Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Skarlát

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    #31
    Jó, hogy megtaláltam ezt a topikot, gyorsan el is olvastam. Nálunk most a nagy skarlátos, nekünk azt mondta a doki, hogy 10 nap antibio, 6 napig nem mehet közösségbe. Ma kezdte a gyógyszert. Elvileg szerdán évzáró, a doki azt mondta, hogy arra nem mehet, de itt olvasva addigra már simán bemehetne, nem? Most nem tudom, mi legyen, annyit készült rá, és nagyon várta.

    Még egy kérdés, amire nem tértünk ki a dokival, hogy a másik gyerkőc, aki ugyanabba az óvodába jár (ahonnan sikeresen megkaptuk mi is a skarlátot) mehet-e óviba, vagy sem? Neki semmi baja, eddig is együtt voltak, de azt mégsem akarom, hogy mi irtsuk ki az ovi állományát. Vagy túlparázom az egészet? Engem nagyon ledöbbentett most ez, azt hittem, hogy sima torokgyulladás, bár nagyon gyanús volt, hogy 39 fokos láz, és még a lázcsillapító sem hatott, ilyen meg nála nem szokott lenni (még a bárányhimlő alatt sem volt ilyen magas láza). De a torka nagyon jellegzetes tényleg, meg neki lettek kiütései is, és jó piros az arca.

    Comment


      #32
      Nekünk annakidején mikor az öcsém skarlátos volt, az egész családot "karatén" alá helyezték: mi se mehettünk suliba, és nem látogathatott minket az orvoson kívül senki. Azóta persze változott a hozzáállás. Az antibiotikummal kezelt gyermek a 2. naptól már nem fertőz, de az antibiotikum-kezelés időtartamára el kell különíteni, és használati tárgyait fertőtleníteni kell. A lappangási idő 2-8 nap, átlagban 3 nap, ha a másik gyerkőc ez idő alatt nem lett beteg, akkor nyugodtan mehet közösségbe szerintem
      Eszter - 3 fiú (19, 11 és 5 évesek) anyukája Blogom a háztartásról és egyéb kihívásokról
      Kaja kihívás összesítő

      Comment


        #33
        Nem tudom, jár-e ma erre valaki? Létezik olyan skarlát, aminek nincs más tünete csak pöttyök? Pannin 3 napja jöttel ki pöttyök, apró vörösek és kiállóak (az se biztos, hogy skarlát), nem volt semmi láza, és simán evett is mindig, tehát szerintem nem fájhatott a torka. Először a hasán jött kis, aztán a hátán és így terjedt tovább. De arcán nincs semmi, haljatokban is alig. Nyelvét néztem, nem lepedékes, arca se piros. Teljesen normál hangulatú, és az is volt a pöttyök előtt is. Honnan jöhetek rá, hogy az-e?
        Gondoltam 3napos látra is, de azon elvileg már átesett korábban. Azért gondoltam arra, mert egyedül ami nem normál mostanában, az a kaki, naponta 2szer, néha 3szor is kakil, és hasmenést mint tünetet olvastam a 3naposnál, de skarlátnál nem.

        Comment


          #34
          Linda, Lau is eleinte pöttyös volt csak, de az arcán csak. Eleinte két ill 3 doki sem tudta, mi lehet ez, egyik gyanakodott csak kezdődő skarlátra aztán az is lett (egyéb tünetekkel is később).
          Úgy tudom, a 3 naposat többször is elkaphatják a gyerekek -jó, nem? Doroti nemrég esett át rajta -először- és eleinte nyugodt voltam, m a nagyok már szintén elkapták kisebb korukban de a gyerekorvosunk mondta, h újra elkaphatják sőt a felnőttek is -aztán szépen sorban mindannyian el is kaptuk különféle tünetekkel de a doki szerint uaz a virus okozta.
          Lau széklete normális volt mikor skarlátos lett amúgy.
          Mielőbbi pötty-mentességet Panninak%!
          Viki
          Lányaim L(9), J(7) és D(4)

          Comment


            #35
            de hány napig volt cssk pöttyös? panninak ez már a 4. napja kb, most már úgy kátom, hogy halványulnak. ez a hámlás vagy mi kb hány nap után kezdődik? ma jönne át egy este egy kismama barátunk és miatta lenne jó tudnom, hogy mi baja van panninak...

