Gyermekeink nevelgetése és terelgetése közben mindig találkozunk top témákkal, mint például a szoptatás, együttalvás, babahordozás, melyekről mindenkinek megvan a kimondott vagy ki nem mondott véleménye. A szobatisztaság folyamata is hasonlóan érzékeny terület. Amikor megszületik a babánk, minden kakis és pisis pelenkának örülünk, el sem hisszük, hogy lesz idő, amikor azt várjuk már, hogy a produktum ne a pelenkában kössön ki.
Az elvárások sűrűjében olykor már magunk sem tudjuk mi is a jó megoldás vagy a helyes út. Deliága Éva tanácsadó szakpszichológus vállalta, hogy beszélget velünk és válaszai által, talán mindannyiunknak könnyebb lehet a szobatisztulási folyamat.
Mamami: A hatvanas években egy pelenkagyártó cég által kiadott tanulmányban azt a hitet ültették el a szülőkben, hogy a korai szobatisztaságra való nevelés káros és büntetés a gyermeknek. Ekkor jött be a köztudatba az, hogy meg kell érnie a gyermekeknek erre a folyamatra. Segíts kérlek tisztázni, mi is pontosan a „meg kell érni” meghatározás?
Deliága Éva: Valóban van egy érési folyamat a gyermekeknél, a szobatisztaság terén is. Minden gyermeknek van egy teljesen egyéni érési útja. Fontos tudnunk, hogy az nem igaz, hogy minden gyermeknek három éves korára el kell jutnia a teljes szobatisztaságig.
A valóság az, hogy sokkal nagyobb szórást mutat ennek a területnek a fejlődése. Sok esetben bírálják az anyukákat, hogy a gyermeke el van maradva, pedig a teljes igazság az, hogy a gyermekek nagyon nagy részénél ötéves korig magától rendeződik ez a dolog. Nem három éves, hanem öt éves kort mondok. Három és öt éves kor között sokan keresnek bennünket kétségbeesve, hogy valami baj van, viszont az esetek többségében azt tapasztaljuk, hogy ez teljesen természetes állapot.
Nagyon komplex organikus, biológiai és pszichés összehangolásról van szó, melynek folyamatában idegrendszeri, neurológiai és öröklött genetikai sajátosságok is közrejátszanak.
Mamami: Textilpelust használó anyukák tapasztalata, hogy korábban kialakul a szobatisztaság. Befolyásolja ezt a folyamatot az, hogy eldobható vagy mosható pelenkát használunk?
Deliága Éva: Talán azt lehet mondani, hogy a nedves, kényelmetlen érzés jobban ösztönözheti a gyermekeket, a pelenka elhagyására. De adatok híján nem lehet ezt ennyire konkrétan kijelenteni, hiszen sokváltozós ez a folyamat. A gyermek személyisége, temperamentuma és érési folyamata nagyban befolyásolja a szobatisztulás folyamatát. Fontos a nevelés és a környezet hatása is ebben a témában.
Emellett jó, ha tudjuk, hogy a dolgok egy részének szabályozása a gyermek akaratán kívül esik. Vannak gyerekek például, akik nappalra már stabilan szobatiszták, éjszakára viszont még kell a pelus.
Mamami: Meg is különböztetik a szobatisztaság és ágytisztaság fogalmát. Mi a különbség a kettő között?
Deliága Éva: Sok esetben tapasztalható az a jelenség, hogy a gyermek nappal már szobatiszta, de éjszaka még nem. Nappal könnyebb megbeszélni a gyermekkel, hogy szóljon, kicsit tudja késleltetni az ürítést, amíg a kijelölt helyre oda nem érünk. Szóval úgy tűnik, hogy minden szempontból érett a szobatisztaságra, de abban a pillanatban, hogy lehunyja a kis szemét, akár a délutáni, akár az éjszakai alvásról van szó, nincs meg a kontroll.
Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy nem ébred fel arra, hogy a hólyag fala feszül, és a záróizom abban a pillanatban, hogy megérkezik az inger, azonnal kinyitja saját magát, anélkül, hogy meglenne az az idegi szabályozás, hogy hoppá, most az ágyamban vagyok, ide nem szabad, ébredjek fel és menjek ki a mosdóba.
