Biztosan ismerős érzés, hogy amikor a nap végén egy kis idő jut önmagunkra, olyankor gyakran az tűnik fel először, hogy szorít a cipő, fáj a derekunk, zúg a fejünk vagy éppen farkaséhesek vagyunk. Lehet, hogy eddig fel sem tűnt, hogy hogyan érezzük magunkat, sőt az is lehet, hogy egyáltalán nem is éreztük magunkat a nap folyamán. Mindezt az egész napi rohanás, a rengeteg külső inger és a testérzéseink figyelmen kívül hagyása együttesen eredményezi, ami nem csupán az aktuális élethelyzetünkből fakadhat, hanem a saját magunkkal való viszonyból és az eddigi tapasztalatainkból.
Amikor mégis megérezzük, hogy milyen állapotban vagyunk, akkor gyakran kellemetlen, zavaros és nyomasztó érzések törhetnek fel, amiket nehezen lehet felfogni, elfogadni pedig elsőre szinte elképzelhetetlen. Hiszen szeretjük magunkat úgy látni, mint akik teljesen tisztában vannak mindazzal, amit éreznek, gondolnak és cselekszenek, a valóságban viszont ez nem mindig van így.
Mindannyian vágyunk arra, hogy valamilyen úton-módon megteremtsük az életünkben a testi, lelki és szellemi harmóniát, azt a belső biztonságot és egység-élményt, amely stabil kereteket ad a működésünknek. Ezen az úton számtalan módszer áll rendelkezésünkre, melyek közül az egyik lehetőség a relaxáció, ahol a testünkből haladunk a lelki világunk felé, a kifelé irányuló figyelmünk befelé fordításával. A tapasztalat szerint a relaxált állapot valahol az alvás és az ébrenlét határán mozog, megtartva ezt a finom lebegést, és elősegítve a testi-lelki elengedést.
Mit is jelent számunkra az elengedés? Mi engedjük el magunkat, vagy valaki-valami más enged el minket? Esetleg minden idegszálunkkal azon vagyunk, hogy sikerüljön elengedni magunkat, vagy egyszer csak megtörténik velünk? A kezünkben van a döntés, hogy itt van az ideje ellazulni, vagy külső történésekre hagyatkozunk, amikor már nincs más választásom, csak a lecsillapodás, például amikor megállít egy betegség vagy egy veszteség?
Ahhoz, hogy megélhessük, hogy nálunk van a kontroll, szükséges a tudatos odafordulás begyakorlása. Vagyis nem várhatjuk el a testünktől, hogy amikor éppen az eszünkbe jut, akkor könnyen és gyorsan ellazul, hanem elegendő időt és teret kell adnunk neki ahhoz, hogy mindez megtörténhessen. A belső harmónia megteremtésének tehát elengedhetetlen része, hogy megtanuljuk a testünk nyelvezetét, azt a módot, ahogyan a mindennapokban működünk, hogy rálássunk mindarra, amit átélünk.
Hogyan tanulhatunk meg befelé fordulni? Képzeljük el, hogy ülünk a vonaton, és éppen a jól megérdemelt nyári szabadságunk helyszínére tartunk. Kényelmesen elhelyezkedünk az ülésben, ritmusosan mozog alattunk a vagon, haladunk előre és látjuk, ahogy erdők, legelők és városok suhannak el egymás után mellettünk. Amikor egyszerűen csak bámulunk kifelé az ablakon, akkor láthatunk különböző színeket, alakzatokat és fényeket, ha pedig jobban fókuszálunk, akkor akár kivehetünk egy-egy konkrét részletet a tájból. Sokféle kép kavaroghat egy időben előttünk: megláthatjuk a friss hajtásokat legelő őzeket, a gyülekező esőfelhőket, a távoli templom tornyán megcsillanó fényeket vagy éppen a gyorsan haladó autókat a főúton.
Ilyenkor sajátos tudatállapotba kerülünk: zajlanak körülöttünk az események, amelyekből valami jobban, más dolgok kevésbé érnek el, és mi pedig egyszerűen fogadjuk az ingereket, és passzívan együtt haladunk ezzel az áramlással. Ebben a helyzetben egyszerre sokféle benyomást szerzünk a világról, amihez automatikusan kapcsolódnak a saját testi érzéseink, emlékeink vagy fantáziáink.
