Főoldal Család"Nevelés" „Engedjük, hogy azt olvasson, amit szeretne…”

„Engedjük, hogy azt olvasson, amit szeretne…”

Interjú Jakobovits Kitti pszichológussal, irodalomterápiás szakemberrel a kamaszok olvasáshoz való kapcsolódásáról

by maja

Fotó: Jakobovits Lili

Személyes érintettség indított el minket azon az úton, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjünk a kamaszok és az olvasás kapcsolatával. Jakobovits Kitti pszichológus és irodalomterápiás szakember beavatott minket ennek a módszernek az alapjaiba, majd több szempontot érintve beszélgettünk a kamaszkor életkori sajátosságairól, és persze arról, hogy hogyan is tud hatni, segíteni a mindennapjaikban az olvasás. Az interjú során ennél a témánál is azzal szembesültünk, hogy mennyire nagyon fontosak az első együtt töltött évek, az általunk nyújtott alapok, kapcsolódásunk. Ha totyogónknak könyvet adunk először a kezébe, mesélünk neki, azzal megalapozzuk azt, hogy később is ösztönösen a könyvekhez nyúljon majd, ha szórakozni vagy megnyugodni szeretne. Hálásak vagyunk, hogy létrejöhetett ez az interjú.

Mamami: Kisgyermekes anyukaként tapasztalom, hogy amikor történik egy komolyabb esemény a gyermekekkel, nagyon szeretik sokszor elmesélni. Gondolom, ahogyan a felnőtteknél, velük is úgy van, hogy minél többször mesélik el a történetüket, annál könnyebb visszatekinteni rá, a történet elmesélése egyfajta terápiás út, ami segítheti a feldolgozást. De kisgyermekesként abban is látom a történetek fontosságát, hogy az esti mesénél vannak időszakok, amikor minden este ugyanannak a történetnek kell elhangoznia. Szóval már ilyen piciknél is lehet látni, mekkora ereje van az események feldolgozásában az irodalomnak.

Mesélsz nekünk arról, mi is az irodalomterápia? Miben több vagy másabb ez a módszer egy „általános” terápiánál?

Jakobovits Kitti: Az irodalomterápia irodalmi szövegekre támaszkodik, különböző segítő folyamatokban. Többek között olyan élményeken alapul, amit te is említesz a bevezető kérdésedben, hogy tudattalanul is visszatérünk megszokott történetekhez, melyek kiváltanak belőlünk valamit és azon dolgozunk tovább. Gyakorlatilag olyan élményeket és tevékenységeket kezd el szakmai és szisztematikus keretek közé szervezni, melyekkel mindig találkozunk a mindennapok során, ha olvasunk vagy írunk, de a jelentésüknek nem mindig megyünk tudatosan utána.

Azért használom a segítő folyamatok kifejezést, mert gyakori a probléma a terápia megfogalmazás körül. Itthon, Magyarországon a terápia kifejezéssel gyakran a pszichoterápiát kapcsoljuk össze, amiről itt alapvetően szó sincs. Gyakorlatilag még a pszichológiához sem kötött ez a módszer, sokkal általánosabb eszköz, amit nagyon sok szakember használ. Így például egészségügyben, oktatásban, humán területen dolgozók is alkalmazzák. Nagyon sok könyvtáros tanulja és tart foglalkozásokat ez által, és sok irodalom tanár viszi be ezt a módszert az oktatásba, saját munkájába, kicsit szemléletfrissítés céljából. Mellettük vannak pszichológusok, coachok, mentálhigiénés segítők, akik közvetlenebb lelki, segítő folyamatok támogatására alkalmazzák az irodalomterápiát.

Alapvetően az irodalomterápiás alkalmakon meghatározott szövegekről beszélgetünk. Az  irodalomterápiának fontos része, hogy általában a szakember választ szöveget. Már a válogatás során sok szempont merül fel, amik alapján a kiválasztott szöveget találják a legalkalmasabbnak. Előfordulhat, hogy a segítő szakember teret enged hozott olvasmányélményről való beszélgetésnek, de alapvetően ő hozza a szöveget.