            Comment


              #36
              Skarlátot te nem tudod megállapítani, a torkából vesznek kenetet és abból tudják megmondani.
              Hena
              Arthur 9 éves Ruben 7,5 éves Nalani 5,5 éves és Henry 3 éves
              ClauWi hordozási tanácsadó

              Comment


                #37
                miért nem viszed el dokihoz vagy hivod ki?
                Lau vagy egy hétig volt pöttyös de nem emlékszem pontosan. Azt tudom, hogy mikor pöttyös lett vittem ügyeletre mert persze hétvége volt, aztán látta a sima doki hétközben és aztán még egy ügyeletes doki később (akit kihivtunk). Szval eltelt jócskán idő. (aztán súlyosabb lett és kórházba került de az mármás történet)

                (igen , Hena kapcsán jut eszembe h végül a kórházban vettek torokkenetet Lautól és akkor mondták h ez tényleg skarlát -más kérdésm h addig a másik 3 doki miért nem kért torokkenetet, miért kellett megvárni mig bedurvult de z tényleg más kérdés)
                Utoljára szerkesztette celesztina; 2011.12.31., 13:41.
                Viki
                Lányaim L(9), J(7) és D(4)

                Comment


                  #38
                  annyira nem néz ki rosszul, hogy ezért elmenjek orvoshoz és semmi baja nincsen. ráadásul emlékeim szerint ugyanilyen pöttyös volt a 3napossak is, úgy emlékszem az is grízes volt, csak azt olvastam az nem lehet kétszer. Nálatok volt különbség a 2 betegség pöttyei között?

                  Comment


                    #39
                    Ind én a skarláttal, ha felmerül a gyanú, nem viccelnék. Arra antibiót adnak 10 napos kúrát, ha nem kap a gyerek antibiót, akkor 6 hét karantén van és folyamatos vesefunkciókontroll.

                    Arthurnak tavaly májusban volt és teljesen atipikus tüneteket produkált. A doki is széttárta a kezét, hogy ö nem tudja miért kiütéses, más tünete nem is volt, akkor mondtam, hogy skarlát van a csoportjában, levette a kenetet, 5 perc múlva jött és mondta, hogy tényleg skarlát. Nem volt magas lázas, nem fájlalta a torkát, nem volt "málnanyelve", semmi más, csak a kiütések.

                    Most kedden reggel Arthurnak szintén kiütéses lett a felsöteste, elötte két nappal 40,4 fokos láza volt (szenteste és elötte való nap), hétfön már egész jól volt, keddre lett pöttyös, ami szerdára elmúlt, dokihoz vittem kedden, teszteltettem skarlátra is, nem az. Doki vagy egy atipikus háromnapos lázra gondolt (ö azt mondta, hogy azt csak egyszer lehet elkapni) vagy sima vírusfertözésre.
                    Hena
                    Arthur 9 éves Ruben 7,5 éves Nalani 5,5 éves és Henry 3 éves
                    ClauWi hordozási tanácsadó

                    Comment


                      #40
                      Ind: tudok adni egy telefonszámot, ahol kijönnek ügyeletben, nálunk ma jártak. Igaz, nem sok mindent csinált, mert úgy üvöltött Johanna, hogy a közelébe sem lehetett menni, de tök ingyen kijönnek. Hívj fel, ha kell a számuk. (bólyai utcából jönnek)

                      Comment


                        #41
                        A skarlát nem szokott (de attól még lehet) csak kiütéssel jelentkezni :J
                        pynky vagyok, gyermekeim: Emma 6 éves, Juli 12 éves
                        Ajtómon vasrács, kezemben bészbólütő, nem félek pacifista lenni
                        hordozási tanácsadó (ClauWi), dúla, gyászcsoportvezető, EMK tréner - EMK, perinatális haptonómia, szoptatássegítés, SASolás...
                        a XIII. kerklub ÚJ topikja

                        Comment


                          #42
                          pynky eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          A skarlát nem szokott (de attól még lehet) csak kiütéssel jelentkezni :J
                          BUÉK

                          De lehet de az szerintem nem ilyen kiütés.
                          Barátnőm lányának lábán testén volt.3x mentek dokihoz télvíz idején,mire oda értek elmúlt a pirosság.
                          Állítólag olyan tenyérnyi piros foltok jöttek mentek,hidegre javultak.
                          kb 1hét után csináltak neki vizsgálatot steptora és lám az volt.
                          Amúgy semmi tünete nem volt. 5nap antibió és annyi.Más nem kapta el a családjukban.
                          Ugyan ekkor volt a nagy lányomnak is,ő majd 40fokos lázas volt és nem tudott nyelni....viszont kiütése nem volt csak a szájában a tipikusok.
                          Ő is 5napos antibigyó kúrát kapott..

