Ahogyan a mindennapokban, úgy a nyári szünetben is hatalmas a nyomás az anyákon, hogy a gyerekeik számára minél tartalmasabb, élménydúsabb, izgalmasabb, emlékezetes kikapcsolódást biztosítsanak. De tényleg szükség van erre? Hogyan lehet megtartani az egyensúlyt ép ésszel anélkül, hogy összeroppannánk alatta? Ezekre a kérdésekre (is) kerestük a választ Palágyi Kata tanácsadó szakpszichológussal.
Nem is nagyon kell keresni, majdnem napi szinten jön szembe egy-egy cikk arról, mit kell tennie egy anyának azért, hogy “tökéletes” nyarat biztosítson a gyermeke számára. Van, ahol a minél több pihenést hangsúlyozzák ki, van, ahol arra figyelmeztetnek, hogy a túlzásba vitt unatkozás is nagyon ártalmas lehet.

Közben ajánlják a lehetőségeket is, indián tábor, hercegnő tábor, kézműves tábor, sporttanfolyam, fejlesztő hét, iskolába felkészítő napok – a lehetőségek száma végtelen. Ha valaki táborba küldi a gyerekét, akkor azért szólják meg (miért nem oldja meg?), ha tábormentesen tolja végig a család a nyarat, akkor meg azért kap a szülő megvető pillantásokat. Lehetetlen, hogy mindenkinek megfeleljünk – no nem, mintha cél lenne, de ahogyan az élet annyi más területén is érezni, az anyák a nyári szünetet már sokszor görcsösen, félve várják, a rájuk nehezedő külső elvárásokat ugyanis sokszor nehéz elhessegetni. És a megfelelni akarás (a gyereknek, saját magának, és a külvilágnak is) elképesztően nyomasztó lehet, könnyen maga alá tudja temetni az embert.
Palágyi Kata tanácsadó szakpszichológus úgy látja, “miközben azt mondjuk, hogy a nyár a pihenésről szól, valójában a tényleges pihenés, lelassulás sokszor kimarad, helyette az egész éves rohanás helyett valami másfajta rohanás lesz belőle. Ennek persze rengeteg oka van, ha egész évben rohanunk, nem könnyű lelassulni. Ráadásul a hosszú nyári szünet rengeteg családban egy megoldandó logikai játék, hiszen a szülők szabadsága általában kevesebb, mint a gyerekek szünete.
Onnantól pedig, hogy ott a nyomás, hogy valahogy meg kell oldani, hogy hol legyen a gyerek, nem könnyű úgy gondolni a nyárra, mint egy pihentető, nyugodtabb időszakra.”
Mindenképp érdemes kizárni a külső elvárásokat, a pszichológus úgy fogalmaz, hogy “ha a felé irányuló elvárások mentén gondolkodik valaki, akkor nem valószínű, hogy annak az lesz az eredménye, hogy jól fogja magát érezni. Éppen elég, hogy egy családban több ember szükségleteit, vágyait kell összeegyeztetni, ha a külső elvárásokat is figyelembe vesszük, akkor a logikai játék megoldhatatlanná válik. Ráadásul a külső elvárások általános vélekedések mentén képződnek, nem valódi szükségletek mentén.”

