Főoldal CsaládNők világa MAMAMI KÖRKÉP – Iványi Anna

MAMAMI KÖRKÉP – Iványi Anna

Interjú Iványi Anna szülésznővel, a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistájával

by maja

Fotó: Magánarchívum

A Mamami Fórumot 2008-ban hívta életre Török Kati (Kattix), azzal a céllal, hogy legyen egy olyan alternatív babás-mamás fórum, ahol a gyermeknevelés különböző kérdéseit, támogatóan tudják megbeszélni egymással anyukák és apukák. Nagyon sok nyitott szívű, bátor nőt vonzott magához a fórum biztonságos tere, ahol a sok-sok öröm mellett helye volt többek között a várandósság alatt, a szülés közben vagy a gyermeknevelésben átélt nehézségek elmondásának is.

Iványi Anna
Fotó: Magánarchívum

A Mamami fórum életre kelt és a kezdeti lelkes kis mag részvételével valamint a sok-sok új csatlakozó által olyan óriásivá nőtt, hogy ma, közel két millió bejegyzést, hús-vér nők és anyák tapasztalatait olvashatjuk. A mindennapok sűrűjében ma is jó megkapaszkodni ezekben a beszélgetésekben.

A Mamami körképpel arra vállalkoztunk, hogy olyan nőket hívunk beszélgetni, akik a kezdetektől aktívan részt vettek a fórum életében és tanácsaikkal sok anyukának voltak megerősítő támaszai. 

Iványi Anna szülésznő a Mamami fórum által került közelebb a szülés és születés témához. A kezdeti lelkesedést követően hamar kikristályosodott számára, hogy ez a téma nem csak hobbi számára, hanem hivatása, életfeladata is lehet. Amerikában elvégezte a Midwives College of Utah bábaképzőt, közben pedig a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistájaként a mai napig tesz azért, hogy tiszteletteljesebb legyen az új Élet fogadása, hogy jobb legyen az anyukák és a kisbabák helyzete a szülés és születés folyamatában.

Mamami: Ha vissza tudod idézni a kezdeteket, beavatsz minket abba, hogy hogyan is kerültél a Mamami fórumra?

Iványi Anna: Ha jól emlékszem, akkor mosipelusok után kutattam és így kerültem a Mamami fórum egy adok-veszek csoportjába. Ez volt az első interakcióm, egy leszoktató pelus megvásárlása. 🙂 Majd egy ideig nem is nagyon voltam jelen, de a második szülésemet követően, ami VBAC volt, visszakerültem a fórumra. A VBAC óriási szárnyakat adott és ezt mindenkinek el akartam mondani, ez vitt vissza a fórumra 2009 végén.

Mamami: Fel tudod idézni mi volt az az erő, ami újra és újra a fórumra vonzott? Mesélsz nekünk kicsit a Mamami feelingről?

Iványi Anna: Nem emlékszem pontosan, hogy hogyan szoktam rá. 🙂 Arra viszont határozottan emlékszem, hogy csomó olyan ember volt itt, akik úgy gondolkodtak és egyáltalán azokról a dolgokról gondolkodtak, amik engem is foglalkoztattak, érdekeltek. Itt tudtam olvasni, beszélgetni a válaszkész nevelésről, a hordozásról, igény szerinti szoptatásról. Érdekes, hogy ez vitt a fórumra, de utána kizárólag a szülés és születés témaköre kötött le. Az otthonszüléssel és a császár utáni hüvelyi szüléssel foglalkozó topikokban töltöttem rengeteg időt.

Illetve a Waldorf topikban olvasgattam sokat. Hihetetlen tudástár gyűlt össze olyanok beszámolói által, akik ebben a világban jelen voltak, mert a gyermekeik vagy Waldorf oviba vagy Waldorf suliba jártak. Jól jöttek ezek az információk, mert abban az időben (10 évvel ezelőtt) az élt az emberekben, hogy a Waldorf nagyon liberális, ahol mindent szabad, azok a gyerekek, akik ilyen intézménybe járnak rosszak, neveletlenek és nem lesz belőlük semmi, pedig szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy másmilyen keretek által működnek ezek az intézmények.

