Főoldal Minden másKönyvajánló Két különleges könyvről, ovis korosztálynak

Két különleges könyvről, ovis korosztálynak

Egérke enciklopédiája és Hogyan alszanak az állatok?

by maja

A Csirimojó Kiadó könyvei engem első pillanatban levettek a lábamról. Igényes, jól megformált szövegeket, gyönyörű illusztrációk kísérik. A kiadó munkatársai, ahogyan a bemutatkozójukból olvasható, olyan könyvekkel foglalkoznak, melyek közelebb hozzák a gyermekekhez az állat- és növényvilágot, a természet szeretetét és megtanítják a gyermekeket egymás elfogadására és tiszteletére. A klassz az egészben az, hogy ez nem csak leírt szöveg, hanem a könyveiket forgatva, valóban megtapasztalható mindaz, ami fontos számukra.

Először egy kedves barátnőmtől hallottam a könyveikről és alig vártam, hogy eljussak végre a Mamamiboltba és hazahozzam a Hogyan alszanak az állatok? és az Egérke enciklopédiája meséket. Amikor először kézbe vettem a könyveket, egyből megértettem miért is lopták be magukat ennyire a mamami boltosnénijeinek szívébe. Engem már maga a külalak megvett, hirtelen gyermekkori könyvélmények éledtek újra bennem. Nem is bírtam ki, hogy hazaérjünk, a kisebbik fiammal már az autóban átlapoztuk az egyiket.

TEREZA VOSTRADOVSKÁ: EGÉRKE ENCIKLOPÉDIÁJA

Amikor a kanapén összekuckózva olvasok a fiamnak, velünk szemben van a könyvespolcunk. Történt a minap, hogy a mese hallgatása közben nem csak a könyv képeit nézte, hanem erre-arra tekergetve a fejét, megpillantotta a Révai lexikonokat. Egyből felcsillant a szeme és miután megkérdezte mik azok a könyvek, természetesen a következő pillanatban már lapozgattuk is. Igyekeztünk elmondani neki, mi is a lexikon, ő pedig csillogó szemekkel és izgatottan várakozott, amíg keresgettük neki azokat a leírásokat, amikre kíváncsi volt, például országok, dinoszauruszok, vulkán vagy leviatán (fogalmam sincs hol hallott róla).

Miközben kutakodtunk a lexikonokban, megéreztem, hogy mennyire izgalmas is tud lenni ez a fajta élmény a gyermekeknek. Imádják felfedezni a körülöttük lévő világot és ehhez nagyon jó útitárs lehet az Egérke enciklopédiája könyv. Véleményem szerint nincs olyan gyermek és szerintem felnőtt sem, aki ne élvezné a bájos egérke útmutatását, ahogy igyekszik minél alaposabban megismerni és ez által velünk is megismertetni a körülöttünk lévő természetet.

Emlékszem általános iskolásként nagyon szerettem a környezetismeret és biológia órákat, azt hiszem valahogy azt a gyermeki érzést élem újra és újra ennek a könyvnek a lapozgatása közben. Bevallom, hogy magam is sok mindent újra tanultam az egérke feljegyzéseiből.

Az alaptörténet az, hogy egy barátságos kis üregben él egy barna egérke. Szeret teát inni és citromos kekszet enni. De amit még ennél is jobban szeret, az a műszaki témájú enciklopédiák olvasgatása repülésről, biciklizésről vagy tenger alatti felfedezésekről. Egy napon az üregbe befurakodik egy gyökér. Ez az esemény és a városi nagynénik látogatása érleli meg a gondolatot egérkénkben, hogy saját enciklopédiát készítsen az őt körülvevő világról. Nekiindul hát, hogy felfedezze és lejegyezze a látottakat, hallottakat.

Így indulunk el mi is vele együtt az üreg környékétől és barangoljuk be az erdőt, a halastavat és a kertet. Közben olyan hétköznapi dolgokkal és eseményekkel ismerkedhetünk meg közelebbről, mint például a fák növekedése, a madarak tolla, a víz alatti légzés vagy a kerti ültetés. Mindeközben pedig olyan fogalmakkal nő a szókincsünk, mint például a tápláléklánc, kétéltű, ebihal, fűszernövény. Ami külön jó, hogy a kapott információk nem erőlködve és erőltetve, hanem egy kedves történetbe ágyazva jutnak el hozzánk.

Nagyon klassz, hogy az ismeretek begyűjtését követően, vannak megoldásra váró feladatok is, ami további kutakodást hoz magával. Kapunk abban is segítséget, hogy milyen kellékek szükségesek például a vízi élőlények megfigyeléséhez vagy a kertben az ültetéshez, de ha kerti tavacskát szeretnénk, ahhoz is elég ezt az enciklopédiát forgatni. 🙂

Ha választanom kellene kedvenc részt nagy bajban lennék, összességében és emellett részleteiben is nagyon értékes könyv. Vannak azért olyan oldalak, ahol többet időzünk, ilyen például a hangyák és lebontó szervezetek ábrázolása, a fák növekedése, de nagyon jókat nevettünk azon is miközben utánozni próbáltuk a madarak csivitelését.

Amit mindenképpen szeretnék még kiemelni, az az illusztráció. A realisztikus ábrázolás hatására valóban úgy érezhetjük magunkat, mint ha a biológia könyvüket lapozgatnánk. Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert ennek segítségével sokkal könnyebben felismerhetőek a valóságban is a könyvben látottak, olvasottak.