Hozzáteszi, hogy sem a felnőttek, sem a gyerekek nem egyformák – vannak gyerekek, akiknek szükségük van a sok élményre, de van olyan, akinek a túl sok inger inkább stresszforrás. Ezért mielőtt bármit is szerveznénk, bármilyen nagyobb volumenű dologba vágnánk a fejszénket, mindenképp vegyük figyelembe, a saját gyermekünk milyen habitusú! Még akkor is, hogyha a szomszéd Marcikától elkezdve a baráti pár gyerekein át még a kereszttesók is ugyanott érzik magukat jól, és a felnőttek csak csóválják a fejüket, hogy a te gyereked miért marad ki belőle. Éppen ezért Palágyi Kata szerint “az általános ötletek, hogy menjen minél többet tartalmas programra a gyerek vagy pont, hogy bogarásszon egész nap a fűben, sosem lesz minden gyerekre megfelelő tanács”.
Döntési helyzetben: hogyan tovább?
Ha idáig eljutottunk, felmerül a teljesen jogos kérdés: ebben a borzasztó “zajban”, az ezerféle lehetőségek között hogyan is döntsük el, mi az, amire érdemes időt szánni, és mi az, amit jobb, ha elengedünk?
“Szerintem az a legfontosabb hogy, hogy kicsit hátra lépjünk és lássuk, hogy ezek nem élet-halál kérdések. Egyrészt minden nap dönthetünk másképp, nem feltétlenül kell egy döntésnek nagy elköteleződésnek lennie. Semmi gond nincs azzal, hogy nyáron is vannak jobb meg rosszabb napok” – biztat a pszichológus.
“Az működik a legjobban, ha a fő rendező elv az egyensúly keresés. Legyen program is és legyen olyan is, amikor csak vagyunk. Legyen olyan, amikor a szülővel van a gyerek, de olyan is, amikor mással. Több gyerekes családban nem feltétlenül ugyanaz az igénye az egyik meg a másik gyereknek és ott vannak a szülők is. Jó, ha mindenki igényét figyelembe vesszük, de ezt sokkal inkább nagyobb léptékben érdemes nézni, nem egy- egy program kapcsán” – tanácsolja Palágyi Kata.
A szakember azt mondja, hogy ő személy szerint nagy híve a mennyiségi időnek is. “Akinek egész évben nem jut arra ideje, hogy csak úgy együtt legyen családilag, annak talán a nyár ad alkalmat erre. Mostanában a gyerekekkel töltött minőségi idő van előtérben, amikor ugyan rövid ideig, de osztatlan figyelmet kapnak. Erre valóban szüksége van a gyerekeknek. De éppen így fontos, hogy legyen olyan is, amikor együtt vagyunk, de nem feléjük fordulunk, hanem egyszerűen csak élünk együtt. A gyerekek szocializációjához fontos, hogy lássák, hogy működik az élet. Ha minden házimunkát elvégzünk, amíg ők programon vannak, ha nem vonjuk be őket ezekbe, akkor sokkal nehezebb nagyobb korban rávenni őket, hogy vegyék ki a részüket” – magyarázza.
Vekerdy Tamást idézve: nincs nevelés, csak hiteles együttélés van.
“Ez azt is jelenti, hogy a gyerekeknek látnia kell a mindennapi feladatokat, nehézségeket, azt, hogy hogyan kerül az étel az asztalra, a tiszta ruha a szekrénybe, hogy megtalálják ebben a maguk részét.Szóval nem kell megkímélni őket az unalmas, mindennapoktól sem, annak is van gyümölcse!” – mondja a mamami.hu-nak Palágyi Kata.

Segítséget kérni: igen vagy nem?
Sokakban felmerül a kérdés: bébiszitter, nagyszülő, barát segítségét vegyék-e igénybe? Itt is megoszlanak a vélemények: van, aki szerint a feltételezés is sértő, hogy segítséget kérjen, hiszen “nem másnak” szülte a gyerekeit. Van, aki számára természetes, hogy időnként ki kell szakadni a 0-24-es szülőségből. Mennyire nehéz segítséget kérni?
“Az anyaságot a mai világban talán a legjobban az nehezíti, hogy nem közösségekben élünk. És itt nem feltétlenül a nagycsaládra gondolok. Ha van egy olyan barát, barátnő, akivel rendszeresen vigyázunk egymás gyerekére, akkor nem lesz nehéz kérni. Ha a nagyszülőkkel jó a kapcsolat és oda-vissza segítjük egymást, akkor tőlük sem nehéz. De ma a családok sokkal kevesebb ilyen kapcsolattal rendelkeznek, mint arra az emberi természet alapján szükségünk volna” – fogalmaz a pszichológus.
Hozzáteszi, hogy az erős társasháló létrejövésének egyáltalán nem kedvez a mai, XXI. századi életforma – pedig ez mindentől függetlenül rendkívül fontos lenne. “Azon kívül ugyanis, hogy nehezen kérünk attól, akit külsőnek érzünk, az is ott van, hogy ahhoz, hogy valakire rábízzam a gyerekem, ahhoz bizalom kell. És ehhez is az vezet, ha élő kapcsolat van köztünk” – magyarázza Palágyi Kata a miérteket.
De akkor mi lehet erre a megoldás hosszú távon? Palágyi Kata azt mondja, mindenképp érdemes időt és energiát fektetni abba, hogy igenis legyenek körülöttünk olyan emberek, akikkel egymás segítése teljesen természetes. Még akkor is, hogyha olykor azt érezzük, a fenti kettőből van a legkevesebb: időből és energiából.
Somló-Bakos Dalma