Például a legelő őzek látványáról spontán eszünkbe juthat a legutóbbi erdei sétánk során a magas, harmatos fűben való átgázolás, amitől vizes lett a cipőnk, miközben mélyeket szívtunk a friss levegőből, és próbáltuk a kezeinkkel eltolni az ösvényre behajló faágakat. Az emlék felidézése közben a testünkben rögzült élmények is megjelennek: apró izomfeszülések a lábunkban, a nyirkos ruha érintése a bőrünkön, és az a mosoly, ami a jóleső érzésekkel együtt természetes módon kiült az arcunkra séta közben.
Amikor észrevesszük, hogy ennyi minden jelent meg egyszerre bennünk, akkor átengedhetjük magunkat az érzéseknek, és innentől már bent vagyunk, a belső világunk ösvényeit tapossuk. Ettől kezdve laza, pásztázó figyelemmel követhetjük az eseményeket, hogy merre haladunk, mi formálódik belül és milyen kalandokkal találkozhatunk. Ez a mi világunk, amiben az történhet meg, ami bennünk van, beleértve a testi, lelki és szellemi folyamatainkat. És minél inkább hagyjuk megtörténni mindazt, ami ezen az úton lehetséges, annál többet tapasztalhatunk önmagunkból, és ezáltal számos pozitív változáson mehetünk keresztül.
Eleinte lehet, hogy a belső kalandozás közben vagy utána kevésbé érezzük magunkat feszültnek, csökken a szorongásunk, amit gyakran elsőként a testünkben érzünk meg. Lehet, hogy az ellazulást megelőzően izomfeszüléssel, fejfájással vagy gyomorgörccsel küzdöttünk, és mire újra visszatérünk az éber működésünkhöz, addigra oldódnak vagy teljesen megszűnnek a kellemetlenségek.
Az is benne van a helyzetben, hogy sikerül kikapcsolódnunk a mindennapi rohanásból: relaxáció közben egyszerűen elfelejtjük a szorító határidőket, a családi konfliktusokat vagy a gondolataink állandó nyomon követését. Furcsának tűnhet, de az áthangolódás ténylegesen megtörténik bennünk, és ami alapvetően nehezen emészthető, kezelhetetlen, esetleg teljesen kilátástalan számunkra, az hirtelen megindul bennünk, sikerül rálátnunk és figyelemmel kísérnünk.
Később, amikor már rutinosabban indulunk neki a belső utazásnak, akkor észrevehetjük magunkon, hogy egyre könnyebben megy az ellazulás, találunk útjelzőket és kapaszkodókat, és bátrabban vágunk neki akár ismeretlen ösvényeknek is. Idővel a testi-lelki teherbírásunk növekszik, a minket érő külső és belső hatásokkal jobban elboldogulunk, és kellő mértékben tudunk alkalmazkodni az újabb élethelyzetekhez. Közben pedig megtaláljuk a belső stabilitásunkat, azt a területet, ami biztonságot, nyugalmat és erőforrást jelenthet számunkra, és mindig hozzáférhetünk, amikor szükségünk van rá. Ezáltal egészséges önbizalomra tehetünk szert, ami hozzájárul a társas kapcsolataink, a munkavégzésünk és az életünk pozitív irányú alakulásához.
Természetesen a belső kalandozások közben olykor eltévedhetünk, bizonytalanná vagy ingerültté válhatunk, esetleg olyasmivel találkozhatunk, ami inkább összezavar, semmint segítené a haladásunkat. Az is lehet, hogy elfáradunk, nincsen kedvünk vagy erőnk az újabb lépések megtételéhez, és inkább behúzódnánk valahová, ahol megvárjuk, hogy minden rossz érzés és külső hatás elmúljon. Azt kell mondjam, hogy ezzel együtt lesz valódi az utazás, mert ahogy nincsen földi élet eső nélkül, fények árnyék nélkül, úgy a belső világunkban sem jelenhet meg változás kockázat és veszteség nélkül.
