Egyre több hangot hallunk a lábak szabadsága érdekében felszólalni. Nem véletlenül. A testünk földdel való érintkezése (jelenleg annak hiánya) jelentősen befolyásolja az egészségünket. Nem csupán a talpak egészségét, hanem az egész mozgásszervi rendszerünk, de még a belső szerveink egészségét is. Hoztunk egy rövid cikket Nektek mezítlábas témában, gondolatindítónak:
Kiskoromban mindig ledobtam magamról a cipőt, amivel őrületbe kergettem az anyukámat. Ez a szokásom felnőttként is megmaradt, amikor csak tudok – az ősz és tél kivételével – mindig mezítláb vagyok.
Nem bírom a cipők zártságát. Régóta vagyok szószólója annak, hogy nagyon fontos lenne a gyerekeknek, hogy minél többet legyenek cipő nélkül. A tankönyvem legelső kiadásában is írtam erről:
„Olyan régóta hordanak testmozgáshoz sportcipőt a gyerekek, hogy szinte már elfelejtettük lábainknak nagyon fontos érzékelő szerepét. A talp izmainak segítségével tudunk egyensúlyozni a talajon, erőt kifejteni, a lábfej különböző részei (lábujjak, talppárna, talp, sarok) pedig sokkal jobban érzékelhetők és használhatók mezítláb. A mezítláb járás erősíti a lábakat és javítja a test összehangolt működését. A kisgyermekek természetüknél fogva vonzódnak a talajhoz, és ezt segíthetjük is azzal, ha megszüntetünk minden akadályt a talaj és a láb között.”
Ezek nem újdonságok. Az viszont már egész meglepő, hogy tudományos bizonyítékok is vannak arra, hogy mezítláb lenni jobb, mint cipőben. Többek között jobb az idegrendszer és az agy megfelelő fejlődése szempontjából. A lábainkban rengeteg idegvégződés található, ami azt is jelenti, hogy jelentősen közreműködik az agyi idegpályák kiépülésében. Ha cipőt húzunk a gyermek lábaira, akkor egyben gátoljuk, hogy létrejöjjenek a gyermeki agy újabb idegi kapcsolódásai.
Többnyire az aggodalom az, ami miatt a szülők és a tanárok nem engedik, hogy a gyerekek mezítláb legyenek. Az egyik tipikus ilyen a baciktól való félelem, amit mezítláb szed össze a gyerek. (Ez az én édesanyám problémája is.) A bőrünket viszont arra tervezték, hogy távol tartsa a kórokozókat. Sokkal nagyobb eséllyel kapunk el betegséget a kezünkkel megfogott tárgyaktól, amik sokminden mással is érintkeznek. De még elképzelni is szörnyű, hogy egész napra kesztyűt húzzunk a gyermekünkre, csak hogy megvédjük a bacilusoktól!
Ott van még a sérülés miatti aggodalom is. A mezítlábas lét viszont megerősíti a talpat, így hacsak nem egy szögekkel teli építkezésen sétál keresztül a gyerek, a sérülés valószínűsége elég kicsi.
A valóság az, hogy sok lábszakorvos gondolja úgy, hogy a cipő viselése kiskorban sokkal nagyobb mértékű károsodást képes okozni, mint a mezítláb levés. A lábaknak a maguk természetességében kellene fejlődniük, nem pedig egy cipő alakjához igazodva. Emellett a cipő gyakran korlátozza a láb mozgását, aminek negatív hatása van a járásra, egyensúlyra, az érzékszervi fejlődésre és a proprioceptív (a különböző testrészek testhez viszonyított térbeli helyzetének érzékelése) érzékelésre.
Vannak olyan gyerekek, akik nincsenek hozzászokva a mezítlábazáshoz, és elsőre nem szeretik levenni a cipőt és a zoknit, őket ösztönözhetjük például „mezítlábas idővel”, a tipegőket pedig „lábujjas idővel”. Sokkal lelkesebbek lesznek akkor is, ha mi magunk is megszabadulunk a cipőnktől és zokninktól. A lábtorna, feltett lábakkal, mezítláb szintén segíthet.
Készíthetünk szenzoros lépegetőt is, amit ezen a felvételen is láthattok, nem csupán jó érzés, de jót is tesz az idegi pályáknak. A gyerekek mezítláb lépnek bele különféle anyagokba, például vízbe, homokba, levélkupacba, mohába, kavicsokra, de akár kialakíthatunk nehezebb pályákat is. Nincs olyan gyermek, akit ne villanyozna fel egy ilyen izgalmas dolog!
Az eredeti alapját a raeipica.com oldalon találjátok.
