Főoldal Család"Nevelés" Kim John Payne: “Háború zajlik a gyermekkor ellen” – Exkluzív interjú

Kim John Payne: “Háború zajlik a gyermekkor ellen” – Exkluzív interjú

by dalma

A világhírű családtanácsadó-pedagógus szerzővel, Kim John Payne-vel készített interjút a mamami.hu. Kim John Payne díjnyertes író, aki csendesen és szenvedélyesen dolgozik azon, hogy emberek tízezreinek segítsen hangot adni annak az érzésnek, hogy valami nem stimmel azzal az új normával, amit túlterheltségnek hívnak. A pszichológus több mint 230 amerikai független és állami iskola tanácsadója és oktatója, bő huszonhét éve iskolai tanácsadó. Az Egyszerűbb gyermekkor, a Melegszívű fegyelmezés és a Magunkat neveljük szerzőjével Somló-Bakos Dalma beszélgetett.

mamami.hu: Amikor egyeztettük az interjút, kifejezetten kérte, hogy a kamerát a beszélgetés során ne kapcsoljuk be. Hogyhogy felnőttként is a szükségességét érzi, hogy minimalizálja a képernyő előtt töltött időt?

Kim John Payne

Kim John Payne: Mert károsítja az agyunkat. Felnőttek és gyermekek számára is egyaránt hatással van a neuro-kapacitásukra. Számos tanulmány egyértelműen rámutatott, hogy a képernyők nem tesznek jót az agyunknak, sőt, a gyermekkori fejlődési szakaszban kifejezetten egészségtelen hatással van rá. Erről részletesen írtam az “Egyszerűbb gyermekkor” című könyvemben.

mamami.hu: Évek óta visszatérő téma a közbeszédben, hogy a mai gyerekek túl sok időt töltenek a kütyük előtt. Ön is így látja? Milyen káros hatásai vannak a képernyőn töltött időnek rájuk és a családra nézve?

KJP: Teljesen és 100 százalékig egyértelmű, hogy a képernyők rombolják a gyermekeink agyfejlődését. Bármennyire is szeretnénk, ha ez nem így lenne, bármennyire is jó, ha a képernyőt bébiszitterként használjuk, minden kétséget kizáróan rontja gyermekeink fejlődését. De nem feltétlenül vagyok képernyő ellenes, inkább egyszerűen emberbarát, kapcsolódás-párti vagyok. Négy olyan kapcsolódást látok, amire a képernyők rossz hatással vannak.

Megtalálni a belső iránytűt

Képzeljünk el négy koncentrikus kört ami a kapcsolódásokat szimbolizálja, amelyek egyre kisebbek és kisebbek lesznek befelé, mint amikor kavicsot dobunk egy tóba. Kívül lesz a legnagyobb kör, ez a természettel való kapcsolódás. Ahogy kapcsolatban állunk a természettel, a természetben eltöltött idővel. Nagyon fontos, hogy sok időt töltsenek a gyerekek a természetben, és hogy felfedezzék a természeti világot. És a képernyőzés épp ettől veszi el az időt.

A következő kör a játék és a barátokkal való együttlét ideje. Hogy képesek legyenek valódi társadalmi környezetben valódi interakciókra. Nem virtuálisra, valódira. Mert a játékidő jelentősen formálja a gyermekek szociális és érzelmi intelligenciáját. A 30-35 év feletti generációknak még volt erre idejük, volt lehetőségük játszani egymással. A szociális és érzelmi intelligencia pedig kulcsfontosságú a gyermek számára, hogy az életben sikereket érjen el.

A következő kör a családdal töltött idő. Itt tanulják meg az erkölcsöt, az etikát, az értékrendet, ami az egész életüket meghatározza. Ez mind a családtól jön, és a gyereknek szüksége van a velünk töltött időre. Időre van szükség a szilárd kötődés kialakulásához is. A “tartozok valahova” határozott érzésének. A virtuális világban nem lehet tartozni sehová, hiszen az nem valódi.

