Főoldal CsaládNők világa MAMAMI PODCAST – ANYASTAFÉTA – NÉMETH JUCI

MAMAMI PODCAST – ANYASTAFÉTA – NÉMETH JUCI

by maja

Gyermekre vágyva, várandósan, majd első és akár többedik gyermekünk születésével életköreink fontos ívét járjuk be. Minden anyasággal kapcsolatos élmény egy beavatás, újabb és újabb lépés a babánk, önmagunk és kettőnk kapcsolatának megismerése felé. Minden nap hordoz magában valamilyen kihívást, amit vagy ösztönösen, vagy már meglévő tapasztalataink vagy kapott információk alapján igyekszünk a lehető legjobban megoldani. Ez a mindennapi forgás átszövi anyai létünk.

Még a szupermamiknak sem minden megy elsőre, nem mindenki tud azonnal megérkezni az anyaságba, és persze van olyan is, akinél a kezdetektől minden olyan természetes, aki úgy érzi az anyasággal érkezett meg csak igazán a világba.

Az Anyastaféta rovatunk azért született, mert tapasztaljuk, hogy mennyire fontos egy gondolat egy jó szó, ami hosszan elkísér minket. Mások történetei megmutatják nekünk, hogy bár különbözőek vagyunk, mégis az anyaságunk mindennapos örömei és botlásai összekötnek minket.

Az Anyastaféta podcast első vendége, Németh Juci énekes, akit legtöbben az Anima Sound System együttesben eltöltött évei által ismerünk, manapság pedig a Budapest Bár koncertjein és a párjával közösen adott koncerteken hallhatunk. Öröm és hála, hogy Juci beengedte a mamami.hu stábját az anyai életterébe, így alaposan átbeszéltük anyává válásának történetét, édesanyaként való kapcsolódását a természethez és a világhoz és beavatott minket a gyermekneveléssel kapcsolatos gondolataiba is.

