Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Horgolás

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    #31
    Na még egyszer
    Ilka

    Comment


      #32
      Ilka, ez tuti jól néz ki!!!

      kérem a leírását!!! főleg a virágnak!!!!

      (én is épp kiscipőt gyártok amúgy. csak én kötöm )
      Émi, Emma Boróka (2008.04.)és Hanna Dorka batyubaba (2010.03.)

      http://emilialkot.blogspot.com/

      Comment


        #33
        Ilkamama, kérnem én is a kiscipő leírását
        Boglárka (2007. november 19.) anyukája

        blog

        Comment


          #34
          Szívesen, de igaziból próbálgattuk hogyan kellene, és anyukám mondta, javasolta mit csináljak, még nem tudjuk használni, mert nagy lett. Szerintem 23-as lábra jó, amit írni tudok, most fogok hozzá Misiéhez az 30-as lesz, még kicsit bizonytalan vagyok a méretezésben.
          Szóval:
          24 szemmel kezdtem, elindultam visszafelé, majd a kezdősor másik oldalán folytattam, így körbe tudtam horgolni. A megnevezéseket ne várjátok tőlem, mert egyrészt mindenhol mást mondanak a különböző szemekre, másrészt nem igazán tudtam megjegyezni azt sem, amit anyukám mondott. Szóval azzal a horgolással haladtam, ahol nincs ráhajtás, csak egy szemet horgolsz, aztán kereszülhúzod a szálat a keletkezett kettő szemen, talán egyszerű pálca, de nem biztos.
          A keletkezőben lévő ellipszis "sarkain" mindig szaporítottam, vagy egymás melletti szemekbe, vagy egyet kihagytam, ahogy a szemem kívánta. 5 körön keresztül szaporítgattam, aztán már nem kellett. (A következő körök száma a lábmérettől függ.)
          Mikor elértem a kívánt méretet, minden szembe két, azt hiszem félpálcát, (egyet ráhajt, egy szemet hurkol, a hármat együtt leköti)horgoltam de lehet, hogy az oldalánál ez sok, elég minden másodikba szaporítani, majd a következőnél kipróbálom. Orrnál és saroknál biztosan kell. A következő sorban minden szaporítást fogyasztottam és visszaváltottam egyszerű pálcára. Így keletkezett az oldalrész. A második körben minden negyedik szemet fogyasztottam. 3-4 sort, kört csináltam így, attól függ milyen nagyra van szükség, az orr résznél megintcsak szemre, fogyasztgattam egyet-egyet, hogy gömbölyödjön. Amikor elértem a kívánt magasságot az orrész befedése következett, elindultam visszafelé, orrésznél szigorúan fogyasztani kell, különben nagyon sok lesz és felpuposodik, és a fordulásnál mindig csináltam egy hamis szemet, hogy ott is fogyjon. Középen befejeztem. A rózsaszín fonallal félpálcával körbehorgoltam.

          Virág:
          6 vagy nyolc szemmel lehet kezdeni, összezárni a kört.
          Nem a szembe kell belekötni a következő sort, hanem csak a kör ön áthurkolni 16 szem legyen, hamis szemmel kell zárni.
          Levelek:
          1 szembe: 1 félpálca egy láncszem, 1 1 ráhajtásos pálca(amikor két szemmel veszed le a ráhajtást), 1 láncszem
          2, szembe: 1 1 ráhajtásos pálca, egy láncszem egy félpálca
          Vagyis 2 szembe kell belehorgolni a 4 szemet, amiből kialakul a levélke, így lesz nyolc szirom. Ha körbeértél hamis szemmel kell zárni.

          Ennél jobban nem tudom leírni. Az egyik könyvbe viszont találtam női papucs leírást, meg a horgolós g-portálos oldalon vannak leírások. Anyukám egy laza mozdulattal dobta félre, aztán mondta. Azért ezt is úgy jó csinálni, ha valaki megmutatja, megmondja a tutit. Olyan jó volt, bár a kezdet nehéz, mert magyarázni egyáltalán nem tudta, csinálni meg olyan gyorsan csinálta, mikor lassan próbálta akkor is, hogy már kezdtem bedühödni. Azt mondta, annyira a kezében van, hogy nem tudja elmondani. Nagyon érdekes élmény volt.
          Utoljára szerkesztette Ilkamama; 2008.09.29., 14:41.
          Ilka

          Comment


            #35
            Lefotóztam néhány korábbi munkámat és a Livnek köszönhető nyakláncot
            Boglárka (2007. november 19.) anyukája

            blog

            Comment


              #36
              Nagyon szépek! Főleg a nyaklánc tetszik, de a kis táska sállal is nagyon cuki (de utálom ezt a szót,, csak a szép nem igazán írja le, amit érzek).
              Ilka

              Comment


                #37
                SZiasztok!