És a végső kapcsolódás, közvetlenül a magban, a negyedik kör: az énhez való kapcsolódás. És ez a kapcsolat az önmagunkkal, a saját életirányunkkal, a saját belső iránytűnkkel – nem a mérgező popkultúra iránytűjével, hanem az igazival, ami engem képvisel, aki én vagyok –, amelyet drámaian befolyásolnak a képernyők. Mivel a képernyők megpróbálják befolyásolni a gyereket, hogy egy bizonyos módon beszéljen, beszélgessen, hogy ilyen kütyüje legyen, olyan ruhája. A képernyőt nem érdekli, ki valójában a gyermeked, a képernyőt az érdekli, hogy eladjon a gyermeknek.

mamami.hu: Milyen különbséget tapasztal a sokat kütyüző, illetve keveset kütyüző gyerekek között?

KJP: A képernyőhasználatot körültekintően korlátozva azt vettem észre a gyerekekkel töltött mintegy 30 éves munkám során, hogy a nagyon kevés képernyőt használó gyerekeknek sokkal erősebb az önismeretük, az értékrendjük, sokkal rugalmasabbak. Azok a gyerekek, akik sokat képernyőznek, sokkal idegesebbek és szorongóbbak, sokkal kevésbé kreatívak, nem olyan alkalmazkodóképesek és nem olyan kitartóak.

Ráadásul azok a gyerekek, akik nagyon korlátozott képernyőhasználat mellett nőttek fel, a középiskolában és az egyetemen nagyon gyorsan megtanulják a képernyő használatát. Nagyon könnyen. És a képernyőt eszközként használják, nem játékként.

“Neurológiailag sérült gyerekek generációját neveljük”

mamami.hu: Sokan azzal érvelnek, hogy digitalizált világban élünk, a gyerekeknek ezt a képességet is el kell sajátítaniuk.

KJP: Gyakran hallom a szülőktől, hogy a képernyőzés ma már a mindennapok része, most ez a való világ, erre én azt tudom mondani, hogy bocsánat, de a képernyő nem valódi világ, csupán virtuális világ.

Azt is gyakran mondják a szülők, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk használni a kütyüket, és erre én is azt mondom, hogy természetesen! Egy menekültekkel dolgozótól tudom, hogy azok, akik olyan országokból érkeznek, ahol nincsenek kütyük (még ha ilyet nehéz is elképzelni), és a húszas éveikben járnak, teljesen el tudják sajátítani ezen eszközök használatát 4-6 hét alatt. Tehát az, hogy a gyerekeink már 3-4 éves koruktól kütyüzzenek, hogy megtanulják ezeknek az eszközöknek a használatát… nos, emiatt nem kell aggódnunk.

Az “Egyszerűbb gyermekkor” 2019-es bővített kiadásában tényleg belemegyek a kutatásba, hogy látom a károkat, úgy gondolom, hogy neurológiailag sérült gyerekek generációját neveljük. Ez egy kicsit olyan, mint az, amikor az ’50-es és ’60-as években (kiterjesztve a ’90-es évekre is), a tinédzserek és a felnőttek dohányoztak. És az ’50-es években nem igazán tudtuk, mekkora károkat okoz ez a tüdőnknek, mennyi kárt okoztunk ezzel a szív- és érrendszerünkben. Nem tudtuk, ezért csak dohányoztunk és dohányoztunk, mert tudatlanok voltunk. De a ’70-es és ’80-as években a dohánygyárak már tudták. Tudták, milyen károkat okoznak, de még mindig megpróbálják megakadályozni, hogy ez a tudás széles körben ismert legyen. Ugyanez történik most is.

mamami.hu: Vagyis a képernyőzés súlyos függőséget okozhat?

KJP: A kütyüzés durván addiktív, és ha kinyitjuk az ajtót a függőségnek, akkor az nem csak a képernyők számára nyílik ki. A függőség változik. A függőség eljuttathat az alkoholhoz, a kábítószerhez, a pornográfiához, elmozdulhat bármilyen irányba.

A tény, hogy te meg én és szerencsére sokan mások már tisztán látunk, nem azt jelenti, hogy nem valós a veszély. És ez nem pusztán személyes vélemény, ez jól ismert kutatásokon alapszik. Itt az Egyesült Államokban a képernyő-függőség hivatalos diagnózis, amire a biztosítás is kiterjed. Ez olyan, mint egy járvány.

