Főoldal CsaládNők világa “Hirtelen vágtak el mindentől”

“Hirtelen vágtak el mindentől”

Interjú Geréb Ágnessel

by mamadmin

Koós Tamás-Haim

Elevenen előttem vannak a 12 évvel ezelőtti szülésfelkészítő tanfolyam arcai: leendő anyák, apák, nagymamák. Több irányból érkezve jutottunk hasonló elgondoláshoz. Ahhoz többek közt, hogy a háborítatlanság – a szülés háborítatlansága – a mederben tartás biztonsága. Hogy a be nem avatkozás sokszor prevenció a kiszámíthatatlanság ellen.

Annak a szülész-nőgyógyász doktornőnek a tanfolyamát találtuk meg, akit majd’ húszéves kórházi tapasztalata abba az irányba terelt, hogy a szülő nő mellett hasznosabb bábaként jelen lennie. S ha hasznosabb, eredményesebb, akkor azt az utat választja: a bábai modell szerint kíséri a szüléseket. Akit a ’70-es évek végén – még kórházi orvosként – azért tiltottak el egy időre hivatása gyakorlásától, mert apukákat engedett be a szülőszobára.

Nagybetűs BÁBA, akinek köpönyegéből/kendőjéből a mai mindennapok bábái bújtak ki. Akinek úttörő munkája az úttörés nagy nehézségeit vállalta. Akinek gyermekei többször úgy gondolhatták, hogy kényelmesebb volna családi életük, ha édesanyjuk hivatástudata kisebb lánggal ég, ha felad felismeréseiből valamennyit. Ha simulékonyabb. S ugyanakkor érezhették azt is, hogyha ezt tenné, akkor saját hivatásának mondana ellent. A nemzetközi bábakörnyezet elismerést, a hazai megítélés pedig elítélést hozott. 

S az a bizonyos szülői kör, mely ezen a tanfolyamon 60 órában kapott felvértezettséget ahhoz, hogy ne úgy nyilatkozzon, hogy „nem értek a szüléshez, az az orvos dolga”, a többi hasonló szülői körrel karöltve hamar találta magát akkor, abban a helyzetben, hogy élőláncba rendeződik, kiállításokat, felvilágosító alkalmakat szervez, hogy a médiaferdítésekből kibontakozhasson egy reális kép a háborítatlan szülés szándékát megfogalmazó doktornőről. Hogy arról az asszonyról, aki többezer szülés kísérésének tapasztalatát átadta, ne mondhasson bárki bármit. 

Sok császárról hallani. Hogy elkerülhetetlen volt, hogy rátekeredett, hogy nem volt mit tenni. Ugyanez a BÁBA, aki egyben pszichológus is, a császármetszések okozta trauma feldolgozásában is sokak segítője volt. 

A szülés, az életet adás megélése megmaradt nekünk, nőknek arra, hogy megtapasztalhassuk a „minket meghaladót”, a „nálunk nagyobbat”. Ma is elővehető jegyzeteimben a gyakorlati tudnivalók mellett ott van az a mondat is: „Rátarti, büszke derékkal nem lehet szülni. Meg kell hajolni valami/valaki nagyobb előtt.” Az esszenciális mondatokon túl azt köszönöm meg a többiek nevében is, hogy Geréb Ágnes doktornő a családtagunk lett, pótédesanyja az édesanyáknak, pótnagymamája a gyermekeknek. Példakép.

Jó szívvel ajánlom a mamami interjúját. Örök köszönettel: Gábor-Tóth Ildikó

Kétkötetes könyv

Gyönyörű könyvtárgy. Kettő. Egy könyvkötő kötetbe fűzte azokat a hálaleveleket, melyeket most ősszel Geréb Ágnesnek szántak azok a családok, melyeknek segítője volt a családdá formálódásban. Egy kötetbe nem fértek ezek a lapok, s ha a később ébredők levelei is összerendeződnek, a harmadik kötet is esélyes lenne. Egyszerű érzés: hála. Egyszerű érzés a hála? A hálás családok köszönik, hogy abban a kitüntetett jelenben, mely a szülés, értő-érző kísérőjük volt, bábájuk volt. Volt bábájuk. Azt is Geréb Ágnestől tanultuk, hogy ez a kitüntetett jelen magával hozza a múltat… és előre vetíti a jövőt.

Hálalevelek a családoktól két kötetbe kötve – Fotó: Koós Tamás-Haim

Hogy látod, most, 2020-ban milyen kismamának, szülő nőnek lenni Magyarországon?