Ez nem történik meg. Sőt, vannak gyerekek, akik egyből megébrednek arra, ha becsurog a pisi és tartják, de vannak, akik kipisilik az egészet, úgy, hogy tocsog az ágy, és fel sem ébrednek rá.
Ebből is látszik, hogy mennyire különböznek a gyerekek. Ez egy rajtuk kívül álló eleme a szobatisztulásnak, egy idegrendszeri folyamat, ami idővel rendeződik. Benne van a pakliban, hogy valaki annak ellenére, hogy nappalra szobatiszta, két évvel tovább hordja éjszaka a pelenkát.
Mamami: Ezek szerint teljesen értelmetlen erőltetni az éjszakai szobatisztaságot?
Deliága Éva: Ebben az esetben is a gyermeket kell figyelni. Ha az a helyzet áll fenn, hogy egy pici becsorog, de a többit tartja, akkor látjuk, hogy kialakulóban van a dolog. Ha valaki ebben az esetben keres minket, akkor szoktunk például napirendet nézni, különösen az étel és italfogyasztást. Legtöbbünk élethelyzetében négy órakor hozzuk el az intézményből gyermekeinket, este hat-hét óra körül szoktunk vacsorázni, amikor a gyerek megiszik mondjuk fél liter folyadékot, nyolc körül pedig már készülődünk a lefekvéshez, alváshoz. Hat és nyolc óra között nem elegendő az idő arra, hogy ez a mennyiség ürüljön a hólyagból. Sok esetben csak ennyi áll a háttérben, ügyelni kell arra, hogy ne terheljék túl a hólyagot.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor a közös terápia alatt derül ki valamilyen rendellenesség. Ha például elmúlt a gyermek öt éves, és még mindig bepisil éjszaka, akkor valóban orvoshoz kell fordulni, mert valószínűleg valamilyen hormonális eltérés okozza vagy nehezíti a szobatisztulás folyamatát.
Mamami: Milyen okok húzódhatnak meg a háttérben azoknál a gyermekeknél, akiknél később alakul ki a szobatisztaság?
Deliága Éva: Ennek gyakran genetikai, öröklött háttere van. Azt tapasztaljuk, hogy a fiúk gyakrabban érintettek, mint a lányok. A szülőkkel folytatott feltáró beszélgetéseken sok esetben derül ki az, hogy az ő gyermekkorukban is ugyanígy probléma volt a szobatisztulás. Ebből is láthatjuk, hogy érési folyamatról van szó, amiről a gyermek nem tehet, amit nem tud az akaratával befolyásolni, és amit nem a szülő rontott el. Ma nagy nyomást rak a környezet a szülőkre ezzel a témával kapcsolatban. Nemcsak a család, hanem például az intézmények is, azzal a felszólítással, hogy csak akkor mehet a gyermek óvodába, ha szobatiszta.
A szülőkben ez óriási frusztrációt okoz, pedig a gyermekek nyolcvan százalékánál ez ötéves korig magától rendeződik. Szeretném levenni a szülőkről ezt a terhet. Nem olyan nagy ördöngösség a szobatisztaság és valóban árthatunk a gyermeknek az erőltetéssel. Ha természetes mederben tudjuk tartani, úgy, hogy közben figyelünk az intő jelekre, mint például arra, hogy ha ötéves koron túl sincs változás, akkor nyissunk szakember felé, úgy nagy hibát nem tudunk elkövetni.
Nagyon egyszerűen fogalmazva az idegrendszernek meg kell arra érnie, hogy a záróizmokat akaratlagosan tudja irányítani. Pici korban azt látjuk, hogy amikor megvan ez az inger, akkor kinyílik a záróizom és a gyermek pisil egyet. Később – és ez magát a szobatisztaság fogalmát is jelenti -, a gyermek a saját testén belül érzi ennek a szükségletnek az érzését, és ezt késleltetni tudja. Amikor érzi az ingert, jelez, és a szülő segíti, hogy a megfelelő helyen történjen meg az ürítés.
Összefoglalva egy nagyon komplex működésről van szó, amiben a hormonok nagy szerepet játszanak. Problémás esetekben általában van egy szövevényes háttér, és arra épül rá valamilyen pszichés érzés, szorongás, szégyenérzet.
Mamami: Amikor a fiam betöltötte a harmadik évét, levettem róla a pelenkát, mert már láttam rajta a jeleit annak, hogy megérett a szobatisztaságra. Okozhatunk-e ezzel szorongást?
