Az Oxfordi Egyetem antropológus hallgatójaként az apaság területét tanulmányoztam. A kutatás alatt szembesültem azzal, hogy az apák körében van egy elterjedt és mélyen gyökerező hiedelem, mely szerint, mivel az ő testük nem megy keresztül azon a számos biológiai változáson, ami a várandóssággal, szüléssel és szoptatással jár, így biológiailag és pszichológiailag is kevésbé lesznek alkalmasak a gyermekük gondozására, mint a nők.
Önbizalmuk megingott és megkérdőjelezték saját képességeiket. Vajon elég jó szülő válik belőlük? Kialakul-e majd gyermekükkel a kötődés? Honnan fogják tudni, hogy mit kell tenniük?
Személyes és szakmai tapasztalataimra alapozva az az elképzelés, hogy az apák a biológiai adottságaik miatt a szülővé válásra „kevésbé alkalmasak”, tévesnek bizonyult. A gyermeknevelés nagy része senkinél nem jön egyből, ösztönösen. (Emlékszem anyaságom első napjainak kemény tanulási időszakára, amikor megtanultam, mit jelent a sírás, hogyan kell villámgyorsan pelenkát cserélni, és zsonglőrködni a temérdek holmival, amik csupán az ajtón való kilépéshez szükségesek.)
Bár azok a változások, amelyek az apákat érintik, nem annyira ismertek (és drámaiak) mint az anyák esetében, a legújabb kutatások szerint a férfiak és a nők egyaránt hormonális és agyi változáson mennek keresztül, ami a szülővé válás során bekövetkező kulcsfontosságú átmenetet jelzi. Lényegében, apának vagy anyának lenni, mindkettő ugyanúgy biológiai jelenség is.
A tesztoszteronszint csökken
Vegyük a sztereotip módon „férfi” hormonnak nevezett tesztoszteront, ami fontos szerepet kap a férfiak magzati fejlődése és a pubertáskor során. A tesztoszteron nagyban közrejátszik a férfiak partnerkeresési motivációjában, és a kutatások szerint azok a férfiak, akiknek magasabb a tesztoszteronszintjük, vonzóbbá válnak a potenciális partnerek számára. Viszont jó apának lenni azt jelenti, hogy a férfi befelé, a családjára összpontosít és ellenáll a másik partner keresésére irányuló ösztönnek. A szakértők tehát manapság úgy vélik, hogy a férfiak ez irányú fejlődése azt jelenti, hogy a tesztoszteronszintjük alacsonyabbá vált.
Egy 2011-ben publikált ötéves úttörő tanulmányban például Dr. Lee Gettler, amerikai Ph.D. antropológus, egy, a Fülöp-szigeteken élő 624 egyedülálló, gyermektelen, 21 és 26 év közötti férfiakból álló csoportot figyelt meg. Dr. Gettler megállapította, hogy a vizsgálatban részt vevő összes férfinál ki lehet mutatni az átlagos, életkornak megfelelő tesztoszteronszint csökkenést, viszont annál a 465 férfinál, akik a tanulmány ötéves időtartama alatt apává váltak, sokkal nagyobb mértékű csökkenést tapasztalt – átlagosan 34 százalékosat (éjszakai mérések során) -, mint az egyedülálló, vagy házas társaiknál.
Világszerte születtek tanulmányok – ideértve az egyesült királysági publikálatlan kutatásomat – hasonló eredményekkel, miszerint egy férfi életében az említett tesztoszteronszint csökkenés közvetlenül az első gyermek születése előtt vagy után következik be. Bár pontosan nem ismert, hogy mi váltja ki ezt az esést, Dr. Gettler úgy véli, hogy a korai eredmények azt mutatják, hogy minél drámaibb a csökkenés, annál nagyobb hatása van a férfi gondozói magatartására. „Azt figyeltük meg, hogy abban az esetben, ha az újdonsült apának a gyermek születése után a tesztoszteronszintje csökkent értéket mutatott, akkor a következő hónapokban megfigyelhető volt, hogy több gondozási feladatot és a babával kapcsolatos házimunkát végzett” – mondta el Dr. Gettler.
Míg a tesztoszteronszint csökkenésének hírét a férfiak általában lemondó sóhajokkal fogadják – „válaszd az apaságot, lépj a kasztrálás felé vezető útra”, gondolják magukban -, egyes tanulmányok azt mutatják, hogy minél alacsonyabb a férfi tesztoszteronszintje, annál valószínűbb, hogy a boldogságérzetért és a kötődés kialakulásáért felelős hormonok, oxitocin és dopamin fog termelődni akkor, amikor az apa a gyermekével foglalkozik. A gyermekkel való törődésnek tehát nem csak az erős kötelék kialakulása a jutalma, hanem az ehhez társuló neurokémiai hatás, az öröm, elégedettség és melegség érzete is.
