A gyermek születése egy csoda. Az élet értelme, eufória, nincs hozzá fogható érzés a világon.
A gyermek születése ugyanakkor normatív krízis is egyben. Átmeneti egyensúlyvesztéssel járó állapot, amely során átrendeződik a családi dinamika.
Régebben, amikor az általános családmodell a nagycsaládos lét volt, tehát több generáció élt együtt, a fiatalok, mire már maguk is szülővé váltak, jelen voltak testvéreik születésénél, és végig asszisztálták valamilyen formában több gyermek cseperedését. Amellett, hogy akkoriban valamennyire reális elképzeléssel vágtak bele ők maguk is a családalapításba, segítséget is kaptak a gyermeknevelésben. Mindig ott volt egy nagymama, egy testvér, egy unokahúg, aki megfogja a picit, ameddig az anyuka eszik valamit, megfürdik, ellátja magát.
Ehhez képest manapság sok elsőgyerekes szülő szinte akkor lát először kisbabát, mikor megszüli a sajátját. Nem pelenkázott még, és főleg, nem látott bele ténylegesen, hogy milyen például egy kisbabával az első év. A legtöbbeknek talán ez esik legrosszabbul, hogy nem (feltétlenül) az van, amire számítottak. Leszögezve még egyszer, mert ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egy olyan csöppség érkezik a világra, akit mindennél és mindenkinél jobban fogunk szeretni, és rengetegszer elönt majd az extázis, érdemes arra is tudatosan készülni, hogy milyen nehézségek várhatóak.
Az első hónapokban jó, ha szem előtt tartjuk, hogy ennek az időszaknak a sajátossága az, hogy nehéz. Ez két dolgot is jelent: egy, nem feltétlenül mi csinálunk valamit rosszul… másrészt, ez csak egy átmeneti időszak, amit, ha egymást támogatva, erősítve, nem egymás ellen fordulva tudunk végig csinálni, akkor hihetetlen gazdagodást hozhat mind a saját személyiségünkre, mind a kapcsolatunkra nézve.
Krízisnek tekintjük az olyan érzelmileg kritikus, feszült, fájdalmas, túlterhelő állapotot, amelyben a személy a lelki egyensúlyát veszélyeztető helyzettel kénytelen szembenézni. Az aktuális helyzetet a szokásos problémamegoldási stratégiákkal nem tudja sem elkerülni, sem megoldani.
A gyermek születése úgynevezett normatív krízis. A normatív szó arra utal, hogy az élet természetes velejárója, a normál életfolyamatok változásából adódik, mégis, lelkileg igen megterhelő, hiszen egy teljesen új élethelyzetben találjuk magunkat, amiben addig számunkra ismeretlen problémákra új megoldási módokat kell találnunk.
Anyává válás során kora-gyermekkori érzések aktiválódhatnak újra, ezért is fontos a saját szülőkkel való viszony tisztázása. Az anyaság megélését befolyásolják továbbá a hozott normák, minták, értékek; a gyermek vállalásának motivációja; a gyermekvárás és a szülés körülményei; a párkapcsolat minősége; az egzisztenciális helyzet és a társas támasz elérhetősége is.
Az apává válás olyan téma, amivel eddig nem sokan foglalkoztak. A régebbi családmodell szerint az apák inkább a munka frontján szorgoskodtak, otthon nem igazán vették ki a részüket a gyermek körüli teendőkben. Országonként nagyon különböző minták szerint viselkednek az édesapák, van, ahol szinte az anyával azonos szinten foglalkoznak a gyermekkel, van, ahol nagyobb a nemek közötti különbség. Egy biztos: a későbbi kötődés szempontjából a kora-gyermekkori kapcsolat apa és gyermeke között nagymértékben meghatározó.
A párkapcsolat fejlődése szempontjából is kitüntetett időszak az anyává és apává válás. A „férj” és „feleség” szerepek után újabb minőségben, anya- és apaként is állunk egymás mellett. Ez nem jelenti a régebbi szerepek megszűnését, ellenben minden sokkal komplexebbé válik, ahogy meg kell tanulunk zsonglőrködni a különböző feladataink között. A „duóból” „trió” lesz, ami egy sokkal labilisabb rendszer.
A helyzetet tovább súlyosbíthatja, ha valamilyen pszichés probléma is megjelenik az egyik félnél. A baby blues-tól (ami egy kisebb fokú lehangoltság), a szülés utáni depresszión át, a (ritkábban előforduló) szülés utáni pszichózisig sokféle zavar létezik, fontos, hogy szakember segítségét kérjük abban az esetben, ha magunkon vagy párunkon 1-2 hétnél tovább nagyfokú lehangoltságot, alvászavart, szélsőséges hangulatingadozást, szorongást, vagy egyéb aggasztó tünetet tapasztalunk.
A gyermek születése tehát az élet olyan fordulópontja, amely a személyiség fejlődésében egyedülálló fejlődési, gazdagodási lehetőséget kínál; kedvezőtlen megoldása viszont tartós megrekedéshez, patológiás egyensúlyi állapotok kialakulásához vezethet.
Rácz Vermes Petra
pszichológus
