Ma három angyal ringat el, ringat el, ringat el,
Ma három angyal ringat el, ha este elfog az álom.
Az egyik angyal énekel, énekel, énekel,
Az egyik angyal énekel, ha este elfog az álom.
A másik angyal átölel, átölel, átölel,
A másik angyal átölel, ha este elfog az álom.
A harmadik most szárnyra kel, szárnyra kel, szárnyra kel,
És szárnyalunk az égbe fel, ha este elfog az álom.
„Ölbe veszlek, simogatlak, billegtetlek, mondókát skandálok, megfoglak, érezlek, érintelek, rád nézek, közel vagyok, és itt van a hangom is, neked énekelek…”
– olvashatjuk egy korábbi interjúban a sugárzóan kedves Gállné Gróh Ilonától, aki 2004-ben életre hívta a Ringató-módszert. Úgy hiszem sok olyan kisgyermekes család van, aki legalább egyszer valamilyen módon kapcsolódott már a Ringató eseményeihez.
Gállné Gróh Ili zenepedagógusként tudta, majd anyaként, a saját gyermekeivel játszva tapasztalta, mennyi nyugalmat, örömöt és csodálatot nyújtanak az ölbéli játékok és a dalok. Forrai Katalin zenepedagógustól tanulva, a kodályi elvek alapján dolgozta ki a Ringató-módszert. Ringató művészetpedagógia az elmúlt évben Magyar Örökség-díjat kapott, bejárta az országot, eljutott a határainkon túlra is. Ma már több mint 150 Ringató-foglalkozásvezető dolgozik a módszerrel a határainkon innen, és túl.
A fenti dalocskát a Ringató Advent debreceni alkalmán hallottam meg először igazán, pedig akkor már kisgyermekes anyukaként többször voltam a kisfiammal Ringató foglalkozáson. Amikor a foglalkozást vezetők közösen elkezdték énekelni, egy pisszenés sem hallatszott, az apóságok és szüleik egyaránt csodálattal hallgatták a gyönyörű előadást. Ugyanez a csodálat és tisztelet volt bennem, miközben beszélgettünk Ilivel a Nagymama-staféta interjú közben. Hálás vagyok, hogy vállalta a felkérést és beengedett minket a nagymamás világába.
Mamami: Milyen nagymamának tartod magad?
Gállné Gróh Ilona: Azon nem gondolkodtam még, hogy milyen nagymama vagyok, azt viszont tudom, hogy szeretnék jó nagymama lenni és amennyire képes vagyok rá, jelen lenni az unokáim életében. Hétköznapokon, ünnepnapokon, úgy is, mint aki süt-főz és úgy is, mint akivel jó csavarogni, színházba menni vagy egyszerűen csak játszani.
Három unokám van, tavasszal születik a negyedik. Jelen tudásom és lehetőségem szerint igyekszem része lenni az életüknek. A nagyobb unokákkal már elkezdődött ez a kapcsolódás. Az apró unokámmal pedig már voltam Ringatón. Érdekes élmény volt a lányom által tartott foglalkozáson a többi anyukához és nagymamához hasonlóan, teljes egészében résztvevőként jelen lenni.
Ami az én nagymamaságomnak még erős bástyája, hogy a férjem aktívan nagypapa is, így egymást támogatva tudunk haladni az úton.
Mamami: Melyek a nagymamaság legörömtelibb élményei, pillanatai?
Gállné Gróh Ilona: Mindegyik, nehéz választani. Tegnap a fiaméknál ebédeltünk és felidéztük azt a pillanatot amikor az első unokám, a most 7 éves Zsófi megszületett. Hallani ahogy megszületik és felsír, elmondhatatlan élmény. Nagyon vártuk már. Úgy hiszem az első unoka születése talán hasonló mérföldkő lehet, mint az első gyermek születése. Elmondhatatlan öröm, ami természetesen a második, harmadik unoka születésénél sokszorozódik. Felfoghatatlan amikor ránézünk arra a csöpp babára és megérkezik az érzés, hogy igen, látom a vonásait, olyan, mint mi, hozzánk tartozik. A születés csodája fantasztikus.
