Ha képzettársítós játékot játszok magamban vagy a „Titkos kert”-es szomszédasszonyaimmal és ha azt mondom asszony, ház, kert, szóda, mindenbizonnyal egyik kedvenc írónk Petrik Adrien jutna eszünkbe. Amióta saját kertjeinket tervezgetjük, élesztgetjük, az írónő Asszony és háza, A másik kert és A hideg szóda élvezete könyvéből sokat merítkezünk. A könyvekben található képek és történetek simogatják a lelkünket. Ami viszont még jobb, hogy folytatta/folytatja az írást és más területeken is kalandozhatunk vele a Tudok és tudhatok repülni könyvében.
Nagyon megtisztelő, hogy válaszolt a Nagymama-staféta kérdéseire. Már az egyeztetések elején éreztem, hogy érdekes és élvezetes lesz válaszait olvasni. A Nagymama staféta rovat azért jött létre,mert olyan jó a mindennapokban olvasni pár jó szót, számunkra hiteles emberektől. Ez az interjú olyan értékes gondolatokat hozott elő, amit nyitott szívvel figyeltem. Úgy hiszem érdemes elidőzni a válaszokon.
Mamami: Milyen nagymamának tartod magad?
Petrik Adrien: Nem tartom magam nagymamának, mint ahogy anyának sem tartom magam, sőt építésznek sem, meg írónak sem. Elég jóban vagyok magammal, összeismerkedtünk a hosszú úton, kedveljük egymást, szívesen utazunk együtt.
Mamami: Melyek a nagymamaság legörömtelibb élményei, pillanatai?
Petrik Adrien: Nem tudom értelmezni mi az a nagymamaság. Alig vettem észre, hogy felnőttem. A legörömtelibb élményeim azóta hogy megszülettek a gyerekeim gyerekei? A velük kapcsolatos legörömtelibb pillanatok? Nagyon élvezem kibontogatni ezeket a meglepetés csomagokat. Már a gyerekeimnél is nagyon élveztem. Hogy ott van egy csecsemőben egy komplett ember, és lassan, idővel megismerhetem. Megmutatkozik.
Először jobbára a külső vonások, te jó ég tisztára az após! Hogy jövök én ahhoz hogy egy férfi talpacskáját csókolgassam, aki ennyire tök olyan mint az após. Meg hogy ez a másik kicsi férfi egyszerre hasonlít az anyósra meg rám. Mit keresek én ott ebben a közös vonásban? Összemixelődtünk. Éppen vele. Meg hogy ez a kislány milyen őrületesen nőci! Másfél éves és úgy használja a mosolyát mint egy ismétlőfegyvert. Lenyűgöznek ezek az ismerkedések. Rettenetesen élvezem, ahogy megszeretjük egymást, ahogy összehangolódunk, ahogy közös múltunk lesz, ahogy kitalálom, beleérzek, ráhangolódom, megértem. Ahogy megöleli a nyakamat, ahogy feltétel nélkül bízik bennem.
Mamami: Kísérték-e kétségek, fájdalmas, nehéz érzések, pillanatok a nagyszülővé válást?
Petrik Adrien: Azt utáltam, amikor gratulációnak álcázva páran az öregségemen triumfáltak vele, (nagymami lettél!!!) és mint bélyeget sütötték rám.
Mamami: Megváltozott-e a kapcsolat a gyermekeiddel, ahogy szülők lettek?
Petrik Adrien: Percről percre változik velük a kapcsolatom, ahogy mindenkivel. Amennyiben arra irányul a kérdés, hogy ezáltal lettek-e felnőttek, nem, szerintem sokkal előbb, és felnőtt fejjel vállaltak gyereket. Amúgy öröm nézni, hogy milyen szülők. Tényleg gyönyörködöm bennük.
Mamami: Hogyan egyeztethető össze a nagymamaság az élet más szerepköreivel?
Petrik Adrien: Az életemnek nincsenek szerepkörei. Nagymamaság azt jelenti, hogy mik a preferenciái a gyerekeim gyerekeinek az életemben? Ezeket egyenlőre nem a viszonyaink határozzák meg, hanem inkább a szüleik életeseményei, és hogy ezekhez én hogyan viszonyulok. Mikor hogy. Nincs erre recept. Hajtok arra hogy elégedettek legyenek velem, de nem mindenáron. Elhiszik ők is, hogy van életem, „van dógom”, és egyeztetünk.
(És az egyenjogúság mentén, megkérdezi valaki az őszülő halántékú sikeres üzletembereket, a szívdöglesztő férfiszínészeket, vagy a fergetegesen nagy művészurakat arról hogy a nagypapaságot hogyan egyezteti a többi szerepkörével…? A még nem apuka gyerekem meg a nagybácsiság szép pillanatairól meg nehézségeiről szeretné ha lenne fórum.) (Nagyon jó felvetés – szerk.)
Mamami: Volt-e olyan probléma, szituáció, amivel nehezen küzdöttél meg nagymamaként?
Petrik Adrien: Nem, nekem ez megy, menni szokott. Általában nem vagyok egy küzdős tipus, nehezen küzdős meg végképp nem. Ha nem megy, nem csinálom, de megy. Mindenki nagyon jó partner. Pont annyit csinálok amennyit tudok és szeretek.
Mamami: Milyen elvárásokat támaszt a szűk család, és miket a társadalom egy nő elé, ha nagyszülővé válik?
Petrik Adrien: Az én olvasatom az, hogy amikor anyának kell érezned magad, a társadalmi elvárás – azon túl persze hogy tökéletes anyának kell lenned, és élvezned kell, (szerénytelenség nélkül mondom, hogy nekem ez ment, kiráztam a mancsomból, egy pillanatra sem éreztem erőfeszítésnek, igazán boldoggá tett) – leginkább arról szól hogy mondj le az összes többi férfiról, a csábításról a szerelemről, és neveld az utódokat, legyen ez elég! Amikor meg nagymamának, akkor meg mondj le a nőiségedről am block. (Jöhet a szürke konty, formátlanság, szürke ruha, a kötőtű, meg a fotel. A vitalitásod a főzésre meg a különóravivésre kell hogy elég legyen.)
Szép cukormázba öntve mindkét esetben elvárás, hogy a gyerekek nevelése mentén leépítsd a nőt, vagy magadat. Kötelező preferenciák lesznek. Első a család. Pedig francokat. Nincs más dolgod mint a saját boldogságod. (a dolgok jelenlegi állása szerint)
A gyerekek nem elvárásokat támasztanak, hanem értelemszerűen segítséget kérnek. És értelemszerűen segítem is őket, a legjobb az, amikor ez is öröm. És az. Ezek rendkívül kedves, okos, izgalmas, szellemes szeretnivaló emberek, A gyerekeim és az ő gyerekei is, a szűk család. És együtt lenni, akár munka, vagy mulatságok közben, nagyon jó.
Mamami: Milyen emlékeket őrzöl saját nagymamádról?
Petrik Adrien: Most kezdem csak felfogni, hogy az anyai nagyanyám, és hát az egész női vonal, milyen hihetetlenül erős, forradalmi és emancipált volt. Máig érvényes egymondatos eligazításokat őrzünk, és emlegetünk, lehet hogy persze iróniával, de mélyen az igazsága felől megértve. (Például: „Csak zenésszel ne!!”)
Mamami: Ha bármit kívánhatnál unokáidnak a jövőjükkel kapcsolatban, mi lenne az?
Petrik Adrien: Apámtól kaptam azt a fílinget hogy lehetek olyan, amilyen vagyok. Hát valami ilyesmit.
B.P.M.
