Vannak olyan emberek, akik úgy tudnak szolgálni egy ügyet, hogy erő és kitartás mellett valami olyan zsigerig ható bizonyosság van bennük, hogy érezzük, követnünk kell őket. Évekkel ezelőtt, amikor meghallgattam Kocsis Zsuzsa Dudó, A születés bölcsessége TED előadását, tudtam, hogy ő is ilyen ember. Sok színnel kapcsolódik a világhoz, hiszen kommunikációs tréner, coach és dúla is egyben.
2014-ben, amikor várta első kisfiát, került közelebb a szülés és születés témaköréhez. Évek óta dolgozik azon, hogy utat mutasson a háborítatlan szülés felé, ahol nem csupán baba, hanem anya, apa és egy család születik. Ennek fontossága és küldetése hívta életre a Másállapotot a szülészetben mozgalmat, aminek egyik alapítótagja lett.
2020-ban, 42. születésnapján maratont futott, a szülési traumát elszenvedett anyákért, a választás szabadságáért az esszenciális női erő, női minőség felemelkedéséért. A 42ezerlépés nevet kapó kezdeményezés futótűzként terjedt el és nagyon sok követőre lelt. Az ügy fontossága miatt nagyon sokan érezzük magunkénak az eseményt és örömmel csatlakozunk az idei ismétléshez is, mert hogy 2021-ben, november 20-án 11 órai kezdettel újra beállhatunk Dudó mögé és futhatunk a szülés és születés csodájáért.
Az idei futás az ELENGEDÉS-ről fog szólni. Ahogy Dudó fogalmaz: „Futottam és potyogtak a könnyeim. Elengedjük végre a traumáinkat, hogy jöhessen végre a változás, jöhessen végre az új! Elengedjük a meg nem született gyermekeinket, a meg nem született testvéreinket, saját születés, saját szülés traumáját, anyánk, nagyanyáink, dédanyáink és a női vonal traumáit a változás jegyében. A nők/ emberek többsége azonosítja magát a traumájával, azzal, ami történt vele. Hol ott nem azok vagyunk, amiket átéltünk! El kell engedjük, le kell tegyük ezt a terhet a VÁLTOZÁS-ért!”
Apró, de annál szimbolikusabb jelentőségű, hogy bárki, aki csatlakozik Dudóhoz, akár futva akár sétálva, bárhol is él az országban, a futás végén, egy olyan kövecskét fog elhelyezni az ügyhöz kapcsolódóan, amin egy piros kereszt van.
Jó érzés, hogy mi a Születés Hete debreceni alkalmán személyesen is találkoztunk vele és megérezhettük azt a hihetetlen erőt, női minőséget, sorsközösséget, empátiát és egy csipetnyi bosziságot, ami mind megvan benne. Hálásak vagyunk, hogy vállalta az Anyastaféta interjút, öröm volt vele a kapcsolódás újra a beszélgetés közben.
Mamami: Mi volt a legnagyobb kihívás anyaként, amit sikerült megoldanod?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Több dologra emlékszem, de ami igazán nehéz ügy volt, az a szoptatás. A mai tudásommal már értem, hogy nem készültem fel rá jól. Többen úgy fogalmaztak, hogy tankönyvi elrettentő példa vagyok, mert az első gyermekemnél 35 mellgyulladásom volt. Konkrétan éreztem a pontot, amikor már tudtam, hogy mellgyulladás következik. Nagyon tudatosnak kellett lennem, hogy ne hagyjam abba a szoptatást és sikerült. A nagyobbik fiamat 11 hónapos koráig a kisebbemet pedig 2 éves koráig szoptattam.
Ahogy nőttek úgy egyre inkább figyeltem befelé és a mai napig igyekszem dolgozni magamon azért is, hogy az én korlátom, ne legyen az ő korlátjuk. Engedd meg, hogy ezt egy egyszerűbb példával érzékeltessem. Van úgy, hogy a szülő fél a kutyától, ezért nem engedi a gyermekének, hogy megsimogassa. A gyermek alapvetően nem félne, csak a szülő a saját paradigmája alapján nem engedi oda a kutyához, mert ő fél tőle. Éppen ezért nagyon sokszor átdolgozom magamban a saját anyaságom kérdését.
Erős téma nálam az önmagamon való dolgozás és a bennem élő női minőség finomabb hangolása, mert tudom, hogy például az általam mutatott női kép meghatározó lesz majd a párválasztásukban.
Mamami: Mi volt az eddigi legnehezebb próbatétel, amit anyaként átéltél?
