Főoldal Család"Nevelés" Játszótér, konfliktusok, határok

Játszótér, konfliktusok, határok

by maja

Lassan egyre melegebbek a napok, jön a játszótér szezon. Kezdő anyaként gyanútlanul érkezünk meg. Azt gondoljuk itt végre pihenhetünk, élvezhetjük a napsütést és enyhíthetünk intellektuális magányunkon. Majd amikor gyermekünket éppen vállba harapná egy másik, illúzióink szerte foszlanak és rádöbbenünk, itt is feladatok várnak ránk: társas szabályok átadása és határok kijelölése az éppen kibontakozó gyermekszemélyiségek számára. De hogyan? Meddig avatkozhatunk be a konfliktusokba? Meddig mutathatunk példát?

Egyszerűnek tűnhet, azonban a játszótéren gyülekező édesanyák értékrendje, világnézete és főként gyermeknevelési elvei közötti eltérések már bonyolítják a dolgot. Aztán ott vannak az olyan tanácsok mint „hagyjuk a gyerekeket maguk rendezni a konfliktusaikat”, „ha mindig megoldod helyette, ő sosem fogja megtanulni” vagy „ne legyél már helikopter szülő”. Illetve saját anyai, szülői szerepünkben való bizonytalanságunk is nehezíti a megfelelő cselekvést.

Határok és szabályok kijelölése – játékosan?

Talán egyszerűbb helyzet, amikor saját gyermekünknek kell határt szabnunk és megtanítanunk a társas együttélés szabályaira. A játékos határkijelölést Aletha J. Solter, világhírű gyermekpszichológus könyvében olvastam és kezdtem el alkalmazni saját gyermekem nevelése során. Három lépésből áll:

1. Először magyarázzuk el érthetően, miért szükséges az adott korlátozás. A két év feletti gyermekek már értik a szabály fogalmát. Természetes igényük van a magyarázatra, ami egyrészt segíti, hogy engedelmeskedjenek a kérésnek, másrészt segíti a szabály megjegyzését. Kitartásunk és türelmünk ahhoz szükséges, hogy ezt a szabályt újra és újra elmagyarázzuk nekik, amikor megfeledkeznek róla.

2. Próbáljuk megérteni mi lehet a gyerek mögöttes igénye, amikor azt csinálja, amit korlátoznunk kell. Segíti a tiltás betartását, ha gyermekünk viselkedése mögött meghúzódó igényt is tiszteletben tudjuk tartani. Például amikor elmagyarázzuk, hogy a homokozóban nem dobáljuk a homokot, akkor egyből kínáljunk fel alternatívát helyette – a homokot belapátolhatod a csillag formába vagy a dömper hátuljába. Gyakran egy bosszantó viselkedés mögött az unalom áll. Úgy tapasztaltam, a játszótéren hajlamosak vagyunk belefeledkeznek felnőtt beszélgetéseinkbe, ami rendkívül unalmas lehet gyermekeink számára. Próbáljunk egyensúlyra törekedni. 

3. A helyzetet játékos formában közelítsük meg. A gyermekekhez leginkább a játék nyelvén keresztül lehet szólni. Egyszerűen ezt „értik meg”. Ha a magyarázat és az alternatíva felkínálása után még valami játékos elemet is beemelünk, szinte biztos a siker. Például tehetünk úgy, mintha robot lenne és az orrán vagy a karján megnyomunk egy gombot, amivel kikapcsoljuk a „homok-dobálós” viselkedést. A szülőként bosszantónak talált viselkedés hátterében nem ritkán a gyerek kapcsolat iránti vágya áll. Ilyen esetekben igazán hasznos a játékos megközelítés, mert erősíti a szerető kapcsolatot szülő és gyermeke között. Az ilyen jellegű, kapcsolódó játékoknak kilenc formája van, ezek közül az egyik a nonszensz játék.  

A nonszensz játékok különösen hatékonyak a gyors meggyőzésben. Nonszensz játék amikor „a gyerekek vagy felnőttek szánt szándékkal hibásan vagy buta módon viselkednek, vagy játékosan eltúloznak érzelmeket, konfliktusokat” (Solter, 2020, 28.o.). A játékosságból adódó nevetés lehetővé teszi gyermekünk számára, hogy kiadja magából a felgyülemlett feszültséget. Nagyon fontos: a gyerekkel együtt nevessünk, ne rajta!

Rászólhatok más gyerekére?

Ez egy kényes kérdés. Régen – isten tudja milyen régen – nem volt kérdés, hogy egy felnőtt rászólhatott egy gyerekre, amikor az illető nem a társadalmi normáknak megfelelően viselkedett. Nekem még van olyan emlékem, amikor iskolába kísér a nagymamám és egy csokis papírt elhajító gyerekre rászól, hogy ilyet nem teszünk és rögtön szedje össze, amit eldobott. Emlékszem büszke voltam rá, hogy „megmerte” tenni, mert már akkor sem volt divat.

Manapság sokan személyük elleni sértésnek veszik, ha rászólsz a gyermekükre. Ezért ha megteszed, szinte biztos a konfliktus a másik szülővel. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor szerintem elkerülhetetlen. Például amikor a gyermeked testi épségét veszélyezteti a másik gyermek viselkedése, amire a másik szülő egyáltalán nem vagy nem elég hatásosan reagál. Ilyenkor indokolt, hogy kijelöljük a határainkat, ameddig a másik elmehet. Általában elég megismételnünk a tiltást, amit a másik szülő elmondott. Ha ez nem lenne elegendő, gyengéd, de határozott mozdulattal eltolhatjuk a csapkodó kis kezeket. Mintha saját gyermekünkkel tennénk, egy veszélyes helyzet kapcsán. A szülővel viszont nem érdemes vitába szállnunk. Egy ilyen helyzetben mindannyian túlságosan be vagyunk vonódva érzelmileg ahhoz, hogy értelmes kimenetele legyen.

Meddig mutathatunk példát?

Akár tudatosan, akár nem, egész életünkben példát mutatunk gyermekünk számára azzal, ahogyan beszélünk és cselekszünk, ahogyan a konfliktusokat felvállaljuk vagy elkerüljük. Leginkább a korai éveinkben, kisgyermekként vagyunk fogékonyak a szülők példájára. Kamaszként a saját korosztályuk felé fordulva, az addig belsővé tett mintáikat használják majd, de szülői kéretlen tanácsokra, nem tartanak majd igényt.

Szerző
Trombitásné Miterli Gertrúd
pszichológus, édesanya, család- és párterterapeuta jelölt

Felhasznált irodalom:

Aletha J. Solter (2020): Gyógyító és kapcsolódó játékok. Nevelési problémák megoldása a játék, a nevetés és a kapcsolat erejével. Kulcslyuk Kiadó, Budapest.

A határokkal kapcsolatban, ide klikkelve hallgathatjátok meg szerzőnk további gondolatait.

Kapcsolódó cikkek

A weboldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Elfogadom Teljes adatkezelési tájékoztató ITT.