Arra emlékszem, hogy a Mamami fórum egy nagyon elfogadó közeg volt. Nem volt mindenki híve például az otthonszülésnek, de alapvetően kíváncsisággal és tisztelettel fordult egymáshoz itt kérdező és válaszoló egyaránt. Jó szándékkal hangzott el a kérdés és jó szándékkal jött a válasz is. Úgy hiszem, ez adott egy tiszteleten alapuló, elfogadó közeget.

Ez a szülés és születés, valamint a Waldorf topiknál is tapasztalható volt. A sok-sok megosztott történet nyitottabbá, elfogadóbbá tette az embereket az otthonszülés irányába, még ha ők maguk soha nem döntenének ez az út mellett. Elfogadták és tudomásul vették, hogy ez egy alaposan megfontolt, valid választása a nőknek és nem egy felelőtlen vagy buta döntés.

Ebben az időben sem voltak elérhetőek tények, adatok, információk, így leginkább érzelmi alapon volt meg az itt beszélgetőkben, hogy a szülés és születés kapcsán az intézményekben valami nem jó.

Angolul pedig már akkor is több volt az elérhető adat és mivel nekem nem okozott gondot ezek fordítása és átadása, így azokat az adatokat, amit találtam és lefordítottam, megosztottam a fórumon. Nehéz tárgyilagosan átadni ezeket az infókat, úgy, hogy mindenki számára érthető legyen, emellett pedig ne legyen ijesztgető vagy bagatellizáló. A szülés sok tényezős folyamat és ahogy egyre jobban mélyült a tudásom ebben a témában, rájöttem, hogy csomószor nincsenek egyértelmű válaszok. Egy adott élethelyzetben, egy adott nő preferenciáit kellene nézni.

A Mamami Fórumon a bizalmi légkör miatt rengeteg nő osztotta meg a szüléstörténetét, amire korábban nem volt példa, mert nem volt „szép” dolog leírni, hogy hol fájt vagy, hogy egyáltalán fájt, de itt nem kellett elhallgatni a traumatizáló helyzeteket. Sokan olyan dolgokat írtak ki magukból a mamamin, amit még a legközelebbi barátaik sem tudtak róluk. Az öröm mellett helye volt itt a fájdalomnak is.

Emellett pedig sokaknak végigkövethettük a várandósságát, együtt örülhettünk, sírhattunk. Támogatatói, megerősítői lehettünk egymásnak. Láthattuk és közösen élhettük meg mennyi érzelmi munka van a várandósság alatt, majd tanúi lehettünk magának a szüléstörténeteknek is, ami volt, amikor sikersztori volt, de éltünk át közösen veszteséget is.

A különböző történetek által pedig annyira megismerted a másikat, hogy ha olyan döntést is hozott, amit te alapvetően nem támogatsz, azt is el tudtad fogadni, mert ott előtted egy konkrét, hús-vér nő élete és helyzete rajzolódott ki. Erősen bennem élnek a VBAC történetek, mert a sok örömködés mellett helye volt itt annak is, ha valaki azt írta, ezt soha többé nem választaná, ez nem az ő útja, legközelebb biztosan programcsászárra megy. A lényeg az, hogy ezt is le lehetett írni. Azzal pedig, hogy a történeteinken keresztül megismertük egymást, csökkentette az ítélkezést és erősítette az elfogadást egymás iránt.

Eleinte nekem ez egy olyan érzés volt, hogy abban a dologban, hogy szülünk és gyereket nevelünk, majdnem minden nővel egyek vagyunk. Teljesen mindegy, hogy miben különbözünk, hogy mi a politikai meggyőződésünk, mi az életmódunk, hogy jurtában élünk vagy a legdrágább babakocsit vesszük meg, mert van egy erős és közös mag, ami összeköt minket.

Mamami: Akárkivel beszélgetek a mamamiról, mindenki hangsúlyozza, hogy ez valóban egy elfogadó tér volt és sok esetben nem is kell másoktól hallanom ezt, elég, ha olvasgatom a fórum beszélgetéseit. Mit gondolsz mi lehetett az az erő, ami valóban biztonságossá tette ezt a teret?

Iványi Anna: Bizonyára volt benne valamifajta naivitás is. Szerintem az emberekben élt az a prekoncepció, hogy ha például te is hordozol, mosipelust használsz, akkor sok minden másban is hasonlóak lehetünk. Ezek akkor még a kezdeti szakaszban voltak itthon, alig lehetett látni például hordozott babát. Volt is olyan topik, ahol írtuk, ha hurcis anyukát láttunk és jó eséllyel jelentkezett is az anyuka, hogy az bizony ő volt ott. 🙂

Úgy hiszem a biztonságos teret talán ez adhatta, hogy a közös érdeklődés által ismertük meg egymást és ha ki is derült a másikról olyan, ami nem volt szimpatikus, addigra már megismerted, megszeretted a másikat és jóval elfogadóbbá váltál aziránt, amiben más volt.