Itthon, amikor irodalomterápiáról beszélünk, általában csoportos alkalmakat értünk alatta. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy van egy közös szövegolvasás, majd a szöveget elkezdjük átdolgozni. Megbeszéljük, hogy, kiben mit indított el, mi jut eszébe róla, melyik részéhez tud kapcsolódni. Az a sikeres beszélgetés, ha a szöveg tartalmáról át tudunk térni a saját tartalmakra és saját élményekről tudunk beszélgetni. Úgy építjük be a szöveget az önismeretünkbe, hogy a kapcsolódási pontokat megtalálva egy idő után képessé válunk arra, hogy megfogalmazzuk, velünk hol volt hasonló, mit gondolunk az adott témáról, segített-e minket ez a szöveg. Kicsit át tudjuk vinni magunkra. Amikor egy munkához szöveget választunk, fontos, hogy nem a szórakoztatás vagy az élvezet az elsődleges szempont, ami alapján keresünk.

Az igazán jó terápiás szöveg sokszor nem az, ami nagyon tetszik, hanem az, ami érzékeny pontokat nyomogat.

Mamami: Hogyan tud gyógyítani az irodalmi mű?

Jakobovits Kitti: Az irodalomterápia egyik legnagyobb ereje, hogy az olvasott szövegek által meg tudjuk tapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül. A könyvekben megírt történetek nagyon jó kiinduló pontnak bizonyulnak, támaszt tudnak nyújtani és azt mondani, hogy én is vagyok ilyenben, nézd nekem ilyen. A kezdeti megnyugvás után, amikor szembesülünk azzal, hogy más is van hasonló helyzetben, el lehet kezdeni kicsit összehasonlítani az olvasott történetet a miénkkel. Ránézhetünk, hogy mik a hasonló pontok, mik a különbségek, ott mi történt, hogy döntöttek, mi lett annak a kifutása. Abban is segít, hogy kipróbáljunk alternatív útvonalakat. Ha például döntéshelyzetben vagyunk és nem tudjuk, hogy merre induljunk,  akkor nagy segítség lehet, ha a saját helyzetünkhöz hasonló történeteket olvasunk, mert láthatjuk, hogy az adott történet szereplői hogyan döntenek, azoknak milyen következményei lesznek.  

A másik, ami nagyon fontos, én például sokat szoktam rajta gondolkodni, hogy amikor egy szöveggel dolgozunk, akkor mi szól a formáról, kifejezésmódról, megfogalmazásról és mi szól a történetről. Az irodalmi szövegek például abban is segítenek, hogy megfogalmazzák azt, ami benyomás, élmény szinten bennünk van, de nincsenek rá saját szavaink. Tud szinonímákat adni, kifejezőbb szót adni, és ez segít a saját történetünket átkeretezni, pontosítani vagy a hangsúlyokat jó helyre rakni. Fontos figyelni arra, hogy egyrészt a történethez másrészt a szöveghez hogy kapcsolódunk. 

Mamami: Előzetesen arról egyeztettünk, hogy a kamaszok irodalmáról és a kamaszkor olvasmányairól fogunk beszélgetni, de mielőtt rátérnénk erre, elengedhetetlen, hogy beszélgessünk kicsit a kamaszok életkori sajátosságairól. Vekerdy Tamás így fogalmaz: “a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet és kell nevelni. Kamaszkorú gyerekeinkkel szemben mi, felnőttek, azt hiszem, már csak úgy viselkedhetünk, mint a jó tréner. A jó tréner, aki elengedi a sportolót, hogy most már egyedül ugorjon, egyedül lengjen, de azért még ott áll mögötte, mellette, és mielőtt lezuhanna, mielőtt karját törné, bokáját ficamítaná, el tudja kapni egy mozdulattal.”

