Amikor testvér születik, egy új családtag érkezik, akiről keveset tud a család. A leendő szülők, testvérek sokat fantáziálnak róla, sokféle kimondott vagy ki nem mondott érzés, gondolat kavarog a családban a fogantatásától a várakozáson át a megszületéséig. Ha közös vágy, akarat előzte meg az érkezését, többnyire jó érzésekkel ötvöződik a várandóság ideje.
A szülők, ha ugyanazon kapcsolaton belül születik a testvér, már mindketten tapasztaltabbak, mint az első, második harmadik stb. gyermeküknél. Ez a tapasztalat talán segíti őket, hogy lazábban, kevésbé szorongóan készüljenek a testvér születésére, fogadására, jobban tudják mi a fontos és mi kevésbé, biztonsággal fürdetik, táplálják, kevésbé óvják a széltől is. Jobban értik a jelzéseit, hogy a nyöszörgése, a sírása mögött milyen szükségletek, „kérések” lehetnek.
Korábbi szülői tapasztalatuk, meglévő gyermekük/gyermekeik fejlődése, egészsége, a vele való jó kapcsolat, a felmerült gondok többé-kevésbé sikeres megoldása, a nagyszülők, rokonok, barátok, gyermek intézmények pozitív visszajelzései megerősíthették önbizalmukat, együttműködésükbe vetett hitüket. Azt a realitással ötvözött hitüket, hogy képesek életben tartani, felnevelni egy pici, sok-sok törődésre szoruló gyermeket, aki majd egyre önállóbb lesz, annak minden előnyével és nehézségével.
A mi kapcsolatunkat megerősítette a közös szülés, gyereknevelésben volt köztünk vita, de tudtunk egyezkedni, hoztunk néhány jó döntést közösen. Most a második fiunkat várjuk, bízunk magunkban, a fiunkban, hogy megoldjuk a tesó születését, felnevelését is- mondta egy harmincas házaspár.
De ott van kimondottan vagy kimondatlanul az a kérdés is, hogy tudnak e majd egyaránt gondoskodni a meglévő gyerekükről/gyerekeikről, és az újszülöttről. El tudják-e végezni a megnövekedett feladataikat, el tudják-e tartani a nagyobb létszámú családot, mennyire számíthatnak egymásra szülőként, párként. Lesznek-e segítőik, nagyszülők, családtagok, barátok, akik besegítenek a mindennapok megszervezésében, lebonyolításában, akikre bizalommal rábízhatják majd néha a nagyobbat/ nagyobbakat vagy később mindanyójukat, hogy ápolni tudják a párkapcsolatukat, hogy lehessen néha én idejük.
Ha, problémás volt az első terhesség, a szülés, ha testi-lelki betegség nehezítette a gyermekágyas időszakot, a csecsemőkort, esetleg fejlődési rendellenességgel született az első gyermek vagy nem érezték jó szülőnek magukat, akkor félelmek, negatív fantáziák, vagy nagy elvárások terhelhetik a várandósságot, a szülőket és a születendő gyermeket és a testvérkapcsolatot.
Szerintem a feleségem a szülés után depressziós lehetett, befelé fordult, alig-alig látta el a kislányunkat, köztünk szinte nem volt kapcsolat. Aztán valahogy kikászálódtunk ebből a gödörből, túléltük mind a hárman. Nem nyom nélkül. Most félidős a feleségem a második gyerekünkkel, eljöttünk, hogy megelőzzük, mert ha megismétlődne, nem bírná ki a házasságunk. – mondta a férj az első találkozásunkkor.
Nem voltam jól az első gyerek születése után. Anyám és a férjem elszerette előlem a kicsit. Ezt, a másodikat magamnak szülöm, jó anyja akarok lenni. – mondta egy elkeseredett anya.
Hogy miért kezdem a szülők érzéseinek, gondolatainak leírásával a testvér születését? Azért, mert a testvér, a testvérek érzékelik a szülők örömét épp úgy, mint az aggodalmaikat, hallják vitatkozásaikat. A felkészítés során érzékelt hangsúlyokból érzik, ki várja örömtelien, ki szorongva, ki elutasítással a kis jövevényt, milyen öröm lehet benne, mitől kell félni, mi várhat rá nagytestvérként. Ha nem az első testvér születését várják, akkor a testvérek egymást is „előkészítik”, átadják saját gyermeki tapasztalatukat, elmondják emlékeiket, ami lehet pozitív vagy negatív.
Vártam a tesómat, hogy ne legyek egyedül. Szerettem neked mesélni az óvodáról. Néha megpüföltelek, ha szétromboltad a legómat, de nem hagytam, hogy bárki más bántson téged. Én nem bánom, hogy születik még egy tesónk. – nyilatkozta egy 9 éves nagytesó.
