Segíts nekem, milyen mesét olvassak a gyermekemnek? – Ez a leggyakoribb kérdés, amivel az anyukák megtaláltak. Bevallom, néhány évig próbáltam szerzőket, konkrét könyveket ajánlani, de eljött az a pont, amikor visszakérdeztem: Segíts nekem, milyen a te gyermeked, hogy van ő most ebben a világban? Mi érdekli? Talán érdemes a gyermekünkből kiindulni és nem a könyvesboltok óriási kínálatától vagy más „igen tapasztalt” anyukák elbeszéléseitől összezavarodni.
A meseválasztás egy megismerési folyamat. Ismerem a gyermekemet, tudom a szokásait, szinte a gondolataiba is belelátok, tudom, hogy mikor fog elesni és mit kell mondanom, hogy megvigasztalódjon. A szülő tud gyermekére legjobban ráhangolódni és ez a tudás, tapasztalat vezeti majd abban, hogy többek között kiválassza a számára legjobb mesét, történetet addig, amíg a gyermek még nem választ önállóan.
Mivel nincs két egyforma gyermek, így az érdeklődésük is nagy különbségeket mutat. Vannak azonban olyan sarokpontok, amivel szülőként nagyon hasznos tisztában lenni. Ezek pedig az életkori sajátosságok. Sokat segít a gyermekem megismerésében, megfigyelésében, ha tudom, hogy ő testileg, lelkileg, szellemileg hol tart. Ezek az ismeretek már közelebb is hozhatnak ahhoz, hogy ne lőjünk nagyon mellé például a meseválasztásnál.
Amennyiben van kedved velem tartani, akkor az életkori sajátosságok mentén haladva eljuthatsz önállóan oda, hogy választ tudj adni a kiinduló kérdésre. Három életszakaszt nézünk meg közelebbről, először a 0-3 éves kort. Mielőtt azonban rátérünk erre, kicsit gondolkodjunk együtt minden tudományos magyarázatot mellőzve: Számodra mi a mese? Íme néhány kérdés, amire próbálj magadban válaszolni:
Mitől lesz szerinted mese egy történet? – Kinek mondunk mesét? – Miért mondunk mesét? – Milyen érzés mesét hallgatni? – Mi volt a kedvenc meséd gyermekkorodban? – Melyik meseszereplő lennél legszívesebben? – Melyik mese nem tetszett?
Ezzel talán rá is hangolódtunk a mesei hangulatra, nézzük az első életszakaszt:
Fogantatástól három éves korig. A születés előtti kilenc hónapban teljes szimbiózisban él a gyermek az édesanyával, az anyuka nap mint nap új érzésekkel, tapintható benyomásokkal találkozik, a gyermek pedig fejlődik az anyai puhaságban, melegségben. A biztonságot az anya jelenti gyermeke számára, az anya hangja pedig hordozza ezt a biztonságérzetet. Kiváló időszak ez arra, hogy elkezdjünk mesélni, dúdolni, énekelni gyermekünknek. Sokan gátlásosak a mesélés terén, nem mernek nekikezdeni, merthogy úgysem tudnak jó történetet kitalálni. Sebaj! Meséld el, hogy mit látsz, hol vagy, mit csinálsz. Fedezd fel magad ebben. Nem kell, hogy szövevényes történet legyen, nem kell, hogy tanulságos legyen a befejezése. Nincs elvárás, egyéni próbálkozás van. Légy benne szabad! Még az is lehet, hogy ez számodra idegen, nem esik jól mesélni ebben a helyzetben. Akkor ne erőltesd, légy türelmes és elfogadó magaddal!
Születés után a gyermek elsődleges tapasztalata ebben az életkorban önmaga testiségében jelenik meg, tehát ez az időszak a test felfedezésének az időszaka. Micsoda öröm, amikor már tartja a csöppség a fejét vagy átfordul. Napokig tartó öröm, amikor felfedezi az ujjacskáit a kezén vagy a lábán. Az pedig, amikor elindul, minden szülőnek megdobogtatja a szívét. Tudjuk, hogy milyen fontos az idegrendszer fejlődése szempontjából is a mozgásformák megélése. Ekkor gyermekünk nagy felfedezésben van, minden mozdulat egy új csoda számára, egy új nézőpont a világkép kialakulásában. Nagy öröm ekkor is nekik énekelni, hisz ők a leghálásabb „közönség”. Amikor azt látod, hogy figyelme a ritmusra is fogékony, akkor jöhetnek végeláthatatlanul a mondókák, döcögtetők, rímes gyerekversek. Lépésekhez: Jár a baba, jár, Ez a lábam ez, ez, ez… ugráshoz Ugráljunk, mint a verebek…, üléshez: Lóg a lába lóga. Elég három-négy mondóka, hiszen a biztonságot az ismétlésekben is megélik a gyerekek. Fontos az érintés, a mosoly, a meghittség, a figyelem.
A napi mesélés ebben az életkorban még nem kell, hogy kitalált történet legyen (természetesen az is nagyon jó!). Megpróbálhatod a napot úgy lezárni, hogy elmeséled az aznapi történéseket. Lehet a főhős egy manó vagy egy muffinkislány (ha imádja a kislányod a muffint), akár egy gesztenyefiú, pukkancs, vakkancs, bármi vagy akár a néven nevezett gyermeked. Mindenesetre figyeld őt, hogy mi foglalkoztatja, mi volt aznap, ami megnevettette (egy jó nagy csiklandozás) vagy eltitkolta (titokban elrejtette a szalámis kenyér héját az ülőpárna alá). Ez mind-mind alapul szolgálhat majd a későbbi mesélésekhez. Pár mondat is elég ahhoz, hogy a gyermeked újra átélje az aznapi eseményeket és nyugalomban, biztonságban aludjon el.
Végül egy záró kérdés: Mikortól adjak a gyermekem kezébe könyvet? Legyen ez egy olyan kérdés, amit elviszünk a következő „találkozásig”, hogy mindenkinek legyen ideje gondolkodni rajta. Néhány kérdés megválaszolásával talán mindenki eljuthat a saját válaszáig:
Mi a könyv? – Miért vesz az ember a kezébe könyvet? – Milyen a jó könyv? – Melyik az első könyv, amire visszaemlékszem? – Mi alapján választok magamnak könyvet? – Mikor vettem utoljára könyvet magamnak vagy voltam könyvtárban? – Milyen gyakran olvasok?
Jó gondolkodást és kísérletezést!
Eddigi vándorutamat középiskolai tanárként kezdtem, majd három leány nevelése közben rájöttem, hogy az út jó, csak az irányon kellene változtatnom. Meseterápiát tanultam és osztálytanító lettem a debreceni Napraforgó Waldorf Iskolában. A mese minden nap találkozik bennem azzal az úttal, amit most járok vagyis az utam állandó kísérője a mese. Tartsatok velem, legyetek Ti is az utitársaim!
Balogh Zsuzsa
