Van köztük montesszori és waldorf, nyílt végű és rajzfilmfigurás, logikai és társas, színes és csillogós, natúr és élénk. Van fa és műanyag is. Legyen szó bármelyikről, én abban hiszek, hogy a gyermekek játéka hatalmas jelentőségű: ezen keresztül kezdi látni és érzékelni a világot, a játéktevékenysége közben dolgozza fel a mindennapok feszültségét, ez az eszköze a kikapcsolódásra, de a tanulásra és a fejlődésre is. Hogy mit adok a kezükbe ehhez az időtöltéshez, az legalább olyan fontos, mint maga a tevékenység – hiszen a játék üzenetet hordoz, tanít és formál.
2020-ban a Föld már óriási kihívásokkal néz szembe. A koronavírus árnyékában talán hajlamosak vagyunk megfeledkezni a bolygót fenyegető veszélyek mértékről, pedig a problémák egyre nagyobbak és nagyobbak. Szülőként hatalmas felelősségünk van abban, hogy a gyermekeink már egy olyan felnövekvő nemzedék tagjai legyenek, akik számára alapvető jelentősséggel bír, hogy a fenntartható életmód mellett köteleződjenek el.
A Grimm’s játékok ezen a téren is különlegesek még a fajátékok között is. Európában kis üzemekben készülnek, kézzel festett, gondossággal készített szépségek. Még magyar üzemekben is készül néhány darab!
Mit tesz a Grimm’s a Földért?
A fa, amelyeket használunk a fajátékokhoz, szintén értékes, nem mindegy milyen mennyiségben és hogyan gazdálkodunk vele. A Grimm’s játékokhoz juhar, éger, hárs és bükkfát használnak, természetesen mind FSC szabvány minősítéssel, ami azt jelenti, hogy európai fenntartható fakitermelésből származik. A festékekre szintén ez vonatkozik, bababarát, EN71 minősítésűek.
A Sunset szivárványok 2019-ben léptek be a Grimm’s termékeinek sorába. A gyártó azért vezette be ezt a 10 ívből álló terméket, hogy a legnagyobb sztárnak számító szivárványok gyártását a lehető legfenntarthatóbbá tegye. Ebben a formában ugyanis a szivárvány hulladék nélkül állítható elő egyetlen faszelet felhasználásával. Ez azonban mindössze egy a zseniális ötletek sorából, amelyekkel nap mint nap azért igyekeznek tenni, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után a játékok. 2020-ban termékeik csomagolásánál is minimalizálták a műanyag felhasználását, hogy a gyártástól a játékok használatba vételéig a lehető legkörnyezetbarátabb módon mehessen végbe a teljes gyártási és értékesítési folyamat.
A klasszikus környezetvédelmi intézkedéseken túl azonban nagyon fontos tényező a fenntarthatóság mellett, hogy egy játék ezer arcát képes megmutatni. A kockákból épülhet golyópálya, autóút, kastély is – így egyetlen termék sok másikat helyettesíthet. Ráadásul a fajátékok élettartama is jelentősen felülmúlja a műanyag játékokét. Strapabírásuk miatt sokkal nagyobb eséllyel szolgálnak ki több gyermeket is akár, sőt – én az unokáimnak is félretettem már néhány darabot.
Fenntarthatóság, kreativitás és tolerancia
Ezeket tanultuk mi a Grimm’s meseszép, különleges játékainak használata közben. Ezek azok az értékek is egyben, amelyeket mindenképpen fontosnak tartok átadni a gyermekeimnek akkor, amikor anyjukként a saját önálló döntéseik meghozatalára, és az életre készítem fel őket. Bátran vessétek bele magatokat ti is a fajátékok varázslatos, különleges világába – nem fogjátok megbánni!
A sorozatunk előző részeit itt és itt éred el.