Ha nekem még egy testvérem születik én megőrülök. – mondta egy kiskamasz, aki arra gyanakodott, hogy három féltestvére mellé egy újabb érkezik. Úgy érezte, hogy a szülei újabb kapcsolatából született tesók miatt lassan kiszorul, mind a két családból.
A felkészítés a kis testvér érkezésére, akkor jó, ha nem idealizált képet festenek a babáról, a testvérségről, de nem is ijesztik el a helyzettől, hanem lehetőleg őszintén, nem elárasztóan, a nagytesó(k) korának megfelelően beszélnek a várható változások örömeiről és nehézségeiről.
Elmondhatják, hogy ők sem tudják pontosan, ki érkezik közéjük, de épp ezért kíváncsian várják őt. Próbálnak felkészülni a fogadására, de lehetnek váratlan helyzetek, amit majd megoldanak. Érdemes beszélni arról, melyik szülő miért szeretett volna még egy gyermeket, miért szeretnének neki(k) kistestvért.
Mindeközben nagyon fontos kiemelni, hogy ő vagy ők mindig is az ő első, második stb gyermekük lesznek. Mesélhetnek a szülők a saját gyerekkori jó és rossz emlékeikről, élményeikről nagy vagy kistestvérként. Az is nagyon fontos, hogy legyen tere kérdezni a gyerekeknek, tudják elmondani az örömüket épp úgy, mint a félelmeiket, esetleg a haragjukat.
Anyjához nagyon ragaszkodó gyermeknél már a várandósság alatt segítsük a kapcsolódását az apához, és a várható segítő családtaghoz, ismerőshöz. Először az anya jelenlétében legyen közös játék, mese, majd az anya jóváhagyásával nélküle is legyenek közös programok, élmények, amiről beszámolhat az anyjának. Ez segítheti az anya leválását is imádva féltett első gyermekéről, és ideje is marad ráhangolódni születendő kicsinyére.
Én most nem tudom elképzelni, hogy úgy tudjam szeretni majd, mint ezt a kis eleven Nórit. Olyan idegennek tűnik…furcsa, de kicsit tartok tőle, hogy ő érjen a mellemhez. – vallotta be kicsit szégyenkezve egy 8 hónapos, várandós asszony.
A kistestvér érkezése jelentős változást hoz különösen az első gyermek, nem beszélve az első unoka életébe, mert a születésétől kezdve azt tapasztalja, hogy ő „uralja” a család érzelmi és fizikai terének közel 100%-t. Ő a szűkebb-tágabb család picikéje, védettje és szórakoztatója egészen addig, amíg meg nem születik a testvére.
Akkor viszont azt tapasztalja, hogy nem csak fele királyságát veszi el tőle a kistesó, hanem a jelentős részét. A szülők legjobb szándéka ellenére csak a fizikai ellátása egy újszülöttnek sok időt, energiát igényel. A nagytesó(k) azt tapasztalhatja, anyja figyelme nem csak megoszlik, hanem még a vele való foglalkozás alatt is állandó készenlétben figyeli a kicsi szuszogását.
Apja, a családfenntartó nem ér rá, a rokonság a kicsit csodálja. Ezért szoktam ajánlani kiszámítható anya-, apa-, szülők-nagytesó órát, félórát hetente, kéthetente, amikor a kicsi nincs jelen. Ilyenkor átmenetileg visszakapja a trónusát, azt az osztatlan figyelmet, amit korábban megkapott, és hamarabb elgyászolja az énközpontúságát, csökkenhet az agressziója,
Ma már szinte természetes, hogy a kicsi anyával, és/vagy a közös szülői ágyban alhat, ő meg egyedül, a talán kedve szerint berendezett, de távolinak tűnő gyerekszobában.
Egy hét éves kisfiú szülei éjszaka gyakran arra ébredtek, hogy ott állt az ágyuknál, és nézte őket. A terápiás beszélgetésben elmondta, hogy félt a kislányokat felfaló szörnyektől, (Analitikusan értelmezve, saját vágyfantáziáitól) és ő csak ellenőrizte, hogy az anyja mellett alvó kishúga megvan-e még. A lakásalaprajzán pedig az ő saját szobáját és az ágyát, ami valójában a szülői háló mellett volt, a ház legtávolabbi pontjára rajzolta. A testvérszületésével bekövetkezett változás bizonytalanságában, szüksége lett volna az együtt alvás fészek melegére, biztonságára.
Ilyenkor nem feltétlen jó megoldás, ha az apa alszik vele, mert minden gyerek biztonságát megalapozza a szülei jó kapcsolata, amit ez a felállás, illetve lefekvés és alvás akadályozhat.