Gondolatok a beszélgetésből
  • Zsálya most három és fél éves. Elég tudatos vagyok a nevelésében. Már megszületése előtt egyértelmű volt számomra, hogy a kötődő/válaszkész nevelés mentén fogunk haladni az “úton”, ami magával hozta azt is, hogy szeptembertől például Waldorf ovis lesz. Ez az irány sok életviteli dologgal jár, például nálunk nincs otthon TV, nem lóg mesefilmeken, mi magunk viszont könyvből vagy fejből, diáról rengeteget mesélünk neki, ennek például az is hozadéka, hogy választékosan és szépen beszél, aminek nagyon örülünk. A környezetem, családom sokszor túlzónak tart a “szabályaim” miatt. Persze anyukáméknál extrán nagyon boldog Zsálya, ott van körülötte egy meleg, rajongó családi rokonság, és persze más szabályok érvényesek, több olyan dolog is körbeveszi, amiktől felszisszenek olykor. Apukám és Zsálya is például alig várja, hogy együtt nézzék a Pepa piget, de apukám vele van, együtt nevetnek, és 10 perc múlva már az udvarra mennek játszani. Gyermekkoromban mi is néztünk mesét, nekem is megvannak erről az emlékeim, imádtuk, de akkor nem volt kontroll nélküli tévézés, mindig megvolt a helye és ideje a gyermek tempójához és lelki finomhangolásához sokkal jobban passzoló kis meséknek. Anyukáméknál próbálok lazítani a hozzáállásomon és igyekszem leadni a “szigorúanyuból”, aki megmondja, hogy mit egyen, mennyit nézzen mesét…stb. El kell fogadnom, hogy a nagyszülőknél az van, itthon meg más van, mert ami a legfontosabb, a nagyszülőktől olyan szeretetet és figyelmet kap Zsálya, hogy egy percig nem kell aggódnom a TV miatt. 
  • Nagyon fontosnak tartom a gyermek szülőben való bizalmát. Fontos, hogy kialakíts egy olyan tiszteletteljes kapcsolatot a gyerekkel, ahol a tisztelet kölcsönös! Illetve a gyermek nem azért tiszteli a szüleit, mert megköveteljük tőle, vagy mert én vagyok a nagyobb, hanem mert annyira jól tudok kapcsolódni hozzá, hogy az bizalmat vált ki. A tiszteleten azt értem, hogy én abban hiszek, jött hozzánk egy kis lélek, akit végig vezethetek és segíthetem a felnőtté válás útján, de ezen túl nincs jogom az életébe belekontárkodni. Ha nem olyan lesz, ahogy én szeretném, azt is elfogadom. Ehhez viszont elengedhetetlen az önismeretünk, fontos, hogy a szülő ismerje magát, ki vagyok én, mi a feladatom, mik azok az értékek, elvek, amik szerint terelgetem a gyermekem. 
  • A természetközelség úgy hiszem, nagyon fontos a gyermekeknek. Mi szerencsések vagyunk, mert mögöttünk az erdő, a szántóföld, a mező. Azt tapasztalom, hogy mivel itt Zsálya egy éves kora óta buckákon, kavicsokon, sárban, egyszóval terepen volt, így korát megelőzően fejlődött például a mozgása, egyensúlyérzéke. Imádja és igényli is az erdőt. A természethez való visszatérés és közelség, ahogy megyünk előre az időben egyre fontosabbá válik. Kicsit láthatatlan, hogy mennyit ad, de érzem és tudom, hogy sokat. A nyugalom, a falevél zörgése, a fák energiája, a természet változása, sokszínűsége, mindezek ismerete-tisztelete olyan fontos dolgok, amikre mind-mind szükségünk lesz nekünk embereknek, hogy átvészeljünk kritikus időszakokat.
  • Extrémül tudok reagálni a nehéz sorsú gyermekek létére. Ha látok egy szerencsétlen sorsú családot vagy gyermeket, napokig azon kattogok, van, hogy a fél éjszakám is rámegy az aggódásra. A legrosszabb, hogy nem tudok mit tenni ezekben a helyzetekben. Pozitív energiagömböket küldözgetek nekik tele szeretettel, gondolatban. Nagyon megérintenek ezek a sorsok, minden kisgyermeken segíteni szeretnék. 
  • Nagyon károsnak tartom bevinni a gyermekek életébe a politikát, ocsmánykodó plakátokkal az élen. A gyermek még olyan tisztán néz mindenre és mindenkire, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag, mássággal vagy éppen fogyatékkal élő az, tök mindegy neki, mindenki felé nyitott és érdeklődő. Ezeket a tiszta gyermekeket akarják betörni, a szülőkön keresztül irányítani. Ugyanannyira káros, ha egy szülő nem hajlandó változtatni magán a gyermeke érdekében, ha nem keresi a másik utat, pedig tudja, hogy amit csinál, nem jó. Úgy értem, ha továbbviszem például azt, ami nekem nem tetszett a saját gyerekkoromban, de mégis kényelmesebb ahhoz a megoldáshoz nyúlni, például kaptam a pofonokat, vagy önbizalom károsító mondatokat, hát így én is továbbadom. Életveszélyesek ezek az aprónak tűnő semmiségek. Ugyan már, egy pofon nem pofon, egy negatív odaszólás nem számít. De, nagyon is. Megsebez, megéget egy lelket, ami ott marad. Sajnos amit látunk napi szinten a médiában sem arra ösztönöz minket, hogy egyre jobbak legyünk egymás felé, hanem inkább azt sugallja, hogy legyünk egyre cinikusabbak, egyre gúnyosabbak és kirekesztők. Azért sajnálom a gyermekeket, mert a szüleik nem kapnak jó támaszt, a politika és a társadalmi elvárások totálisan letojnak minket, harcolni kell az értékek megtartásáért, átadásáért.
  • Szeretném azt hinni, hogy a világ család és anyabarát. Amikor hasonszőrű családokkal találkozom, akkor megnyugszom. Alig merek jobban körülnézni.
  • Sokszínű és hosszú vajúdásom volt 23 órán keresztül, de sajnos legeslegbelül rettegtem a kitolási szakasztól, mert egész életemben azt hallottam mindenfelől, hogy a szülés rettenetes kínlódás, főleg a vége. Igyekeztem átformálni a fejemben, hogy a szülés a legeslegcsodálatosabb dolog, ezért magam köré olyan segítőket választottam, akik a háborítatlan szülésben hisznek. Sajnos a mélyen ülő félelmeim nem engedték le Zsályát, így végül császármetszésem lett. Máig úgy érzem, hogy otthoni körülmények között meg tudtam volna szülni a gyermekem természetes úton. Az ugyan természetes szüléspárti kórházi lét mégiscsak bekapcsolta a fejemben a vészvillogót. Amikor megbeszélték velem, hogy császár lesz, rám zúdult a nem akarom érzés, de ugyanannyira megkönnyebültem a félelmemben, hogy nem fogok szakadni..Nehéz játék ez, pedig nem játék. Azóta is aktívan részese vagyok Otthonszülős csoportoknak, és boldogan töltenek el a fotók, történetek. Bennem nincs már ez ügyben trauma, talán nem is volt, de dolgozni kell ezen Zsályával és magamban is.
  • Minden anyukának javaslom, hogy vegyen részt jó belátású, és lehetőleg nem kórházi  szervezésű szülésfelkészítőkön, ahol csak az esetleges komplikációkról hajlandók beszélni és elültetni a rémeket és a stresszt az anyukákban. 
  • Amikor kisbabánk van, összebújunk, átöleljük, érezzük a bőre illatát, szoptatjuk, így minden érintést és finomságot megkapunk, hát nagyon kevés hely marad az apukának. Nem vágyjuk, hisz nem vagyunk kiéhezve ölelésére, közelségére. Tanulandó dolog nekem is, hogy hogyan válik le szépen a gyermek és jön be újra a párom úgy az életembe, ahogyan annak előtte volt. Azt hiszem, az apának is nagy feladata van abban , hogy ezt megértse, segítse. És hát nagyon jó, hogy az apukák úgy vannak kitalálva – ami máskor eléggé idegesítő is tud lenni – hogy amikor beteg a gyermek akkor azt mondják, hogy ugyan már, semmi baj. Ez egy fantasztikus dolog.:-) Kicsit lelazítanak bennünket.
  • Fontosnak tartom, hogy a gyerek az ő szintjéhez mérve, de mindig a valóságnak megfelelően kapjon információt. Fontos, hogy megélje a fájdalmat és azt is, hogy a fájdalom elmúlik. Fontos, hogy megélje az anya aggodalmát, majd pedig azt, amikor megkönnyebbül az anya és azt mondja, hogy minden rendben van. Fontosnak tartom, hogy a gyerekeket úgy tudjuk segíteni az életre, ha abban neveljük, ami körülöttük van. A legtöbb, amit tehetünk, hogy utat mutatunk és megoldási kulcsokat, eszközöket adunk a kezükbe.
  • Nagyon fontos az elfogadás és nyitottság átadása, a gyermeket megismertetni a világ sokszínűségével. Ha ez nincs meg, akkor ez a világ elveszik.

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.