Depresszió és társai-beszélgessünk

[Új-ság]

Várok ide mindenkit aki szeretne beszélgetni róla...vagy mert érintett valamilyen téren vagy mert érdekli a téma.
Úgy vettem észre tabunak számít ,nem veszik komolyan,nem veszik betegségszámba,csak hisztinek stb titulálják...szégyenszámba megy sokfelé,aki beteg sem mert beszélni róla.....hát most megtehetjük...

Várok mindenkit szeretettel,nagyon sok erőt adó és elfogadó mamamival találkoztam ezen a portálon nekik köszönhetem jórészt hogy próbálok talpra állni és ezzel élni tudni,kezeltetni magam...azaz elfogadni magam így és továbblépni...időnként nagyon nehéz,de túléljük igaz?

[Új-ság]

Bemutatkozok kezdetnek...háromgyerekes anyuka vagyok,nem túl rég diagnosztizált bipoláris depresszióval jelenleg kevert szakaszban,nem meghatározott szorongás és pánikzavar a "bajom"...tényleg szeretném ha nem lenne ciki erről beszélni,és várom azokat is akik esetleg ellenkező véleményen vannak akik nem értik ezt meg csak kérek mindenkit normális,és nem bántó hangnemben történjen a beszélgetés menete.

[Aja]

Szia, konkrétan mi érdekel ? A saját "sikersztorim": a lányom születése után középsúlyos posztpartális depresszió nyomott le, egy év alatt sikerült kikúrálni. A fiam születése után sem tért vissza. Itt a mamamin amióta idejöttem papolom, h frissen szült anyukákra tessenek odafigyelni, és szépszépszép a kötödö nevelés, de kb semmit nem ér, ha anyuka épp a gödör mélyén próbálja összevakarni magát. Pont ilyen depressziós esetben _szerintem_ az anyuka kéne h legyen az elsö, minden más (a gyermek kötödése is) csak ez után lehetséges.

Kitartás Sjuti (nem voltál korábban már ezen a néven, valahogy ismerösnek tünik...) ha tudok (akár csak ötletelni is) szívesen segítek!

[Új-ság]

Köszönöm.Igen én vagyok
Bármi érdekel de nem csak magammal kapcsolatban ép olyan dolgokról is szeretnék beszélgetni amiről te írtál szóval külön köszönöm a hozzászólásod...tudsz,akarsz részletesebben írni róla?
Most mikor bent feküdtem a kórházban-február vége-márc eleje-volt bent egy anyuka aki frissen szült már a kórházban sem volt jól de nem foglalkoztak vele és hazaengedték babástólonnan aztán került vissza egyenes úton de ugye az újszülött babát a családra hagyva a pszichiátriára
Hazaengedték azóta és csak remélni tudom hogy jól van

[Aja]

Hát, sajnos itt is tabutéma (németo.) még a dolog, alig hallani róla, a bába, aki járt hozzám szülés után, annyit látott csak h "baby blues", de majd elmúlik. Hát nem múlt el, söt. Kb 3 hónappal a szülés után mentem a háziorvoshoz h adjon valamit (antropozofus orvos, én meg term. gyógyász vagyok, így világos volt, h csak alternativ cuccok jöhetnek), mert lelkileg padlót fogtam. hónapokig próbálkoztam az alternatív gyógyszerekkel, megoldásokkal, és sajnos egyre rosszabb lett. Amikor már hangokat hallottam, ami öngyilokra buzdított, na akkor jöttem rá, h okéoké h term.gyógyász vagyok, de itt az ideje a gyógyszeriparnak is adni egy esélyt, így elkezdtem szedni. Végre valahára leállt az agyam pörgése, fellélegzett az egész család, és folytathattam a terépiát (pszicho..., müvészetterápia, antrop.). Most már verem a fejem a falba, h nem egyböl a gyógyszerrel kezdtem, de annyira nem akartam szedni, annyira de annyira ellene voltam a buta elöítéletek miatt, h saját magammal szúrtam ki. Megtanultam figyelni magamra, a depr. jeleit megismertem, a kegyetlen mélységböl sokat tanultam, nem mondanám, h hálás vagyok ezért a betegségért, valahogy elfogadtam és igyekszem a mai napig a legjobbat kihozni belöle. Pl h nyíltan merek róla beszélni. Nem elbújva, nyuszi módra, pironkodva. Igen, ez történt, nekem úgy látszik erre volt affinitásom, másnak meg mondjuk légzöszervi érzékenység miatt egy kétoldali tüdögyulladásra. Ez is betegség, az is. Ez is kikúrálható, az is. Itt is lehet szövödmény, ott is. Aki pedig hisztinek, divatbetegségnek titulálja, az jobb ha tudja, hogy egy depresszióban szenvedö ugyanúgy nem képes meggyógyulni azzal h "összeszedi magát", mint ahogy egy cukorbeteg nem képes az inzulinszintjét szabályozni azáltal hogy "összeszedi magát".