Segítesz nekünk kicsit megérteni, hogy mi jellemzi ezt a korosztályt?

Jakobovits Kitti: Van igazság abban, hogy a kamaszokat nevelni a kamaszkor előtt lehet, mert ilyenkor már a hagyományos nevelési praktikák esélytelenek. Alapvetően a pszichológiában az egyik legjelentősebb fejlődéslélektani elmélet Erikson nevéhez fűződik, aki pszichoszociális fejlődési szakaszokra osztotta az emberi életet. Azt mondta, hogy minden szakasznak megvan egy normatív krízis helyzete, adott feladata, amit az adott szakaszban meg kell oldani, amin túl kell jutni, amivel meg kell küzdeni. 

A kamaszkor nagy életfeladata az identitás megtalálása, szemben a szerepkonfúzióval. A kamasz az, aki már nem gyerek, de még nem felnőtt. Ezen a vékony határon kezdi el próbálgatni, hogy belőle vajon milyen felnőtt válhat. Ebben az átmeneti időszakban keresi magát, próbálja kideríteni, hogy ki ő, mi ő, hova tartozik. A felnőttek számára furcsák lehetnek például a szélsőséges öltözködési stílusai, zenei ízlése és a társaságok, közösségek, akikhez tartozik. Próbálgatja a személyiségeket is. Azt keresi, hogy mi az, amihez ő illeszkedik, ami róla szól, milyen irányba tud továbbindulni. 

Ehhez természetesen egyáltalán nem akar iránymutatást. A szüleitől meg főleg nem. Az ellenséges viselkedése azonban nem mindig valós, mert nagyon fontosak számára a körülötte lévő felnőttek, és bár nem ismeri el, mégis nagyon nagy szüksége van az iránymutatásra. A kisgyermekekhez hasonlóan, a próbálkozása mintakövetés alapján is történik. Szereti megtapasztalni, hogy milyen azonosulni olyan felnőttekkel, akikre felnéz. A sok megtapasztalás segíti őt abban, hogy kiderítse ő maga kicsoda. Az lehet a kulcs, hogy amit lázadó, elutasító hangnemben mond nekünk, azt osszuk el hárommal, és lássuk, hogy miről szól ez. Ahogyan Vekerdy is tette a fent említett edzős hasonlatában, legyünk mellette, kapjuk el, ha esik, de hagyjuk, hogy ő maga legyen a pályán. A pálya széléről figyeljük, ahová ki tud nézni és ha szüksége van ránk, legyünk ott neki. 

Mamami: Milyen ma az irodalomnak, az olvasás szeretetének a kapcsolata a kamaszokkal és hol van a mi felelősségünk, hogy milyen olvasmányélményeik lesznek. Lehet-e ezt irányítani? Lehet ebbe beleszólni? Amikor kicsik a gyermekeink mi irányítjuk a tartalmakat, de kamaszként lehet ezt?

Jakobovits Kitti: Nagyon fontos a megalapozás, minden, ami a kamaszkor előtt történik. Ha azzal készítjük fel gyermekünket a kamaszkorra, hogy az ezt az időszakot megelőző 10-15 évben jelen voltak a könyvek, érzi a hatásukat, tud hozzájuk kapcsolódni, ha azt látja, hogy a családban az egy fontos elem, akkor ez egy jó eszközkészlet lesz számára, amihez tud fordulni.

Tapasztalataim alapján nyitottak az olvasásra. A szerepkeresés nagyon jól működhet irodalmi közegekben. A történeteken keresztül úgy tud kipróbálni döntéseket, választásokat, viselkedési módokat, hogy nem ő éli át. Ez nagyon nagy biztonságot tud nyújtani. El lehet követni hibákat úgy, hogy azokat csak olvassuk és ha levonjuk a tanulságot, felismerjük, hogy az az út már nem kell, mert látom, hogy hova vezethet. Érdemes hagyni, hogy maga válasszon könyveket és engedjük, hogy azt olvasson, amit szeretne. 