Van egy nagyon jó program, amelyet ajánlok minden családnak, akikkel együtt dolgozom, egy Dr. Victoria Dunckley által kidolgozott, 28 napos agyi újraindítás. 28 nap képernyő nélkül. Azoknak, akik nem értik meg, hogy a kütyüzés károkat okoz, gyakran javaslom, végezzék el ezt a 28 napos agyi visszaállítást, majd beszéljünk újra. És általában 28 nap képernyőmentesség után a gyerekek szinte újjászületnek. Sokkal boldogabbak, jobban játszanak, sokkal jobban alszanak, sokkal kevésbé idegesek, és nincs annyi fegyelmezési probléma velük, jobbak az iskolában, javul a tanulmányi teljesítményük. Az évek során bárki, aki egy hónapig képernyőmentesen élt, abból a több ezer ember közül, akiknek ezt javasoltam, csak egy-kettő tért vissza a képernyőhöz. A többiek rájöttek, mennyire összehasonlíthatatlanul jobb a gyerekeknek nélküle.

Lassú élet helyett gyors mindennapok

mamami.hu: Mi történt velünk, szülőkkel? Elfelejtettük, mennyire fontos a kapcsolódás?

KJP: A lassú életet felváltották az egyre gyorsabb mindennapok. Ez több mint 30 vagy 40 év alatt történt, és ahhoz elég lassan, és olyan sokunkkal, hogy sok szülő nem is érzékelte a változást. Ez lett az új normális. A túl gyors, túl szexi, túl fiatal, túl sok – már normálissá váltak. És ha körülnézel a környezetedben, sokan élik ilyen ütemben az életüket. De a gyerekek idegrendszere ezzel nem tud megbirkózni. Manapság több ADHD-s, OCD-s, szorongással, rendellenességekkel küzdő gyermek van, és ezekhez mind hozzájárul a túlterhelt idegrendszer.

A gyerekek manapság túlterheltek, és azt gondolhatnánk, hogy ez normális. De a gyerekek idegrendszere azt sugallja, hogy nem az. Amikor Európába utaztam, hogy tanulmányozzam a gyermekkori traumákat, különböző családi, gazdasági, etnikai háttérrel rendelkező gyerekek jöttek be a rendeléseimre. Ők olyanok voltak, mint a háborúban mentálisan sérült gyerekek. És arra gondoltam, hogy az az életritmus, amibe belekényszerítik a gyerekeket, a gyermekkor elleni be nem jelentett háború. Háború zajlik a gyermekkor ellen. Csak senki nem küldött hivatalos hadüzenetet. Egy 50 éves háború zajlik, és a tanácsadói gyakorlatom során azt, amit láttam, felhalmozott stresszakciónak neveztem el. Túl sok az információ, túl sok a felnőtteknek szóló információ, túl sok a teszt az iskolában, túl sok házi feladat, túl sok képernyő, túl sok játék. És amikor elkezdtük oldani a feszültséget, együtt a családokkal, amikor egyre kevesebb stressz érte a gyermeket, a családot, a gyerekek jobban lettek. Más szavakkal, már nem volt ADHD-juk, nem volt OCD-jük, nem volt többé oppozíciós zavaruk (ODD).

mamami.hu: Mi a megoldás?

KJP: Teremts nyugalmat egy gyermek életében, legyen meg az egyensúly az elfoglaltság és a csend, a tevékenység és az otthonlét, a világban való tartózkodás és az visszatérés között – ez minden. Semmi radikálisat nem kell tenni, viszont ez igazi ajándék lesz a számukra.

Akadémiai tanulmányok során vizsgáltuk a gyermekek túlterheltségét. Ha túl sok minden történt velük, hiperaktívvá, ADHD-ssá váltak. Ha megvolt az egyensúly az életükben, nem lettek túlterheltek. Visszatért a tehetségük, karakterük, tudtak változtatni a dolgokon, tudtak építeni, alkotni. Csodálatos gyerekek voltak, akiknek már nem ‘küzdj vagy menekülj’ állapotban volt az agyuk. Már nem a hüllőagy dominált, nem túlélési módban voltak, kreatívak és empatikusak voltak.