Biztatásként gondoljunk arra, hogy mindannyian eljutunk az életünk során több olyan pontra, ahonnan elágazik a belső ösvényünk, és döntenünk kell, hogy merre haladunk tovább. Lehetséges, hogy az egyik út könnyebbnek, hívogatóbbnak tűnik, a másik pedig inkább nehéznek és félelmetesnek, és ilyenkor nagyon hasznos, ha kellő nyitottsággal tudunk a testünk jelzéseire figyelni. Mit súg a testem, merre induljak? Mire fókuszál a szemem? Hogyan mozdul a lábam? Érzek-e gyomorgörcsöt, szédülést vagy remegést, esetleg tele vagyok energiával, jóleső melegség áramlik szét bennem, és már indulok is tovább?
Mindezekre a kérdésekre olyan tapasztalati tanulás vezet el, aminek egyik lehetséges módja az autogén tréning (AT) gyakorlata. Ilyenkor az izomtónus ellazításával és a tudatállapotunkra való saját ráhatásunkon keresztül kellemes és feszültségmentes állapotot érhetünk el, szisztematikus gyakorlás révén. Az AT a pszicho-vegetatív egyensúly kialakítását célzó, gyógyító eljárásnak tekinthető, amely a testi tapasztalatok, és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek és gondolatok összekapcsolásával működik. Ehhez pedig nem szükséges semmilyen különösebb előkészület vagy eszköz, elegendő csupán, hogy itt és most jelen legyünk, a figyelmünket befelé irányítsuk, és folyamatosan végezzük a gyakorlatokat.
Először az ellazulást tanuljuk meg, ami előkészíti azt a befogadó állapotot, ahol a testi folyamataink megfigyelhetővé és átélhetővé válhatnak. Ezt követi az elnehezedés, majd a melegedés, amelyek tovább mélyítik a testünkkel való kapcsolódást. Amikor a napi szintű gyakorlás során egyre könnyebben jutunk el ide, és szeretnénk újabb lépéseket tenni önmagunk felé, akkor következnek a szív, a has (napfonat) és a homlok (fej) gyakorlatai. Minden lépés esetén egyénre szabottan, saját tempó szerint haladunk, és figyelembe vesszük a megéléseket, illetve a kitűzött célt. Elegendő időt és teret adunk arra, hogy mindaz megnyilvánuljon, ami a testi-lelki-szellemi síkon jelen van.
Miért érdemes elkezdeni a tréninget? Több mint 10 éve foglalkozom autogén tréning gyakorlásával és tanításával, és azt tapasztalom, hogy ez egy olyan módszer, ami sokféle élethelyzetben, igen hatékonyan tud működni. Lehet egyéni folyamatban és csoportos helyzetben is tanulni, gyerekkortól kezdve az élet folyamán bármikor. A gyakorlatok jól strukturáltak, érthetőek, és a pszichológiai-módszertani megalapozottságuk magas szintű.
Az elsajátításhoz lényeges, hogy hiteles forrásokból tájékozódjunk, és tapasztalt tréner segítségét kérjük, aki az AT módszerében kellő jártasságot szerzett. Mivel a belső utazás során sokféle, ismeretlen helyre tévedhetünk, illetve az átélt élmények feldolgozása sem biztos, hogy egyedül megoldható, ezért is fontos, hogy legyen mellettünk egy felkészült ember, aki megfelelő teret ad mindannak, ami bennünk történik. Mindehhez persze mi is kellünk, hiszen nekünk kell a gyakorlásra energiát és időt szánni, és megtenni azokat a lépéseket, ami a testi, lelki és szellemi harmónia felé vezet.
A belső egyensúly pedig ahhoz járulhat hozzá, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, tudatosabban forduljunk a belül és kívül zajló történések felé, ezáltal kellően energikus és örömteli életet élhessük azon körülmények között, ami körülöttünk van. Változásban vagyunk, és nehezen látható előre, hogy mit hoz számunkra a jövő, viszont itt vagyunk, most éljük az életünket, és a testünk ebben a helyzetben a hűséges társunk. Érdemes odafigyelnünk rá, megtanulni a jelzéseit és együttműködésben élni benne, ehhez segíthet hozzá a relaxáció elsajátítása.
dr. Nótin Ágnes
pszichológus, autogén tréner
notin.agnes@gmail.com