Úgy tudjuk fogni a kezét vagy hatással lenni rá, ha például érdeklődünk, hogy mit olvas, miért azt választotta, hogy tetszik neki. Jó lehet az is, ha együtt megyünk vele könyvesboltba, könyvtárba, de nem mi adjuk a kezébe a könyvet, hanem hagyjuk, hogy ő válasszon és elolvasás után, vitassuk meg az adott történetet. A kamaszoknak a kontroll nagyon fontos, így ha engedjük őt választani, de megvitatjuk az olvasmányélményt, mellette is vagyunk és hagyjuk is, hogy nála maradjon az irányítás. 

Fontos megemlíteni azt is, hogy a kötelező olvasmányok megjelenése, amire jegyet kapnak, el tudja venni a sima élvezeti olvasás élményét. Ha azt látjuk, hogy gyermekünk, aki imádott olvasni, most kamaszként egyre inkább abbahagyja, akkor szülőként nagy felelősségünk, hogy emlékeztessük, ez csak egy módja a szövegekhez való közelítésnek. Nem evidens, hogy azért mert lett egy-két kötelező, most már egyáltalán nem lehet élvezni az olvasást.  Próbáljuk meg feleleveníteni neki az elmúlt 15 évet, amikor élvezte a szövegekhez való kapcsolódást.

Összegezve a fentieket, a kamaszok nagyon is nyitottak az olvasásra, a különböző irodalmi művek pedig befolyásolják őket, mert a kamaszokra nagyjából minden hat, amivel találkoznak. 

Mamami: Jó lehetőség lehet a kötelező olvasmányok elfogadtatására, ha együtt olvassuk el, majd megbeszéljük a történteket és utána pedig a kamaszunk mondja meg, hogy mit olvassunk és beszéljünk róla.

Jakobovits Kitti: Igen, jó lehet így is, hogy egyezségként tekintünk a kötelezőkre. Essünk túl rajta, utána pedig hozz te valamit. De persze mindentől nem tudjuk és nem is kell őket megvédeni, főleg ha a kötelezőkről van szó. Néha fontos, hogy ki tudjuk mondani, hogy na jó, csináld ahogy akarod. Ez is az ő kontroll érzését erősíti, lehet, hogy utána rosszul jár, de akkor abból fog tanulni. 

Mamami: Nekem még picik a gyerkőim de nálunk, ha valami hisztis vagy kiborulós időszak van, akkor a könyvekkel, olvasással tudunk lehiggadni, kíváncsi vagyok milyen lesz, majd ha kamaszodnak. 

Ma sok esetben a „kütyüzés” fontosabb szerepet tölthet be az életükbe, mint az olvasás. Hogyan lehet közelebb hozni vagy beépíteni a mindennapjaikba az irodalom, olvasás szeretetét?

Jakobovits Kitti: A legfontosabb a megalapozás. Előremutató, hogy mit adok először a kezébe. Nem mindegy, hogy a kis totyogómnak kütyüt adok, vagy 4-5-6 éves koráig csak olvasok neki, hiszen amivel elsőként találkozik ebben az időszakban az fog bevésődni tudat alatt és ösztönösen nyúl majd ahhoz, amelyiknél megtanulta, hogy megnyugvást, szórakozást nyújt. A kulcs, hogy ha erre már a legelején odafigyelünk. 

A kütyükkel kapcsolatban azt gondolom, hogy nem szabad elvenni tőlük, hiszen az olvasásnak és a kütyüzésnek teljesen más funkciója van. Szerintem picit elavult az a nézet, hogy a kütyük a könyveket váltják föl, mert a kettő másról szól. A kütyün kommunikálnak a többiekkel, játszanak, manapság pedig az iskolai feladatokat is ott oldják meg. 