Az agyműködés megváltozik
Úgy tűnik, az agy fizikai változásokon is átesik annak érdekében, hogy az apákban kibontakozzanak a legfontosabb szülői készségek. 2014-ben Dr. Pilyoung Kim, a Denveri Egyetem Ph.D. idegtudományi kutatója 16 újdonsült apát vizsgált MRI-vel: először kisbabájuk életének 2. és 4. hete között, majd még egyszer a 12. és 16. hét között. A friss anyáknál korábban tapasztaltakkal egybeesően, az apáknál is agyi elváltozások voltak kimutathatók: a kötődéssel, táplálással, empátiával, illetve a baba viselkedésének helyes értelmezésével és az arra történő reagálással összefüggésbe hozható agyi területek szürke- és fehérállománya nagyobb volt a 12. és 16. hét közötti időszakban, mint a 2-4. hét idején.
Dr. Kim úgy véli, hogy az agyi területek növekedésében mutatható ki a szülői készségek terén bekövetkező gyors változás – mint például a baba gondozása és igényeinek megértése -, valamint az a minden körülmények között embert próbáló tanulási szakasz, amelyen az új anyukáknak és apukáknak át kell menniük. Mivel a férfiak nem tapasztalják meg a terhességet és a szülést kísérő hormonális változásokat, Dr. Kim szerint „az apává válásnak valószínűleg fontos mozzanata az a folyamat, amikor az apák megtanulják, hogyan alakítsanak ki érzelmi kötődést a gyermekükkel. Az agy anatómiai változása vélhetően hosszú hónapokon keresztül támogatja az apákat ebben a fokozatos tanulási folyamatban.”
Amellett, hogy az új anyák és apák esetén a gyermek érzelmi állapotának és viselkedésének megértésével összekapcsolható agyi területeinek működése kimutatható, az izraeli Bar-Ilan Egyetem idegkutatói által végzett 2012-es tanulmány szerint a legaktívabb területek különbözőek. Az anyukáknál az agy központi részéhez közelebb eső régiók voltak a legaktívabbak, amelyek a gondozásért, ápolásért és a kockázat felismeréséért felelősek. Az apukáknál a legaktívabb területek pedig az agy külső felületén helyezkedtek el, ahol a magasabb szintű, tudatos, megismerő funkciók területei találhatók, mint például a gondolkodásé, célorientációé, tervezésé és problémamegoldásé.
Dr. Shir Atzil, az izraeli Jeruzsálemi Héber Egyetem Ph.D. pszichológusa és a tanulmány fő szerzője úgy véli – akárcsak Dr. Kim -, hogy az apukák agya hasonló, de eltérő módon alkalmazkodott annak érdekében, hogy képesek legyenek a babát gondozni és kötődni hozzá, akkor is, ha nem ők adtak életet neki. Ez azt jelenti, hogy az anyák és az apák egyaránt képesek „a motiváció és ráhangolódás hasonló szintjét mutatni” – mondta Dr. Atzil.
Emellett az anyák és apák agyi aktivitásának különbözőségei tükrözhetik a szülői szerepek közti különbségeket és az eltérő jellegű, ugyanakkor egyformán erős kötődést. Az, hogy a gyerek, ha baj van, anyához rohan ölelésért, apa pedig a „mókás” szülő, egy közhely. De a bizonyítékok azt sugallják, hogy az anyák és az apák egy adott szülői magatartásra válaszul különböző neurokémiai „jutalomban” részesülnek, ami megint csak a sztereotípiákat erősíti.
Dr. Ruth Feldman, Izraelben dolgozó Ph.D. idegkutató, 2010-ben 112 anya és apa bevonása mellett azt állapította meg tanulmányában, hogy az oxitocin szint (és mellette a dopamin szint) kiugrása a nőknél akkor jelentkezett, amikor gyermeküket gondozták. Ezzel szemben, a csúcs a férfiaknál akkor következett be, amikor gyermekükkel önfeledten játszottak. Mivel úgy tudjuk, hogy a gyermeki agy másol és az oxitocin szint beáll a szülőkéhez hasonlóra – ami azt jelenti, hogy a gyermek a játék és a vele való törődés során szintén részesül a boldogságérzetet adó oxitocin löketből -, ezért nagy valószínűséggel akarja majd a gyermek újra és újra az adott tevékenységet végezni, kifejezetten az adott szülővel, és ez kiemelten fontos a gyermeki fejlődés szempontjából. Az önfeledt játék nem csak az apa és gyermeke közti kötődést erősíti, hanem kulcsfontosságú szerepe van a gyermek szociális képességeinek fejlődése során.
Természetesen még rengeteg a megválaszolatlan kérdés az apaság biológiáját kutató, viszonylag új területen. Most, 10 évnyi tanulmányozás után ki kell terjesztenünk a kutatásainkat nagyobb és vegyesebb összetételű csoportokra. Én pedig, ha alkalmam nyílik, el fogom mesélni az apukáknak, hogy az evolúció őket is ugyanúgy felkészíti a szülővé válásra, mint ahogy a nőket. A biológia velük van!
Dr. Anna Machin, Ph.D., fejlődéstani antropológus az Oxfordi Egyetemen. A „The Life of Dad: The Making of the Modern Father.” című könyv szerzője.
Az eredeti cikk itt található.