Ez pedig világméretű jelenséggé vált. Csak tavaly például több mint egymilliószor töltötték le a Simplicity szülői podcastot. Világszerte 1200 Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó létezik. A Egyszerűbb gyermekkor című könyvemet 45 nyelvre fordították le. Egyre több szülő ébred rá erre és ez nagyon izgalmas. Minden reggel, amikor felébredek, tele vagyok a világba vetett reménységgel. Egyre több gyerek kap gyermekkort.

mamami.hu: A legújabb könyve még nem jelent meg magyarul. A címe: Emotionally Resilient Tweens and Teens: Empowering Your Kids to Navigate Bullying, Teasing, and Social Exclusion (magyarul ilyesmi: Érzelmileg reziliens tinédzserek: Erősítse meg gyermekeit a megfélemlítés, kötekedés és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben) Mesélne róla?

KJP: Alapvetően nagyon érdekel, hogy hogyan dolgozzak gyerekekkel, tinédzserekkel, amikor túl vannak terhelve. Hogyan lehet ennek a kialakulását megelőzni, és mit lehet tenni, ha már megtörtént a baj. Ezt a könyvet kedves barátommal és kollégámmal, Luis Fernandóval közösen írtam, hogy segítse a szülőket abban, hogy képessé tegyék gyermekeiket, a tinédzsereket, hogy amikor szociálisan túlterheltnek és kirekesztettnek érzik magukat, akkor a szülő tudja, mit kell tennie. Hogy felkészítse gyermekét arra, hogy megtörje a zaklatás mintáját, megtörje a cselekvés-reakció mintáját. Mindenek előtt az javaslom, hogy amikor egy gyereket elkezdenek szekálni, le kell lassítani az életét.

Amikor egy szülő felhív, hogy a gyerekére rászálltak, vagy ő szállt rá valakire, az első javaslatom, (legyen szó akár az áldozatról, akár a szekálóról) hogy egyszerűsítsék a gyerek életét. Mert az életük egyszerűsítésével kevésbé reaktívvá tesszük őket. Mert a reaktív gyermek az, akire rászállnak. Aki reagál és válaszol. Valóságos célpontok azoknak a gyerekeknek, akik rájuk szállnak. És én ezt már nem is annyira zaklatásnak hívom, hanem hiperkontrolláló magatartásnak. És ez egy kérdéshez vezet: Miért?

Miért zaklat bárkit egy gyerek, egy kamasz? Miért próbálnak irányítani? És erre oly sokszor az a válasz, hogy túl gyorsan halad az életük, túlterheltek. Ezért megpróbálják irányítani azt az egyetlen dolgot, amit irányítani tudnak. És amit irányítani tudnak, az a többi gyerek. Megpróbálhatják irányítani a szüleiket, megpróbálhatják irányítani a tanárokat, de amit irányítani is tudnak, az a többi gyerek. A legkönnyebben irányítható gyerekek pedig azok, akik reagálnak. De a reagálók is túlterheltek. Az új könyvem erről szól, és a könyv 2. részében tíz történet van. Valóságosak, valós helyzetekről, a kötekedés és zaklatás különböző fajtáiról, a kirekesztésről, az internetes zaklatásról, a rasszizmusról, a fizikai zaklatásról és egy gyerekről, akinek nincs barátja. Útmutatást is adok ezek feldolgozásához: olvassák el ezeket együtt a szülők a gyerekekkel.

mamami.hu: Miért olyan fontos része ez, hogy a szülő együtt olvasson a gyerekkel?

