Agócs Írisz ma az egyik legismertebb magyar illusztrátor, mesekönyvíró. A Pécsi Egyetemen néprajzot és kulturális antropológiát tanult, de az élet szerencsére egyszerűen csak odasodorta, ahol mindannyian ismerhetjük, a rajzok világába. Dolgozott már együtt Berg Judittal, Varró Dániellel és újraillusztráltaTandori Dezső medvés verseit is. Több saját mesekönyve is van. Egy kisfiú édesanyja, vele és férjével Abaligeten él. Jómagam először a Maszat könyvekben találkoztam kedves karaktereivel, de a karanténidőszakban elindított „krumplirajzolós kalandja” által kezdtem el napi szinten követni a Facebook oldalát. Örökre hálás leszek neki azokért a csoda percekért, amikor az adventi időszakban a betlehemi életkép rajzolása közben hangolódtam a kisfiaimmal a fény érkezésének ünnepére. Megtisztelő, hogy elvállalta felkérésünket és válaszolt az Anyastaféta kérdéseire.
Mamami: Mi volt a legnagyobb kihívás anyaként, amit sikerült megoldanod?
Agócs Írisz: Maga az anyává válás volt a legnagyobb kihívás. Mi 12 évet vártunk a kisfiunk megszületésére, amit egy nagyon hosszú önismereti út előzőtt meg. A mentális elakadás okát ismertem, a megoldást hozzá viszont nem, emiatt nem mertem megkockáztatni a külső segítséget, lombik programot, vagy hasonlót. Úgy éreztem, hogy az egyetlen biztos jele, hogy sikerült más irányba indulnom az anyasággal kapcsolatos félelmeim vontakozásában, ha spontán megfogan egy baba. Bár már foglalkoztunk a gondolattal, hogy hogy éljük meg teljesnek, és egésznek az életünket gyermektelenül, hisz lehet azt is jól, mégis nagyon örülök, hogy meglepett minket végül ez a fantasztikus kis fiúcska.
Mamami: Mi volt az eddigi legnehezebb próbatétel, amit anyaként átéltél?
Agócs Írisz: Szorosan kapcsolódva az előző kérdéshez, szerintem a szülés és a várandósság volt a legnehezebb. Valahogy erősen bennem volt, hogy ha már megszületik a babánk, jobban tudok rá vigyázni. Amíg nem találkoztam vele, a foganását megelőző hosszú várakozás és egy nem sokkal korábban elvesztett baba miatt, sokkal nehezebb volt elhinni, hogy valóban egyszer csak megszületik, és itt lesz. Aztán megszületett és azóta, kompenzálva az aggodalmaimat, ennél intenzívebben nem is lehetne jelen 🙂
Mamami: Mi az a három dolog, ami szerinted boldoggá tesz egy gyermeket?
Agócs Írisz: Ha a szeretetet alapként feltételezzük, akkor az érzelmi biztonság az egyik legfontosabb dolog: hogy kapjon olyan biztonságot adó korlátokat, kereteket, amin belül megélheti a saját szabadságát.
A másik, ami, úgy gondolom, mindenkit boldoggá tesz, ha megkapja a szükséges figyelmet.
Miután megszületett a kisfiunk és elkezdtem vele ismerkedni, nagyon hamar beláttam, hogy minden babagondozással kapcsolatos prekoncepciót el kell vetnem, és a leghatékonyabb, ha figyelek rá, és konkrétan mindig az adódó helyzetre igyekszem reagálni – és ez remekül bevált.
Nem kellett tréningezni alváshoz, nem kellett leválasztanom az anyatejről, magától költözött saját ágyba, és vált szobatisztává. Minden nagyobb fejlődési ugrásnál tulajdonképpen csak a figyelmünkkel támogattuk, szükségtelen volt, hogy mi diktáljuk az ő tempóját.
Lehet, hogy ez a könnyebb útnak tűnik, mint gyermeknevelési szakirodalmat olvasni, hisz sokkal izgalmasabb őt figyelni, és kilogikázni, hogy egy adott helyzetre, mi a legjobb reakció az ő esetében, viszont éberen is tart, és rendkívül kreatív folyamat.
A harmadik, hogy az életkorának megfelelő elvárásokat, és terheket bízzunk rá, és ez szorosan kapcsolódik az előzőhöz, hisz minden gyerek más ütemben fejlődik, és vannak dolgok, amiket előbb képes önállóan megoldani, és van amiben az átlagnál hosszabb ideig igényel támogatást. Fontosnak tartom, hogy amivel már ügyesen elbánik, azt gyakorolja, és ugyanannyira, hogy amihez még érzelmileg, mentálisan, vagy fizikailag nem érett, azt ne toljuk rá.
Mamami: Ha újra kezdhetnéd, mit tanácsolnál magadnak a babás korszakban?
Agócs Írisz: Hű, nem is tudom, azt hiszem, azt amit próbáltam is létrehozni, hogy maradjak a jelenben, és ne aggódjak képzelt veszélyek miatt.
Mamami: Mi az, amit elfogadhatatlannak tartasz a gyermeknevelés kapcsán?