Hű, de szeretném tudni…Jó lenne megint babát várni… De félre a tréfát, nem erre irányult a kérdésed. Most 10 éve, hogy letartóztattak. Mire újra „testközelben” lehetek, 12 év telik el. De akkor is azt mondanám, kérdezd meg tőlük, mert amit én látok 68 évesen, az olyan más… A várandósságaim életem legboldogabb időszakai voltak, akkor éreztem magam legjobban a bőrömben. Lehetett volna akár 2020 is odakinn…

Mi az, ami a több mint négy évtizedes munkásságod alatt jó irányba fejlődött a szülészetben és mi az, amin (még) változtatni kellene?

Sokan, egyre többen találják meg a saját számításukat (mindamellett, hogy sokan nem tudják, mire számíthattak volna még), ami egyszerűen remek. De maradtak elegen, akik továbbra is traumatizálódnak a szüléskor. Pedig olyan kevés kellene, hogy legalább azt a részét, ami a szülészeten dolgozóktól függ, kiküszöböljük. Maguk a traumatizálódott személyek is tehetnének ezért pusztán azzal is, ha szembesítenék a dolgozókat azzal, hogy mi okozott nekik fájdalmat, mi vezette őket a poszttraumás stressz szindrómába. Persze ezt legtöbben csak a gyógyulásuk után tudnák megtenni. Ehhez az is kellene, hogy ezek a nők megtalálják a megfelelő kivezető utat, ha kell, megfelelő szaksegítséget is, hogy kitaláljanak a poszttraumás stressz szindrómából.

Mi történt veled az elmúlt 10 évben, amióta nem praktizálhatsz? Hogy élted meg, ami veled történt, mennyire viselt meg?

Ezt a kis egyszerű kérdést egy többórás mélyinterjú alatt talán meg tudnám válaszolni, de nem múlt, hanem jelen időben, hiszen ez nem „történt”, hanem történik, e nélkül már nem fogok tudni élni.

Jelenlenleg még szakmai eltiltás alatt vagy. Mit lehet tudni az ezt követő terveidről? Akarsz még szüléseket kísérni, vagy elvették a kedvedet tőle?

Hirtelen vágtak el mindentől, a seb továbbra is vérzik. Muszáj egy kicsit visszamenni a szülések köré, hogy aztán szépen, magamtól tudjam átadni a stafétabotot, le tudjam tenni a lantot. Mert hogy ez alatt a 12 év alatt megöregedtem, hosszú távú terveket nem szőhetek. De a kedvemet, azt nem vette el senki. Ez a hivatás nem kedv kérdése. 

Van valami, amit ma már másképp csinálnál? Ha igen, mi lenne az?

A szüléseim utáni gyermekágyi szakot. Ha valamit nagyon elszúrtam, akkor ezt. Részben ebből fakad, hogy mi az információs hetünkön a mai várandósoknak tálcán kínáljuk a sok-sok nő saját tapasztalatából, sok-sok tanulásból leszűrődött tudást Velkei Éva szájából. Hátha ők nem szúrják el, vagy nem annyira…

A magyar Forbes szerint 2015-ben te voltál az 5. legbefolyásosabb magyar nő a közéletben, 2018-ban pedig a legbátrabb magyarok 25-ös listájára kerültél fel a magazinban. Mit éreztél ezekkel a címekkel kapcsolatban, mit jelentettek, vagy éppen mit üzentek neked? Főleg úgy, hogy ekkor már jó ideje nem tevékenykedhettél aktívan a szakmádban.

Hát, talán a 2018-as évre már jobban emlékezhetnék, a 2015-ösre nem annyira (nekem is volt vagy van egy kis poszttraumás stresszem, amit föl kell, kellett dolgozni). Ha nem említed ezeket, valószínűleg sose jut eszembe. De ha föl akarom idézni, akkor jó érzés volt tudni, hogy a tevékenységem társadalmi hatású, nem véletlenül lettem beválasztva Ashoka-tagnak (azok lehetnek az amerikai eredetű Ashoka világszervezet tagjai, akik munkássága társadalmilag hasznos változások elindításához szükséges),  és hogy – talán ez is a társadalmi hatáshoz tartozik -, most meg nagyon jó, hogy 10-20 év elteltével is meg lehet a velem szülőket mozdítani értem.

Most, a letartóztatásom 10. évfordulójára több mint ezer ember fogott össze (írtak nem kevesen bele, akiknek a közös élménye, szülése velem több, mint 20 éve történt), hogy meglepetésül egy olyan, kétkötetes, hatalmas, gyönyörű, megható, bizalmas, mélyen személyes (tehát általánosan igaz) könyvet készítsen nekem, amelyikben a saját, elmúlt 10 vagy több évükről írnak, rajzolnak, fényképeznek, és leginkább azt taglalják, hogyan is vált a szabadság és a környezettudatosság lételemükké, hogyan is váltak a szabad szülésük által olyanokká, akik attól vannak jól, ha mások is méltóságban, szabadon, békében élhetnek. Ha más nyomot nem is hagytam volna az életemben, ennek a két kötetes könyvnek a summája pont elegendő lenne számomra. Mindig is volt egy hátsó gondolatom, hogy valahol békeharcos vagyok, és íme, ez a könyv kimondja.