Egy családban, a harmadik gyermek születése után vált szinte kezelhetetlenné a legnagyobbik féltékenysége. Náluk segített az alvási „vetésforgó” ajánlatom megvalósítása. Matracokat vittek a hálószobába, az anya jobb oldalán aludt a még szopós kistesó, a baloldalán pedig naptárba bejelölt, kiszámítható, egyenletes ritmusban felváltva apa, nagylány, középső gyerek. Ez a megoldás nem csak a nagylány indulatait csillapította, hanem a középső pszichoszomatikus tüneteit is. Megszűnt az éjszakai jövés-menés, és mindannyian jobban aludtak.
A kistesó születése általában azzal jár, hogy hirtelen előléptetik az előző nap még kicsit „te vagy a nagyobbá”, ami kevés joggal, sok-sok kötelességgel, tiltással jár. /Ne a kiabálj, ne menj be, ne fogdosd, most ne zavarj/ Később, amikor a kistestvér „mozgáskorlátozottsága” megszűnik, mászik, elindul, a nagyobbik megkapja a „te vagy az okos” előléptetést is. Ennek fejében a kicsi felboríthatja építményeit, elveheti féltett játékait, összefirkálhatja a füzeteit. „Te vagy a nagyobb vigyázhattál volna rá, hogy ne essen el.”
Csökkentheti a nagyobbak rossz érzését, ha a nagyobbsággal járó kötelezettségekhez jogok is tartoznak. Például lehet egy polca, doboza, ahol a legféltettebb kincseit őrzi. Ehhez a kicsi nem nyúlhat hozzá, legfeljebb az ő engedélyével. Vagy a nagyobbnak joga van fél-egy órával később lefeküdni, megnézni egy nagyobbaknak való filmet, stb.
A második harmadik stb. gyerek már beleszületik egy megosztott „birodalomba”, ezért általában természetesebb számukra a másik léte. Ráadásul, ha kis testvérük születik, ők lehetnek a „nagytesó”, akit ők esetleg csodáltak. Őket is érhetik veszteségek a testvér születése kapcsán, amit viselkedésváltozással, pszichoszomatikus tünetekkel jelezhetnek, és ezt ugyan olyan komolyan kell venni, mint az első gyermeknél.
Minden nehézsége ellenéra a testvérszületés egy olyan természetes krízis, amely segíti a családnak és tagjainak a fejlődését:
- A szülők megtanulhatják a szeretet megosztását és felosztását a gyerekek és egymás között.
- A szülők megtanulják elfogadni a gyerekeik különbözőségeit, és rájönnek, hogy különböző módon szerethetők, más a szeretetnyelvük, másként nevelhetők. Különböző temperamentumú, korú, nemű gyereknek különböző igénye van.
- Talán jobban rálátnak saját testvérkapcsolatukra, szüleik nehézségeire. Javulhat mind a szüleikkel, mind a testvérükkel a kapcsolatuk.
- A nagyobb gyerek megtanul osztozni az anya, a szülők, nagyszülők, rokonok figyelmén, idején, szeretetén.
- A testvérek megtanulnak különbséget tenni az enyém, tied övé, miénk között, kialakítják és megvédik az énhatáraikat.
- Ugyanakkor nagy, érzelmi töltésű konfliktusaikban megtanulják a konfliktuskezelés különböző formái mellett az indulatuk kezelését, a kompromisszumkészséget, az együttműködést, ráéreznek az empátia hozadékára. Fejlesztik egymás értelmi, érzelmi és szociális intelligenciáját.
- Ha egy jó szövetség alakul ki közöttük, egy életen át számíthatnak egymásra.
- Gyakran több időt töltenek együtt, mint a szülőkkel, és a korai évektől hatnak egymásra egész életen át.
- Az identitás a testvéri kapcsolatok kölcsönhatásában alakul, illeszkedik össze és tér el. A testvérkapcsolat identitástudatunk fontos része. Befolyásolja a pár és párválasztást, az öröm és a sikerképességet.
Nem tértem ki ebben az írásban a mozaik családok testvéri kapcsolataira, ahol még bonyolultabb a rendszer változása. Sok türelem kell ahhoz, hogy a hozott gyerekek, a közös gyerekek, a szerzett és biológiai szülők, nagyszülők között kialakuljon egy új egyensúly.
Dr. Balogh Klára családterapeuta
Anyukák közötti beszélgetésekből sok tapasztalatot gyűjthetünk a témával kapcsolatban a mamami fórumon.
A szerzőtől korábbi írását pedig ide klikkelve olvashatjátok.
