Főoldal Család"Nevelés" “Senki sem tökéletes szülő, és nem is kell annak lennie”

“Senki sem tökéletes szülő, és nem is kell annak lennie”

Interjú Kepes-Végh Júlia pozitív fegyelmezés oktatóval

by maja

Hogy jön össze egy nevelési módszerbe a “pozitív” és a “fegyelmezés”? Ciki részt venni szülőtréningen? És ahol demokrácia van a családban, ott tényleg nem a szülő a főnök? Vagy ilyen elvek mellett is lehet határt szabni? Ezekről is beszélgettünk Kepes-Végh Júlia Pozitív Fegyelmezés oktatóval. (Disclaimer: szerzőnk részt vett korábban pozitív fegyelmezés workshopon.)

mamami.hu: Mi is a lényege a Pozitív Fegyelmezésnek? 

Kepes-Végh Júlia: Az egész nevelés tanítás, amelynek része a személyes példánk. A “pozitív” nem a pozitív megerősítésről szól – ami egyébként szintén nagyon fontos része a módszernek – , hanem arról, hogy azt helyezzük a fókuszba, amit meg szeretnénk tanítani a gyerekeinknek, a kívánt viselkedést, és ezt hogyan tudjuk megtanítani nekik. Azoknak, akik először hallanak a módszerről, érdekes lehet, hogy a Pozitív Fegyelmezés pont arról szól, hogy a gyereknevelés nem csak azokban a szituációkban történik, amiket hagyományosan “fegyelmezésnek” tekintünk, vagyis amikor a gyermek “rossz”. Hanem arról, hogy a legtöbb helyzetben nem akarjuk megvárni, hogy a gyerek “rossz” legyen, a gyereknevelés oroszlánrésze nem a konfliktus során történik, hanem egyrészt utána, sokkal nagyobb részben pedig előtte.

mamami.hu: Például inkább tanítjuk a gyereket, mint a klasszikus értelemben neveljük?

KVJ: Abból indulunk ki, hogy a gyereknek meg kell tanulnia, mit várunk tőle, hogyan kell viselkedni bizonyos helyzetekben. Ehhez sokféle képességre, tulajdonságra van szüksége, valamint kreativitásra, kommunikációs készségre, önuralomra, érzelmi intelligenciára is. Ezeket igyekszünk neki megtanítani, hogy jól tudjon teljesíteni az éles szituációkban. Ez nyilván nem mindig sikerül, hiszen egyrészt nem sikerülhet minden mindenkinek elsőre, másrészt pedig a tanulási folyamat során eleve hibázunk. A rosszalkodásra is igyekszünk úgy tekinteni, mint egy hibára, amikor nem sikerült azt csinálni, mint amit kellene. Ilyenkor el kell gondolkozni, mitől fog ez máskor jobban sikerülni. 

mamami.hu: Mennyire számít, hogy a mindennapi életben mit mutatunk a gyereknek?

KVJ: Iszonyú fontos, hogy az érzelmeinket ne rejtsük el, és a példamutatás is szerves része ennek. De nem csupán a példánkkal fogunk tanítani. Hiszen attól, mert én valamit nem csinálok jól, nem kell “lemondanom” a gyerekről – ő egy csomó mindenben lehet jobb, mint én. Egyébként legtöbb dolgot, amit jól tudok a példámmal mutatni, arra kisebb hangsúlyt kell tudatosan fektetni a nevelésben. Ha köszönök, megköszönök, azt meg fogja tanulni anélkül, hogy különösebben nyomatékosítanám ezeket a mindennapok során. A Poiztív Fegyelmezés elvei alapján nem gyereket nevelek, hanem leendő felnőttet, és ez iszonyú fontos különbség. Nyilván azt szeretném, hogy felnőtt korában köszönjön és megköszönjön, és ilyen szempontból teljesen lényegtelen, hogy ezt 2 évesen vagy 6 évesen sajátítja el.

mamami.hu: Ahogy ezt meséled, úgy tűnik számomra, nekünk, szülőknek is személyiségfejlődéssel jár a módszer alkalmazása. Jól sejtem, hogy a mi generációnk, a mostani kisgyermekes szülők többsége egészen mást látott otthon?