[hellot]

Régen volt egy ilyen topik: http://www.mamami.hu/forum/showthread.php?t=3109
Már egy ideje nem történt ott semmi, de lehet, hogy volt pár dologról szó, ami itt is jól jöhet. Igaz, az átkerült a zárt részbe, csak tagok olvashatják.

[Cyanus]

ez az utolsó mondat nagyon jó

[Új-ság]

Köszönöm Aja ép ezért szeretném nyitott fórumban mert ez ugyanolyan betegség mint más nyavaják.....

tegnap ép rossz periódusomban voltam és a mai sem különb úgy érzem,de könnyebb erőt meritenem és kitartani hogy ne hallgassak a negatív megérzésekre......

[tuzko]

Szia, ismered ezt a könyvet? Nagyon érdekes.
http://maniasdepresszio.uw.hu/oldal/hirek/hirek123.php

[makilla]

Juti, olvasgatok, köszönöm a topikot!

[hoviraeg]

ha nem is mániás, de depressziós voltam én is...
másfél éves volt Dávidom, mire észrevette egy doki és gyógyszert írt rá...
addig mindenki azt mondta, hogy "túlságosan is ráérek", meg hogy "nekik erre nem volt anno idejük"...stb.

Nem éreztem magam rosszul, csak néha nehéz volt felkelni, felöltözni... egyre többször. Nehéz volt elindulni, ki a világba nehéz volt mást is csinálni, mint feküdni és nézni a plafont... aztán elhagytam a fiam apját, akkor kicsit könnyebb lett, de akkor fizikai tüneteim lettek. Elkezdett fájni a szívem.
Sokan mondták, hogy az nem lehet... pedig dehogynem rossz volt. Nagyon rossz. Úgy fájt, hogy nem tudtam kiegyenesedni.
Kitalálták, hogy szívritmuszavar... aztán hogy megnagyobbodott szívbillentyű.
A pulzusom nyugalmi állapotban volt 130-140...
végül a házidoki küldött el neurológushoz, ahol megállapították a depressziót és antidepresszánst kaptam rá.
de azért az asszisztensnő közölte, hogy "de ráérek ilyenre, ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkoznék".

Egy hónapig szedtem, de a mai napig nem emlékszem, mi történt akkor... tudom, hogy volt egy vizsgám és hogy átmentem... de hogy miből és hogyan... mármint a tárgy megvan, mert okjs képzés vége volt. Tudom, hogy a fiamat elláttam... de hogy egyébként...

Akkor megrémültem és letettem. Azóta inkább máshogy próbálom rendberakni a lelkemet, de nem érzem magam mindig jól. Elmondani nem merem senkinek, hisz ez csak egy hiszti. Anyósom szerint ez az egész fejben dől el. Vagy elhiszem és belesüppedek, vagy nem...

DE emellett próbálok segíteni másokon, akiken látom, hogy baj van. Ha más nem is megy, az igen, hogy felismerem és megpróbálom felismertetni velük is, hogy baj van, orvosi segítség kell...
egy ismerősöm járt így. egyik nap eltűnt, megkerestem. sírva mesélte, hogy kiszáradással került a lánya a kórházba 2 hónaposan és azóta állandóan vízzel itatja, így viszont nem evett a gyerek és fogyott mivel épp 100 km választott el minket, így telefonon próbáltam ráébreszteni, hogy ez így nem lesz jó.
Támogattam a döntéseiben és sikerült rávennem, hogy menjen orvoshoz a saját bajával is. Ugyanis már ott tartott, hogy egy 10 perces beszélgetés alatt 2-3 alkalommal nyeletett le a lányával pár korty vizet, és ha a baba kiköpte (mert pl nem volt szomjas), akkor elbőgte magát
Azóta mindketten jól vannak és már van kistesó is szóval sikertörténet... legalább ők