Mamami: Milyen jó lenne, ha jobban megvalósulhatna az, hogy ne a különbözőségeinkre hanem a hasonlóságainkra figyeljünk.

Iványi Anna: Igen. Miközben pedig buborék is volt a mamami, mert egymás álláspontját ismételgettük és kívülről biztosan úgy nézhetett ki, hogy sok hülye ősanya támogatja egymást a butaságban :-), mégis a buborékon belül, a kapcsolódások által kialakult bennünk egy szélesebb látókör, egy nyitottabb világnézet

Nekem az a sok-sok szüléstörténet, amit olvashattam, rengeteget adott. Ahogy korábban mondtam, nem volt ilyen mennyiségben elérhető szüléstörténet máshol, amit nők maguk írtak meg, hogy hogyan is élték meg a szülésük. Ma ez talán kevésbé tabu, de akkor még az volt, hogy ilyesmiről nem beszélhettünk, nem illett elmondani, hogy fájt, nem illett beszélni a traumákról, a fájdalmakról, kisebesedett mellbimbókról….

Mamami: Azok alapján, amit mesélsz olyan ez nekem, mintha beutaztátok volna a világot, egymás világát. Olyan tapasztalatokat osztottatok meg egymással, amire talán abban az időben a mamamin kívül nem lett volna tér. Lehet, hogy burok volt, de egy nagyon jó burok, ahol szélesebb világlátású, kezdeményező, bátor nők mertek jobban ránézni magukra, a környezetükre és merték azt mondani, hogy lehet másképpen is szülni, gyermeket nevelni és élni. Az érdeklődésetek által rengeteg angolról fordított tudás került hozzánk mosipelusról, hordozásról vagy akár a szülés témában.

Iványi Anna: Annak idején óriási lehetőséget láttam abban, hogy az internet által online csoportok alakulhattak. Mindenki keresi a magához hasonlót, a törzsét és ha ezt fizikai közelségben nem kapja meg és ha egyedül van például egy kis faluban, akkor még jobban kell a megerősítés. A mamami által sokan megtalálták egymást az anyukák, klubbok alakultak.

Valóban hittük, hogy mindenkinek lehet jobb szülése, minden kisbabának lehet jobb az életkezdete, egyszóval szebb és jobb lesz a világ, ha megosztjuk egymással a tudásunk és tapasztalatunk.

Ma már úgy látom, hogy az online térben a hidak építése mellett, a romboló hatás erősebb.

Mamami: Megosztasz velünk olyan történetet, amire a mai napig jó szívvel emlékszel?

Iványi Anna: Voltak személyes történetek és kapcsolódások, amik egy része a mai napig fontos. A személyes kapcsolatok mellett pedig egy olyan közösségre leltem, akik támogatói voltak annak, hogy közös érdekképviseleti eszközökkel, lobbi tevékenységgel, hogyan próbálnak az anyák változást elérni.

A különböző szakmapolitikai intézkedések mellett, az a fajta érdekképviselet, hogy kimegyünk az utcára egy Ügy miatt, az nekem a mamami volt. Egészen konkrétan 2010 októberében indultam el ezen az úton, amikor Geréb Ágnest letartóztatták. Ez a történet nem csak azokat érintette meg a mamamin belül, akik az otthonszülést támogatták, hanem azokat is, akik saját maguk nem akartak volna soha otthon szülni, mégis volt közöttünk egy egyetértés abban, hogy a problémák megoldására nem ez a megfelelő eljárás. Egy szakember, egy otthonszüléseket kísérő bába boszorkányüldözése és kriminalizálása sokkal tovább mutatott, mint az otthonszülés ügye. Ebben a környezetben sokan azt éreztük, hogy ez már nem csak az otthonszülésről szól, hanem sokkal szélesebb problémára, a nők önrendelkezési jogának hiányára mutat.