Agócs Írisz: Bármilyen bántalmazást, legyen az verbális, vagy szeretet megvonás. Elfogadhatatlannak tartom, hogy ha egy kisgyereknek nem jár annyi tisztelet, mint bárki másnak. Az elfogadás, a megértésre való nyitottság szerintem mindenkit megillet kortól függetlenül, de egy kisgyereknél kötelességünk segíteni is, hogy a számára nehéz helyzetekben kapjon támogatást.
Mamami: Hogy érzed, mennyire gyermek-és anyabarát a világ körülötted?
Agócs Írisz: A legszűkebb körben tovább nem fokozható szinten ideális, egy olyan társsal és apukával, aki maximálisan anya- és gyerekbarát.
Ennél nagyobb, de még szűk körben nagyon érzékenyen tapogatom le azokat a közegeket, ahol nem az idomítás, és “a gyerek neve csend” elvek alapján “készülnek” a szófogadó gyerekek. És van egy kellemesen tágas mozgásterünk, sok hasonló szemléletű család, barát, ismerős körében, és megtaláltuk az óvódát is, ami tökéletes harmóniában van a szemléletünkkel.
A szélesebb, általános társadalmi hozzáállástól viszont teljesen összeroppanok. Kifejezetten érzékeny is vagyok erre, és már azt is nehéz látnom, ha csak érzelmileg van elhanyagolva egy kisgyerek, vagy ignorálva vannak az igényei és valamilyen jónak gondolt szemlélet mögé berángatják – ami látszólag akár jól is működik. Az pedig, hogy milyen arányban élnek bántalmazói környezetben gyerekek, azt fel sem lehet mérni, hisz java része sose derül ki. Itthon szerintem kiemelten rossz a helyzet, hisz állandó felháborodás övezi a felvetést, hogy a gyerekverés nem hogy nem ok, de büntetendő is, mondván engem is vertek, mégis milyen frankó ember lett belőlem.
Mamami: Milyen szavakkal, érzésekkel tudnád jellemezni a szüléstörténeted?
Agócs Írisz: Egy nagyon nehéz szülés volt, ami szinte bárhol császármetszésre lett volna azonnal ítélve, de pont az a bizalom, ahogy a szülést kísérő doktornő hitt helyettem is bennem, valami elképesztő gyógyítólag hatott egy alap alulműködésemre. A szülés után nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni az érzést, hogy rajtam kívűl mindenki elképesztő hősként állt helyt helyettem is a szülés/születés folyamatában. Szerintem ez nem is egy lezárt történet még feldolgozását tekintve.
Mamami: Kitől kaptad a legnagyobb segítseget a szülés körüli időszakban és mi volt az?
Agócs Írisz: Bár egy hihetetlen csodás, szakemberekből és fontos barátokból álló, csapat támogatott már abban is, hogy eljussak a szülésig, és utána is, a legfontosabb támaszom a párom volt, és most is az, mindig mindenben, épp amiben vagyunk. Elég hosszú utat tettünk meg a szülésig, ami alatt számtalanszor bebizonyosodott, hogy számomra a legtökéletesebb társ.
A meglepetés szereplő pedig a szülész doktornő volt, aki annak ellenére, hogy sokáig otthonszülésre készültem, nemcsak szakmailag, de emberileg is rengeteg támogatást, és bíztatást adott végig a várandósság alatt, a szülésnél és aztán szülés után is. Örökké hálás leszek azért a hihetetlen jelenlétért és figyelemért, amit tőle kaptam. Szerintem kivételes, hogy valaki amellett, hogy egy kiváló orvos, ennyire érzékenyen képes támogatást nyújtani mint egy gondos anya, miközben akárhogy is nézzük, egyik szülés után szalad a másikhoz.
Mamami: Szerinted mivel tehet egy újdonsült apa a legtöbbet ebben az időszakban a családjáért?
Agócs Írisz: Szerintem abban, ha képes a saját újdonsült szerepét belülről megfigyelni és megélni, hogy mi az, ami testhez álló feladat számára.
Nekem az nagy könnyebbség volt, hogy nem kérdezgette, hogy mit csináljon, hanem egyszerűen csinálta, amit jónak látott. Levette a terhet a vállamról, hogy a saját, nagyon új helyzetem mellett, még az ő új helyzetét is át kelljen látnom.
De nekem a legfontosabb, hogy velünk volt nagyon intenzíven, félretette a munkáját, és neki is az volt a legfontosabb, hogy ezt az új helyzetet letapogassuk, hogy a baba születése után a hosszú ideig két tagú együttműködés egy háromfős családdá válhasson.
Rengeteget hallom vissza tőle, hogy neki ez milyen fontos, hogy részese lehet annak az időszaknak, amikor egy ilyen kicsi élet elindul, és fejlődik, és számtalan dolgot először csinál. Amikor benne vagyunk, viszonylag végtelennek és nehéznek tűnik, de később visszatekintve, iszonyú gyorsan elillan.
Mamami: Mik azok az emberi értékek, amit mindenképpen szeretnél átadni gyermekednek?
Agócs Írisz: Abban bízom, hogy meg tudjuk teremteni azt a környezetet, közeget, amiben nyitott marad mindenre, és szabadon fejlődhet a saját adottságai és igényei mentén. És ha ezt lehetne jól csinálni, akkor talán a tolerancia, érzékenység, döntési szabadság olyan értékek, amik jó útravalók a saját útján.
Bíró-Polgár Mariann (Majamami)
A korábbi Anyastaféta interjúkat ide kattintva olvashatjátok.