KVJ: Általában óriási szemléletváltás szükséges a Pozitív Fegyelmezés elsajátításához, a legtöbb szülő nem ennek a szellemében nőtt fel, sőt, sokan épp az ellenkezőjét hozzák magukkal. Ez nekik hihetetlenül tudatos és kemény melóba kerül. Hozzám úgy érkeznek a szülők, hogy máshogy  szeretnék csinálni, mint ahogyan őket nevelték. És ez azzal (is) jár, hogy minden reflexüket, ösztönüket tudatosan próbálják felülírni, ami iszonyatosan nehéz, és nyilván nem is megy tökéletesen. Megjegyzem, akkor se menne ez tökéletesen, ha mindenki ezt a mintát kapta volna otthon, hiszen senki sem tökéletes szülő, és nem is kell annak lennie.

Ezek nekünk kőkemény lépések, és minden egyes lépés, amit meg tudunk tenni, az a gyerekünknek már természetes lesz és ő ezt könnyebben fogja csinálni. Nem érdemes és nem szükséges elvárni magunktól, hogy elolvasunk egy könyvet vagy elmegyünk egy tanfolyamra, és onnantól kezdve mindent könnyedén meg tudunk csinálni. Azok a pici változtatások, amiket meg tudunk tenni, azok a gyermekeinknek hatalmas nagy előrelépést jelentenek majd az életben, és a saját gyerekük nevelésében is ahhoz képest, mint amivel mi jöttünk. 

mamami.hu Mondanál a hozott mintákra példát?

KVJ: Az egyik, ami elég tipikus megtapasztalása a mi generációnknak, hogy nem szabad mérgesnek lenni, pláne nőként tilos ezt átélni, így csak a csúnya kislányok viselkednek, mit hisztizünk. Sokaknak ismerős, igaz? Ilyenkor az ember megpróbálja elnyomni magában ezeket az érzéseket, viszont a düh úgy működik, hogy ha nem engedem ki, egyre csak nő, és egy idő után már nem kontrollálható, és amikor robban (mert egy idő után ígyis-úgyis robbanni fog), akkor hatalmasat szól. Pedig eleve nem is kellene elnyomni, a düh is csak egy érzelem, és ahhoz, hogy ezt irányítani tudjuk, első lépésként el kellene fogadni a létezését, a megélését. A saját dühünk elfogadásához ismét csak tudatosság kell. Pláne, amikor azzal szembesülünk, hogy milyen jó anya vagyok a nap nagy részében, amikor meg felhúzom magam, akkor mennyire nem, és ebből is azt a következtetést vonjuk le, hogy ezentúl nem leszek dühös. Ez persze nem így működik, és a gyerekeinknek is jobb, ha megtanítjuk, hogy igenis szabad mérgesnek lenni. Cserébe idegesen ne próbáljuk meg megoldani a problémákat, ezzel várjuk meg azt, hogy lehiggadjunk. 

A másik gyakori jelenség – még ha ezt nem is otthonról hozzuk, hanem sajnos az iskolából – , hogy az ember értéke a hibáival fordítottan arányos. Vagyis minél többet hibázom, annál rosszabb vagyok. Ez is egy borzasztóan rossz üzenet, ami valójában nem is igaz. Ráadásul rettenetesen bénítóan hat: az ember szorong, inkább semmit nem csinál, csökken a kockázatvállalási kedv, rombolja az önbizalmat. Helyette inkább tanítsuk arra a gyerekeinket, hogy a hiba a tanulás természetes velejárója, sőt, akár azt is mondhatom, hogy a hiba a legjobb alkalom a tanulásra. Nem szabad, hogy a gyerek azt gondolja, bármilyen, általa elkövetett baki bármennyit is levon az értékéből.

A dackorszak minden szülő számára küzdelmes időszak (Képünk illusztráció, forrás: pexels.com)

mamami.hu: Kik járnak hozzád tanfolyamra? Vannak-e tipikusan előforduló problémák?

