Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Három (vagy több) gyerek az autóban

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    Három (vagy több) gyerek az autóban

    Akció
    Sziasztok!
    tudom, hogy van 3gyerekes topik, de én az autós tapasztalatokat külön szeretném gyűjteni, mert egyelőre csak erre vagyok kiváncsi szóval a kérdés: ki hogyan, milyen ülésekkel-autóval oldotta meg, hogy 3 gyerekülést kell elhelyezni? kis korkülönbséges válaszokat várok
    nekünk most ugye 2 kicsi van, és az opel astra combiban elfér hátul a két ülés, de a tervek szerint 2 év múlva lesz már egy 3. babánk is, és annyi ülés ekkora helyen már nem fér el. kocsira viszont szükségünk lesz mindenképpen, és nézelődünk, mi az, ami praktikus, és még meg is engedhetnénk majd magunknak. a kocsi strapabirása, motorikája is szempont.
    Utoljára szerkesztette bodzaboris; 2013.02.10., 23:06.
    Edit- Linda, Léna- a márciusi szülinaposok mamája- +hajtka,bora meitai

    #2
    Mi nem férünk el, vagyis csak úgy, h. együtt (5-en) megyünk vhova, akkor Kristóf ül elől a saját ülésében (beszereljük oda), hátul a két kicsi (Ritus egyelőre még kagyló ülésben, ha ezt kinövi - hamarosan - fogalmam sincs mi lesz), és én közéjük bepaszírozva.....

    Ja, és emiatt igen ritkán megyünk el 5-en vhova.... vagy jön velünk vki, akinek kocsija van... nyaralni emiatt sem mentünk.

    De Ritus megérte még így is
    Á., K., S. és R. anyukája

    Comment


      #3
      Nekünk Ford Fusion-unk van. kívülről nem úgy tűnik de a belső tere nagy, mi szeretjük, közepes árkategória, jó a fogyasztása és jó minőség.
      Van egy 0-13kg, egy 0-18kg gyerekülés és egy ülésmagasító a legnagyobbnak. Na ezek éppenhogy beférnek hátulra. A két gyerekülés foglal el a legtöbbhelyet, (talán a legkisebb a legtöbbet?) én majd egy 9-36kg gyerekülést szeretnék köv. lépésben a középsőnek (szerintem ez még kisebb helyet foglal)és a kicsié lesz a 9-18kg-os. Mindenesetre nem egyszerű a dolog, 3 gyereket egymás mellé ültetni. A férjem meg szokta engedni, hogy a nagyfiam az anyósülésen üljön, aminek én egyáltalán nem örülök, de így persze nem kell 3 ülést egymás mellé betenni.
      Én is várom a tapasztalatokat egyébként.
      Márti és a három fiú :
      Csabi (2002.05.09.), Attila (2006.09.21.), Nimród (2009.07.21.) és még egy : Bulcsú (2015. 09.21.)

      Comment


        #4
        Hát nem sok olyan autó van amibe befér 3 ülés Nekünk a férjem vállalati kocsija egy Ford C-max, ebbe 3 ülést bele tudok hátra passzírozni, de csak éppen. Középen Gerda ülése a 2 oldalán meg a 2 nagyobbé. Bekapcsolni az öveket már nagyon húzós
        A másik kocsink egy Ford Escort, na abba én is csak úgy tudom belerakni, hogy az egyik nagy előre ül, mivel abban középütt nincs is 3pontos öv.
        Amit még ismerősöm mondott 3 gyerekkel, hogy ők végigpróbálták a legtöbb egyterűt és amibe legjobban belefért a 3 ülés, az a Citroen Xsara picasso (asszem ez a neve)ők ezt választották.
        Kinga
        Zorka 2001. december 7., Zalán 2004. május 13., Gerda 2007. június 26.
        Piciházikó

        Comment


          #5
          köszi lányok, várom a további tapasztalatokat még!
          Edit- Linda, Léna- a márciusi szülinaposok mamája- +hajtka,bora meitai

          Comment


            #6
            Szerintem sok autóba befér 3 gyerek ülés. Nagyon függ attól, hogy milyen gyerekülésetek van, nem márkára gondolok, hanem mennyire széles. Nekünk Ford Focusunk van, elfér benne a 3 gyerekülés hátul. Ezzel utazunk 5-en.
            Hétközben egy régi Suzuki Swifttel gurulunk, ebben valamelyik gyerkőc elöl ül. Ha középpen nem kétpontos övünk lenne, akkor ebben is elférnének hátul hárman onnantól, amikor a legnagyobbnak elég egy magasító.
            Egyébként a legtöbb autószalonban megengedik, hogy az ember belepróbálja az üléseit, ettől még nem kell megvenni az autót
            Harmadik üléseteket is érdemes úgy megvenni, hogy bepróbájátok a másik kettő mellé, ezt is meg szokták engedni a boltosok.
            Melinda