Deliága Éva: Az a tapasztalatom, hogy kedvezően szokott hatni a gyermekekre a szülői felvezető szakasz, ami pár hónapos „aknamunka”, ekkor kezdünk velük többet beszélni a témáról, vagy megmutatjuk a bilit, közben elmondjuk, hogy a nagyobbak már bilibe vagy WC-be kakilnak, pisilnek.
Egyszerűen beszélgetünk, mesekönyvekből mesélünk róla, nem erőltetjük, csak megmutatjuk, előkészítjük, tudatosítjuk a témát. Ebben az előkészítő szakaszban olyan is előfordulhat, hogy az először teljesen érdektelen gyerekek egyik pillanatról a másikra szobatiszták lesznek.
Fontos azt is megemlíteni, hogy ez a szakasz a gyermek életében egybeesik a dackorszakkal. Amennyiben a szülő erőlteti a folyamatot, megtörténhet, hogy a gyermek megérzi ezt a görcsösséget, és kialakulhat benne az, hogy csak akkor produkál, ha örömet akar okozni a szülőnek. Nem magáért, hanem a szülő kedvéért csinálja. Ha azt látjuk, hogy kezd egy ilyen dinamika kialakulni, akkor valószínűleg jobb, ha kicsit szüneteltetjük a folyamatot, és majd két-három hónap múlva újrapróbálkozunk. A gyermekeknél rengeteget jelent pár hónap. Sajnos az a tapasztalat, hogy abban a családban, ahol nagyon ráfeszülnek erre a témára, játszma lehet ebből az egész folyamatból. …
Mamami: Ha már az erőlködésről és a játszmákról van szó, szót kell ejtenünk a széklet visszatartásáról, ami sok szülő rémálma. Ezt is el tudjuk kerülni, ha nem erőltetünk? Hogyan alakul ki ez a jelenség?
Deliága Éva: Legtöbbször akkor találkozom ezzel, amikor túl korán és túl erőszakosan indítják el a gyermekeket a szobatisztaság útján. A praxisomban sajnos sok olyan történetet hallok, hogy például nagyszülőknél előkerül a bili, és addig nem állhat fel a gyerek, amíg nem produkál bele valamit. Ez óriási hatással van a gyermekre, aminek egyik legsúlyosabb következménye a székletvisszatartás lehet.
Ennek az a pszichológiai háttere, hogy a gyermek igyekszik megtartani azt a kevéske kontrollt az élete fölött, ami van neki. Emellett a székletvisszatartásnál bekapcsolhat egy olyan szorongás is, hogy fél attól, hogy valami távozik a testéből. Ne felejtsük el, hogy pici gyermekekről beszélünk, nekik még az is félelmetes lehet, hogy a székletet lehúzzuk a WC-n és eltűnik, mert nem tudja, hogy az hová kerül, azzal mi történik. A székletvisszatartáshoz kapcsolódhat annak az élménye is, amikor fájdalommal jár az ürítés, és ez a rossz élmény is okozhatja a székletvisszatartás folyamatát. Ez egy ördögi kör, nagyon kell figyelni ilyenkor a szülőknek, akár napirend vagy étrendváltoztatást is be kell hozni a változás érdekében.
Mamami: Ezeket az eseteket a szülő is gyakran nehezen viseli…
Deliága Éva: Amikor már benne vagyunk ebben a körben, akkor azt szoktam mondani, hogy teljesen mindegy, hogy hová kakil a gyerek, csak kakiljon, mert pszichológiai szempontból sokkal károsabb, ha fennmarad ez az állapot, mint hogy például újra pelenkába kakil. Egészen gyakori jelenség a gyerekeknél, hogy a szobatisztaság kialakulása során visszakérik a pelust, és abba akarnak kakilni. Ha ekkor nem vagyunk résen, és piszkáljuk a gyereket, hogy de hiszen te már nagy vagy és a WC-be kell kakilni, pisilni, nagyon könnyen ráterelhetjük erre a játszmákkal teli útra.
Amikor egy család már benne van ebben az ördögi körben és hozzánk fordul, azokon az alkalmakon a gyermeket játékos terápiában próbáljuk megismertetni a testével, annak folyamataival, hogy lazább, szorongásmentesebb legyen a kapcsolata vele. Jótékony hatású lehet ilyenkor a gyurmázás, sarazás, tésztagyúrás, különböző textúrákkal való ismerkedés, érintkezés. Az alap itt is az, hogy az elvárásaink összhangban legyenek a gyermek fejlettségével.