Ebben az időben sokat mentünk utcára, sokat szervezkedtünk az Ügy mellett, aminek volt egy pozitív, összetartó közösségi ereje és mivel pont akkor megszületett az otthonszüléseket szabályozó rendelet, kicsi eredményességet érezhettünk. Még akkor is, ha ezzel a rendelettel senki sem volt megelégedve. Viszont erőt adott ahhoz, hogy érdemes ezeket a megmozdulásokat folytatni, van értelme ennek az aktivizmusnak, de az is látszott, hogy kell egy szakmai háttér.

Tapasztalatok szerint, sajnos a minisztérium és a különböző szakmai oldalak felé sem elég erős az az álláspont, hogy mi, mint nők, érdekelt felek vagyunk. Nem elfogadott, hogy ha nem vagyunk formális oktatásban részt vett, végzett szakértők, akkor is lehet szavunk. A szülés kapcsán eléggé megkerülhetetlen, hogy a mi testünk és érzéseink vannak a középpontban, mégis a fejünk fölött mondanak ki ítéletet a mi meglátásunkat figyelmen kívül hagyva. Sajnos a szakmai irányvonalak kialakításánál sincs meg a nők tapasztalatainak figyelembe vétele, bevonása.

Mamami: Ez az aktivizmus a mai napig része az életednek, hiszen a Másállapotot a szülészetben! mozgalom oszlopos tagja vagy és most is nyakig benne vagytok egy újabb megmozdulás szervezésében.

Iványi Anna: Igen, a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistájaként azóta is részt veszek különböző megmozdulásokban, melyeknek még mindig az a célja, hogy erősítsük azt, hogy ha valaki „csak” anya, akkor is ott a helye a tárgyalóasztalnál, hiszen tapasztalati szakértők vagyunk a saját szülésünkben. De mivel azt látjuk, hogy ez itthon önmagában nem elég, ezért sokan egy szakmai háttérre is szert tettünk az évek során. Én például úgy éreztem, hogy egy sokkal strukturáltabb, rendszerezettebb képre van szükségem ahhoz, hogy jobban tudjam ezt az aktivizmust támogatni.

Mamami: Téged a szülésznőképző felé vitt az utad. Mesélsz nekünk erről?

Iványi Anna: A beszámolók alapján úgy láttam, hogy azt, amit keresek, nem fogom az itthoni szülésznőképzésen megtalálni. Ezért Vincze Felícia példáját követve, aki az otthonszülési rendelet megszületését követően az első hivatalos bába volt Magyarországon, egy amerikai bábaképzőbe iratkoztam. A szakmapolitika tudományos alátámasztása miatt kezdtem el, de széles látókörrel gazdagodtam.

Az ottani oktatás teljesen más paramétereken alapul. Sokkal partneribb a viszony és nagyon fontos az evidencia alapúság. Viszont nem dogmákat tanít, hanem azt, hogy ennek a tanulásnak sosincs vége. Azt tanítja, hogy legyél kritikus magaddal és az információkkal, keresd meg a forrásaid és ezeket mindig ellenőrizd.  Legyenek kérdéseid és a saját praxisod és működésed folyamán is legyen arra egy módszered, hogy hogyan vizsgálod felül a saját tudásod az éppen aktuális evidencia fényében.

Megtanított arra is, hogy hogyan tudjuk figyelni a tudományok naprakész állását. Emellett pedig erősen megvolt az emberjogi keret, a nők önrendelkezése.  A bába feladata, hogy folyamatosan támogassa a nőt, nyilván a szakmai kompetencia határain belül. Azt tapasztaltam, hogy nagyon jól lehet tanítani és keretekbe lehet azt foglalni, hogy hogyan védje magát az ember szakemberként, miközben az anya érdekeit is nézi. Szakemberként a saját határok kijelölése is ugyanolyan fontos, mint a nők támogatása, különben hosszútávon nem fog tudni megmaradni ebben a szakmában, mert vagy kiég vagy adott esetben nem annyira okos kockázatot vállal. Mindig vannak billegő helyzetek, hogy meddig mehet a támogatás, de azért meg lehet tanulni kezelni ezeket a helyzeteket.

Itthon nem az önálló munkavégzésre készítik fel a szülésznőképzőn a tanulókat, hanem még mindig amolyan asszisztens szerepben hagyják őket.

Mamami: Ahogy most végiggondolom a beszélgetésünket látszik, hogy a szülés iránti elköteleződésedet és az aktivizmust a Mamami fórum hozta az életedbe.