[Aja]

Olyan szomorúan olvasom, h nem kaptál megfelelö gyógyszert amit én kaptam, elsö körben engem is kiütött, aztán beszéltem az orvosommal, hogy csökkenteni kell az adagot, lassan (nagyon lassan) szokatni a szervezetet. Én cipralex-et szedtem, egy tabletta 10 mg, egy féllel, 5 mg-mal kezdtem. Olyan durva volt, h az elsö adag után megmozdulni nem bírtam csak feküdtem, úgy szédültem. Úgyhogy ezt is megfeleztem, így egy negyed tablettával (ami tulképp csak pár szem morzsa volt), kb 2,5 mg-mal próbálkoztam 2 hétig. Azzal nagyon jól elvoltam, így tudtuk 5 mg-ra emelni az adagot. Addigra már hozzászoktam annyira, hogy csak pozitív effektusról tudok beszámolni. A hivatalos álláspont az volt, hogy napi 20 mg-re (tehát 2 tablettára) van szükség, az viszont már nekem túl sok volt. Max 10 mg, ezzel nagyon jól éreztem magam, így szedtem közel egy évig, sosem volt olyan érzésem, h nem tudom mit csinálok, vagy ilyesmi. Többektöl hallottam már m.o.-on, hogy nagyon gáz gyógyszereket kapnak, h csak ülnek a sarokban nyálat csorgatnak, vegetálnak, szívbajuk lesz stb, ezt annyira nem bírom megérteni, h az orvosok miért nem veszik a fáradtságot a pszichogyógyszerek GARMADÁBÓL a páciensnek megfelelöt kiválasztani. Jól bemérgesedek ezen...

[doc]

Többektöl hallottam már m.o.-on, hogy nagyon gáz gyógyszereket kapnak, h csak ülnek a sarokban nyálat csorgatnak, vegetálnak, szívbajuk lesz stb, ezt annyira nem bírom megérteni, h az orvosok miért nem veszik a fáradtságot a pszichogyógyszerek GARMADÁBÓL a páciensnek megfelelöt kiválasztani. Jól bemérgesedek ezen...

SSRI-tol nem lesz se nyalcsorgas se szivbaj.
amit irsz az a dopaminantagonistakra igaz es azok eleg kemeny cuccok de "sima" depresszioban senki nem kapja, skizofrenia, vagy mania eseten viszont jol jonnek.
(nem olyan ecceru azert gyogyszerelni sem, van aki meg se moccan 80 mg citalopramra mas meg negyedennyitol meggyogyul es ez senkinek sincs a homlokara irva hogy melyik tipus)

[Aja]

SSRI-tol nem lesz se nyalcsorgas se szivbaj.
amit irsz az a dopaminantagonistakra igaz es azok eleg kemeny cuccok de "sima" depresszioban senki nem kapja, skizofrenia, vagy mania eseten viszont jol jonnek.
(nem olyan ecceru azert gyogyszerelni sem, van aki meg se moccan 80 mg citalopramra mas meg negyedennyitol meggyogyul es ez senkinek sincs a homlokara irva hogy melyik tipus)

Igen, ebben igazad van, ezért fontos, h ne csak annyi legyen, h felírja az orvos és szedjed...hanem a pácienssel közösen tapasztalják ki, h melyik a megfelelö, mekkora adagolásban. Biztosan vannak otthon is nagyon lelkiismeretes orvosok, meg nyilvýn minden beteg más és más, és igen az is igaz,h nincs az ember homlokára írva. Lehet h csak megint a buta elöítéletek szóltak belölem elnézést. Csak sajnos ennyi az, ami otthonról eljutott hozzám, ismerös körökböl.

[Új-ság]

Szia, ismered ezt a könyvet? Nagyon érdekes.
http://maniasdepresszio.uw.hu/oldal/hirek/hirek123.php

Eddig nem de meg fogom nézni,köszönöm.
Igazán nem is tudom...szóval ha olvasok róla a férjem azt mondja bebeszélem magamnak a betegséget nincs is akkora bajom csak elbújok a betegség mögé hogy ne kelljen vállalnom a felelősséget