Varázsos napokat élhettem meg az ünnepek alatt Kiss Judit Ágnes Bűbájoskönyvével. Annyira magával ragadott az egész történet, hogy úgy éreztem muszáj megtudnom ki is az író. Megdöbbentő és egyben humoros is volt a felismerés, hogy a többi között József Attila-díjjal is elismert költő, író már régóta előkelő helyet foglal el otthonunkban, hiszen Babaróka meséivel az altatás főszereplője. A felismerést tettek követték és az események láncolatának vége, hogy nagy örömünkre Kiss Judit Ágnes is elfogadta felkérésünket és válaszolt az Anyastaféta kérdéseire. Válaszai által itt is kincseket kapunk.
Mamami: Mi volt a legnagyobb kihívás anyaként, amit sikerült megoldanod?
Kiss Judit Ágnes: Maga az anyaság. Én soha nem akartam gyereket. A lányom is véletlen baba, persze részéről szándékos, nagyon akart lenni. A terhességemet és a gyermekágyas időszakot is terápiában töltöttem, annyira féltem a szüléstől, a szoptatástól, a gyerekgondozástól és neveléstől, illetve magától a terhességtől. Ahhoz a rettegéshez képest minden más elviselhető.
Mondjuk még kicsi a gyerekem, szóval nem tudhatom, milyen lesz a kamaszkor. Több mint huszonöt éve dolgozom kamaszokkal, kicsit aggódom, milyen lesz, mikor a hóhért akasztják. Azért abban bízom, hogy már mostanra kialakultak a személyisége alapvonásai, mi pedig igyekeztünk „elég jó szülők” lenni.
Mamami: Mi volt az eddigi legnehezebb próbatétel, amit anyaként átéltél?
Kiss Judit Ágnes: Mi a különbség a próbatétel és a kihívás között? Talán az, amit a pszichológia „átkeretezésnek” hív. Ha innen nézem, próbatétel, ha onnan – kihívás. Hála istennek, nem éltünk át olyan súlyos helyzetet, amit ne lehetne kihívásnak tekinteni. És nagyon szeretném, ha ez így is maradna. Nem vagyok erős a nagy terhek hordozásához.
Amikor a lányom újszülött volt, nem bírtam, ha sír. Emiatt hajlamos voltam túletetni – ha tele volt a szája, általában elhallgatott. Ezt azóta bánom, de nem vagyok benne biztos, hogy egy másik gyerekkel már máshogy lett volna. Most, ahogy nagyobb, az a legnehezebb, ha egy másik gyerek bántja. Nem szólhatok bele a kapcsolataiba, nem akarok helikopter-szülő lenni, és tudom azt is, hogy nem lehet valakit megkímélni a csalódásaitól. De nagyon bevonódom.
Emlékszem huszonéves korom első nagy szakítására. Anyukám epegörcsöt kapott attól, hogy én szenvedek. Azt hiszem, ez a legnehezebb egy anyának. Hogy engedje, hogy a gyereke problémája a gyereke problémája legyen, és ne a sajátja. Az egyik terapeutámtól tanultam, hogy az aggódás és a bizalom ugyanannak a láncnak a két vége. Minél jobban bízom valakiben, annál kevésbé aggódom felőle. Nekem, a született aggodalmaskodónak jó lenne azt megtanulni.
Mamami: Mi az a három dolog, ami szerinted boldoggá tesz egy gyermeket?
Kiss Judit Ágnes: Ha a szülei elérhetőek számára, most divatos szóval: válaszkészek. Ha elég sok érintést kap, ami szintén a válaszkészség része. És – bár erről kevesebb szó esik – ha a szülei szeretik egymást, így mintát kap arról, hogyan lehet konfliktusba kerülni, aztán kibékülni, hogyan lehet jól kommunikálni, érvényesíteni az érdekeinket anélkül, hogy eltaposnánk a másikat. Szóval hogyan lehet asszertívnak lenni.
Amikor terhesen terápiába jártam, egyszer azt mondtam a pszichológusomnak: „én nem tudom, fogom-e szeretni a gyerekemet. De az biztos, hogy tisztelni fogom.” Őt nagyon megérintette ez a válasz, mert nagyon sok szülő hiszi, hogy a szeretetbe belefér a leordítás, a megalázás, a megütés, mint a „fegyelmezés” és „nevelés” része. A tiszteletbe nem fér bele egyik sem. És iszonyú fontos lenne tisztelni is a gyerekeinket már baba koruktól. Szóval ha fel kell sorolnom: szülői válaszkészség, a szülők jó kapcsolata és a szülői tisztelet.
