Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Állatkert

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    #46
    Mi megint elkezdtünk állatkertezni. A bérlet árak viszont nagyon megemelkedtek, nem 1-2 ezer forintos emelésekről beszélünk, hanem konkrétan 5 ezer forinttal emelkedett az állatkerti bérlet. 10 volt a gyerek, most 15 lett, ha az egész családnak nézzük nagyon sok. Évek óta veszünk bérletet, de ilyen mértékű emelés egyik évben sem volt. Az akciós időszakban tényleg sokan vannak, de bent azért ahogy Yettap is írja eloszlik a tömeg, meg reggel tényleg kevesen vannak. Ma konkrétan teljesen nyugi volt bent, a téli időszakban eleve nincsenek sokan, azért vannak ilyenkor akciók. Mi a kajla 200 ft os akcióval mentünk, de most járt le, így már kellett a nagynak is bérlet. Egyszerre képtelenség kifizetni,több hónapos eltolásokkal vettük meg a családnak, de idén nagyon elgondolkodtunk rajta, mert tényleg nagyon drága lett. Én is elviszem egyedül a 3 at simán, sokszor voltam úgy is velük, nyilván jobban szeretem, ha két felnőtt van. A 4gyel viszont még nem voltam én sem egyedül. Az akciókat érdemes kihasználni, mert 200 forint egy jegyért nagyon jó, és macit kell csak vinni. Bálint napkor szokott még ilyen lenni, h 1 jeggyel 2 en, állatszeretet fesztivál, meg az őszi szünetben is mindig van 200 ft os jegy. Az emelésekhez még, h nincs akkor változás, h az emelés számomra indokolt lenne, pl. amikor a holnemvolt rész nyitott meg, akkor sem emelkedtek ennyivel a bérlet árak. A Pannon park pedig húzódik, egyedül a cápa suli ami nyitott, még 2018 ban azt hiszem. Januárban a barlang étterem zárva volt felújítás miatt, nem tudom, h azóta változott vagy sem, régen bérlettel lehetett venni menüt.
    B & B & R & B

    Comment


      #47
      Nekem nem az állatkertezés a kihívás. Viszem én egyedül ide-oda őket, de BKV-val nagyon, de nagyon macerás a többszörös átszállások miatt, meg 3 gyerekkel várakozni a buszra, trolira, mertóra stb..., pláne visszafelé, amikor már mindegyik fáradt, nyűgös. Szóval a többi nekem sem kihívás, de tömegközlekedni velük, khmmm, azt a nem is tudom milyen szipi-szupi közös programért sem vállalom be.
      Most ezt így belőttük magunknak, szóval ha nem jön közbe betegség, megyünk. De férjjel együtt!
      Nóri és a lányok: Norcsi (2012.Június) , Réka (2016.Január) , Luca (2017. Október)

      Comment


        #48
        Earanyi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
        Nekem nem az állatkertezés a kihívás. Viszem én egyedül ide-oda őket, de BKV-val nagyon, de nagyon macerás a többszörös átszállások miatt, meg 3 gyerekkel várakozni a buszra, trolira, mertóra stb..., pláne visszafelé, amikor már mindegyik fáradt, nyűgös. Szóval a többi nekem sem kihívás, de tömegközlekedni velük, khmmm, azt a nem is tudom milyen szipi-szupi közös programért sem vállalom be.
        Most ezt így belőttük magunknak, szóval ha nem jön közbe betegség, megyünk. De férjjel együtt!
        Persze, teljesen érthető.
        B & B & R & B

        Comment


          #49
          Most csakis férjes programokban gondolkodom egyedül terelgetve őket maradok a közeli uticéloknál
          Évi, Lilla (2012. 04. 03.) és Viola (2016. 03. 07.) éés Ferike (2018 február) anyukája

          Comment


            #50
            sze eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Most csakis férjes programokban gondolkodom egyedül terelgetve őket maradok a közeli uticéloknál
            Hát ezen nem csodálkozom!
            Nóri és a lányok: Norcsi (2012.Június) , Réka (2016.Január) , Luca (2017. Október)

            Comment


              #51
              https://www.kulturaonline.hu/ketten_...atkertbe_10138
              Ismét akcióóó.
              Persze, hogy az előzőre sem jutottunk ki. nálunk most folyton beteg valaki, de főképp 2-en párhuzamosan. csak kijutunk már vére valamikor.
              Nóri és a lányok: Norcsi (2012.Június) , Réka (2016.Január) , Luca (2017. Október)

              Comment


                #52
                Vadvilágnap, 200 ft os jegy. https://zoobudapest.com/tervezz-velu...3-vadvilag-nap
                B & B & R & B

                Comment


                  #53
                  Állatkert bezárt a mai naptól határozatlan időre, az emberek, és az állatok védelmében.
                  B & B & R & B

                  Comment

                  Mamami portál footer

                  Összecsuk

                  Friss bejegyzések

                  Összecsuk

                  Cikk a mamami portálról

                  Összecsuk

                  szivárvány
                  Betöltés...
                  X