            Comment


              #7
              szia!
              nekünk Citroën Picasso-nk van, abban kényelmesen elfér hátul 3 gyerekülés. azt hiszem az a lényeg, hogy olyan autó kell, ahol hátul nem "pad" van, hanem 3 különálló ülés. a bekötés persze így is iszonyú nehéz és hosszadalmas, ahhoz ebben az autóban sincs elég hely! de legalább az ülések elférnek!
              Dóri
              Miksa, Hédi, Ilona, Vera

              Comment


                #8
                Melinda, a bepróbálás az ok, az üléseket igy vettük, most forditva lesz
                mekkora gyerekeid vannak, és milyen márkájú üléseitek vannak?
                az elöl utazást kizárom, mert van légzsák, és nem tudjuk (nem is akarjuk, mert akkor minek vettünk ilyen autót) kikapcsolni, szóval a 3 ülés hátul kell, hogy legyen.
                Edit- Linda, Léna- a márciusi szülinaposok mamája- +hajtka,bora meitai

                Comment


                  #9
                  Ja, azt még leírom, h. nekünk 2 db 9-18 kilos ülésünk van (Römer és Brittax Römer - nem hasonlítanak...) és a kagyló ülés, ami 0-9 kg-ig jó. Az autó adott volt, mert céges.
                  A gyerekek mind kicsit - 3,5 év alatt 3. Szóval ha Kristófnak magasítója lenne, talán könnyebb lenne...de azt hallottam nemrég, h. az nem jó, mert nem véd úgy, mint egy 36 kg-ig jó ülés. Nehéz...
                  Á., K., S. és R. anyukája

                  Comment


                    #10
                    Nekünk Astra Classic Caravanunk van, ebbe befért egy 0-13as recaro, egy 0-18as concord, meg egy 9-18as noname, mindegyik viszonylag széles ülés, amikor barátnőmmel mentünk... persze a bekötésnél lavírozni kell az övvel, de stabilan volt mind3, és a nagyobb ülések meg mind keskenyebbek... Én nem cserélném az astrát
                    Évi #motherofdragons és a három kölyöksárkány: L(2007 tavasz), és L(2009 ősz) és L (2017 tél)

                    Comment


                      #11
                      hibik, igen, én is úgy tudom, hogy a háttámlás magasító nagyságrendekkel jobban véd, mint egy sima támla nélküli... szélességben egyáltalán nincs, árban meg nem jelentős a különbség... (persze, lehet az is, ha az 1200 ftos tecsós ülésmagasítót, meg mondjuk egy 100ezres concord támlásat nézünk)
                      Évi #motherofdragons és a három kölyöksárkány: L(2007 tavasz), és L(2009 ősz) és L (2017 tél)

                      Comment


                        #12
                        Évi, már a tecsóban sincs 1200 Ft-ért, ott is 5000-nél kezdődik a legprimitívebb is
                        Márti és a három fiú :
                        Csabi (2002.05.09.), Attila (2006.09.21.), Nimród (2009.07.21.) és még egy : Bulcsú (2015. 09.21.)

                        Comment


                          #13
                          Nekünk Ford Mondeo kombink van, mindhárom gyerkőc hátul ül. A nagy egy Concord Solution ülésben, a középső egy Concord Trimaxban, a legkisebb egy Concord Ultimaxban. A nagy már a kocsi biztonsági ülésével van bekötve, kényelmetlen a "sötétben" tapogatni, hova is kell kapcsolni, mert a másik üléstől nem látni. De jó nagy kocsi, csak ajánlani tudom, mi ma éjjel indulunk Olaszországba vele és minden a csomagtartóban van Még a két bicikli is oda befért

                          Comment


                            #14
                            Ági, nálunk is most volt kérdés az autósülés vásárlás, de mi is inkább egy támlásat vettünk, mint csak egy magasítót, mert sokat utazunk, és inkább jobban védjen.

                            Comment


                              #15
                              Gondolom, senki nem fog most Wartburgot venni de nekünk ez van, ez is marad egy darabig, mert nem telik másra. Négyütemű amúgy. Belefért két 9-18 kg ülés és egy 0-9 kilós hordozó is, amikor kellett. Most a hordozó kikerült, helyette az ötéves támlás magasítóban ül, az autó övével bekötve. (gyerekek kora: 5-3-1)
                              Nincs bajom az autóval, hatalmas a csomagtartója is, csak iszonyúan sokat fogyaszt, százon 10 litert... Igyekszünk nem sokat járni vele, nyaralni meg vonattal megyünk. Éjszaka, ha hosszabb az út, hálókocsival.
                              Nuska
                              három kicsi nyílvessző-gyerek (2004-2006-2008) boldog anya-íja

                              Comment

                              Mamami portál footer

                              Összecsuk

                              Friss bejegyzések

                              Összecsuk

                              Cikk a mamami portálról

                              Összecsuk

                              szivárvány
                              Betöltés...
                              X