Rengeteg olyan téma van a gyermeknevelés kapcsán, amit ha bedobunk egy virtuális anyaközösségbe, instant nettó ezer kommentet és szikrázó levegőt generál, aminek a füstje nem csupán az online térben érződik. Ide tartozik a gyerekek kütyü használata is, ami talán a televízió létezése óta mindig is vizsgálandó pont volt a tudomány számára is.
Okos eszközeink száma mára jelentősen kibővült, manapság már az otthonunk is vezérelhető digitálisan. Joggal merül fel a kérdés: ha a szórakoztató elektronika immár az életünk összes területét borostyánként hálózza be, élhet teljesen kütyümentesen egy gyerek? Vagy nem? Mikortól, mennyi ideig, milyen mélységekben használhatják az okos eszközöket a kicsik? Szükségük van rá egyáltalán? Ha nem miért? Ha igen, miért? Okozunk bármilyen kárt, ha validáljuk a képernyőt az életükben?
Kevés olyan témát tudok mondani anyaként, ami már akkor elveket generál az emberekben, mikor szemük fénye még meg sem született. A kütyüzés pont ilyen. Mikor drága elsőszülöttemet vártam, kemény határokat szabtam, miszerint 2 éves korig biztosan nem fog mesét nézni, okostelefont pedig maximum felső tagozat végén kaphat, számítógépről gimnáziumig ne is álmodjon.
Aztán megszületett a ded, vele együtt megannyi, korábban ismeretlen kihívás és megoldandó feladat szakadt a nyakamba, amik az idő előrehaladtával egyre inkább tolták ki az elveimet a végtelenbe.
Ma, kétgyerekes anyaként sok témát illetően vagyok megengedőbb. Ebbe a halmazba tartozik a képernyő is, hiszen már az első gyereknél elbuktam a „kétéves korig nem néz mesét” passzust.
Más anyákhoz hasonlóan én is igyekeztem beleásni magam a képernyő gyerekekre gyakorolt hatásaiba. Tanulmányokkal keltem és feküdtem, Vekerdy ide vonatkozó véleményét szó szerint tudtam idézni, sokszor gyönyörűen sikerült is tartani a tévémentes időszakot, azonban mindig történt valami, ami megborította a rendszert, így a saját lelkiismeretem elcsendesítésére- vagy épp elkárhoztatására– igyekeztem tájékozódni arról, mit is eredményez a pici fejekben a tévé.
Ha felcsapjuk a Google mindent tudó könyvét, akkor láthatjuk, hogy a tanulmányok zöme bizony határozottan ellenzi a kontroll nélküli, sőt, a túl korán kezdett kütyühasználatot.
A Figyelő szemlézett korábban egy brit kutatást, melyben édesanyákat kérdeztek gyermekük okoseszköz-használati szokásairól. A felmérésből jól látszott, hogy a telefon és tablet, valamint az azon folytatott játék -legyen bármennyire is interaktív – kontroll nélkül rövid időn belül függőséghez vezetett. Ha csak a felnőttek szokásait nézzük, akkor ebben semmi meglepő nincs, abban viszont igen, hogy ez a függőség lényegesen visszavetette a kicsik kreativitását és képzelőerejét.
Egy neurobiológus professzor pár éve egy interjúban kifejtette, hogy a gyerekek agya az első 6 évben rengeteget fejlődik, amiért a mozgás és az éneklés, mint több szerv összehangolt tevékenysége felel. A kütyüzés ezektől a tevékenységektől veszi el az időt, ergo az agytól vonja meg a fejlődéshez szükséges folyamatokat.
A fenti megállapítások ettől függetlenül nem jelentik azt, hogy most azonnal kukába kell vetni a mobiltelefont vagy a táblagépet, sőt, az okostévét sem kell rögtön máglyára vetni.
Az ELTE Alfa Generáció Labor programja több kutatást is végzett a témában. Azt az adatok összegzése előtt is kijelentették, hogy a kütyühasználat gyermekagyra gyakorolt hatása vitathatatlan, azonban azok minősége, még homályos terület a tudomány számára is.
Ergo sejtések, óvatos kijelentések és javaslatok vannak a tudomány részéről, A szándék megvan a szülőkben – élethelyzettől/türelemtől/elvektől/hozott mintáktól függően eltérő minőségben – a kütyühasználat csökkentésére, azonban ebben az egyik legfontosabb tényező a szülő kütyühasználata, mint a gyermekek számára követendő minta.
Ha mi magunk állandóan a telefonunkat nyomkodjuk, vagy a szabad perceinkben lopva nézzük a kedvenc sorozatunkat a tableten, netán statikus zaj céljából egész nap be van kapcsolva a tévé, mert mi így szoktuk meg, akkor bizony nehéz a gyereket is távol tartani, vagy épp lehozni a digitális szórakozásról.
Bár én nem vagyok kutató, sem pszichológus, pusztán egy naponta meghasonuló, elbukó, majd másnap újrakezdő kétgyermekes anya, de én valahogy nem tudok hinni a szélsőségek működésében. Nem hiszem, hogy manapság teljesen ki lehet vonni az életünkből – és ezáltal a gyerekek életéből – az okos eszközöket, viszont a kontroll nélküli kütyüvilág mellett sem tudom letenni a voksomat. A minimális képernyő, szülői felügyelettel, rövid időkre talán nem jár menthetetlen károkkal. Talán. A válaszokat jó eséllyel már csak akkor tudja meg a mi generációnk, mikor már túl lesznek csemetéink a kritikus fejlődési szakaszon, és elveszítjük a kontrollt a digitális életük fölött.
Hivatkozások:
Alfa Generáció Labor
Út a jövőbe: Mi zajlik a gyerekek agyában, ha tévéznek?
Figyelő: A kütyük tönkreteszik a gyerekeket?
A témával kapcsolatban a mamami fórumon még több beszélgetést olvashatsz. Klikk ide.
Hutóczki-Orosz Évi