KVJ: Nagyon jó azt látni, hogy sokszor a szülők úgy jönnek hozzám, hogy a gyerekkel semmi baj nincs, csak ők nem úgy reagálnak, ahogy szeretnének. Vagy az a baj, hogy nehéz felülírni a saját mintáikat, vagy pedig nincs is más eszközük a hozottakon felül – amiket ugye nem akarnak használni.

Azt látom, hogy mindannyian ugyanazokkal küzdünk: agresszió, testvérkonfliktusok, altatással, étkezéssel, szobatisztasággal összefüggő problémák, szelektív hallás, dackorszak.

Elsősorban kisgyerekesek fordulnak hozzám. De nem azért, mert ez a módszer a tinédzsereknél ne működne, sőt, még a kamaszokkal se késő elkezdeni. Viszont hitelesebb vagyok azoknak a szülőknek, akiknek nem idősebbek a gyerekeik a sajátjaimnál, vagyis meg tudom mutatni a saját példáimat is.

Másrészt pedig azért keresnek meg főleg a kisgyerekesek, mert ez az az életszakasz, amikor a mindennapokat a legjobban kitölti a szülőség. Az anyák otthon vannak gyesen, reggeltől estig az a dolguk, hogy édesanyák legyenek. Egy tizenvalahány éves gyerek mellett már dolgoznak, háztartást vezetnek, ekkor már általában nem annyira hangsúlyos az, ki milyen anya, mint pici korukban.

Ráadásul ma már a szülőknek nem idegen az, hogy a szülőséget lehet tanulni. 5-10 évvel ezelőtt teljesen abszurdnak tűnt az, hogy valaki szülőtréningre nemhogy elmegy, még pénzt is ad érte, hiszen anyáink, nagyanyáink is megoldották ezt, mindenféle iskola nélkül.

mamami.hu Te hogyan és mikor találkoztál a Pozitív Fegyelmezéssel?

KVJ: Elég régóta ismerem a módszert, 8-10 éve használom. Egy családi napközi vezetőjeként találkoztam vele, még mielőtt én is anyává váltam volna. Volt egy harapós kisfiú nálunk, akivel senki sem boldogult. Folyamatosan kerestük a megoldást,így találtunk rá a Pozitív Fegyelmezésre. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy az én gyerekeim már ebbe születtek. De már anyukám is hasonló szemléletben nevelt, érdekesség, hogy amúgy velem együtt elvégezte ő is a tanfolyamot. 

Úgy érkeztem a Pozitív Fegyelmezésbe, hogy végre valahol azokat az elveket olvasom, amikben hiszek. Az eszközökre viszont szükségem volt, azokkal nem rendelkeztem. Azért persze  nekem is sokszor küzdelmes otthon a gyerekeimmel. Nekem is vannak téves mintáim, az ösztöneimet nekem is sokszor nehéz legyőzni. Hiszen amikor az ember ideges, nem működik a racionális agya, nem tudja a helyzeteket olyan jól kezelni, nekem is meg kell nyugodnom. Vannak a Pozitív Fegyelmezésnek olyan részei, amik már automatikusan jönnek, vannak, amikkel küzdök. Dr. Jane Nelsen amerikai neveléskutató, aki lefektette az egész módszer alapjait, azt mesélte egyszer, hogy hiába ő írta a könyvet, hiába ismeri az eszközöket, a saját gyerekeivel a saját szituációiba ugyanúgy bele tud ragadni, sokszor ugyanúgy nem találja a megoldást. És ezzel nincs is gond, nem kell arra a szintre eljutni, hogy minden helyzetben tökéletesen reagáljunk, ez irrreális elvárás. 

mamami.hu: Mi az a plusz, amit adott neked a Pozitív Fegyelmezés?

