„Elaludt a világ, de a közepén, anya ül és ott ülök az ölébe én”
Anyukaként lépten-nyomon belefutok a „nagy” kérdésbe:
– Jó baba? Átalussza már az éjszakát?
A legtöbb esetben hajat tépve menekülnék a kérdezőtől, de az illem csak annyit enged, hogy visszakérdezzek:
– Mit jelent az, hogy jó baba? Nem nagyon tud még rosszalkodni.
Persze ilyenkor döbbent vagy sértődött arckifejezéssel találom szembe magam és kicsi akadozás után így folytatódik a párbeszéd:
– Tudom, hogy nem tud még, nem is úgy értettem, csak jobb, ha nem szoktatod magadra, hogyan tudsz akkor majd pihenni.
Erre a válaszom mindig az, hogy:
– Nekem ez nem probléma, amíg igényel, mellette vagyok.
Ezt kínos csend követi majd témaelterelés.
Természetesen friss anyukaként én sem voltam ilyen magabiztos. Az elején meg voltam róla győződve, hogy valamit nem jól csinálok. Biztosan éhes, pisi vagy kaki van vagy fáj a pocakja. Mint minden anyuka, aki cipeli magával az elmúlt generációk mintáit, én is csak a mechanikus dolgokra tudtam gondolni. Nem tudtam semmit a negyedik trimeszterről, nem volt használható tudásom a hordozásról és a babák más alvás szokásairól sem. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy hiába tájékozódtam, nem tudtam a valóságra felkészülni. Az alvás terén arra készültem, amit felmenőimtől hallottam, hogy majd három órát alszik, utána szopizik, kicsit fent van a kisbabám, és majd megint alszik három órát. Természetesen volt ez így is, csak mindig rajtam. Ahogy megpróbáltam letenni, felébredt.
Akkoriban nekem a változást Lideloff: Az elveszett boldogság nyomában könyve hozta meg. Addig is mindig igyekeztem kielégíteni a kisfiam igényeit, de a könyv után sokkal nyugodtabban tudtam belemerülni az anyaságba és a kapcsolódás is valóságosabb lett. Elkezdtem élvezni ezt az időszakot, például azóta sem olvastam annyit, mint abban az időszakban, miközben a kisfiam békésen szuszogott rajtam, akár három órát is.
Ma már nagyon sok információt olvashatunk a kicsik alvásával kapcsolatban. A csecsemők nem mini felnőttek, akik egyhuzamban tudnak 6-8-10 órát aludni. Alvásuk más ritmusú és más hosszúságú, éppen ezért sokban különbözik a felnőttekétől. Nem elvárható az önnyugtatás és az egyedül, segítség nélküli visszaalvás, éppen ezért nem nevezhető bababarátnak egyik alvástréning sem.
Félelmetes és kiábrándító számomra, hogy ennyire nem számít a kisbaba jelzése csak, hogy kipihenjük magunkat. Természetesen a sok hónapig tartó éjszakai kelések nagyon megterhelőek és fárasztóak, de úgy sem lehet igazán pihenni ha a másik szobában sír a kisbaba. Tudom, nagy a társadalmi nyomás, hogy a babánk „rendesen” aludjon és sok esetben a fáradtságtól már mi is sírnánk, de el kell fogadnunk, hogy az ébredés normál fejlődési jellegzetesség, ami magától el fog múlni.
Fel kell készülnünk arra, hogy az alvást, mint minden, a gyermek fejlődésével kapcsolatos dolog, folytonos változás jellemzi. Fejlődési ugrások, lélektani változások idején (pl. mozgás- és beszédfejlődés, kognitív ugrások, szeparációs szorongás, fogzás, változások a család életében stb.) természetes és normális a fokozottabb éjszakai szopiigény, és mint minden: ez is el fog múlni.
A mamami fórumon sok száz oldalon keresztül beszélgetnek a mamamik a témáról. Igazán megnyugtató és felemelő is ez a biztonságos és egymásra figyelő közeg. Nem ítélkezés csak beszélgetés a témáról. Lentebb a fórumról idézek pár hozzászólást, ide klikkelve pedig megtalálható az összes bejegyzés.
„A „tanítsd meg aludni” módszertől sikítófrászt kapok. azért is, mert egy elkeseredett pillanatomban (Hana 8-10 hónapos lehetett) én is próbálkoztam vele.Még ma is dühös vagyokazokra akik kitalálták és ajánlották és persze magamra hogy benyaltam. Totális kudarc, zokogó család. A gyerek őrjöngve üvöltött a szobában, mi szülők kint bőgtünk az ajtó előtt. Szerencsére csak két vagy három napot próbálkoztam, de egyszer se jutottunk el az elalvásig. Az én gyerekem ugyanis(hála Istennek) nem egyre kevesebbet üvöltött, hanem egyre többet.
Egyébként meg totálisan ellenkezik a természetről alkotott elképzelésemmel, hogy egy csecsemőt meg kell tanítani aludni. Szerintem ez abszurd. Az ember képes aludni, benne van a génjeiben, különben elpusztulna. Még járni is magától tanul meg. Még jó, hogy nem tanítjuk levegőt venni. De eljön az is, ebben biztos vagyok.”
„Egyébként szerintem nagyon fontos tényező, hogy az alvás melyik szakaszában próbáljuk letenni, átpakolni. A másik, pedig a mennyit alszik egyszerre. Nálunk a 45 perces egység volt a jellemző ebben a problémás 8 hónapostól másfélévesig időszakban. Ha elég gyors és ügyes voltam akkor visszaaltattam, de néha be kellett érnünk a 45 perccel.