Iványi Anna: Így van. A kezdeti lelkesedés azért hamar megmutatta, hogy az aktivizmus hosszabb távú elköteleződést kér és eltelt azóta több, mint 10 év . 🙂

Mamami: Emlékszel még arra, hogy meddig voltál aktív és mikor hagytad abba a „mamamizást”?

Iványi Anna: Abban az időben szorult háttérbe az aktív jelenlétem, amikor megszületett a harmadik gyermekem és elkezdtem a szülésznőképzőt. Az idő végessége miatt muszáj volt prioritásokat tenni, így kicsit háttérbe vonultam a Mamami fórumról.

Azt hittem, hogy a tanulmányaimmal és a mozgalommal nagyobb ereje lesz majd annak, amit csinálunk, de sajnos a szülészeti aktivizmusnak még ma is helye van, folyamatosan dolgozunk és kihangosítjuk az anyákat. Folyamatosan próbálunk párbeszédet kezdeményezni a döntéshozókkal, most például május 8-án, 16 órától, a Kossuth téren lesz a Nő a hangunk! kampány következő eseménye, melynek célja, hogy megmutassuk, még mindig itt vagyunk, még mindig ugyanazokat a dolgokat kérjük, mert nem történt érdemi előrelépés a korábbi megszólalásaink óta.

Azt látjuk, hogy a járványhelyzet jelentősen rontotta a nők tapasztalatait a rendszerben, nyilván a dolgozókét is és sok-sok stressz lehetett mindenkin, de a változtatások negatív volta mégis csak a nőkön csapódott le.  Aki pedig éppen szül, annak nincs ideje várni, nincs lehetősége arrébb tolni az időpontot akkorra, amikor jobb lesz. Megtörtént például a hálapénz kivezetése, ami valóban fontos lépés, mert borzasztó rendszertorzító hatása van, de a mód, ahogyan ez megtörtént, egy csomó nő lába alól kihúzta a talajt, hiszen terveztek valamit, ami másnaptól nem úgy volt. Az ügyeleti rendszer is lehetne jó, ha evidencia alapú lenne és nem lennének akkora eltérések a  kórházak között, sőt még egy adott kórház dolgozói között is.  De még akkor is jogos a nő azon kérése, hogy ismerős emberek vegyék körül szülés közben. 

Az elmúlt évek tapasztalata alapján jelentem ki, hogy nagy hiányossága a döntéshozásnak, hogy nem vonja be a nőket és nem egyeztet velük a különböző döntések előtt. Holott a nők, mint a szülés résztvevői kikerülhetetlenek, muszáj a hangukat figyelembe venni. Az igényeiket és a megéléseiket nem lehet kihagyni a rendszerből.

Mamami: Egy kis játékra hívlak. 🙂 Tételezzük fel, hogy egy általad és aktivista társaid valamint a nők számára ideális világban vagyunk, akkor hogyan néz ki a szülést és születést körbeölelő rendszer?

Iványi Anna: Nem is kell, hogy játék legyen, mert sok minden tervezhető lenne és hosszú távon megvalósulhatna. Így például fontos lenne a szülésznői önállóság, a szülésznői kompetencia növelése. Élettani szülésnél, alacsony kockázati tényezőkkel, vagy ha van is valamennyi kockázati tényező, akkor másik szakemberrel kommunikálva, alapvetően az elsődleges gondozó a szülésznő lehetne.

Emellett a szülésznők számának növelése is nagyon fontos lenne. Vannak arra vonatkozóan is adatok, hogy bizonyos számú szüléshez mennyi szülésznő jelenlétére lenne szükség, amik alapján kiviláglik, hogy Magyarországon őrült messze vagyunk ettől. A körülbelül 1500 szülésznő, a körülbelül évi 90.000 szülésre annyira kevés, hogy az ellátás biztonsága sincs meg, nemhogy a minősége. Ez az alacsony szám olyan kockázati tényezőket rejt magában, mint a túlterheltség, valamint a nem megfelelő jelenlét.

A két éve életbe lépett családbarát szülésre vonatkozó szakmai irányelv szerint is az lenne az ideális állapot, ha egy szülő nő mellett egy szülésznő lenne, aki folyamatosan kíséri az állapotát. Ez természetesen nem egy nyomakodó jelenlétet jelent, hanem azt, hogy biztonságot tud adni és rendelkezésre áll, amikor szükséges.