KJP: Több mint 30 éve használom ezt az eszközt: ahelyett, hogy elmondanám a gyerekeknek, mit kell tenniük, elmesélek egy történetet arról, hogy mit csinált egy másik gyerek ugyanabban a helyzetben, majd beszélek velük arról, hogyan lennének képesek ők is valami olyasmire. Ez vajon működne nekik is? Hogyan változtatnának rajta? A könyv nemrég elnyerte az Amerikai Nemzeti Szülői Szövetség díját. Tudom, hogy a történetek működnek, mert gyerekek ezreit tanítottam az évek során, és nem úgy, hogy elmondtam nekik, mit tegyenek, hanem úgy, hogy elmeséltem nekik egy történetet.

mamami.hu: Amikor felkerestem, az első levelében említette, hogy van kapcsolódása Magyarországgal. Mesélne erről?

KJP: Gyakori vendég voltam Magyarországon. Martin Baker kollégámmal, Szántó Ildikóval és egy lelkes úttörő diákcsoporttal segítettem megalakítani a Bothmer Iskolát.

mamami.hu: Milyen volt itt, hogy érezte magát?

KJP: Nagyon szép volt. A Bothmer Iskola képzésén elsősorban a mozgásos gondozás, illetve a gyermekek és tinédzserek oktatása volt fókuszban. És a kollégámnak, Martin Bakernek, a Bothmer Movement International igazgatójának is komoly kapcsolata van Magyarországgal.

Somló-Bakos Dalma

Ez a könyv arról szól, miként csökkenthetjük gyermekeink életében a fékevesztett tempót, a stresszt, a képernyők uralmát, a tárgyak, tevékenységek és tagolatlan információk sokaságát, melyek anélkül árasztják el és teszik függővé őket, hogy igazi örömet nyújtanának nekik. (Sőt: közvetlenül járulnak hozzá ahhoz, hogy napjainkban egyre több a különböző pszichológiai “címkével” ellátott – hiperaktív, figyelemzavaros, magatartászavaros – gyerek.)
A könyvben leírt egyszerűsítési rendszer minden családban megvalósítható, feltéve, hogy megvan a szándék és az elkötelezettség. A lépéseket nem teendőjegyzéknek, hanem menünek kell tekinteni, melyből az olvasó választhatja ki a saját családjában megvalósítható és fenntartható pontokat.
A szerző nem “könnyen, gyorsan” típusú instant megoldásokat kínál, hanem egy szemléletmódot: a gyermekkor tiszteletét. Ettől azonban nemcsak gyermekünk fog megkönnyebbülni, de mi magunk is felszabadítónak találjuk majd az egyszerűsítéssel nyert bensőségesebb, melegebb családi légkört és szülői hitelességünk növekedését.

EGYSZERŰBB GYERMEKKOR – KIM JOHN PAYNE

Kisgyerekkortól kamaszkorig. A gyerekek korának és aktuális helyzetének megfelelő, rugalmas határok a gondoskodás és biztonság érzetét nyújtják, így a szülő és gyerek közötti kötődést is erősítik.
Kim John Payne az egyik legismertebb ma is élő gyermekpszichológus, akinek Egyszerűbb gyermekkor című műve világszerte és Magyarországon is óriási sikert aratott. Új könyvében a melegszívű fegyelmezés filozófiájával és gyakorlatával ismertet meg, melyek segítségével a kényes nevelési helyzetekben is jól reagálhatunk, hatékonyan kezelve az ellenszegülő, provokatív, követelőző és más módon problematikus megnyilvánulásokat.

MELEGSZÍVŰ FEGYELMEZÉS – KIM JOHN PAYNE

Hogyan hozzuk a legjobb formánkat, amikor gyerekünk a legrosszabb arcát mutatja?

Minden nevelés önnevelés. A gyerekre nem az hat legerősebben, amit mondunk neki, hanem ahogy mondjuk, ahogy valójában érezzük, és főként: ahogy mi élünk. Ha tehát eredménytelenül igyekszünk változtatni problémás viselkedésén, elsőként saját reakcióinkat érdemes felülvizsgálnunk és módosítanunk.

Az Egyszerűbb gyermekkor és a Melegszívű fegyelmezés világhírű gyermekpszichológus szerzője ebben a könyvében szülői és pedagógusi önnevelésünkhöz nyújt értékes segítséget.

MAGUNKAT NEVELJÜK – KIM JOHN PAYNE

Kapcsolódó cikkeink:

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.