Mamami: Valóban igaz lehet az, hogy ha szülőként nem fintorogva, hanem természetesen tudjuk kezelni az ürítéssel kapcsolatos dolgokat, például a pelenkázást, az jó kezdet a szobatisztulás felé vezető úton? Miből tudhatjuk, hogy gyeremekünknél elindult ez a folyamat?
Deliága Éva: Mielőtt rátérnék a jelekre, mindenképpen szeretnék a szorongásról és a saját testképről beszélni. Magam is azt tapasztalom, hogy társadalmunkban van egy komoly szégyenérzet, ami kapcsolódik a témához, például pukizni nem illik, mert ha valaki pukizik, kicsúfolják, megszégyenítik. Fontosnak tartom, hogy a gyerek nyíltan tudjon beszélni a testi érzéseiről és ezekről a folyamatairól. Természetesen vannak társas normák és erre megtanítjuk őket, mégis fontos, hogy ne szégyenérzet kapcsolódjon ezekhez a folyamtokhoz. Sokszor kiderül, amikor székletvisszatartással jönnek hozzám gyerekek, hogy nem tudja, hogyan is működik a teste, és irreális képek tapadnak ezekhez a folyamatokhoz. A szobatisztaság témáját szeretem úgy kezelni, mint a tüsszentést: legyen legalább annyira természetes.
A szobatisztulás felé vezető út első állomása úgy másfél évesen általában az, amikor a gyermek jelzi, hogy pisilt vagy kakilt. Ha erre válaszkészen, érzékenyen reagál a szülő, akkor megkérdezi, hogy igen, van valami a pelusban? Nézzük meg. Peluscsere közben lehet részletezni, hogy mi volt a pelenkában. Ekkor elindul a szülő és a gyermek között egy együttműködés. A gyermek jelez, amire kap egy választ. Ezután pedig az lenne a cél, hogy a kicsi tudjon reagálni saját testi ingerére, és tudja késleltetni azt, a záróizmok működtetésével. De e között a két mozzanat között akár másfél év is eltelhet. Ha azt látjuk, hogy semmi érdeklődése nincs a gyermeknek a szobatisztaság iránt, első körben érdemes beszélgetni erről, behozni a családi köztudatba. Olvasunk, beszélünk róla, mutatjuk neki, hogy nagyobbak már hogyan csinálják pelus nélkül.
Mamami: Kaphatunk pár tippet, hogy hogyan lehetünk kellően lazák ebben a témában?
Deliága Éva: A szülő ne engedje, hogy a környezete befolyásolja és elhitessék vele, hogy ennek már rég meg kellett volna történnie. Inkább figyeljen érzékenyen a saját gyermekére. Jó jel lehet például, ha azt tapasztalja, hogy a gyermekét kezdi zavarni a pisi vagy kaki a pelusban, és szól. Nem javaslom mindenkinek a bilii megvételét, mert sokaknál könnyű átívelni ezt a szakaszt. Az a fontos, hogy kényelmes legyen a gyermeknek az a hely, ahol ürít. Ez sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Ha például a WC-t használjuk, jó, ha van előtte egy kis dobogó, amivel könnyen fel tud mászni rá, esetleg van rajta szűkítő, ha igényli.
Amit még jónak tartok, hogy figyelve a gyermekünk saját érési tempóját, egyéniségét, ha három éves korhoz közeledve nem mutat érdeklődést a téma iránt, először hozzuk be az életébe például mesekönyvek segítségével. Ha egyből nem megy, érdemes késleltetni, kihagyni egy-két hónapot és újra próbálkozni, de semmiképpen nem erőltetni.
Deliága Évával, Bíró-Polgár Mariann beszélgetett.
Könyvek a témához kapcsolódóan, amelyek segítenek:
Mese a vakondról, aki tudni akarta ki csinált a fejére
Korábbi cikkeink a témával kapcsolatban:
Szobatisztaság – könnyebb könyvekkel
Interjú a csecsemőkori pelenkanélküliségről
Szobatisztaság egyszerűbben
A témával kapcsolatban a Mamai Fórumon is sokat beszélgettek az anyukák. Klikk ide.
