Guessous Majda Mária (Mesi) magyar-marokkói Junior Prima díjas, négylemezes énekes, 8 éven át a Zeneakadémia és a MUS-E program művésztanára. A debreceni születésű alkotóművészt gyermekkorában természetes közegként vették körbe a magyar népdalok, valamint a marokkói arab zenei világ. A későbbiekben ez a párhuzamosság alapozta meg alkotói munkáját, zenei gondolkodását, és nyitottságát a magyar népzenén túli zenei hagyományokra. Több, mint tíz nyelven énekel. Zenei világa különleges; dalösszeállításaiban a különböző kultúrák népzenei és szöveges tartalmait állítja párhuzamba. Bartók Béla “népek testvérré válásának” eszméje fontos számára, amelynek gondolatiságát közvetíti zenéjével. Legújabb Átváltozás c. lemezén a népdalok mellett saját szerzemények is szerepelnek. A dalok nagyrésze a peremhelyzetben élőkre, hátrányos helyzetű emberekre hívja fel a figyelmet, de emellett olyan élethelyzetekről is szólnak, amelyek valódi átváltozással járnak. Így szerepel az albumon egy dal Mesi anyává válásáról is, Lüktet a lét címmel. Egy 2 és fél éves kislány édesanyja.
Mamami: Mi volt a legnagyobb kihívás anyaként, amit sikerült megoldanod?
Guessous Mesi: Az igény szerint szopizó, anyatejrajongó kislányom elválasztása és elválasztódása nagy kérdőjel volt számomra, ami aztán 27 hónaposan gördülékenyen megtörtént. Erre tekintettem a legnagyobb kihívásként, és végül hála Istennek szépen, viszonylag zökkenőmentesen át tudtunk evezni a következő állapotba. A másik legnagyobb kihívás pedig az volt, hogy hogyan tudom az anyasággal és az énekléssel járó feladatokat egyensúlyban tartani. Ez egy folyamatos tanulás, viszont úgy érzem, hogy alapvetően sikerült megtalálnom az egyensúlyt. A zene és a gyereknevelés egy csodás körforgásban gazdagítja, tölti meg élettel egymást. Míra nagyon szereti, ha zenélek, különösen, ha az apukájával együtt történik mindez.
Mamami: Mi volt az eddigi legnehezebb próbatétel, amit anyaként átéltél?
Guessous Mesi: Talán a legelső külföldi koncert, ahová, – mint minden fellépésünkre – szintén együtt mentünk. A színpadon rengeteg aggódás volt bennem, teljesen új érzések kerítettek hatalmukba. Éreztem, hogy az “Énekes Mesi” és az “Anya Mesi” még össze kell csiszolódjanak. Aztán persze kiderült, hogy aggodalomra semmi ok, átaludta a koncertet.
Mamami: Mi az a három dolog, ami szerinted boldoggá tesz egy gyermeket?
Guessous Mesi: Végtelen szeretet, finom ennivaló, közös játék. Ezek biztosan kerekké teszik a világot egy gyerkőc számára, pláne, ha egyszerre történnek! 🙂
Mamami: Ha újra kezdhetnéd, mit tanácsolnál magadnak a babás korszakban?
Guessous Mesi: Még többet mosipelusoznék. Valamennyire Míránál is használtam mosit, de a következő babánál szeretnék teljesen átállni rá. Megnyugtató lenne számomra mind a természetesség és a környezetvédelem miatt. A másik, ami eszembe jut a kérdés kapcsán az az, hogy a második gyerkőcünknél már valószínű kevesebb felkérést vállalnék a várandós és a pici babás időszakban. Míránál teljesen jól működött, de kétgyerekes szülőként vannak effelől kétségeim.
Mamami: Mi az, ami a gyermeknevelés kapcsán elfogadhatatlannak tartasz?
Guessous Mesi: Nagyon nehéz kiigazodni a sok könyv, tanács, módszer, rendszer közt. Ember legyen a talpán, aki megtalálja az önazonos utat. Pedig szerintem ez lenne a legfontosabb a gyermeknevelésben. Ennek megtalálását pedig természetesen az új kutatások, jó módszerek megismerése is támogatja. A kettő együtt kéz a kézben jár. Legalábbis én erre jöttem rá. Úgy érzem, hogy mindemellett fontos, hogy minden anya és szülő tisztelje egymást, a másik szülő által kitapasztalt, kijárt utat. Ha igazán nyitottak vagyunk egymásra, akkor a gyermeknevelés hatalmas dzsungelében egymás támaszai lehetünk.
Mamami: Milyen szavakkal, érzésekkel tudnád jellemezni a szüléstörténeted?
Guessous Mesi: Küzdelmes, hosszú, szeretettel és bizalommal teli erőpróba.
Mamami: Mik azok az emberi értékek, amelyeket mindenképpen szeretnél átadni gyermekednek?
Guessous Mesi: Talán a kedvesség és a segítőkészség a legkiemelkedőbb. Nagyon szeretném, ha megtapasztalná az ezek mögötti kiapadhatatlan jóérzéseket. Hihetetlen sok szeretet van Mírában, szerintem ezek az értékek már szárba szökkentek.
Mamami: Hogy érzed, mennyire gyermek-és anyabarát a világ körülötted?
Guessous Mesi: Egyre több helyszín teszi magát gyermek-és anyabaráttá, ami hatalmas segítség nekünk. A budapesti tömegközlekedés viszont nagyon nehézkes tud lenni babakocsival, talán ebből a szempontból van hiányérzetem. Ettől eltekintve viszont kereknek érzem a világot magunk körül.
Mamami: Szerinted mivel tehet egy újdonsült apa a legtöbbet ebben az időszakban a családjáért?
Guessous Mesi: Az együttlétek semmivel sem pótolhatóak. Az igazi együttléteknél, közös együttjátéknál értékesebb nincs. És persze az is fontos, hogy a gyermeknevelésből, gondozásból is kivegye a részét valamennyire. Így tud igazi apává érni, belenőni a feladatokba és ebbe az új szerepbe.
Mamami: Kitől kaptad a legnagyobb segítséget a szülés körüli időszakban és mi volt az?
Guessous Mesi: Nem tudnék egy embert kiemelni. Elsőként a férjecskémet mondanám, de az anyukám, az anyósom és a nővérem is ahogy és ahol tudott, segített. Ők voltak a legintenzívebben mellettem. Nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett főznöm, nekik köszönhetően valahogy mindig került étel az asztalra.