Viszont mára már Hana is alszik simán 2 órát délben. Igaz ennek ma is az az ára, hogy amikor félidőben megébred én egy pillanat alatt mellette legyek. Még akkor is sírva keres ha ott vagyok mellette. Mindig szólnom kell, hogy itt vagyok, aludjon nyugodtan. Ivánnak még mell is kell a szájába ha megébred
Szóval nappali alvás nálunk akkor működik jól, ha többé kevésbé én is az ágyban tartózkodom. Általában alszom én is vagy netezek vagy olvasok. Ha rászánom az időt a családi pihenésre, az mindenkinek jobb.”
„Még az elején írta valaki, hogy ha nem alszik eleget akkor semmi házimunkát nem tud elvégezni. Szerintem ezt a gondolatot nagyon hamar édemes meghaladni kisgyerekkel, különben soha sem pihenhet a mama és egy kész idegbaj lesz minden nap. A gyerkőc ugyanis egy éves, de legkésőbb 2 éves korára alig alszik többet mint mi, azaz a nap nagyrészében ébren van. Érdemes úgy tervezni a mindennapjainkat, hogy egy ébren lévő gyerekkel is működjön.
Én ma már, ha a gyerekek alszanak semmilyen házimunkát nem vagyok hajlandó végezni. Kiesik a kezemből a fakanál, porszívó, minden, még a teregetéssel is inkább megvárom amíg felébrednek. Két okból is:
– egyrészt szeretném ha a szemük előtt zajlana a háztartás, hogy lássák hogyan kerül az étel az asztalra, a tiszta ruha a szekrénybe…stb hogy a dolgokat az emberek működtetik és nem varázsütésre történnek
– másrészt hihetetlen értékes az az 1 vagy 2 óra a napból, ami így vagy úgy gyerekmentes (vagy csak 1 gyerekes). csak ilyenkor tudok zavartalanul olvasni, netezni, meditálni, jógázni vagy bármit ami fontos, feltölt és egyedüllétre van hozzá szükség.”
„Legjobb emlékeim szerint – már amit az alvásról tanultam -, a felnőttek ciklusa másfél órás, csecsemőké meg kábé a fele. ahogy írjátok is, hogy 30-40 perceket alszanak kiszámíthatóan, míg felriadnak – az egy ciklus.”
„Gondolkodtam a témán monstanában, főleg, mert többen kérdezték tőlem „élőben”, hogy hogyan altatok. És bizony visszaolvasva a blogunkat is, azt kell mondjam, egyetértek az olvasottakkal (és mindenki mással is, aki írta), hogy a gyerekek ciklusa olyan 35-45 perces lehet. A lányaim sokáig aludtak ilyen „cat-nap”-os módon, ha megébredtek, nem mindig aludtak vissza, pedig a visszaaltatást mindig megpróbáltuk.
Én mindig úgy éreztem, hogy sokkal nagyobb erőfeszítés a gyereket akarata ellenére altatni, mint elviselni a nyűgösségét. Egy idő után úgy is beállt az alvásrend, de voltak nehezebb periódusok, amikor megpróbáltunk a lehető legkisebb „ügyet” csinálni a dologból. Néha, ha nagyon „belezavarodtunk” mind, akkor csináltunk egy re-start napot: nem volt altatás 24 óráig, mindenki ment a maga feje után. Pocsék nap volt, de másnap reggel magától újraindult a rendszer, és működött, de tényleg!”
„Az is lehet, hogy szerepet játszik nálunk, hogy leszoktam arról, hogy azt várjam, hogy a délutáni séta alatt fog aludni. Régebben, amíg kicsi volt addig ez működött, de most már nem, ritkán alszik el séta közben, csak ha nagyon fáradt és nincs lehetősége máshogy.
Egyáltalán, leszoktam arról, hogy elvárjam, hogy mikor alszik, ha nyűgös akkor kap cicit és ha alvásra van akkor szüksége akkor el is alszik. És ebből alakult ki az, hogy délelőtt és délután van egy jó alvása, akkor amikor ő akarja. (Illetve ha túlpörgött és nem tud a cicin elaludni akkor utána elringatom, de ha nem sikerül mondjuk 5-10 perc alatt akkor inkább visszarakom játszani, és később újra próbálkozunk. Régebben ilyenkor képes voltam 1,5 órát ringatni, szoptatni, ringatni, kendőzni, ringatni, és stresszeltem, hogy miért nem alszik már el. )”
„Én a fogzásra, frontra, kánikulára szoktam fogni az ügyet, de lehet, h anélkül is ébrednek.
Csak az eleje nehéz, talán az is segít, h tudod, h rajtad kívül soksok zombimami tengeti álmos napjait a földön…”
„Lassan megszokjuk az óránkénti keléseket 3-4 napig, aztán jön olyan éjszaka, amior 2 óránként kell kelni, és az maga a mennyország.
A fiús mamák érintettebbek ebben a kérdésben, egy orvos ismerősöm mesélte (neki is 2 fia és 1 lánya van, azt mondta, h a lányok ebből a szempontból sokkal jobbak).
És még valami: Soha, de soha ne mondd, hogy ennél rosszabb nem lehet…”
„Nem mindent olvastam végig, de majdnem
hihetetlen mit össze küzd az ember lánya a gyerek altatásával, bármilyen módszert is követ.
Régen azt hittem problémás eset a lányom, ma már látom, hogy csak átlagos.”
A mamami fórum alapján összeállította: Majamami