Ami külön jó, hogy rendkívül sokféle lehetőséget és olvasási módot ad nekünk a könyv. A fejezeteket olvashatjuk egymást követően, de össze-vissza is. Ha az utolsó fejezettel kezdjük, ami a kertészkedésről szól és úgy haladunk visszafelé, akkor is értelmes, összefüggő történetet kapunk. De a képek önmagunkban is nézegethetők, ha nincs kedvünk olvasni, emellett pedig a könyv kiváló útitársunk lehet a barangolásainkon.

Az a jó ebben a könyvben, hogy könnyed, játékos formában hozza közelebb a környezetünk megismerését a gyermekekhez. Ösztönöz minket is arra, hogy minél többet látogassuk együtt az erdőket, mezőket vagy ha van, a saját kertünket. Izgalmasabb kaland lesz mint hinnénk, ha nekiindulunk és gyermekünkkel együtt figyeljük meg a minket körülvevő természetet.

SZERZŐ- ÉS ILLUSZTRÁTOR: Tereza Vostradovská
FORDÍTÓ: Peťovská Flóra
MEGJELENÉS: 2018.04.11
KOROSZTÁLY: 3-10 év

JIŘÍ DVOŘÁK : HOGYAN ALSZANAK AZ ÁLLATOK?

A könyv alapvetően néhány állat alvási szokásait mutatja be. Jiří Dvořák gyönyörű képekkel és vicces szófordulatokkal megírt szövegét, Marie Štumpfová illuszráció teszik kerek egésszé. Annyira egyszerű, de mégis nagyszerű leírásokat olvashatunk, így alapvetően elegendőnek tartjuk az  információkat, mégis további beszélgetések születhetnek és ha van kedvük a gyerekeknek, újabb és újabb elemmel szőhetjük tovább a leírtakat a saját történeteink által.

A szöveg lassan lüktető lírai dallama még a felnőtteket is ringatja. Melegség járja át a testünket, amikor olyan szösszeneteket olvasunk, mint például :
„A többiek a szárnyuk alá hajtják a fejüket és elszenderednek a pihefehér sötétségben.„
„Felettük csillagmintás éjfekete pokróc, alattuk sós ágyikó, ami reggelig ringatja őket.”
„Erősen megkapaszkodik egy ágon, leengedi farktollait, lehajtja fejét és elalszik: mintha ezer szemet hunyna le. Mégis csupán egy álmot lát.”

Az andalító, búgós hangzás mellett vannak benne nagyon vicces szófordulatok is. A nagyobbik fiammal a hasunkat fogtuk a nevetéstől, amikor a mindig szundikáló rókánál vagy macskánál a következőket olvastuk:
„A ravaszdik bizonyára nem tartanak elég okosnak. Túl keveset alszunk.”
„Ezért álmodnak a cicák életük első hetétől fogva. Az egerek ilyenkor kövérebbek, a tej zsírosabb, a kutyák pedig nem tudnak szaladni. Még az agarak sem.”

Az állatok között a mindennapjainkban megtalálható macsek és kutyus mellett, egészen különleges állatok, mint például a smaragzöld piton, a papagájhal, a flamingó vagy éppen a sarlósfecske alvási szokásairól is olvashatunk.  Mindenki megtalálhatja kedvencét. Érdekes megtudni, hogy például az említett sarlósfecske mondhatni repülés közben alszik és az agyuk egyik fele pihen, a másik viszont ébren őrködik, a fókánál is hasonló a helyzet, ő is csak „félig” alszik.

De megtudhatjuk azt is, hogy a könyvben szereplő állatok közül, a macskák, kutyák de még a zsiráfok és pávák is álmodnak. Nagyon aranyos tulajdonság például, hogy a kutyák fel is ébresztik egymást, ha érzékelik, hogy társuk rosszat álmodik.

Aztán vannak olyan állatkák a könyvben, akik alig ébredtek fel, de már kuckóznának is vissza a puha fészkükbe, mint például a mogyorós pelék, de vannak olyanok is, mint például a zsiráfok, akik nem egy hétalvó népség, hiszen a két órás pihenésüket is 5 perces szendergésekre osztják. Vannak vicces alvós pózok, mint például a flamingó fél lábú elhelyezkedése vagy a teve térden alvása, de vannak olyan alvós helyzetek, amiket mi magunknak is el tudnánk képzelni, mint például a tengeri vidra vízi ringatózása.

Nálunk a két éves kisfiam is szívesen lapozgatja a könyvet, a hat éves fiammal pedig sokszor azzal viccelődünk, hogy az alvási szokásait nézve ki melyik lenne a könyvben szereplő állatkák közül. Kisgyermekes anyaként, miután 6 éve úgy kényszerülők aludni, mint a zsiráf vagy a sarlós fecske igazi irígye vagyok a mogyorós pelének és picit várom a pillanatot, amikor kicsit bekuckózhatok és alhatok egy jót. Addig is összebújunk, mint a jegesmedvék és kitartóan olvasok róla a Hogyan alszanak az állatok? könyvben. 🙂

SZERZŐ: JIŘÍ DVOŘÁK
ILLUSZTRÁTOR
: Marie Štumpfová
FORDÍTÓ
: Peťovská Flóra
MEGJELENÉS
: 2020. augusztus 3.
KOROSZTÁLY
: 3-10 év

Korábbi könyvajánlóinkat itt olvashatjátok.

Majamami

Kapcsolódó cikkek