Mamami: Ha újra kezdhetnéd, mit tanácsolnál magadnak a babás korszakban?
Kiss Judit Ágnes: Semmit, amit ne tanácsoltam volna magamnak akkor, vagy ne tanácsolták volna nekem akkor. Például iszonyúan nehéz volt a szoptatás. Ha nincs segítségem, biztosan feladom. Több hónap kellett hozzá, és nem is sikerült kizárólagosan anyatejesen táplálnom a kislányomat. Akkor ez nagyon megviselt. Egy nagycsaládos barátnőm szólt, hogy mire felnő, ez már egyáltalán nem lesz probléma. Neki van olyan gyereke, aki szinte egyáltalán nem szopott, van, aki meg hosszan. Ma már, hogy mind tizenévesek, ez teljesen mindegy.
Mamami: Mi az, amit elfogadhatatlannak tartasz a gyermeknevelés kapcsán?
Kiss Judit Ágnes: Megalázás, megfélelmítés, verés, elhanyagolás – mindaz, amit bántalmazásnak neveznek. Ez mind az a tiszteletlenség, amiről az előbb beszéltem. A gyereknevelésnek nem része a testi erőfölénnyel való visszaélés. Ha eszköztelenségében egy szülő megüti a gyereket, ne keressen önigazolást. Ismerje el, hogy hibázott, kérjen bocsánatot – fontosat tanít vele a gyereknek. Például azt, hogy lehet arcvesztés nélkül elismerni a hibát és bocsánatot kérni. Bárcsak tudnák ezt a magyar közélet „felnőttjei”!
Mamami: Hogy érzed, mennyire gyermek-és anyabarát a világ körülötted?
Kiss Judit Ágnes: Nagyon nem. Nemcsak arról beszélek, hogy mit mennyire lehet megközelíteni babakocsival, hogy rád szólnak-e, ha szoptatsz egy étteremben, hogy átadják-e a helyet a buszon. Sokkal inkább arról, hogy a családi pótlék 2022-ben még mindig 12 200, a GYES pedig 28 500 forint – javítsatok ki, ha tévedek. Hogy még mindig kevesebb az esélye egy nőnek az állásinterjún, ha „fennáll az ismétlődő szülés veszélye” (ahogy ezt az egyik cégnél fogalmazták), hogy az otthon töltött évek elkaszálják egy nő karrierjét és kiszolgáltatottá teszik anyagilag. Hogy a férfiak, az apák még mindig sokan képesek kiejteni a szájukon a keresetük kapcsán, hogy az az ő pénzük, vagy a gyerekgondozás kapcsán, hogy „te csak otthon vagy.”
A nők, anyák még mindig oroszlánrészt vállalnak a fizetetlen munkákból, az érzelmi munkákból. Ami pedig a gyerekeket illeti, az oktatási rendszerünk minden, csak nem gyerekbarát. Ezt most nemcsak szülőként, tanárként is mondom. Aki megteheti anyagilag, mentse ki a gyerekét a közoktatásból, mert embertelen.
Sokszor úgy látom, hogy azok a szülők is, akiknek telne anyagilag legalább egy Waldorfra, azok is simán beadják a gyereküket a körzetes iskolába. Valószínűleg azért, mert maguk is ide jártak, és fogalmuk sincs, mennyit ártott nekik. Vagy teljesen elfelejtették, mi zajlik ott, ahol reggel 8-tól délután 4-ig negyvenöt percenként be van osztva a gyerek ideje, ahol 30-an vannak összezárva egy agyonhajszolt és alulfizetett pedagógussal, aki legjobb szándéka ellenére sem tud mindegyikükre úgy figyelni, ahogy szükségük volna rá. Ahol együtt kell haladni, hiába volna egy gyereknek jóval több időre szüksége, ahol lexikális adatokkal nyomják tele a gyerek fejét, de alig maradt óraszám a művészeti nevelésre, ami a gyerekek kreativitását meg tudná őrizni, pláne kiteljesíteni.
Mamami: Milyen szavakkal, érzésekkel tudnád jellemezni a szüléstörténeted?
Kiss Judit Ágnes: Személyiségformáló. Geréb Ágnes mondta a terhességem során egy beszélgetésben, hogy egy szülés felér több év terápiával. Igaza volt. Nekem sikerült szembefordulnom a félelmeimmel, és nem intézményesített szülést választani. Az orvosom támogatott kórházi háttérrel (meg tudta tenni, mert épp a felmondási idejét töltötte, tehát már nem rúghatták ki, ha egy otthon indult szülést kísér). Nagy tudású bábám és két csodás dúlám kísért.