Kocsis Zsuzsa Dudó: A balesetek, betegségek, amikor nem nálam van a kontroll nagyon nehezek. Van egy nagyon meghatározó élményem, ami a mai napig kísér. A nagyobbik fiam 16 hónapos volt, amikor befulladt. A fulladásnál két lehetőség van, az egyik, amikor kilélegezni nem tudunk a másik, amikor belélegezni nem tudunk. Zotinál az, volt, hogy kilélegezni nem tudott. 23 hetes volt a második fiam a hasamban, próbáltam altatni és azt érzékeltem, hogy Zoti köhög és köhög. Megérkezett a férjem, szerencsére neki volt már tapasztalata ezzel a jelenséggel, így rögtön tudta, hogy fullad a gyerek. Azonnal mentő, kórház.
Mentálisan nagyon megviselt ez az eset, sokáig bántott, hogy felnőttként nem vettem észre a bajt. Végül ez az egész arra késztetett, hogy annyira megtanultam ezt a befulladós jelenséget, hogy amikor már csak a jeleit láttam, azonnal tudtam cselekedni. Szerencsére ma már nem fullad.
Mamami: Mi az a három dolog, ami szerinted boldoggá tesz egy gyermeket?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Jó kérdés. Érzésem szerint a szabadság és a bizalom alapvető. Erről az az eset jut eszembe, hogy múltkor a barátnőm elkísért minket egy játszótérre. Alapvetően én olyan anyuka vagyok (az én fiaim már nagyok, 5 és 7 évesek), hogy nem ugrálok a fiaim fején egyfolytában, nincs állandó cseszegetés, követés. Ennél a játszótéri esetnél is elmondtam nekik, hogy én ide leülök erre a padra, innen nem mozdulok, ha bármi van, itt megtalálnak. Erre a barátnőm azt kérdezte, hogy ez bizalom vagy leszarom? Ha magamat nézem, az én esetemben ez bizalom, mert tudom, hogy jó dolgokat mutattam nekik és remény szerint ezt fogják követni. Fontos a szabadság, hogy megélhessék magukat.
Fontosnak tartom még azt is, hogy valamilyen formában kiszámíthatóak legyünk számukra. Nekem ez gyermekként nem adatott meg. Véleményem szerint, ha tud mihez igazodni, az szabaddá teszi. Azt gondolom, hogy az például egy gyönyörű utópia, hogy anya soha nem fáradt és vele mindent lehet, mert ez nem így van. De ha például fáradt vagyok, nyűgös vagyok, előre jelzem nekik, így tudják mihez viszonyuljanak. A szeretetem persze feltétel nélküli. Szokták is mondani a fiaim, hogy tudjuk most rosszat csináltunk és haragszol, de azt is tudjuk, hogy attól még szeretsz minket.
Ahogy belegondolok itt is muszáj megjegyezni, hogy óriási tanulás és önmunka az anyaság. Értem ezt úgy is, hogy például én is olyan ösztönös mintázatokat hoztam az anyukámtól, amik ellen foggal körömmel küzdöttem, majd ezek olyan szépen manifesztálódtak, hogy ránéztem és megláttam, ugyanúgy viselkedek, ahogy gyermekként utáltam, ha az anyukám így viselkedett velem. Mindannyian keresztül megyünk ezen úgy hiszem.
Nagyon fontos, hogy ezeket a hozott mintákat felülvizsgáljuk, már csak azért is, mert különbözőek vagyunk és a gyermekeink is különbözőek. Viccesnek tűnhet, de én például nagyon sokat tanultam a kutyáim viselkedéséből arról, hogy hogyan lehet szavak nélkül megfigyelni, megérteni.
Mamami: Ha újra kezdhetnéd, mit tanácsolnál magadnak a babás korszakban?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Biztosan nyomatékosítanám magamban, hogy mindenre fel kell készülni, nem csak a szülésre, hanem az utána következő időszakra is, például a szoptatásra, az egyedüllétre és még sorolhatnám. Az első gyermekemnél én is csak a szülésig láttam, a második fiamnál pedig igyekeztem tudatosabb lenni ebben. Nagy segítség ilyenkor, ha van kapcsolatunk gyermekágyas dúlával, vagy családunk, barátaink támogatnak étellel vagy idővel, ha arra van szükségünk.