                Rajtatok felbuzdulva én is kipróbáltam magam horgolás terén (imádom a horgolt sapikat, ezért vágyom megtanulni) Szóval ma elmentem és vettem horgolótűt és fonalat... és hosszas próbálkozás után ez kezd kialakulni...

                Tudom, hogy nem tökéletes, de ahhoz képest hogy eddig még horgolótűt sem láttam (és csak a netről tanulgattam), meg vagyok magammal elégedve

                ZSu
                Gyerkők: Bence, (2003.06.27) Kata, (2006.03.09) és Lizi (2008.04.18)
                Már nem pelenkázom, nem hordozok, de tortázok :https://www.facebook.com/pages/Tort%...65744636891067

                Comment


                  #38
                  Zsu, tisztára úgy néz ki mintha horgoltál volna!
                  Ügyes vagy!
                  Ilka

                  Comment


                    #39
                    olvastam a liv linkelte blogot, és ott is a horgolásos részeket, és nagyon megtetszett ez a takaró a posztban: http://soozs.blogspot.com/2008/06/th...vity-here.html ami az első képen van.
                    Tudtok ilyenről valami mintát? Vagy csak az ember csinál egyforma négyzeteket és kész? Jobb lenne leírás alapján dolgozni...
                    Eszter - kislány (2009), kisfiú (2010), kisfiú (2014)
                    lekvárok, dzsemek, receptek

                    Comment


                      #40
                      Sziasztok!

                      lenne egy kérdésem, hogy ez a könyv: http://xfree.hu/kep_show.tvn?aid=52197&kid=121704 ez vajon mi? mi a címe, vagy ISBN száma, vagy hol kapható? Nagyon nehézkes így lapozni, és egy ilyen jó könyvet érdemes lenne megvenni...
                      Eszter - kislány (2009), kisfiú (2010), kisfiú (2014)
                      lekvárok, dzsemek, receptek

                      Comment


                        #41
                        Eszter, ez a köny a A horgolás bibliája
                        Utoljára szerkesztette _andi; 2008.10.23., 18:34. Oka: nem volt jó a link
                        Andi
                        Barbara (felnőtt), Ádám (1999.), Kristóf (2006.), Lilla (2010.)

                        Comment


                          #42
                          andi: köszönöm szépen!!!!
                          Eszter - kislány (2009), kisfiú (2010), kisfiú (2014)
                          lekvárok, dzsemek, receptek

                          Comment


                            #43
                            Sziasztok!
                            Valaki olyanban tudna segíteni, hogy hol találok hópihe horgolás mintát?

                            Jucu! Horgolás témakörben szeretném majd bővíteni a blogom, csak még béna vagyok. Mármint horgolni - asszem - elég jól tudok, csak a videókat legyártani esik nehezemre, sőt nem is nagyon jól sikerülnek...

                            Na de ha hópehely ügyben valaki tudna segíteni, nagyon örülnék!!!!!!!!!!
                            Lackó (2002.10.30.) és Meske (2006.05.14.) anyukája

                            Comment


                              #44
                              Gabella, itt keresgélj, konkrétan nem tudom, melyikben van:
                              http://1evesforum.extra.hu/ itt a bal oldalon van egy lista nevekkel, azok alatti képtárban sok-sok minta van
                              http://xfree.hu/keptar.tvn?f=mami7090 ez az egyik azok közül a képtárak közül, nagy valószínűséggel ebben találsz, ebben szinte minden van, mi szem-szájnak ingere
                              Andi
                              Barbara (felnőtt), Ádám (1999.), Kristóf (2006.), Lilla (2010.)

                              Comment


                                #45
                                Délka, jó lett a lánc! Én is készítettem 6 darabot már (4-et a kórházban a múlt héten).
                                Hópehely a Horgolás bibliájában van, ha jól emlékszem.
                                Livi

                                Comment

                                Mamami portál footer

                                Összecsuk

                                Friss bejegyzések

                                Összecsuk

                                Cikk a mamami portálról

                                Összecsuk

                                szivárvány
                                Betöltés...
                                X