Nem lehet a kütyüre fogni, ha egy kamasz nem olvas. Érdemes figyelembe venni és tisztázni kell, melyik mire szolgál, milyen hiányt tölt be, miről szól. Szerintem teljesen jól tud működni a kettő egymás mellett. Persze nem olyan szélsőséges helyzetekről van szó, amikor például játékfüggő egy kamasz, de alap esetben nem szabad egyből ítélkeznünk, ha telefonját nyomkodó gyereket látunk, mert lehet, hogy éppen a háziját oldja meg. 

Jelenlegi helyzetben elgondolkodtató és érdekes kérdés, hogy mivel minden iskolai feladatot a kütyün kell megoldani, kialakul-e valamilyen lázadás ez ellen is. Ki tudja, lehet, hogy éppen most tud majd felértékelődni a papír könyv újra. Régebben azért mentek az iskola és a feladatok után számítógépes játékokat játszani, mert az kicsit kiszakította őket az aktualitásból. Most viszont 10-12 órát is a számítógép előtt töltenek a feladatok miatt. El tudom képzelni, hogy a jelenlegi helyzet miatt ez megfordul a másik irányba és a szabad idejükben inkább a könyvek nyújtanak kikapcsolódást, szórakozást.

Mamami: Vannak tipikus művek, amikhez vonzódnak vagy ez is személyiségfüggő?

Jakobovits Kitti: Biztos, hogy személyiségfüggő is, de az évek során kialakult egy nagyon erős könyvpiac kifejezetten a kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, amik célzottan olyan témákkal foglalkoznak, ami őket érinti. Ezek a könyvek sokszor szólnak az identitáskeresésről, az útkeresésről, kapcsolatokról, szerelemről, barátságról, felnövésről. Még van bennük valami gyermeki, nem véletlen a fantasy iránti érdeklődés, hiszen vannak benne olyan elemek, amik segítenek picit a komoly valóságtól elvenni a terhet, annak ellenére, hogy nehéz helyzeteket jelenítenek meg. Ez segít abban, hogy ott is vagyok és nem is. Ezeken belül biztosan nagyon fontos a személyes érdeklődés abban, hogy ki, mi felé fordul. 

Mamami: Neked volt kamaszkori kedvenced?

Jakobovits Kitti: Vicces most visszagondolni erre az időszakra, mert ugyan rengeteget olvastam, és biztosan tudnék más könyvet/szöveget mondani, amihez nagyon mély személyes szinten kapcsolódtam, a kedvenc szóról mégis az Alkonyat könyvek jutottak eszembe. Én akkor voltam kamasz, amikor ezek a történetek megszülettek, a személyes élmény mellett, mondhatom, hogy hatalmas közösség összetartó ereje volt. Az összes barátnőm ezt olvasta és együtt vártuk az újabb részek megjelenését. Nagyon meghatározóvá vált abban az időszakban. Emlékszem a második rész még meg sem jelent, de egy ismerősöm megszerezte pdf-ben és én úgy olvastam. Nagyon megszállottak voltunk. Azóta sem nyúltam ezekhez a szövegekhez, de egyértelműen kijelenthetem, hogy a kamasz Kittinek, akkor ez a történet nagyon fontos volt. 

Mamami: Te is dolgozol kamaszokkal, melyek azok a szövegek, amiket biztonsággal tudsz náluk alkalmazni az irodalomterápia során?

Jakobovits Kitti: Az a tapasztalatom, hogy a kortárs versek nagyon rímelnek rájuk. Nagy kedvencem például a Szívlapát antológia, ami kifejezetten kamaszoknak összeállított verseket tartalmaz. Ezekhez nagyon jól tudnak kapcsolódni. 

Mamami: Megosztasz velünk egy olyan szöveget, ami fontos számodra és megnyugvást ad?

“Nem sikerülhet minden. Túl sok minden van. Ha valami, hát ez igazán vigasztaló.” (Kőrizs Imre)

Azzal még bőven van dolgom, hogy ezt igazából is elhiggyem, de emlékeztetőnek néha mondogatom magamnak, amikor azt akarom, hogy minden sikerüljön.

Bíró-Polgár Mariann

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.