Pásztor Anna, énekes, az Anna and the Barbies frontembere (előadóművész, táncművész, dalszövegíró és zeneszerző). Neve hallatán, úgy hiszem, mindannyian egyszerre kezdjük el dúdolni, hogy „Kezdjetek el élni!”. Sokszínű művészetében az éneklés mellett fontos szerepe van a dalszövegírásnak és zeneszerzésnek is. Életének egyik fontos mérföldköve volt az anyává válás időszaka. Két gyermek, Benji és Zoé édesanyja. Hálásak vagyunk, hogy beengedett minket az „anyai backstage”-be és válaszolt az Anyastaféta kérdéseire.
Mamami: Mi volt a legnagyobb kihívás anyaként, amit sikerült megoldanod?
Pásztor Anna: A szülés. Olyan volt, mintha egy középkori kínzókamrába kerültem volna.
Mamami: Mi volt az eddigi legnehezebb próbatétel, amit anyaként átéltél?
Pásztor Anna: Brutális nagy próbatételre nem emlékszem. Nagyon nagy csaták, vagy amivel meg kellett küzdeni a szülésen kívül, nem voltak. Minden nap mást hoz és másféleképpen nehéz, nem tudok egy kiemelkedő történetet elmesélni. Vannak nagyon rázós helyzetek. Nehezen élem meg például, ha a gyermekeim betegek. Nehéz megtalálni a jó módszert a fájdalmuk csillapítására.
Mamami: Mi az a három dolog, ami szerinted boldoggá tesz egy gyermeket?
Pásztor Anna: Ha a szülők figyelnek rá, ha békén hagyják, és ha a környezete boldog. (A figyelem és a nyugton hagyás kéz a kézben vannak együtt.)
Mamami: Ha újra kezdhetnéd, mit tanácsolnál magadnak a babás korszakban?
Pásztor Anna: Mindent ugyanígy tennék, bár két dolgon változtatnék, ha lehetne. Egyrészt, a kisfiam születésénél is kérném, hogy azonnal rakják az újszülött kicsi babám a mellkasomra, mert nagyon fontosnak tartom a megszületést követő azonnali bőrkontaktust. Mindkettő szülésem sajnos császárral végződött, de a második gyermekemnél már tudtam kérni, hogy legyen bőrkontaktus, az első babám születésénél ez nem valósult meg.
Másrészt nem hagynám, hogy beleszóljanak a szoptatásba. Első gyermekemnél még elfogadtam, amit mondtak, pedig ezt az időre szoptatást baromságnak tartom. Második gyermekem születésénél már nem engedtem, hogy beleszóljanak. Zoét szinte el sem engedtem magam mellől a kórházban.
Mamami: Mi az, amit elfogadhatatlannak tartasz a gyermeknevelés kapcsán?
Pásztor Anna: Bántalmazni, verni és terrorban tartani a gyermeket. Itt nincs pardon. Ezek elfogadhatatlanok számomra.
Mamami: Hogy érzed, mennyire gyermek-és anyabarát a világ körülötted?
Pásztor Anna: Szerencsés vagyok, mert azokban a berkekben, ahol én dolgozom, ott elfogadóak. Ráadásul saját magamnak vagyok a főnöke, így még könnyebb. Ha tetszik, ha nem, ha olyan a helyzet, hozom a gyereket, nincs apelláta. Munka előtt mindig fölmérem, hogy hova kell mennem és aszerint döntök, hogy viszem-e őket magammal. Próbára például semmi pénzért nem vinném őket, mert az nagyon hangos. Koncertre addig jöttek velem, amíg szopiztak, de utána feleslegesnek találtam azt, hogy cipeljem őket.
Sokat kell sakkozni, de a munka szempontjából szerencsés vagyok, mert sokkal több időt tudok a kicsikkel tölteni, mint például az az anyuka, aki irodában dolgozik. Vannak olyan helyek, ahova magammal tudom vinni őket, például volt olyan, hogy fel kellett énekelnem egy rappet, amiről tudtam, hogy maximum egy óra alatt megvan, így magammal vittem Benjit, mert tudtam, hogy el tudja foglalni magát abban az egy órában. De például egy hosszabb stúdiós felvételre nem vinném őket, mert tudom, hogy mennyi a „nyugtonmaradási idejük”.