Ha a szülésznők száma és kompetenciája nőne, akkor a jelenlegi szakorvosok száma elégséges lenne.

Az én ideális világomban több választási lehetősége is lenne a nőknek. Lennének szülésznői klinikák, amik közel vannak a kórházhoz, de nem a kórház részei, lennének születésházak. Ezek mellett pedig lehetne az otthonszülést is választani mindenféle stigmatizálás és presszionálás nélkül.

Mindenki választhatna, mit szeretne és ha bármikor a várandósság folyamán váltani szeretne, mert mondjuk megváltozik a kockázati besorolás vagy egyszerűen csak meggondolta magát, ezt meg tudja tenni minden fennakadás nélkül.

Minden kórházban családi szobák lennének, így ha valaki kórházban szül, akkor is van lehetősége a tesóknak, apáknak, hogy jelen legyenek. Kórházi szülésnél is figyelembe lehet venni, hogy nem csak egy baba, nem csak egy anya, hanem egy család születik.

Az én ideális világomban az ambuláns szülés kérdése is tisztázódna végre. Ezt több mint 10 éve nem sikerül rendezni. Nem gondolom, hogy mindenkinek bent kellene maradnia az intézményben az előírt három napig. Szeretik ezt sarkítani, de itt nem arról van szó, hogy szülést követően 4 óra múlva mindenképpen hazaküldjük az anyát és a babát, hanem arról, hogy ha mindketten jól vannak és várják otthon őket, van segítség, akkor mehessenek haza.  A választási lehetőség a fontos.

Sokkal több információt kapnának a nők a lehetőségeikről. A legtöbb nő, ha megkapja a valós és releváns információkat a várandóssága alatt a szüléssel kapcsolatban, akkor nem szokott úgy dönteni, hogy kockára tegye a gyermeke egészségét. Manapság sajnos tapasztalható, a szülészetben egy olyan beidegződés, hogy az orvos képviseli a babát, akit meg kell védeni az anya felelőtlen döntéseitől. Ez azért valljuk be, elég kifordított helyzet, mert a döntéssel az anya és a baba fog együtt élni.

Továbbra is azt gondolom, hogy ha az anyák megkapják az érzelmi támogatást és emellett minden információt, amire szükségük van, akkor úgy fognak dönteni, hogy azt el lehet fogadni. Az anyák nem akarják veszélyeztetni a gyermekeiket.

Mamami: Valahol a szülő kompetenciáját és önbizalmát veszik el, ha folyamatosan kétségbe vonják a döntéseiket, ami hosszabb távon nem jó. Magam is tapasztaltam, hogy úgy tudnak nézni vagy kommunikálni, mintha ártani akarnál a gyermekednek

Iványi Anna: Az az érdekes, hogy ezeknek egy része egy skill, egy képesség, ami sokszor tanulható. Nem feltétlenül kell a saját élményfeldolgozás (bár sokat segíthet ez is), hogy jobban kommunikáljanak. Gyakorlatilag kommunikációs panelekről beszélünk. Meg kell tanulni, hogy hogyan kell átadni az infót, kérdést feltenni.  Meg lehet tanulni, hogy mi az a módszer, megközelítés, amivel hatékonyan lehet információt közvetíteni. A megbélyegzés, lenézés nincs ezek között a módok között.

Ezeket a kommunikációs paneleket sokkal komolyabban kellene venni például a védőnők képzése során is. A védőnői rendszer hatalmas lehetőség lenne az anyák folyamatos gondozásában. Sok tanulmány alátámasztja azt, hogy akkor a legelégedettebb az anya, ha a várandósság, szülés, gyermekágy ideje alatt és még azon is egy picit túl, esetleg szoptatási tanácsadásban is egy-két ismert ember van mellette. Nálunk hiába van sok szakember a kismama körül, háziorvos, szakorvos, védőnő, mert az által, hogy így széttöredezik az egész, nincs olyan aki egyfolytában jelen van és rálátása van a teljes időszakra.

A védőnői háló hatalmas nagy előny lehetne, de sok más problémája mellett az is baj szerintem, hogy a szülés teljesen kiesik a látóterükből, ami pont ennek a folyamatosságnak az előnyeit nem tudja kihasználni. De ha a szülésfelkészítésben jobban el tudnának mélyülni, akkor egy valódi információátadás, érzelmi támogatás és kompetenciákban támogató várandósság kísérés lehetne, a szülést követően a gyermekágy idején pedig például a szoptatásban is segíthetne tanácsadóként.