                          Henna!
                          Itt szerintem már nincs karantén.Azon egyszerű oknál fogva,hogy a skarlát 80%-nál torokgyulladást regisztrálnak a dokik és nem csinálnak torok vizsgálatot...pedig csak pár perc lenne
                          Noi a gyapis,1 fiú, 3,lány anyája

                          Comment


                            #43
                            Noi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            BUÉK

                            De lehet
                            Szerintem azt írtam, hogy _nem szokott, de lehet_. Vagy rosszul olvasom?
                            Vagy nem nekem irtad? (Amit én írok, nem tekintem törvénynek, viszont abból van, hogy sok babát-gyereket láttam. És ha mondjuk 10-ből 9 ad más tünetet a kiütésen kívül, akkor helytálló amit írok, szerintem.)
                            pynky vagyok, gyermekeim: Emma 6 éves, Juli 12 éves
                            Ajtómon vasrács, kezemben bészbólütő, nem félek pacifista lenni
                            hordozási tanácsadó (ClauWi), dúla, gyászcsoportvezető, EMK tréner - EMK, perinatális haptonómia, szoptatássegítés, SASolás...
                            a XIII. kerklub ÚJ topikja

                            Comment


                              #44
                              pynky eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              Szerintem azt írtam, hogy _nem szokott, de lehet_. Vagy rosszul olvasom?
                              Vagy nem nekem irtad? (Amit én írok, nem tekintem törvénynek, viszont abból van, hogy sok babát-gyereket láttam. És ha mondjuk 10-ből 9 ad más tünetet a kiütésen kívül, akkor helytálló amit írok, szerintem.)
                              Én meg lényegében azt írtam le,hogy igen lehet/elő fordulhat...De a barátnőm kislányának nem ilyen skarlátos foltjai voltak és nem pár nap alatt múlt el
                              Csak lehet álmosan kicsit túl bonyolítottam az írást

                              Viszont azt elfelejtettem..Valaki felhozta a bőrhámlást.Ha jól rémlik az az első tünetek után 2-3 héttel jön,tenyéren és talpon.
                              Noi a gyapis,1 fiú, 3,lány anyája

                              Comment


                                #45
                                Noi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                                Én meg lényegében azt írtam le,hogy igen lehet/elő fordulhat...De a barátnőm kislányának nem ilyen skarlátos foltjai voltak és nem pár nap alatt múlt el
                                Csak lehet álmosan kicsit túl bonyolítottam az írást

                                Viszont azt elfelejtettem..Valaki felhozta a bőrhámlást.Ha jól rémlik az az első tünetek után 2-3 héttel jön,tenyéren és talpon.
                                Rendben, akkor megnyugodtam És lényegében ugyanazt mondtad
                                (Én meg újévi túlreagálást tartottam )

                                Foltokkal kapcsolatban én mindig arra jutok, hogy ha talál az ember egy megbízható orvost, akiben tényleg megbízik, akkor szerencséje van, mert mindig meg tudja mutatni, ha kétségei vannak :O
                                pynky vagyok, gyermekeim: Emma 6 éves, Juli 12 éves
                                Ajtómon vasrács, kezemben bészbólütő, nem félek pacifista lenni
                                hordozási tanácsadó (ClauWi), dúla, gyászcsoportvezető, EMK tréner - EMK, perinatális haptonómia, szoptatássegítés, SASolás...
                                a XIII. kerklub ÚJ topikja

                                Comment

                                Mamami portál footer

                                Összecsuk

                                Friss bejegyzések

                                Összecsuk

                                Cikk a mamami portálról

                                Összecsuk

                                szivárvány
                                Betöltés...
                                X