Minden együtt töltött pillanatnak csodája van, legyen az mese, játék vagy éppen kertészkedés. A férjem szokta mondani, hogy azokért a felhőtlen, boldog együttlétekért érdemes élni. Érzem én is, hogy amikor velük vagyok, megszűnik a világ és minden sejtemmel velük vagyok. A sok-sok munkám, amit imádok, valahogy automatikusan törlődik, amikor az unokáimmal vagyok. Fizikálisan azért jól elfáradok, de feltölt és hihetetlen erőt ad, ahogy látom, hogy növögetnek. Megnyugtató látni, hogy jól vannak. Ekkor jön bennem az az érzés is, hogy megérte minden fáradtság a saját gyermekeinkkel is, mert ez megtérül ezekben a pillanatokban.
Mamami: Kísérték-e kétségek, fájdalmas, nehéz érzések, pillanatok a nagyszülővé válást?
Gállné Gróh Ilona: Nem. Én csak nagyon vártam. A normális aggódás volt bennem, hogy minden rendben legyen a gyermekemmel, unokámmal. Az a félelem meg egyáltalán nem volt bennem, hogy ha nagymama leszek, akkor már öregasszony válik belőlem. Tudtam azt is, hogy sok feladatom van még a munkám terén, amit biztosan nem fogok elengedni. Igyekszem jól beosztani az időm, szépen lavírozok. 😊
A nőknél ez tapasztalható, hogy hol a saját gyerekeik és munkájuk között kell megosztani magukat, hol az unokáik mellé kell állni. Nem mondom, hogy könnyű ez az időbeosztás, de mindent megér, mert annyi boldogságot adnak a gyerekek. Ugyanakkor boldog vagyok a munkámban is. Nem lennék arra képes, hogy valamelyiket elhagyjam. Jól elfáradok, egyre inkább érzem, hogy éjszaka már nem tudok úgy dolgozni, mint korábban, de ez nem baj.
Mamami: Megváltozott-e a kapcsolat a gyermekeiddel, ahogy szülők lettek?
Gállné Gróh Ilona: Azt hiszem, nem. Úgy érzem, hogy mindkét gyermekemmel jó a kapcsolatom. Így volt ez gyermekkorukban és most is. Fiatal szülők voltunk a férjemmel, sokat dolgoztunk, de valahogy igyekeztünk úgy alakítani a mindennapokat, hogy a gyerekek ne érezzék ennek a hátrányát. Szülőként voltak számomra fontos dolgok a napirendünkben. Apró dolgok, de mindenképpen megtartóak, mint például a nyugodt reggeli vagy a hétvégi közös ebédek, a rendszeres beszélgetések. Jó megélni nagyszülőként, hogy a gyermekeink viszik tovább a velünk töltött évek tapasztalatait a saját családjukba. Többször kapom magam azon, hogy látom ismétlődni a dolgokat. A fiam például többször azokat a mondatokat mondja a kisfiának, ahogyan a férjem mondta neki, amikor még ő volt kisfiú. A fiam az első gyermeke születését követően meg is fogalmazta, hogy most, hogy apa lett érzi igazán, mennyi mindent kapott tőlünk. Most látja igazán mennyi „dolog” is van egy gyermekkel és sok mindent máshogy gondol már, mint korábban. Ez nagyon jóleső visszajelzés. Igyekszem meghálálni és nem beleokoskodni az unokáim nevelésébe. Úgy érzem a legtöbb esetben sikerül.
Mamami: Hogyan egyeztethető össze a nagymamaság az élet más szerepköreivel?
Gállné Gróh Ilona: Ügyeskedni kell, muszáj tervezni. Emellett minden megbeszélés kérdése. Amíg van erőm, addig szeretnék dolgozni is, ezért szükséges a jó időbeosztás, de kimondható, hogy nekem mindig a család az első. Édesanyaként is a gyermekeim voltak az elsők, most nagymamaként is próbálom ezt az utat követni.
Örülök, ha hívnak és amikor szükség van rám, úgy alakítom a napom, hogy minden esetben tudjak segíteni a feladatokban. Ezt az interjút követően például Zsófi unokámat viszem majd tenisz edzésre, aztán Tomikával, a kisöccsével nálunk vacsoráznak.
Alapvetően is aktív típus vagyok, mindig csinálok valamit. 😊
A férjem pedig nagyon jó társ ebben. Fantasztikus élmény, hogy itt van mellettem a nagypapa, mert az unokáknak együtt jó örülni. Olyan jó, hogy meg tudjuk osztani egymással az unokáinkkal átélt történéseket és együtt tudunk lenni ebben az életszakaszban is.
Mamami: Volt-e olyan probléma, szituáció, amivel nehezen küzdöttél meg nagymamaként?
