Az Anyastaféta rovatunk egy évvel ezelőtt indult útjára, ahol támogató interjúk által hónapról hónapra megtapasztalhattuk, hogy bár különbözőek vagyunk, anyaságunk örömei és botlásai összekötnek minket.
A rovat alapvető célja egymás támogatása az adott interjúk által mert tapasztaljuk, hogy nagyon fontos egy gondolat, egy jó szó, ami hosszú időn keresztül elkísér.
Anyastaféta adásunk vendége, Huzella Júlia színművésznő, aki korábban játszott a Katona József Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, és több független társulatban. Jelenleg, több darab mellett, az Anya-e vagy?! nagy sikerű előadásban láthatjuk. Kisgyermekes szülőként pedig sokan a Tíztőlmese kezdeményezés által ismerhetjük, ahol Juli által olvasott meséket hallgathatunk gyermekeinkkel. Két kislány édesanyja. Öröm és hála, hogy elvállalta felkérésünket és anyasága mentén, beszélgettünk érzésekről, gondolatokról, mindennapokról.
Gondolatindító részletek:
14.09 – Azt tapasztalom, hogy a gyerekekben olyan élmények ragadnak meg, amikről tudom, hogy nagyon koncentrált pillanatok. Lehet, hogy csak egy percig nevetünk, de valamiben nagyon találkozunk és azok mélyen megmaradnak bennük. Olyan momentumok ezek, amikor tényleg ott vagy velük a jelenben.
18.00 – Elfogadhatatlannak tartom a gyerekek fizikai, lelki bántalmazását, az érzelmi zsarolást, amikor tőlük tesszük függővé a boldogságunkat. Szörnyű mondatok az olyanok, mint például, „szomorú leszek, ha ezt meg ezt nem csinálod”. Rossz látni azt, amikor semmibe vesznek vagy nem hallgatnak meg egy gyereket. De az is rossz, ha a saját képemre akarnám nevelni. Nehéz dolog, hogy felismerje az ember a rossz mintákat, amit hoz, de azért törekedni érdemes rá. Magamon is sokszor észreveszem, hogy van, amikor a könnyebb utat választom, mert én is azt láttam, azt ismerem…
29.40 – Az első várandósságom alatt, a nővérem tanácsára elvégeztük a férjemmel Geréb Ági szülésfelkészítőjét, mert fontosnak tartottam, hogy a szüléssel kapcsolatban, minél több mindennel tisztában legyek, akkor is, ha kórházban akarok szülni. Nagyon jó volt. Úgy mentem szülni, hogy a tanfolyam által sok mindent tudtam és a megszerzett tudás alapján tettem fel kérdéseket az orvosomnak is. Az első szülésemnél volt burokrepesztés, epidurál, oxytocin, de nem éltem meg rosszul vagy traumatikusan, mert biztonságban éreztem magam és nekem így volt jó.
A második szülésemnél nagyon féltem a fájdalomtól és azt hittem, nem fogom bírni. Elmentem Roszik Lindához szülés előtt egy ülésre, ahol beszélgettünk erről, és ő egy nagyon egyszerű módszerrel bebizonyította nekem az ellenkezőjét. Közben Gáborjáni Rékához is jártam kismamajógára, igyekeztem változtatni a fájásokhoz való hozzáállásomon. A második szülésem az ellentéte volt az elsőnek abból a szempontból, hogy se burokrepesztés, se oxytocin, se epidurál nem volt. A szülésznővel ketten csináltuk meg.
Ha szavakkal és érzésekkel kellene jellemeznem a szüléseim, a tudatosság és az önérvényesítés, ami leginkább belengi ezt az élményt. Az önérvényesítés nem sok esetben a sajátom, de a szüléseimnél teljesen egyértelműen, minden kétséget kizáróan tudtam kiállni magamért. Büszke voltam és vagyok arra, hogy tudtam szólni, hogy például, ne beszélgessünk a volán buszmenetrendről kitolási szakaszban, mert nekem ez nem jó…
42.06 A második szülésemnél a szülésznőm azt mondta, hogy 200 éve is megszültem volna ezt a gyereket. Nagyon jólesett ez a mondat. Jó érzés volt, hogy biztonságban voltunk.
46.22 – A szülést követő időszakban, tapasztalatom szerint, az a legnagyobb segítség, ha az apuka átveszi a babát, amikor csak lehet. Az apukák pedig mindent meg tudnak csinálni a gyerekek körül. Etetni, altatni és pelenkázni is tudnak. Arra bíztatom az anyukákat, hogy hagyják az apukákat segíteni. ☺
47.18 – A gyerekeimnek mindenképpen szeretném átadni, hogy az egymásra való odafigyelés, a másik meghallgatása és az őszinteség nagyon fontos. Emellett fontosnak tartom átadni nekik, hogy lehet tévedni, nem kell tökéletesnek lenni. Ezt nekem is tanulnom kell még… ☺