Kikukucskálva a nagyvilágba rémisztő, amit tapasztalok. Vannak gyerekmentes albérletek és van egy csomó olyan hely, ahová kutyát, macskát meg gyereket nem lehet vinni. Ez teljesen életellenes. Emlékszem friss anyukaként, érdekes eszmélés volt, hogy nem mindenki kukucskált be a babakocsiba, amikor látták, hogy egy gyönyörűséggel sétálok. Nekem ez azért furcsa, mert ha én meglátok egy kisbabát, elolvadok. De nyilvánvalóan ez típus kérdése is, szerencsére az én mikrokörnyezetem nagyon gyermekbarát.
Mamami: Milyen szavakkal, érzésekkel tudnád jellemezni a szüléstörténeted?
Pásztor Anna: Természetes szülésnek indult mindkettő. Az elsőnél a 42. hétig vártunk, utána beindították a szülést. Nem tudtam mi vár ott rám, egy középkori kínzókamrára emlékeztetett az élmény. Minden volt, aminek a vége császár lett 17 óra vajúdás után. Nagyjából ez megismétlődött másodszorra is. Nagyon sok olyan nő ismerősöm van, akinek gyönyörű és csodálatos szülése volt. Otthonszüléses, kórházban szüléses történetem egyaránt van, de sajnos én ezt nem mondhatom el magamról, nekem traumatikus volt az egész.
A szülésemnél, amikor császármetszésre készítettek, boldog voltam, mert tudtam, hogy hamarosan a karjaimban lesz a kisfiam. Sajnos még a műtőben is komplikációk voltak, rettenet volt az egész és rémületes. Nagyon sok nőnek nem ilyen a szülése, nagyon sok nőnek pedig sajnos ilyen. Erről beszélni kell, nem ijesztgetésből, hanem hogy fel lehessen készülni testileg, lelkileg és tudják azt a szülésre készülő nők, hogy mi vár rájuk, milyen jogaik, lehetőségeik vannak és mire lehet nemet mondani. Másodjára már sokkal több dologra tudtam azt mondani, hogy nem engedem. Az ember jogait és kötelességeit külön kellene választani. Jó lenne, ha a rémtörténetekből és a csodás történetekből összeállna egy kép, hogy mi fog történni a szülőszobán és a szülésre készülő kismama mit és hogyan szeretne. Mert amikor az ember, habzó szájjal fetreng, nagyon sok mindent nem tud elmondani.
Mamami: Kitől kaptad a legnagyobb segítséget a szülés körüli időszakban és mi volt az?
Pásztor Anna: A várandósság alatt a gyermekeim apukájától. Nagyon sokat olvastunk, sétáltunk és készültünk együtt. Nagyon jó időszak volt. Szülés közben a szülésznőtől. Ő volt az, akibe tudtam kapaszkodni. Mondataiba, szavaiba, szemébe. Elképesztően jó volt, hogy ott volt velünk.
Mamami: Szerinted mivel tehet egy újdonsült apa a legtöbbet ebben az időszakban a családjáért?
Pásztor Anna: Együtt lenni ebben a történetben. Együtt olvasni, készülni. Nyugtatni, szeretni a nőt és szépnek találni. A várandósság közben és után mindenféle változáson keresztülmegyünk, nagyon jól tud esni, ha minél többször elmondják a nőnek, hogy szép.
Szülés alatt pedig, ha lehet, akkor szerintem jó, ha bent van az apa és vajúdás közben is támogatja a párját. Nálunk úgy volt, hogy a párom sokat volt velünk a kórházban is. Nagyon nagy segítség az apuka, főleg a császáros szülést követően. Az első három nap a kritikus, a császárnál pedig még 6-8 hét, ami még fájdalmas a seb miatt. Ezekben a nehéz szakaszokban kell nagyon ott lenni és akár csak megfőzni egy levest vagy tiszta ruhát hozni. Utána persze egyre ritkulnak ezek a mindennapi szükségletek, de ettől függetlenül az apának is jelen kell lenni az elejétől a végéig.
Mamami: Mik azok az emberi értékek, amit mindenképpen szeretnél átadni gyermekednek/gyermekeidnek?
Pásztor Anna: Amiket ők kiválasztanak belőlem. Ezt nem lehet tukmálni. Próbálok úgy élni, hogy legyen miből válogatni, és amit ők szimpatikusnak találnak, meg értéknek és szeretnék átvenni, azt viszik belőlem tovább.
A korábbi Anyastaféta-interjúkat itt olvashatjátok.
Bíró-Polgár Mariann (Majamami)