Vízben akartam szülni, ezért költöztünk egy másik albérletbe, ahol gázbojler volt, ami nem fogy ki, és földszinti, szóval nem szakad le az egy köbméter víz súlyától. A szülést – bábai módszerekkel – indítani kellett, betöltött 42. hétre született meg a lányom – teljesen egészségesen.
A legjobb emlékem az, ahogy leszakadt rólam a szégyen. És az, hogy a fájdalomhoz nem kapcsolódott félelem. Érzelmileg leginkább a dúlámra támaszkodtam. A férjem órákon át hordta a vizet a medencéből. Forró vizet eresztettem a slagból a hasamra – ő vödörrel vitte ki a felforrósodott vizet a medencéből, hozta helyette a hideget, hogy minden kényelmem meglegyen. Az biztos, hogy nem érezte tehetetlennek magát a szülés alatt!
Belém égett egy pillanat: két fájás közt láttam, hogy az öreg macska elsétál a vécére. Közben rám nézett, aztán ment tovább, mintha a legtermészetesebb dolog volna, amit lát. Akkor rájöttem, hogy tényleg az.
Mamami: Kitől kaptad a legnagyobb segítséget a szülés körüli időszakban és mi volt az?
Kiss Judit Ágnes: Nagyon sok segítséget kaptam a terhességem alatt Geréb Ágnestől, aki eltiltás alatt állt, de attól nem tilthatták el, hogy válaszoljon a felmerülő kérdéseimre. Megtartó erő volt.
Dr. Guttmann Orsolya volt az orvosom – azóta is nála érzem magam a legnagyobb biztonságban.
A szülés alatt Piros Clease, a dúlám csodálatosan támogatott, a másik dúlám, Garai Mixi is. A bábám nagy tudású Noll Andrea, Nandu volt. Tudtam, hogy jó kezekben vagyok, biztonságban éreztem magam. Lehet, hogy valaki ezt egy kórházban kapja meg, ezért mondom, hogy minden nőt hagyjanak ott szülni, ahol ezt a biztonságot, ezeket a jó kezeket érzi, mert valóban ott lesz a legkisebb a szövődmények veszélye.
A szoptatási tanácsadóm Sződy Judit pedig segített elérni, hogy a lányom végül húsz hónapos koráig szopott.
A férjem pedig az első perctől száz százalékos apa. Nem „segített”, hanem részt vett. Előbb tudta a lányunkat öltöztetni, pelenkázni, hordozni, mint én. Ma is nagyon szoros a kapcsolata a lányával.
Mamami: Szerinted mivel tehet egy újdonsült apa a legtöbbet ebben az időszakban a családjáért?
Kiss Judit Ágnes: A jelenlétével. Borzasztó, hogy a kórházakból két óra elteltével általában hazaküldik, és a rendkívüli szabadsága is napokban mérhető. Nálunk a férjem kilenc hónapot tudott velünk tölteni, és ha ez nincs, én biztos becsavarodtam volna egyedül! Az apa szinte mindent meg tud csinálni egy gyerek mellett, amit az anya. A szoptatást nyilván nem. Ugyanakkor megtapasztaltam, hogy volt olyan helyzet, amiben a férjem hiába vigasztalta a gyereket, csak én kellettem neki. Mégiscsak számít valamit az a kilenc hónap, amit a hasamban töltött. Nagyon fontos az apa-gyerek kapcsolat szempontjából, hogy az apa ne pénzkereső gépnek tekintse magát, hanem bevonódjon mindabba, ami az újszülött körül zajlik.
Mamami: Mik azok az emberi értékek, amit mindenképpen szeretnél átadni gyermekednek?
Kiss Judit Ágnes: Hű, szerintem minden szülő szeretné átadni mindazt a gyerekének, amit értéknek tart. Most épp eléggé értékválságban vannak a társadalmak nemcsak nálunk, hanem szinte mindenhol. Nekem nagyon fontos, hogy a gyerekem erőszakmentesen és határozottan tudjon kommunikálni. Hogy felnőttként is elérhető maradjon a fantáziája, a kreativitása. Hogy képes legyen áldozatot hozni másokért, de meg tudja magát védeni, ismerje a határait. Hogy kellő önismeretre tegyen szert, mert onnét szinte minden más érték elérhető.
A korábban megjelent Anyastaféta interjúkat itt találod.