KVJ: Mivel a Pozitív Fegyelmezés nem beszél a csecsemőgondozásról, ezért a saját gyerekeim érkezésénél elkezdtem más, hasonló szellemiségű témák után kutatni. Így találtam rá a kötődő nevelésre és “hozadékaira”, az együttalvásra, a hordozásra. A Pozitív Fegyelmezés minden elvéhez tökéletesen illeszkedik továbbá  a blw, ez is egyértelmű volt, hogy ez lesz az utunk a hozzátáplálásban. Pedagógusként tanultam Montessoriról, de ez akkor még nem volt hangsúlyos, most viszont újra rátaláltam erre is, visszaköszönnek a montessoriban a Pozitív Fegyelmezés elvei. Megismertem sok hasonló, demokratikus szemléletet, mint a játékos nevelés, egyszerűbb gyermekkor, amik jellemzően mind olyan területekről beszélnek, amiről a Pozitív Fegyelmezés is beszél, csak jóval részletesebben. De ezek hihetetlenül jól kiegészítik egymást.

mamami.hu: Vannak, akik szerint egyáltalán nincs létjogosultsága a demokratikus gyermeknevelésnek.

KVJ: Aki úgy gondolja, hogy a családban nincs helye demokráciának, az valószínűleg nem lesz fogékony a Pozitív Fegyelmezésre. Ez a módszer a demokrácia tanulása is egyben. Ami nem azt jelenti, hogy a családban mindenki ugyanazzal a jogkörrel rendelkezik, ahogyan egy demokráciában sincs ez így. A Pozitív Fegyelmezés egy demokratikus vezetői stílus, amiben a szülőnek vezetnie kell a gyereket. A demokratikus főnök is főnök, egy demokratikus tanár is tanár. Fontos, hogy náluk, nálunk legyen az irányítás. Az, hogy ez hogyan történik, na ebben vannak a lényeges különbségek. Régóta vannak kutatások, amik kimutatták, hogy a személyiségfejlődésben mennyi pozitív hozadéka van a demokratikus nevelésnek a másik két stílushoz, a tekintélyelvűhöz és a laisse faire-hez képest. 

A Pozitív Fegyelmezéssel, illetve a demokratikus gyermekneveléssel kapcsolatban gyakori tévedés, hogy nem a szülőnél van az irányítás és nem kellenek korlátok, mert igenis kellenek. Az engedékeny szülőség nem a XXI. század vagy a Pozitív Fegyelmezés hozadéka, ez ugyanúgy létező probléma volt kétszáz éve is.

mamami.hu: Mettől meddig ajánlott használni ezt a módszert?

KVJ: Akár már csecsemőkortól, és még a felnőttek közötti kommunikációnak is ugyanaz az alapjai. Magyarországon még nem nagyon, de Amerikában van párkapcsolati és céges kommunikációs Pozitív Fegyelmezés képzés. Hiszen a felnőtt is ember, nem csak a gyerek, nagyon hasonlóak a működési mechanizmusaink, és a hatékony kommunikációs eszközeink is. Bár a csecsemőkori problémákra, mint az éjszakák át(nem)alvása, vagy a szoptatás, ezekre nem tér ki, de az elvi hozzáállás már ekkor is releváns tud lenni. Szerintem igazán akkor érdemes ezt megtanulni, amikor úgy érzi a szülő, hogy egyre több az olyan helyzet, amit nem tud hatékonyan kezelni. Ez lehet már dackorszak előtt, vagy akár iskoláskorban is. 

mamami.hu: Van, hogy már késő elkezdeni az alkalmazását?

KVJ: Nem. Persze minél előbb kezdjük, annál könnyebb. Egyrészt, mert ahogy telik az idő, úgy tudnak élesedni, nehezedni a helyzetek. Az ember talán könnyebben kezeli a másfél éves konnektorba nyúlkálását, mint a tinédzser dohányzását. Másrészt annyiból könnyebb korábban elkezdeni használni ezeket az eszközöket, hogyha nagyon nagy a változás az eddig használt és az új eszköztár között, akkor a gyerek nem az új módszerre, hanem az újdonságra reagál és megpróbálja visszanyomni a szülőket a már ismert mintákba. Tehát még rosszabbul viselkedik, és arra nekünk az új eszköztárral kellene reagálni, ami még nehezebb. Ha kitartunk, akkor fog a gyerek az újra reagálni. Ez kisebb korban valamivel könnyebb. Egy tininél már nekünk is nehezebb magunk mögött hagyni a beidegződéseinket, nehezebb, nagyobb munka az átkeretezés. De sosem késő váltani.

Somló-Bakos Dalma

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.