Sokáig szürke zónának számított Magyarországon az otthonszülés, a rendelet létrehozásával azonban elvileg elismertté vált a létjogosultsága. Te mennyire vagy elégedett a mostani szabályozással? Most már van majd’ 10 éves tapasztalat a gyakorlatban is.

Nekem nincs tapasztalatom a gyakorlatban vele. De az már akkor, amikor a félretevésemet (letartóztatásomat) követően pár hónapon belül hivatalossá vált az otthonszülés-rendelet, világos volt, hogy ez hírül sem az az otthonszülés-rendelet, amit az akkori, független bábatársaimmal együtt próbáltunk kiharcolni. Inkább az ellenkezője… A mi elképzelésünk az volt, hogy a rendelet megteremti az új bábafoglalkozást mint önálló tevékenységet (ez megtörtént), egyúttal elismeri a független bábák kompetenciáját (ez egyáltalán nem történt meg), valamint meghatározza, hogy milyen elméleti és gyakorlati tudással válhat valaki független bábává (ez ugyan megtörtént, csak nem megfelelőképpen). Az általunk jónak tartott rendelet a jól képzett független bábák kompetenciáját elismerve az ő kezükbe adná a (bábakompetenciába tartozó) szakmai döntéseket, és azt is, hogy a gondoskodás bábai modelljét követve a normálistól eltérő jelenségeket a várandósság, szülés és gyermekágyi szak alatt a független bábák ismerhessék föl, ilyenkor szükség esetén tehessék, amit kell: konzultációt intézhessenek akár a helyszínen a megfelelő szakemberrel (például szülészorvossal) vagy saját szakmai döntésük alapján a nő tájékoztatása után – és nem utolsósorban a beleegyezésével – intézetbe utalhassák vagy szállíthassák (miközben helyben az esetleg szükséges beavatkozásokat megkezdik – beleértve az életmentő elsősegélynyújtást is –, és a fogadó intézménnyel konzultálnak). Ez azt is jelenti, hogy a független bábák jogosultak az ún. „elsődleges gondoskodásra”, amely a várandósgondozást, a helytől független szüléskísérést és a gyermekágyi szak kísérését foglalja magában.

A miáltalunk elképzelt rendelet kimondja, hogy a szakmai szabályok napra készen, rugalmasan követik a tudományos bizonyítékokat.

Végül, de nem utolsósorban az általunk megálmodott rendelet azt is tartalmazza, hogy megfelelő fölvilágosítás után, kellő információk birtokában a nő vagy az általa kijelölt személy dönt mindenről, ami vele történik – beleértve a vizsgálatok, beavatkozások elfogadását vagy elutasítását is. És értelemszerűen – mivel az anya és a magzat, illetve az újszülöttje egymástól el nem választható egységet képeznek – az anya döntési joga a babára is kiterjed, akár méhen belül van még, akár már megszületett. Tehát a független bába abban támogatja a nőt, amit kellő fölvilágosítás után választ, még akkor is, ha a bába szakmai véleménye más.

Nemzetközi szinten voltak az elmúlt időszakban változások? Milyen a helyzet máshol? Láthatunk-e jó irányba menő példákat?

Most jól látszik a Covid19 kapcsán a legnagyobb változás: hihetetlen mértékben növekedett a kereslet az otthonszülésre… Egy Hollandiában dolgozó magyar bába elmondása szerint Hollandiában 98%-ra emelkedett az otthonszülések száma. Ahogyan máshol is, de pontos statisztikákat nem ismerek. A magyar bábáknak is jócskán akad munkájuk…

Hogy látod ma a bábák helyzetét, milyen bábának lenni Magyarországon 2020-ban? 

Van jó és rossz oldala is. Jó, hogy egyáltalán létezik az önálló bábaszakma. Rossz, hogy mégse létezik, mint önálló bábaszakma. A jelenlegi helyzetben a bába – akár otthonszüléseket kísér, akár intézményen belül dolgozik – alá van rendelve a szülészorvosnak. Holott a nők érdekét ennek a szlogennek a megvalósulása szolgálná a legjobban: „Orvos és bába kéz a kézben a szülő nőért és a babáért”.

Interjút készítette: Somló-Bakos Dalma és Tatár Marianna

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.