Gállné Gróh Ilona: Talán az, amikor a lányom elhatározta, hogy otthon fog szülni. Az első pillanatban majdnem agyvérzést kaptam. Annak idején, városi lányként annyira más légkörben nőttem fel, hogy nekem ez eszembe sem jutott. Komolyan az volt bennem, amikor a lányom ezt elkezdte mondogatni nekem, hogy kicsit elment az esze. 😊 Ahogy haladt a várandósságában és járt a bábái szülésfelkészítőjére, úgy egyre inkább kezdett engem is bevonni, hogy miért is választja ezt az utat.
Szépen, lassan meggyőzött. Úgy éreztem, ha ő így gondolja, akkor mellé kell állnom és ebben a helyzetben kell segítenem. Ahogy átfordult bennem az érzés jött az is, hogy hogyan is vehetek részt ebben. Segítettem a takarításban és én vittem a fertőtlenített kellékeket. Végül a lányom és az unokám útja mégsem az otthonszülés lett. A sok készülés ellenére a másik lehetőséget kellett elfogadni. A kicsi Berci császármetszéssel érkezett közénk. Végül a lényeg úgyis az volt, hogy egészségesek mindketten és a váratlan nehézségek ellenére boldog anyukaként ringathatta elsőszülött gyermekét.
Mamami: Milyen elvárásokat támaszt a szűk család, és miket a társadalom egy nő elé, ha nagyszülővé válik?
Gállné Gróh Ilona: Engem nem különösebben befolyásol, ha van is mindenféle elvárás. A Ringató alkalmakon az a tapasztalásom, mintha olyanféle társadalmi hatás mégis csak lenne, hogy erősítik az új családokban, hogy szükség van a nagyszülőkre.
Talán ezt várják és lehet is várni, hogy nagyszülőként ahogyan mindenkinek jó, legyünk a szülők mellett, mert szükség van ránk. Más lett a világ forgása, nem élnek már együtt és sajnos sok esetben közel sem a családok. Számtalan esetben tapasztalom, hogy a nagyszülők a távolság miatt interneten keresztül tartják a kapcsolatot az unokáikkal. Ezt kényszermegoldásnak tartom, jobb, mint a semmi. A saját világomból szűrt élmények alapján látom, hogy a nagyszülőkre valóban nagy szükség van.
Mamami: Milyen emlékeket őrzöl saját nagymamádról?
Gállné Gróh Ilona: Hálás vagyok, mert mindkét nagymamámról van emlékképem. Én abban az időben késői gyermeknek számítottam, mert édesanyám 32 éves volt, amikor világra hozott, ezért mindkét nagymamám idős volt már.
Az anyai nagymamámmal nem is volt olyan igazi közös időtöltésünk. Ő egy nagyon szép nőként él az emlékeimben és ahogy beszélt, benne van a hangja a fülemben.
A másik nagymamám velünk élt, vele több kapcsolatom volt. Az egyik szülését követően elveszett a hallása, így elég nehezen kommunikáltak vele. Szájról olvasott, beszélni persze rendesen tudott., Mindig jó kedve volt, nagyokat kártyáztunk, dominóztunk. Nagyon idős volt már, sajnos kevés időt tölthettem vele.
Nekem nem voltak aktív nagymamáim. Szeretném, ha az én unokáimnak jó lenne visszagondolni az együtt töltött időre. Úgy érzem fontos tudni, hogy kik voltak, mit csináltak a nagyszülők, jó ha van ilyen kapaszkodó, nem csak úgy lógunk a világban, hanem van múltunk.
Mamami: Ha bármit kívánhatnál unokáidnak a jövőjükkel kapcsolatban, mi lenne az?
Gállné Gróh Ilona: Erre minden nap gondolok. Azt kívánom, hogy boldog és elégedett emberek legyenek, találják meg azt az utat, ami számukra kijelölt. Mondom ezt úgy, hogy tőlem a spiritualitás és az eleve elrendeltség lehetősége nagyon távol áll. Valahogy úgy tudnám pontosabban megfogalmazni, hogy adassék meg nekik mindaz, amit szeretnek, ami boldoggá teszi őket. Találják meg azt a társat, aki szeretetben végigkíséri az életüket.
Ringató könyvek a Mamamami Boltban.
A korábbi Nagymama-stafétákat itt találod.
Gállné Gróh Ilivel Bíró-Polgár Mariann beszélgetett.