, hogy már kezdje is a próbát. Tehát a képek sokszor a szöveggel karöltve viszik előre a történetet. A boszi gyorsan reagál mindig, sokszor a szöveg szintjén nem is derül ki minden részlet és ilyenkor lép helyébe a kép, ezeket az átmeneteket íveli át: pl. amikor még maga a boszi ki sem olvadt, már szólítja is a következőt. A képek tehát a maguk egyéni ötleteivel szintén ezt a folyamatos mozgást jelenítik meg, ellentmondva saját műfajuknak.
Nem véletlen tehát, hogy a zsűri A boszorkánycicának ítélte azt az irodalmi díjat, ami a 2018-ban megjelent, magyar szerzőjű gyermekkönyvek közül választotta ki a legjobbat. (Merítés-díj)
Szerző: Harcos Bálint
Illusztrátor: Bognár Éva Katinka
Megjelenés éve: 2018, Pagony Kiadó, Budapest
Korosztály: 5-8 év
Műfaj: verses mese
Dezső Kinga (emmama) írása
Könyves beszélgetős topik a fórumon: Könyvajánló – gyerekkönyvek
