Anyukaként sokszor érezhetjük azt, hogy zakatolnak a napok, és a mindennapok sűrűjében nehéz megállni és csak úgy lenni. Az Anyastaféta beszélgetései arra vállalkoznak, hogy kicsit megállítsák az időt és azoknak az anyukáknak a történetei által, akikkel beszélgetünk, érezhesse mindenki, aki hallgat minket, hogy nincs egyedül. Anyaságunk örömei és botlásai összekötnek minket.
Az Anyastaféta adás vendége ezúttal Horváth-Boros Klára gasztroblogger, akit a legtöbben Kálci néven ismerünk. A beszélgetésből kicsit jobban megismerhetjük a receptek mögött megbújó háromgyermekes édesanyát is.
3.48 Amikor a doktori képzésemet kezdtem, akkor tudtuk meg, hogy várandós vagyok. Váratlanul ért minket a hír a párommal, hogy érkezik a baba, szinte az egész akkori életünket át kellett szervezni. Természetesen nagyon örültünk, hogy érkezik, de egyszobás albérletben laktunk, éppen az esküvőre készültünk, szóval minden borult és meg kellett változtatni az elképzeléseinket. Az első orvosi konzultáción, sose felejtem el, az orvos megkérdezte tőlem, hogy vannak-e ikrek a családban? Értetlenül néztem, hogy miért kérdezi ezt tőlem, majd közölte, hogy ketten vannak. Onnantól kezdve jó pár órára nem emlékszem, szerintem valamiféle sokkot kaphattam.:-) Sírtam is meg nevettem is. A férjem viszont nagyon pozitívan élte meg, hogy egyből ketten lesznek.
6.50 A várandósság alatt terhességi cukorbetegségem lett. Kihívás volt megtalálni a jó egyensúlyt ebben az állapotban. Meg kellett tanulnom, hogy miből mennyit ehetek, a babának mennyi az elég, nekem mennyi az elég. Ez nehéz időszak volt.
8.50 Nem szerettem volna kórházba menni, de végül a 33. héttől az ikerterhesség miatt, be kellett feküdnöm. Hétvégére hazaengedtek. Egy szombat reggel a hazamenetel előtti rutinvizsgálatomon valami baj derült ki. Az ügyeletes orvos nem mondott semmit, fogta a mobilját és hívta a saját orvosomat. Nem volt áramlás az egyik fiúnál a köldökzsinórban. A következő pillanatban meg már a műtőben voltam. Nem volt időm megijedni. A kórházi személyzet nagyon biztonságos volt körülöttem és támogattak, nyugtattak. Mondták a császármetszés közben, hogy ne ijedjek meg, mert nem fognak felsírni a picik. És képzeld, felsírt mindkettő és én abban a pillanatban megnyugodtam, tudtam és éreztem, hogy jól vannak.
13.04 Férjemmel szoktuk mondani, hogy az ikrek születését követő két hónapra nem emlékszünk. Az agyunk biztonsági okokból törölte azt az időszakot. Tényleg nem tudom, hogy csináltuk, de mindenki életben maradt és jól volt…J
20.45 Kevesebbet kellene aggódnom. Ezt most is tanácsolhatnám magamnak, mert alapvetően nagyon aggódós típus vagyok. J Most is fél szemmel a telefonomat nézem, hogy nem küld-e valaki üzenetet, hogy valamelyik gyermekkel baj van.
30.17 Az ijedtség és meglepettség érzése társul az ikrek születéséhez. Az egész család meglepődött, hogy megérkeztek. A férjem még aludt, amikor megszülettek. JNem volt nálam a telefonom sem, hiszen egy vizsgálatra mentem csak. A szobatársam hívta fel a férjem, hogy szerinte valami van, mert nem jöttem vissza a vizsgálatról.
37.54 Vannak olyan életszakaszok az ember életében, amikor meg kell tanulni elengedni dolgokat. Ha az a főzés, akkor azt, ha az a felmosás, akkor meg azt. Meg kell találni abban az egyensúlyt, ami jó nekünk.
42.23 Sokszor lehet hallani, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Én ezt úgy tapasztalom, hogy más a kihívás a különböző életkorokban. Más volt, amikor megszülettek és két kilósan hazavittük őket és más most, amikor attól félek, hogy belefullad a medencébe vagy valami baja lesz. Pár év múlva meg majd azon aggódhatok, amikor jönnek ide a csajok meg a barátok. De mindig az adott problémákat kell megoldani.
43.22 Céltudatosság és kitartás. Ezek olyan értékek, amiket mindenképpen szeretnék átadni a gyermekeimnek. Azt próbálom elérni, hogy ha valamit elkezdenek, azt fejezzék is be. Fontosnak tartom azt is átadni nekik, hogy legyenek becsületesek. Ezek mellett pedig az életünk része a hagyományőrzés.
A korábbi Anyastaféta podcasteket és interjúkat itt találjátok.