Mamami: Furcsa, hogy fizetsz egy dúlának valós információkért, fizetsz egy szoptatási tanácsadónak a kezdeti nehézségek idején, holott van egy olyan háló, ami biztosíthatná ezeket. Számomra egy kicsit papírmunka a védőnői gondoskodás.

Iványi Anna: A koraszülések aránya 9-10% Magyarországon, és vannak országok, ahol ez a szám feleakkora, ez pedig azt mutatja, hogy a várandósgondozásban juthatna nagyobb szerep a megelőzésnek. A kimeneti mutatók nem igazolják, hogy itt valóban megfelelő helyen és módon történik az intervenció, akkor, amikor szükséges.

Visszatérve még az én ideális világomhoz, azt még mindenképpen megjegyezném, hogy jóval nagyobb transzparencia lenne, minden kórház adatai hozzáférhetőek lennének. Hozzáférhetőek lennének olyan adatok, hogy az adott intézményben például mekkora a császármetszések aránya, és a szülés indítás aránya. Nem kellene kiperelni a kórházból, mert direkt olyan helyen tárolja az adatokat, hogy véletlenül se tudd megismerni azokat.

Fel kellene ismerni, hogy ezek az adatok mindenki érdekeit szolgálják. Ha ismerjük az adatokat, akkor van arra lehetőség, hogy tanuljunk belőle. Ha például látszik, hogy egy másik osztály eredményei jobbak, akkor az mindig lehetőség a tanulásra, a fejlődésre.  Az esetmegbeszéléseknek, tapasztalatcserének sem az a célja, hogy egymást megszégyenítsék, hanem a segítés.

Ha ennek a kultúráját fejlesztenénk, akkor elfogadhatóbb lenne, hogy történhetnek hibák, lehet, hogy valamit nem jól csináltunk, de csak akkor tudunk rajta javítani, ha a felszínre hozzuk és szembenézünk vele.

Érdekes kérdés számomra, hogy ha se kórházi, se minisztériumi szinten nincsenek a döntéshozók előtt az adatok feketén-fehéren, akkor hogyan tudnak jó döntést hozni?

Ha a kiindulási adatokat nem ismerik, akkor hogyan tudják megfogalmazni, hogy a mi a cél, hogy hová szeretnének eljutni és ehhez mire van szükség?

Ha nem értjük a rendszer működését, akkor nem tudunk pozitív ösztönzőket odatenni a kívánt cél mellé. Emellett a menedzsment szemlélet és a minőségi kontroll is hiányzik. A Másállapotot a szülészetben! mozgalomhoz érkező beszámolók által tudjuk kijelenteni mi is, hogy rendszerszíntű problémáról van szó a szülészeti ellátásban. Véleményem szerint ennek nem úgy kellene kiderülnie, hogy a legelkeseredettebb fogyasztók a sor végén, visszajeleznek. Olyan beépített mechanizmusoknak kellene lenni a rendszerben, amiktől hamarabb kiderülnek a problémák, vagy esetleg meg sem történnek. Úgy a legkönnyebb ezt megérteni, hogy például egy áramszolgáltató cég vezetőjeként, elég nagy baj lenne, ha onnan tudnád meg, hogy leégett a fél erőműved, ha egy eldugott kis faluból jeleznének, hogy nincs áram….

Magában a szülészeti ellátás rendszerében kellene olyan visszacsatolás, hogy a vezetőségnek hamarabb legyen rálátása arra, hogy mi zajlik. Az aktivizmusban részt vevő társaimmal azt érezzük, mintha nem is akarnának szembenézni azzal, hogy mi zajlik a rendszerben, és ezért jobb, ha adataik sincsenek erről.

Mi a Másállapotot a szülészetben! mozgalommal azon dolgozunk, hogy mindaz, amiről ideális  állapotként, vágyként beszéltem, megvalósulhasson, mert hisszük, hogy „minden szülés számít”.

Ha van lehetőségetek, álljatok a Másállapotot a szülészetben! mozgalom aktivistái mellé és tartsatok velük a május 8-i eseményen. Részletek itt.

A mozgalom által elindított peticiót pedig itt írhatjátok alá.

Iványi Annával, Bíró-Polgár Mariann beszélgetett.

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.