Mamami: Mi az, amit elfogadhatatlannak tartasz a gyermeknevelés kapcsán?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Az erőszak minden formáját elfogadhatatlannak tartom. Vannak viszont olyan helyzetek, amikor muszáj keményebbnek lenni. Biztosan mindannyiunk tarsolyában van olyan történet, amikor önmagát vagy másokat veszélyeztető mutatványt látunk gyermekeinktől. Azokra a helyzetekre gondolok, amikor mindenkiben „megáll az ütő”. Ilyenkor nem elég az asszertivitás. Alapvetően abban hiszek, hogy mindig mindent meg kell és meg lehet beszélni, de a nehezebb helyzeteknél én azt tapasztalom, hogy muszáj erős határokat mutatni.
Mamami: Hogy érzed, mennyire gyermek-és anyabarát a világ körülötted?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Én erről másképpen gondolkodok. Nem azt nézem mi van körülöttem, hanem hogy mi van bennem. Azt figyelem, én mit szeretnék elérni és alapvetően ehhez próbálom megtalálni az utat. Gyerkőcös témában hirtelen az jut eszembe, hogy például szoptatásnál nem érdekeltek a rosszalló tekintetek, mert amikor szüksége volt rá a babámnak, akkor nekem az volt a dolgom, hogy megszoptassam, akárhol voltam is.
Mamami: Milyen szavakkal, érzésekkel tudnád jellemezni a szüléstörténeted?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Felszabadító, női erőt demonstráló. Ünnepeljük az életet! – érzés.
A szüléstörténeteim, mint ahogy mindannyiunknak, nekem is a saját születésemmel kezdődnek. Én magam traumatikusan születtem. Sokat dolgoztam magamban ezen és úgy érzem sok mindent feldolgoztam. Az első szülésemnél mégis úgy döntöttem, hogy ezekből az emlékekből bármi bejátszhat, ezért választottam az intézményben szülést, de igyekeztem minél szabadabban megélni.
Alapvetően felszabadító volt, hogy 90 %-ban én hozhattam meg a döntéseim. Kellemetlen élményem volt, hogy lefektettek, amikor nem akartam és nyomásnál irányítottak. A szülőszoba nem a harc helye, én mindannyiunk érdekében mégis beleálltam döntésekbe, utána meg csodámra jártak, hogy milyen gyönyörűen született a gyermekem. Nem diadalt éreztem, hanem azt, hogy ennek alapvetően így kellene történnie minden esetben.
Ahogy jövök-megyek a világban és beszélgetek nőkkel szüléseikről, azt tapasztalom, hogy van az anyákban egy erős megfelelni akarás, pontosabban egy „jókislányként” kell viselkedni a kórházban hozzáállás. Sokan mesélik, hogy szülésük közben is arra figyeltek, hogy mit fognak szólni a kórház dolgozói, ha például furcsa hangokat adnak ki vajúdás közben. Pedig szülésnél, minden jöhet és nem kell rosszul éreznünk magunkat azért, mert például hányunk, mert ez a világ legtermészetesebb dolga. Nekem szerencsére ezekkel nem volt gondom.
Amikor szülés körül dolgozom – ezt említettem is Debrecenben a Születés hete egyik alkalmán – akkor mindig szoktam javasolni, hogy a szülést megelőző pár hétben kezdjük el nyitott ajtónál elvégezni a dolgunkat a WC-n. Ezzel lehet gyakorolni, hogy a külsőt beengedjük a komfortzónánkba.
A második fiam már otthon született. Ennél a történetnél tudtam igazán megélni minden csodát, ami a szüléshez tartozik. Sokat-sokat tudnék erről mesélni, de összegezve annyit mondanék, hogy nem cukormázzal akarom leönteni az eseményeket, mert természetesen itt is voltak testérzeteim, a szülés és születés szakaszain itt is keresztül kellett mennünk, de az a szabadság, amit otthon élhettem meg, az felszabadító és gyógyító volt.
Mamami: Kitől kaptad a legnagyobb segítséget a szülés körüli időszakban és mi volt az?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Alapvetően a férjemtől. Ő teljesen beleállt az apaságba is. Emlékszem azt mondta, hogy mindent, amit meg tud csinálni a kisbabánk körül, meg akar tanulni. Nem csak mondta, hanem tényleg meg is csinálta.
De vannak olyan történeteim is, hogy amikor a második fiammal fenyegető koraszülés miatt ágyban kellett lennem, a férjemnek pedig dolgoznia kellett, mindig volt olyan barátom, aki rám nyitotta az ajtót, főzött és segített a kicsi totyogómmal foglalkozni. Minden nehézség ellenére volt egy bája ennek az időszaknak és a végére egy optimális ovi is kialakult nálunk.
