Gyermekkorom kedvenc virága volt a rózsa. Anyukám és nagypapám gondozta kis előkertben gyönyörű rózsák nyíltak. A bejárat mellett pedig vörös futórózsa. Tisztán emlékszem rá, melegséggel, gyermekkorom élénk érzetével tölt, el ha csak rágondolok. Mikor oviba mentünk anyukám reggel lemetszett pár szálat és vittük a bölcsis dajkának, akik az ovi mellett voltak, s útközben beadtuk nekik. Felnőttek lettünk, ma már nincsenek a gyönyörű rózsák a kertben már, de megmaradt a rajongásom értük. Nemrégiben új albérletbe költöztünk, s még tél közepén ez a csoda fogadott minket (kép)
Tavaly részt vettünk egy dr. Hauschka képzésen, s elhangzott: A bőr Elisabeth Sigmund tapasztalata alapján saját erőkkel rendelkezik, így képes arra, hogy ellássa és regenerálja magát. A kozmetika feladata, hogy ebben támogassa. A rózsa pedig harmonizálja a bőrt, kiegyensúlyozza, segíti a saját regenerálódását. Megnéztem, hogyan készülnek a dr. Hauschka termékek és azóta imádom őket. Ezért hoztuk el Nektek a mamamiboltba is a Hauschka termékeket.
Melyik termékeket használunk mi?
- Amivel kezdtem és maradt is a házban örökre: Hauschka testápoló tej, van rózsa, citromos, birsalmás is, ami bár testápoló, én arcra használom egy kozmetikus ajánlására. Nagyon könnyű, friss, úgy érzem életet ad a bőrömnek.
- Selyempúder: ez egy kicsit drága ugyan a púderekhez képest, de finom selyem érzete mindet visz! Főleg nyáron használom magamra a meleg időszakban hónaljra és a melltartó alatti részeken. A babára szintén bemelegedés ellen pörsenések elkerülésére használom nyáron, pelenkavonalnál is a combok tövében szeretem, ha beizzad.
- Várandósan a nagy pocakra pedig a Hauschka kökényvirág olaj nagyon jól megelőzi a terhességi csíkokat, rugalmassá teszi a bőrt.
- Zsályás golyós dezodor, ebből van rózsás is, de szoptatós kismamaként kell a kis plusz ami a zsályában van 🙂
Ez a top 4, de ezeken kívül még a Hauschka sóvizes fogkrém, a szájvíz, ami nagyon jó, és ha van (sajnos időnként van) száraz, eckémás jellegű folt a gyerekeken, akkor a MED termékekből a jeges kristályvirág testápoló. Ha neccesebb a helyzet, akkor érdemes ebből az intenzívebb krémet venni és azt a foltokra kenni.