Ez nekem annyira meghatározó volt, hogy igyekszem én is tovább vinni ezt a segítséget oda, ahol tudom, hogy szükség van erre. Gyermekágyas időszak például egy nagyon érzékeny szakasza a szülés utáni időszaknak. Ilyenkor sokszor megjelenek finomságokkal, ha beengednek beviszem, ha nem, akkor leteszem az ajtóhoz meglepetésként.
Mamami: Szerinted mivel tehet egy újdonsült apa a legtöbbet ebben az időszakban a családjáért?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Azt hiszem a legfontosabb, ha figyel arra, hogy mire van szüksége az anyának és lehetőség szerint támogatja ebben. Van amikor ez annyi, hogy átveszi az anyától a gyermeket, hogy le tudjon zuhanyozni vagy sétáljon egyet. Nálunk amúgy nincs olyan, hogy női munka, férfi munka, mindenki mindent csinál.
Eszembe jut még az is, hogy a második fiamnál, aki 2 éves koráig szopizott, a férjem segítette az elválasztódást. Nagyon nehéz volt már a szoptatás, mert éjszakánként, félálomban nehezebben értette meg a kisfiam, hogy már nincs elég tej és amikor kiürült a cici, elkezdte ütögetni a mellkasom, szóval egy idő után cselekedni kellett. A férjem tökéletesen beleállt ebbe a helyzetbe, ő aludt a kicsivel és ő segítette át ébredéseknél a nehezebb pillanatokon. Szoktam is mondani, hogy jó lenne őt klónozni.
Mamami: Mik azok az emberi értékek, amit mindenképpen szeretnél átadni gyermekeidnek?
Kocsis Zsuzsa Dudó: Több is van. Fontosnak tartom átadni a hit és a szabadság érzését, hogy tudjanak hinni abban, hogy képesek megcsinálni a dolgokat.
Szeretném megmutatni nekik, hogy mennyire fontos a tudatosság és az önreflexió és ehhez kapcsolódóan az, hogy meg tudják fogalmazni, mire van szükségük az életben. A napokban történt például, hogy suliba mentünk próbanapra a fiúkkal és a kisebbikem arról kezdett faggatni, mi van akkor, ha megáll a szívünk. Elkezdtem válaszolni, hogy az nagy baj, mert akkor elég közel kerülünk az angyalokhoz, mire a nagyobbik fiam félbeszakított és azt mondta, „most egy fontos dolog következik az életembe, beszélhetnénk valami vidámabbról…”.
De vannak még szösszeneteim, amikor csak pislogok mennyire tudatosak már most is. Emlékszem például volt egy eset, amikor piszkálódott egy kisfiú az enyémmel, mire a fiam közölte vele: „tudom, hogy csak meg akarsz félemlíteni, de ez nem fog menni…”
Vagy aranyos történet az is, amikor a kisebbik fiam 3 éves volt, elmélyülten játszott és egyszer csak szólt nekem, hogy „na most vedd le a pulcsim mielőtt ideges leszek, mert melegem van…”
Ennél az esetnél azért elgondolkodtam azon, hogy a reggeli rohanásnál alapvetően nem is az a baj, hogy nem készültek még el a gyerekek, hanem az, hogy én már felöltöztem, folyik a hátamról a víz és lehetnék annyival tudatosabb, hogy magamat öltöztetem utoljára és akkor talán nem lennék olyan sürgető és idegbeteg… 😊
A fentiek mellett pedig még mindenképpen fontos átadni nekik azt a képességet, hogy felismerjék a saját érzéseiket. Olyan jó volt megtapasztalni azt, hogy ez valamennyire sikerül a fiaimnál. Ezzel kapcsolatban is beugrik egy történet. A nagyobbik fiamnak kiesett a foga. Nagyon aggódott, hogy megtalálja-e a fogtündér és mit hoz neki. Mondtam neki, hogy az aggódás nem annyira jó, mert az bizonytalanná teszi. Láttam rajta, hogy dolgozza magában a hallottakat, jött-ment, aztán elém állt és azt mondta, hogy anya, most már nem aggódom, hanem izgulok.
Ezekhez elengedhetetlen a saját önismereti utunk, az, hogy hogyan viszonyulunk mi magunkhoz és a világhoz. Hiszen szavak nélkül, ezt fogjuk tovább adni.
Kocsis Zsuzsa Dudó tavalyi futásáról a mamami.hu oldalon itt olvashatsz még.
A korábbi Anyastaféta interjúkat itt találod.
Bíró-Polgár Mariann (Majamami)
